Ragadozo   2014.06.11. 10:04           0  

   Olvasd el legalább egyszer!
Röviden:
    Engem soha nem tudott lekötni a konyhakert, vagy a gyümölcsfák, bár nagyapámnak fiatal koromban sokat segítettem a kertben.
    Igazából csak a foci, és az elektrotechnika, abból is az akkori mikroelektronika része, és annak vezérlése, programozása.
    Az általános iskolai osztálytársaim átjártak késő délután, mert a fő attrakció az Orion űrhajó indulása volt, amelyik a kút melletti betongyűrűből szállt fel, majd eltűnt a diófa ágai között (saját készítésű Orion űrhajó makett, kisvasútból kiszerelt motor, damilok, és persze a kora esti félhomály, amikor már nem nagyon látszódtak a vékony damilok).
    A Közlekedésin aztán végképpen "eldőlt a sorsom", mert a villanygépész szakon nem csak a nagy villanymozdonyokkal foglalkoztunk, hanem az egyre jobban fejlődő digitális elektronikával, azok programozhatóságával.
    A telkem mintegy 600 m2, amiből közel 1/3-át foglalja el a ház, és a 3 helységes sufni.
    Van egy medencém közel 100 m2 füves résszel, van egy kerti tavam, amelyik közel 10 m3-es (most készül hozzá egy másik, ami cca. 5 m3-es lesz, és csak tavirózsák, meg hínár lesz benne, meg persze halak).
    Gyümölcsfám nincsen, mindössze egy hatalmas (cca. 8 méter magas) diófa, amin már lassan több a borostyán, mint a diólevél.
    Ami talán kertészkedésnek mondható, az a pár ribizli bokor.
    Amióta itt vagyok nálatok, néha megcsap a "konyhakert szele", és pár négyzetméteren szöszmötölök újabban paprikával, paradicsommal, meg a chilivel, mivel egy éve már itthon vagyok, és jut rá némi időm.

Hogy mindezeket miért írom le?
    Szívesen olvasgatom néha az írásaitokat, és nézegetem a berakott képeket.
    De ettől még nem elsődleges hobbim, és nem életcélom a kertészkedés, és nem is szoktam mindegyik hozzászólást módszeresen elolvasni!
    Ezért, ha egy hozzászólásban "elrejtetek" olyan jellegű dolgokat, amik technikailag a fórumot érintik, azokat nem találom meg, csak esetleg véletlenül!
    Nagyon szívesen válaszolok mindenkinek az oldal technikai részével kapcsolatos kérdéseire, problémáira, szívesen megoldom, amit csak lehetséges, vagy megindoklom, hogy miért nem ....
    Direkt ezért hoztuk létre ezt a témát, valamint a Fejlesztésekkel kapcsolatos másik témát, hogy ha valakinek ötlete, kérdése, problémája van, azt ide írja, és itt nagyon gyorsan tudunk rá reagálni.

Tehát még egyszer, ezt a topikot azért hoztuk létre, hogy ide írjátok mindazon vélt, vagy valós hibákat, amelyekkel az oldal használata közben találkoztok.
Ide lehet leírni azt is, ha valaminek a használatát nem egészen értitek, vagy nem találtok valamit, aminek szerintetek ott kellene lenni.
  • Stílus hibák (elcsúszott, kilóg, "csámpás", stb.)
  • Színhibák (nem látszik jól, túl erős, stb.)
  • Helyesírási hibák (nem a hozzászólásban!)
  • Nem működik az a funkció, vagy nem találom a gombját
  • Nem értem, vagy nem tudom, hogy az a valami mire jó
  • stb, stb, stb.



 gergerg   2019.03.02. 13:19          Válasz kedvescimbor (509) hsz.-re     Olvasás       510  

A vezetőséggel kapcsolatos kérsésedre megpróbálok válaszolni.

Talán azért nem érted hogy miért, mert nem ismered az alapítás körülményeit, és az alapelveinket.

