Mivel permetezzek ribiszke levéltetű ellen?

Mivel permetezzek ribiszke levéltetű ellen?

Agrofórum Online

Sz. Istvánné kérdése: Mivel permetezzek kora tavasszal a levélpirosító ribiszke levéltetű ellen?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A közönséges levélpirosító ribiszke-levéltetű (Chryptomyzus ribis) a leggyakoribb, s egyben a legjelentősebb levéltetűfaj a ribiszkén. Károsítására már igen korán, a fiatal levelek megjelenésekor számítani lehet. E kártevő jelenléte nem csak a házikertekben, hanem az ültetvényekben is gyakori, legyen szó fekete vagy akár piros ribiszkéről. Tojás alakban telelnek át a ribiszkebokrokon. Rügyfakadáskor a tojásból kelő ősanyák indítják el az az évi nemzedéket, hamar létrehozva első szárnyatlan nemzedéküket. Ezek sárgás színűek, apróak kb. 2 mm nagyságúak.

Táplálkozásuk nyomán a levelek felhólyagosodnak, majd bepirosodnak, nyáron pedig elszáradhatnak. A levéllemez fonáki oldalán találhatóak meg fejlődő lárváik és kifejlett szárnyatlan alakjaik. Szívogatásuk közben levélről-levélre vándorolnak. Később szárnyas egyedeik is megjelennek, és májustól fokozatosan elhagyják a ribiszkéket. Különböző vadon élő ajakos virágú növényekre (pl. csalánfélék) repülnek át, ahol károsításukat folytatják. Őszi nemzedéke újra visszatér a ribiszkékre. A megtermékenyített nőstények lerakják tojásaikat, mely a következő év nemzedékét indítják majd el. Egy év során a ribiszke levéltetűnek számos nemzedéke fejlődik.

Védekezés: Az olajtartalmú készítményekkel végzett lemosó kezelésekkel az áttelelő alakokat, vagyis a tojásokat gyéríthetjük, mivel ezek bevonatot képezve akadályozza meg légzésüket. A rügyfakadás előtt elpusztított tojásokkal akár több nemzedéksor kifejlődése is megállítható. A védekezés szempontjából alapvető fontosságú a kártevő jelenlétének korai felismerése. A levelek megjelenésekor, de még virágzás előtt mindenképpen el kell végezzük a kémiai védekezést, akkor, amikor az első károsodott levelek megjelennek. Kontakt hatású készítményeket használjunk, ha a tetvek még csak kis egyedszámban vannak jelen (pl. lambda-cihalotrin). A besodródott levelekben élő egyedeknek nagy az életben maradási esélye kontakt készítmények alkalmazása esetén, mivel ezekre a helyekre a permetlé eljutása korlátozott, ekkor a levéltetvek ellen már felszívódó rovarölő szereket alkalmazzunk (pl. acetamiprid). Ne felejtkezzünk el a későbbiekben a visszatérő szárnyas egyedek elleni védekezésről sem!

Nem ártalmas a méhekre a virágzáskor történő permetezés?

2024. március 20. 04:38

Kezdenek virágozni a gyümölcsfák. Szabad-e virágzásban permetezni a növényeket? Olvastam, hogy akkor is szükséges lehet, de a méhekre nem ártalmas?

Hogyan szabadíthatjuk meg a hibiszkuszt a levéltetvektől?

2022. november 9. 04:37

A hibiszkuszaink tele vannak virággal. Pár napja behoztuk őket, azóta tele vannak levéltetűvel is. Kérem, adjanak tanácsot, hogyan szabadulhatunk meg végleg a tetvektől?

Tavaszi növényvédelem kalászosokban

2020. február 26. 08:02

Ahogy tavaly, úgy 2020-ban is bevált növényvédő szereket, kipróbált növényvédelmi technológiákat ajánlunk a jövedelmező gabonatermesztéshez.

Virágzás idején is fertőzhet a monília?

2020. március 18. 04:36

G. Vilmosné kérdése: Virágzás idején is fertőzhet a monília? Mely gyümölcsfákat érinti a betegség? Hogyan védekezzünk?