Olvasatlan
      Terra-kert Fórum
 
   * * *   Hatékony vízszűrő olcsón   
   A teljesség igénye nélkül, kezdő, vagy kevésbé tájékozott ékszerteknős-tartók részére   



Az itteni leírásban látható tartási körülmények a vörös - sárga fülű ékszerteknősöknél, tarajos (király??) teknősöknél, valamint olyan vízi teknős fajoknál alkalmazható, melyeknek a tartási körülményei ezekkel a fajokkal megegyeznek!
A szűrő módszer gyakorlatilag bármely akváriumban tartott teknősök esetében eredményesen alkalmazható, a láda mérete, a szűrő típusa, teljesítménye, az egész megformálása, elrendezése szabadon alakítható a fantáziánk, a lehetőségeink, és egy bizonyos értelmes határon belül.
A víz visszafolyását megoldhatjuk úgy is, hogy egy csövön bevezetjük a vízbe, így nem zavar az esetleges csobogás, de megoldhatjuk úgy is, hogy egy kisebb vízesést alakítunk ki, ami még látványos, szép is lehet pláne egy kis éjszakai LED-es megvilágítással.

Teknőseim mára már elmúltak 20 évesek, és az utóbbi közel 5 évben megváltoztak. Nem tudnak megmaradni 5 percnél tovább egymás mellett a vízben, állandóan verekszenek. Pedig kint a száraz részen egész nap egymás mellett mászkáltak, néha egymáson másztak át, mindenféle gond nélkül.
Így aztán tavasztól őszig felváltva 2-3 hetenként az egyik kint van a kerti tóban, a másik pedig bent a verandán.
Amelyik éppen bent van, annak is nagy a szabadsága, mivel tejes ládából készítettem nekik egy kis medencét, amiből bármikor ki-be tudnak mászkálni, miközben az egész veranda (néha az egész lakás) az övéké. Ahogy tapasztaltam, mindkét helyet kedvelik, jól érzik magukat.

Az eredetileg elkészült helyük az évek során változott a veranda átrendezése folyamán. Így keletkezett egy eléggé nagy kihasználatlan terület a virágok alatt, ahol mindkettőjük számára egy "saját birodalom" lett kialakítva, amelyik le is van kerítve. Mivel úgy tapasztaltam, hogy kora nyártól késő őszig a nagy vízterű cca. 10 m3 kerti tavas életet kellően kiélvezték, a téli időkre megmaradt mindegyikőjüknek (külön-külön) a tejes láda.
A kimászó fölé került egy napot utánzó megfelelő UV-s lámpa, amit egy időzítő bekapcsol cca. 10 órától 14 óráig, és kaptak egy vízmelegítőt, amelyik 20°C - 22°C hőmérsékleten tartja a vizüket. Ezt a hőfokot még a szűrőládában lévő növények is kedvelik. Mindegyikőjüknek van cca. 1 m2 száraz területük, ahol mászkálhatnak is. Úgy vettem észre, kedvelik a helyüket. A nap nagy részében a kimászónál napoznak a lámpa alatt, vagy a száraz részen mászkálnak, a vízbe szinte csak éjszaka vannak, akkor sem mindig. Időnként kiveszem őket, olyankor az egész lakás az övéké, kimászkálhatják magukat.
A vizüket szinte csak pótolni szoktam a párolgás miatt, és csak közel fél évente cserélem, de még akkor is tiszta, átlátszó.