Amikor ezt a fórumot létrehoztuk, akkor arról döntöttünk hogy a fórumnak közösségi fórumnak kell lennie, olyan helynek, ahogy a fórumot nem csak technikai értelemben üzemelteti valaki. A facebook kicsit más. Adott egy vas, olyan amilyen, és van egy adminisztrátor.
A mi fórumunk vasa egyedi, és úgy lett kialakítva hogy az a legtöbb felhasználónak megfeleljen. Ezt nem tudja egyetlen ember megoldani. A facebookon nincs lehetőség a szoftver alakítására, itt viszont van, ha látnád ennek a fórumnak az alap változatát, nem is hinnéd el hogy ez arra épül.

Szóval legyszerűsítve, kell egy ember, aki technikai értelemben üzemelteti a fórumot. Talán nem tudod, de egy fórumon vannak olyan karbantartási munkálatok is a fejlesztéseken kívűl, ami a facebookon nincs. Ha pedig a fejlesztéseket nézzük, 2 változat van. Az egyik hogy ez az ember önhatalmúlag eldönti hogy mi milyen legyen, vagy mindent a széles közönség megkérdezésével változtatunk, aminek meg az a vége hogy mindig van valaki aki valamit másképpen szeretnie. A harmadik út, hogy ezekről a kérdésekről az un. vezetőség dönt.

Aztán ami szintén küldönbség, a facebookal szemben ennek a fórmnak a működtetéséhez szükség van egy tárhelyre, és egy domain-re. Ezt valakinek bérelni, és fizetni kell. Természetesen az oldalon megjelent tartalomért is őt terheli a felelősség. Logikus ha neki van döntési joga bizonyos kérdésekben, de nyilván nem dönthet olyan technikai kérdésekben, amit ő maga nem tud megvalósítani, mert egész egyszerűen nem ért hozzá.

Aztán ezen felül, főként a facebook világában, kellő mennyiségű akarat és lelkesedés is kell egy fórum életbenmaradásához. Kellenek ötletek, javaslatok, és ennek egyenes következménye hogy ezeket az ötleteket, javaslatokat meg kell beszélni azzal aki a tecnikai megvalósítását intézi, és azzal is aki a hátát tartja érte, tehát már minimum 3 főnél tartunk.

A valóságban a vezetőség 5 tagból áll, jelenleg.

Az eredeti cél, hogy a fent említett 2 személy mellett olyan emberek is legyenek a vezetőségben, akik a fórum különböző területén aktívak, különböző igényeket, problémákat és kehetőségeket látnak, vagyis kellő módon van a vezetőségben (így egyes döntések meghozásában) képviseltetve a fórum tagsága.

Csak hogy pár példát említsek:

Néhány éve pl. hibrid magokat szereztünk, amit szétosztottunk a fórumozók között. Ezeknek a magoknak a beszerzése, és szétosztása is igényelt szervezői munkát, és ki kellett dolgozni az egészet, hogy amikor azt a tagság elé tárjuk, akkor ne változzanak a szabályok.

Ugyan így volt ez a Most mutasd meg nevű akciónknál is, de ide sorolható a magcsere is, ahol ti már egy kész, és tökéletesen működő rendszert kaptatok. Lehetne ezeket nyilvánosan is tárgyalni, de nem igazán érdeklik a fórumozókat a részletek, több kisérletünk is volt hogy bevonjuk őket, kevés sikerrel.

A vezetőség számára van a fórumon külön terület amit ti nem láttok, itt beszéljük meg az ötleteket, javaslatokat, és innen gurulnak ki a magcseréhez is hasonló kész megoldások. (nem kell ezt lebecsülni, ezekben a témákban eddig több mint 8000 hozzászólás született, egytől egyig mind a fórum jobbátételének az érdekében)

Az alapelveink közül talán az egyik legfontosabb az volt, hogy soha ne dönthessen egyetlen ember a fórum életét jelentősen megváltoztató kérdésben, és a fórum stabilan, hosszútávon működni tudjon. Jelenleg nincs a vezetőségben pótolhatatlan tag. Mindenki fontos munkát végez, de a fórum nagyjából összeállt (technikai részét tekintve), így a fenntartáshoz talán nem kellene most a vezetőség, viszont mi van akkor ha egy ember áll ezen a helyen, és ez az egy ember őgy dönt hogy nem folytatja? Most ez a veszély nem fenyeget minket, mert ha bárki kilép, az ugyan veszteség, de a fórum további működtetését a vezetőség többi tagja el tudja látni úgy, hogy ti semmit nem vesztek észre az egészből.

