Sokan szeretnének egy kis konyhakertet létrehozni, ugyanúgy, mint nagyszüleik. Például azért, hogy gyerekeikkel megszerettessék a zöldségek-gyümölcsök fogyasztását: tudományosan bizonyított, hogy azok a kisgyerekek, akik testközelből ismerkedhetnek meg a tányérra kerülő növényekkel, könnyebben rászoktathatók az egészséges táplálkozásra. A kertészkedéshez nem kell nagy terület, elég egy napsütötte erkély, az a lényeg, hogy ültetni, gondozni és szüretelni lehessen pár növényt. (Ezért hála minden óvónőnek, aki az óvoda udvarán kialakít egy kis ágyást, és abban akár csak pár szem babot vagy paradicsompalántát elültet.)

KÉP: Harvest To Table

Visszatérve nagyszüleinkre, ha felidézzük a kertjüket, mindenkinek beugrik, hogy a zöldségágyások között mennyi virág virított. Nagymamámnál egy sor rézvirággal kezdődött a veteményes, utána jött két sor földieper, aztán törökszegfű, büdöske, mézvirág váltakozva a különféle zöldségekkel, az ösvényt pedig kapor szegélyezte. Az ő generációja még tudta, hogy virágokat nemcsak a szépségükért ültetjük, hanem mert bevonzzák a kertbe a hasznos rovarokat, amelyek például a beporzáshoz szükségesek, illetve elriasztják a káros rovarokat, férgeket. 

Az ősi tudásból a modern mezőgazdaság is profitálhat: az utóbbi években olyan svájci és brit kísérletek zajlanak, amelyek a műholdas helymeghatározást párosítják a virágültetéssel. Nevezetesen úgy, hogy a traktor GPS-szel van felszerelve, amely programozott vetésre képes: bizonyos távolságonként nem haszonnövényt, hanem virágmagot vet. Korábban legfeljebb a táblák szélén ültettek rovarhívogató virágágyásokat, ám a hasznos rovarok nem voltak képesek bejutni a tábla közepéig -- egy néhány milliméteres rovarnak az beláthatatlan távolság.

KÉP: Agroscope

A virágültetés révén például a téli búza levélkártevőinek károkozása 61 százalékkal mérséklődött egy 2015-ös svájci mezőgazdasági kísérletben. Az elültetett pipacs, koriander, kapor, napraforgó és más virág ugyanis bevonzotta a katicákat, amelyek tizedelni kezdték a kártevőket -- összességében 10 százalékkal nagyobb lett a terméshozam, és csökkenteni lehetett a vegyszerhasználatot. A megnövekedett terméshozamból származó bevételből pedig nemcsak a virágültetés költsége térült meg, hanem még egy kis haszon is kerekedett.

A brit Centre for Ecology and Hydrology (CEH, Ökológiai és Hidrológiai Központ) Kelet-Angliában végzett szabadföldi kísérletein az adott táblák 2 százalékát margitvirágból, réti heréből, réti imolából és vadmurokból álló keverékkel ültetik be: 100 méterenként elég egy 6 méteres sáv ahhoz, hogy a hasznos rovarok képesek legyenek az egész táblán kifejteni áldásos hatásukat, olvasható a brit Guardian napilap interjújában, amelyet Richard Pywellel, a CEH tudományos igazgatójával készítettek.

Visszatérve a konyhakertünkre, az alábbi virágokkal érdemes próbát tenni a hasznos rovarok becsalogatása, a károsak elriasztása és így a termés védelme érdekében:

1. BÍBOR KASVIRÁG

KÉP: Wikipedia

Latin nevéről jobban ismerjük: echinacea. Gyógyászati célra a gyökerét használják. Mivel 1 méteresre is megnőhet, ültesd magas fűszernövények mellé, mint a kapor, zsálya, édeskömény, lestyán. (Utóbbi a karalábé tökéletes zöldfűszere, kihozza az édeskés ízét.)

2. BÜDÖSKE (más néven bársonyvirág)

KÉP: Wikipedia

Tavasztól őszig virágzik, többféle színű és magasságú változata kapható. A kicsit kellemetlen szagú virágot messzire elkerüli többféle kártevő, így a fonálférgek és a tökbogarak is. Ültesd tök, uborka, paradicsom, paprika, padlizsán és burgonya mellé.

3. HAMVAS ZSÁLYA (más néven lisztes zsálya)

KÉP: Australian Seed

A magasra növő változatok (például a sötétkék Victoria) ugyan többnyire nem ehetők, viszont temérdek virágukkal vonzzák a méheket. Mivel némelyik fajta 50 cm-re is megnő, ültesd paradicsom vagy paprika mellé. 

4. KÖRÖMVIRÁG

KÉP: Wikipedia

Amilyen igénytelen, annyira értékes gyógynövény (mi is írtunk erről és még itt is, illetve állatgyógyászati alkalmazásáról is). Ültesd cékla, brokkoli, borsó, káposztafélék, sárgarépa és salátafélék mellé.

5. MÉZVIRÁG (más néven fülesternye)

KÉP: Hobbikert

Kerti ösvények illatos szegélyeként ismerjük. Egynyári (de önvető), virága lehet fehér, rózsaszín vagy lila. Ültesd bokorbab, salátafélék, brokkoli, padlizsán, bazsalikom, káposztafélék és hagymafélék mellé.

6. NAPRAFORGÓ

KÉP: Wikipedia

Méretes virágzata mindenféle rovart behív a kertbe. Észak-Amerikából származik, az indiánok kukoricával vagy tökkel párosítva ültették. A törpe változatot ültesd cukkini vagy bokorbab mellé.

7. PILLANGÓVIRÁG

KÉP: Wikipedia

80-10 cm magas, meleg- és fényigényes egynyári növény, virágai egész nyáron nyílnak, kiválóan alkalmas növénytársulásokhoz. Ültesd paradicsom, bab vagy uborka mellé.

8. RÉZVIRÁG (más néven cínia vagy zinnia)

KÉP: Wikipedia

A lepkék odavannak ezért a virágért, amely egynyári, tehát évente gondoskodni kell az ültetéséről. Többféle színben és méretben kapható, tehát bármilyen zöldség mellé párosítható. A kisebbeket ültesd paprika, édeskömény vagy bimbós kel mellé, a magasabbakat kombináld zöldfűszerekkel, például bazsalikommal.

9. TÖRÖK SZEGFŰ

KÉP: Wikipedia

Szereti a napos helyet, a jó vízelvezetésű talajt, a rendszeres öntözést, cserébe tucatjával vonzza a beporzást végző rovarokat. Ültesd alacsony termetű  zöldleveles növények mellé (káposzta, saláta) ágyásszegélynek, illetve tearózsa tövéhez illatos talajtakarónak.

10. SZÉPECSKE (más néven menyecskeszem)

KÉP: Wikipedia

Észak-Amerikában őshonos, az indiánok vörös italt főztek belőle, a kávé behozatala előtt azt itták, olvasható a fenntartható életmóddal foglalkozó amerikai Mother Earth News weboldal növénytársításról szóló cikkében. A magasabbra növő változatokat ültesd karóra felfuttatott növények mellé, mint amilyen a paradicsom, bab, uborka. Az alacsonyabbak mehetnek a padlizsán, kelkáposzta vagy paprika mellé.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Mennyi ideig kell megőrizni a sárga csekkeket, áfás számlákat?