KepKepKep


Tehát valójában a teknősök téli bent létének megoldása volt az igazi feladat.
A tejes láda adta magát, mert kéznél volt, viszont abba a teknősön kívül már sok minden nem fér el, különben éppen a teknősnek nem lenne szinte semmi helye. A legnagyobb probléma éppen a szűrő elhelyezése volt, mivel egy belső szűrőt nem egyszerű kis helyen úgy elhelyezni, hogy ne kelljen rendszeresen bolygatni a teknősöket, ráadásul eléggé sok helyet is elfoglal. Nem beszélve arról, hogy vagy egy nagy belső szűrőt kell berakni (aminek nem volt helye), vagy "eldugni" a kimászó alá, amitől aztán állandóan a kimászót kellene bolygatni takarításkor.
Ha meg nincsen benne szűrő, a tejes ládában lévő víz rövid idő után "megbuggyan", szagosodik, és jobb esetben is legalább hetente kellene a vizet cserélni, és kitakarítani, aminek még a gondolatától sem voltam nagyon boldog.
Ugyanakkor egy ilyen egyszerű, és főleg olcsónak látszó megoldáshoz nem igazán akartam 25-30 000.- Ft-ot kifizetni egy jobb minőségű külső szűrőre.
Végül is az ötletet az éppen pár nappal előtte elrakott sövény vesszők adták, pontosabban a helyük, amely egy balkonláda volt, megtöltve szitált homokkal, amihez alulról állandóan kaptak nedvességet. Valamint a mellettük lévő edénybe elrakott jó pár szál Pletyka nevű futónövény, melyek csak úgy benne voltak a vízbe, és mégis mindegyik növesztette a gyökereit.

Így aztán a tejes ládára tettem egy szélesebb lécet keresztbe, amire egy egyszerű, kisebb méretű műanyag balkonláda került. A balkonládát megtöltöttem mosott, szitált (legalább fél centi nagyságú vagy nagyobb kövekből álló) sóderrel, majd a vizet egy Aqua-EL PFN 350 típusú 4,5 Wattos szökőkút szivattyú segítségével (szűrő-szivacs nélkül!) felnyomattam az egyik végén. A másik végén kialakított szabad visszafolyáson keresztül kerül a szűrt, tiszta víz vissza a tejes ládába.
Bármilyen megfelelő méretű, vagy típusú szivattyú jó, de lehetőleg a szökőkút szivattyúk közül válasszunk, mert azoknak a lapátja kicsit másképpen van kialakítva, és így jobb a vízhozama, amivel fel tudjuk nyomni a vizet a ládába.

Ahol a vizet bevezetjük a balkon-ládába, tegyünk egy pohár-szerű műanyag edényt a ládába, és azt szórjuk körül nagy szemű kövekkel.
Egyrészt, hogy a csőből belefolyó víz ne a sóderen spricceljen szét, másrészt a bejutó víz szabadon érhesse el az edény alját is a minél jobb szűrés érdekében. Természetesen az a pohár-szerű műanyag edény nem zárt, hanem tele van lyukkal az alján, és az oldalán is, hogy a víz szabadon kijusson belőle a sóderbe. és a magassága legyen ugyanakkora, vagy picit alacsonyabb, mind a balkonládában lévő sóder.
Csak arra ügyeljünk, hogy ne peregjenek bele még apró kövek sem, nehogy elrakódjon. Ajánlott kívülről nagyobb kavicsokkal körberakni.

KepKepKep


KepKepKep


Ahol a vizet kiengedjük a balkonládából, szintén tegyünk valamit. Javasolt nagyobb méretű kövekkel kőrbe rakni, és a felső részen is pár darabot ezekből oda tenni. Egyrészt hogy az apróbb kavicsok ne sodródjanak ki a vízzel, másrészt hogy esetleg nagyobb kavics ne kerülhessen bele, ami aztán elzárhatja a kifolyó víz útját, amitől mindenhol úszni fog minden, a ládából meg elfogy egy idő után a víz!
Ajánlott egy egyszerű, vékony, kisméretű műanyag cserép, aminek a felső szélén ívesen vágjunk ki egy kis darabot, hogy a kifolyó csonk alá jó illeszkedjen. Ennek nem fontos teljesen leérnie a láda aljáig, csak legyen rajta sok lyuk alul és oldalt, hogy a víz minél könnyebben bele tudjon kerülni.

KepKepKep


Pár lényeges, és/vagy fontos dolog!



-------- OOOOOOOO --------