 kedvescimbor   2019.03.02. 12:24           509  

Két kérdésem van, amihez már segítség kell! Naponta belépek a portál oldalra. Ez egy remek belépése pont, mert itt össze vannak gyűjtve egy helyre, időrendi sorrendben az új bejegyzések. Így nem kell bolyonganom a fórumon, mint Mózes népének a sivatagban. Így utólag meg nem tudnám mondani az okát, de olyasmit tettem, amit még 4 év óta soha. Végig olvastam a lapot. Alul látom a fórum team névsorát. 1fő vezető adminisztrátor + 4fő vezetőségi tag + 2fő moderátor. Elkezdett járni az agyam. Abból indultam ki, hogy a talajéltető fészbukk csoportunkban 2847 tagra jutó adminisztrátori, vezetőségi és moderálási teendőket a Szilárd egy személyben eltudja látni. Akkor milyen hatalmas vezetőségi munka zajlik itt a háttérben? Amiről mi egyszerű fórumtagok nem tudunk és 7 főt igényel?
A másik kérdésem, hogy az adatlapomat frissíteni szeretném. Odáig rendben ment a folyamat, míg a helyhatározó kutricához nem értem. Oda beírtam a címemet: 7400, Kaposvár, Csalogány, 16 Amire szintaktikai hibát jelez. Mi tévő legyek?

 atifoci2   2018.12.31. 13:58          Válasz Ragadozo (502) hsz.-re     Olvasás       508  

Értem , köszi :)...akkor ezután nem foglalkozok ezzel a kérdéssel.

 emendasajt   2018.12.31. 13:16          Válasz Ragadozo (506) hsz.-re     Olvasás       507  

Szerintem ez a fajta probléma amit a hozzászólás írásakor említettem csak engem érint. Rajtam kívül nem jelezte senki sem. Nemtudom emlékszel-e rá, nekem probléma az ikonok, emotikonok használata is! Google chrom-ot használok én is. Egyre inkább azt gyanítom, nálam nem "kerek" valami. Huawei P9-röl írok, lehet a telefon "rendszerében" van a hiba! :remulet:

 Ragadozo   2018.12.31. 12:06          Válasz emendasajt (505) hsz.-re     Olvasás       506  

20181231_120426.jpg
------------------------
Megtekintve 11337 alkalommal.



Természetesen utána fogok nézni.
De így elsőre nem tudok ehhez mit hozzászólni:
  • A mobilom Samsung Galaxy S8.
  • Egy hónappal ezelőtt voltam fenn mobilról az oldalon, a mobilos Google Chrome böngészőt használva.
  • Nem léptem ki, csak a böngésző alkalmazást zártam be.
  • A mai napon ismét megnyitottam az alkalmazást, ahol betöltődött a Terra-kert oldal, és be voltam lépve.
  • Készítettem egy képet a monitorrol, hogy legyen valós képem.
  • Koppintottam a Válasz gombra, majd mikor bejött a szerkesztő, alul koppintottam a Képfeltöltés könnyen fülre.
  • Bejött (többek között) a mobil galériám ikonja, rákoppintva bejött a fénykép, kiválasztottam, majd az Állomány hozzáadása gombra koppintva feltöltöttem.
  • Ezután a Beszúrás a hozzászólásba gombra koppintva beszúrtam a hozzászólásba, majd megírtam ennek a szövegnek a jó részét, és koppintottam az Elküld gombra.
  • Ezután az asztali gépen frissítettem, majd az *Edit gombra klikkelve szerkesztettem ezt a hozzászólást, mivel a mobilon lassan és borzalmasan tudok írni, rendszerint tele hibával. :)
  • És most itt tartunk.

 emendasajt   2018.12.30. 23:47          Válasz Ragadozo (504) hsz.-re     Olvasás       505  

