Olvasatlan
      Terra-kert Fórum
 
   * * *   Ékszerteknősök etetése   
   A teljesség igénye nélkül, kezdő, vagy kevésbé tájékozott ékszerteknős-tartók részére   



A természetes élőhelyükön az ékszerteknősök életük során folyamatosan állnak át egyes étkezési fajtákra. Kiskorukban az apró, könnyen ehető, emészthető táplálékokat választják, vízibolhát, szúnyoglárvákat, egész apró pici csigákat, és egyéb vízben élő kicsi élőlényeket. 1/2 éves - 1 éves koruk környékén már a kishal lesz az elsődleges fő táplálékuk. Kifejlett korukra a hal, és a növényi táplálék szép lassan kezd egyensúlyba kerülni. A későbbiek folyamán, főleg öreg korukra a növényi táplálékok kezdenek egyre jobban elsődlegessé válnak.

A terráriumban, vagy kerti tóban tartott ékszerteknősöknél nagyon fontos hogy mit, és mikor adunk nekik enni. Először is valamiféle rendszerességre kell őket szoktatni. Olyan időpontot kell választani, amikor nagyjából biztos, hogy otthon vagyunk, és ez lehet a nap bármelyik szaka. Javasolt például az este 18 - 20 óra közötti időpont, akkor általában otthon van az ember. Ennek azért is jelentősége van, mert a teknősök hajlamosak a megszokás rabjai lenni. Természetesen vannak jó oldalai is, ilyen például, hogy a teknősünk megszokja viszonylag rövid idő alatt az etetés idejét, és ezért nem akar állandóan "éhen halni", csak a megszokott idő eljövetelekor.

A nagyon kicsi teknősöket naponta etessük, majd szép lassan térjünk át a minden második, harmadik napi, majd legvégül a hetenkénti etetésre. Az áttérésekre nincsen konkrét időpont meghatározás. általánosan elterjedt vélemény, hogy közel 1 éves korig lehetőleg minden nap, 2-3 éves korig 2 naponta, 5 éves korig három-négy naponta, 5 éves kor felett hetente legalább egyszer kapjanak enni. Ez természetesen csak egy általános vélemény, mindenki a saját kedvencét úgy eteti, ahogy jónak látja.
Fontos megjegyezni, hogy ezek az időpontok csak a főétkezésre vonatkoznak. 2-3 éves korig a teknősnek nincs különösebb igénye a kiegészítőkre, ha rendesen etetjük.
Később viszont a főétkezések közötti köztes napokat tudjuk jól kihasználni az egyéb kiegészítők adására.

Az etetéssel kapcsolatban mindössze egy nagyon fontos dolgot, és annak járulékos következményeit kell mindenképp szem előtt tartani.
A fogságban tartott teknősök hajlamosak az elhízásra, amit viszont nehéz észre venni. Ugyanis a teknősök páncélja majdnem mindent eltakar, ami ezzel kapcsolatban látszana. Viszont a legkisebb gond, hogy eltakarja. A nagyobbik gond, hogy a páncél mérete adott, nem idomul az elhízás következményeivel. Pontosabban fogalmazva a teknős úgy hízza ki a páncélját, hogy szó szerint belehízik, beleszorul, adott esetben belepusztul. Ezért nagyon fontos odafigyelni a fő étkezés mennyiségére, gyakoriságára, valamint elsősorban a fő étkezések között adott egyéb kiegészítők, "nasik" mennyiségére.
Mert sok helyen ahányszor csak elmennek az akvárium mellett, mindig ugyanaz történik - "Nézd csak mit adok neked??" - és már megint egy újabb adag "nasi-kaja" úszkál a vízen, miközben esetleg még tovább gügyögünk neki. (UgyeHogyUgye??? - bizony, így van ez!)
A főétkezés mennyiségével kapcsolatban eléggé megoszlanak a vélemények, nincs konkrét meghatározás, de "általánosan" elfogadott vélemény, hogy legalább a teknősünk fej-nyak méretének megfelelő mennyiségű az a kaja, amennyit egyszerre érdemes adni neki. Személyes tapasztalataim alapján a mennyiséggel nem nagyon szoktam foglalkozni. Akkora méretű fagyasztott halat (haldarabot) kapnak, amit be tudnak kapni, és amikor már szétszedi, cincálja, nem nyeli le egyben, a következőt már nem kapja meg. Ez alól persze kivétel, amikor "rosszul", ferdén kapja el és nem tudja egyből nyelni. Az ilyesmi előfordulhat, de ezt hamar ki lehet tapasztalni pár étkeztetés után.


Pici kis teknősök etetése

*Amikor az üzletben veszünk kis teknőst, az már nem igazán pici teknős, általában egy-két hónapos. Az etetése megegyezik a nagyobb teknősökével, csak a kishal mérete igazodjon a teknős méretéhez. Ez azt jelenti, hogy szeleteljük fel a fagyasztott halat. Erre nagyon jó megoldás, ha a fagyasztóból kivett kishalat kicsit berakjuk a folyó hideg víz alá pár másodpercre, majd utána egy (lehetőleg éles) késsel szépen akár egész vékony szeletekre is fel tudjuk vágni anélkül, hogy szétmenne. így a nagyobb méretű fagyasztott halat is "kényelmesen" meg tudja enni a kis teknős.
Ha otthon lesz kis teknősünk, vagy ismerőstől kapunk frissen született, 1 - 2 hetes kis teknőst, érdemesebb elsősorban élő vörös szúnyoglárvát, vízibolhát, tubifex-et, vagy fagyasztott vörös szúnyoglárvát adni legalább 1 hónapos koráig. A tubifex-el érdemes vigyázni, etetés előtt legalább 2x öblítsük át. Az itt most felsoroltakból nem szabad "bevásárolni", nagyobb mennyiséget venni több napra, csak akkor, ha fagyasztott állapotba vesszük. Ha nincs fagyasztva, 1-3 napnál tovább ne tartsuk a hűtőben sem, otthon nem tudunk nekik megfelelő életkörülményt biztosítani, úgy is elpusztulnak. Vegyük a fáradságot, és hétköznap mindig hozzunk frisset.
1 éves kor alatt még nem érdemes forszírozni a növényi táplálékok adását, a kis teknősök, bár lehet, hogy egynémelyik csipegeti, de igazából még nem igénylik. Kishal - kishal - és még egy kis kishal ... Majd az idő múlásával szépen elkezdi fogyasztani a növényi táplálékot is.






KepKep




Pár apróság még a teknősök etetésével kapcsolatban




-------- OOOOOOOO --------