Én is tapasztalom a kidobálásokat!
De már rég óta... Mondanám, hogy már hozzászoktam, de ez nem igaz.
A legbosszantóbb, hogy mikor hozzászólást írok, és képet akarok mellé feltölteni az nem megy. Megírom a szöveget, és rámegyek a képfeltöltésre (kilépek az írófelületről) feltöltöm a képet, beilleszti, és mikor küldeném a hozzászólást... jelentkezzen be, vagy regisztráljon! Bejelentkezek, de a már megírt szövegem elvész. És ez megy folyamatosan 5-6szor. Nem győzöm mentegetni a szöveget állandóan. Visszajelentkezek, de mikor nyomnám a küldés gombot, már megint be kéne jelentkeznem.
Az utóbbi időben már úgy írok fényképes hozzászólást, hogy a megírt szöveget elküldöm, és utánna az EDITálom és utólag töltöm hozzá a képet. Sokszor még ilyenkor is kilép, de nem mindíg. Rendszert sajnos nem találtam még benne! De csak ha telóról írok...

 Ragadozo   2018.12.30. 23:19          Válasz tgwh (503) hsz.-re     Olvasás       504  

Én karácsony előtt léptem ki az oldalról, amikor a díszeket tettem fel.
Majd utána beléptem, és így is vagyok most is, pedig minden nap többször is felnézek az oldalra. :)

 tgwh   2018.12.30. 22:41           503  

Folyamatosan dobál kifelé, a legdurvább, hogy észre sem veszem, hogy nem vagyok belépve... belépek, köv. lap néha már a bejelentkező ha szerencsém van... ha nem, akkor lesem miért nincs új hsz, oszt be sem vagyok lépve...

 Ragadozo   2018.12.30. 06:46          Válasz atifoci2 (501) hsz.-re     Olvasás       502  

Ez egy bug ("bogár", számítógépes programhiba) a fórumon futó pontrendszerben.
Főleg akkor jön elő, ha nagyméretű hozzászólás többszörösen van szerkesztve.
Már több alkalommal nekifutottam a hibakeresésnek, de eddig még nem találtam meg, nem vettem észre, hol lehet a bibi.
De mivel a pontrendszernek az oldalon nincsen különösebben nagy jelentősége, így mindig elsikkadt a dolog.
Mivel a fórum mindent logol (naplóz), így vissza tudom keresni, és korrigálni, csak szóljatok, ha észre veszitek. :)

A pontrendszer azért lett feltelepítve a fórumhoz, mert minden felhasználó különböző aktív tevékenységét lehet pontokkal jutalmazni.
Ilyen például a hozzászólások száma, hozzászólások mérete, Terra-Lottó, Quiz-játék, stb.
Így minél aktívabb egy felhasználó, annál több pontja van.
Eredetileg ez azért lett volna fontos, mert terveztünk különböző akciókat, lehetőségeket (például a magcsere akció is így indult), ahol csak azok vehettek volna részt, akiknek van kellő mennyiségű Terra-pontja.
Végül is ezek a tervek elvetésre kerültek, csak a pontok gyűjtése maradt meg, mivel az automatikusan zajlik.
Így viszont mára már maga a pontrendszer is elvesztette a jelentőségét ...

 atifoci2   2018.12.29. 17:59           501  

Szia

Bar nemigen kovetem...mert oszinten szolva nem is tudom mire jo..de mitol lehet nekem olyan sok minuszom a Terra Bankban ? Vmi nagy disznosagot csinaltam ? ;)

 Ragadozo   2018.11.25. 11:33          Válasz kedvescimbor (499) hsz.-re     Olvasás       500  

Az általad írt eset tipikus, és jellemzően nem informatikai beállítottságra utal. :)
Sajnos vannak, akik el sem tudják képzelni, hogy esetleg más már ugyanezzel a felhasználónévvel beregisztrált ... :)

 kedvescimbor   2018.11.25. 11:30          Válasz Ragadozo (498) hsz.-re     Olvasás       499  

Köszönöm szépen a segítséget. Most már rendben mennek a dolgok. A hibaüzenet kiegészítésed jól működik. Egy hölgy panaszolta, hogy nem tud beregisztrálni, mert kiírja neki, hogy a név amivel regizni óhajt, használva van. Ekkor én megkérdetem, választottál másik felhasználónevet? Amire azt írta vissza, minek választottam volna? Nem értem hogyan lehet használva, amikor még be se regisztráltam? Aztán úgy látom, fel is adta a küzdelmet, mert további regisztrációval nem próbálkozott. A korábbi sikertelen regisztrációknak is hasonló okai lehettek, csak mivel nem volt minden hibához üzenet, nem tudtuk a hiba okát.

 Ragadozo   2018.11.09. 11:23          Válasz kedvescimbor (494) hsz.-re     Olvasás       498  

Nagy valószínűséggel megoldódott ez a Blokkolva! téma!

Kaptam egy visszajelzést attól a phpbb-gurutól, aki a Meghívó MOD rendszert eredetileg kifejlesztette a fórumhoz.
A "hiba" (ami nem hiba!) a meghívásban van, ez egy biztonsági opció (és ezt már én is elfelejtettem, olyan rég óta megy hibátlanul ez a programrész).

Ugyanis ha meghívsz valakit, azt úgy csinálod, hogy a fórumból küldesz neki egy meghívót az email címére.

Ha viszont a meghívott a regisztrációkor nem azt az email címet adja meg, amire a meghívást kapta, a meghívásos regisztrációt a rendszer biztonsági okokból Blokkolja!
Ennek az a lényege, hogy a Meghívó MOD segítségével más email címről Spammerek, vagy kártékony programok ne tudjanak bejutni a fórumba.

Amikor a meghívott személy beregisztrál a fórumba, utána már szabadon meg tudja változtatni az email címét, ha szükségesnek tartja! :)

Ha valakit meghívtok, és ilyen problémát jelez, akkor lehet neki az itt leírtakat elmondani ... :)

 Ragadozo   2018.11.07. 10:25          Válasz kedvescimbor (496) hsz.-re     Olvasás       497  

Szia!

Nagyon örülök, hogy sikerült a regisztrációja! :)

Elvileg a regisztrációnál elkövetett esetleges hibát a program kijelzi.
Ezt a szűrőt is kicsit átírtam, kibővítettem, és a hibákat így jelzi:

reghiba1.jpg
------------------------
Megtekintve 11730 alkalommal.


Van még vagy kétszer ennyi hibaüzenet, mert próbáltam feltérképezni a lehetséges problémákat, de ez most nem fontos ....
A lényeg, hogy semmilyen Blokkolás hibaüzenet nincsen ebben a szűrőben!

Kipróbáltam az elméletet, és én a következő eredményt kaptam (ami részemről várható is volt):
reghiba.jpg
------------------------
Megtekintve 11730 alkalommal.



Végül is a lényeg, hogy megoldódott a probléma!
Egyenlőre még nem kaptam visszajelzést a php-guruktól ... :)

 kedvescimbor   2018.11.07. 04:57          Válasz Ragadozo (495) hsz.-re     Olvasás       496  

Az a gyanúm, hogy a regisztrálók bármilyen hibát elkövetnek a regisztráció kitöltésekor, a blokkolás hibaüzenetet kapják, mely az Email ablak mellett jelenik meg. Lehetséges, hogy nem az Email-lel van gond, de mivel ott jelenik meg a hibaüzenet, azt próbálják kijavítani és ezzel patthelyzet adódik? Ezt abból gondolom, hogy tegnap este a következőket kaptam Nsanyi fórumtárstól, miután elküldte a monitorképet és konzultáltunk a problémáról:

sikerült!
az apróbetűs részt nem olvastam el
számmal írtam be az ellenőrző kódot
lehet, hogy mások is hozzám hasonlóan figyelmetlenek voltak
Köszönöm szépen a munkát és a fáradságot!

 Ragadozo   2018.11.07. 00:41          Válasz kedvescimbor (494) hsz.-re     Olvasás       495  

Ennek utána nézek, mert ilyennel én még nem találkoztam.
Ahogy lesz infóm, leírom! :)

A problémát elküldtem egy-két nálam nagyobb php-guruknak, megbízható ismerősöknek.
Várom a válaszaikat ... :)


Update:

Addig is első kőrben:
A fórumunkon jelenleg nincsen tiltva semmilyen email cím, semmilyen IP cím.
Az általam írt regisztrációs kiegészítő szűrő eddig jól bevált, közel 3 éve nem volt Spammer az oldalon.
Ezért a regisztráció teljesen alap helyzetben van, beregisztrál, és már használhatja is a fórumot teljes jogú tagként.

Rászántam pár órát, és teszteltem több féle módon a regisztrációt.
14 különböző nem létező felhasználót regisztráltam be (elsőre, gond nélkül) különböző Email címekről, ebből 8 regisztráció Gmailos volt.
Az általad jelzett probléma nem kapcsolódik a fórumhoz, más gond lehet, mégpedig a felhasználónál a saját gépén, vagy annak kapcsolatánál (egyenlőre nem tudok így látatlanba még találgatni sem).

Annyira nem kapcsolódik a probléma a fórumhoz, hogy az adott Email címmel is beregisztráltam az oldalra.
Ez a kép egy kivonat a felhasználói adatbázisból, az utolsó 3 beregisztrált felhasználó adatai (pár nem publikus részbe én törölgettem bele).
Az említett (fake) felhasználó Kakukktojás néven szerepel!

userreg.jpg
------------------------
Megtekintve 11752 alkalommal.


Ha megnézed az user_email oszlopot, láthatod, hogy pontosan azzal az email címmel regisztráltam be, aminél a jelzett hiba volt.
Az user_passchg oszlopban pedig a regisztráció Unix-Time kódját találod meg.
Ez a kód lekonvertálva a következő időpontot adja:

userreg1.jpg
------------------------
Megtekintve 11752 alkalommal.


Mint láthatod, mintegy jó másfél órával a hozzászólás írása előtt készült az a regisztráció. :)

Közben törlöm a Kakukktojás regisztrációt (is a többi fake regisztrációval együtt)!
Találgatni nem akarok, egyenlőre ennyi ... :kuksi:

 kedvescimbor   2018.11.06. 19:05           494  

A meghívóra való beregisztrálás során ezt a blokkolást csinálja a rendszer, Már a 3. jelentkező jelezte a problémát.
Csatolmányok
terra-kert_blokk_vzm.jpg
------------------------
Megtekintve 11773 alkalommal.


 Ragadozo   2018.11.05. 11:11          Válasz gergerg (492) hsz.-re     Olvasás       493  

Egyenlőre mindenkinek.
A hirdetés-sáv a főoldalhoz, és az aloldalakhoz lett méretezve.
Amikor az új változat felkerült, ez nem lett tesztelve, mert régen nem volt már használva a hírdetés-sáv.

Majd módosítom, ahogy lesz egy kis időm, mostanában kicsit be vagyok havazva. :)

 gergerg   2018.11.04. 15:28           492  

Csak nekem ilyen rövid ez a sárga csík, vagy már ise is begyűrűzött a rezsicsökkentés? :mrgreen:
Csatolmányok
Sárga csík.jpg
------------------------
Megtekintve 11821 alkalommal.


 Ragadozo   2018.11.01. 09:23          Válasz kedvescimbor (490) hsz.-re     Olvasás       491  

Sorry .... :)

Nem tudom miért, de nem jelezte nekem a Facebook ....
Pedig minden egyből megjelenik a telómon (is).

 kedvescimbor   2018.11.01. 07:20           490  

Belépnék a Terrakert facebook csoportba, ha a moderátor méltóztatna elfogadni a jelentkezésemet!

 tgwh   2018.07.02. 20:23           489  

Ok, nem szóltam, átkerült legalulra...

 tgwh   2018.07.02. 19:24          Válasz Ragadozo (487) hsz.-re     Olvasás       488  

Az igen, de eltűnt az Olvasatlan hsz-ok olvasattnak jelölése vagy mi volt a neve...

 Ragadozo   2018.07.02. 15:37          Válasz tgwh (486) hsz.-re     Olvasás       487  

tgwh írta: ... az olvasatlan témák számának helyén egy szürke mező jelenik meg jobbra-balra nyíllal...

Ez újabban nálam is így van. Az objektum nem kap meg rendesen valamilyen adatot.
Érdekes, hogy néha meg rendesen működik.
Bele kell nézni a motorba, mert onnan generálja az adatokat.
Lehet, hogy egy frissítés, vagy változtatás következteében valami lemaradt, csak nem mindig van időm, néha meg elfelejtem ... :)

Nálam az Olvasatlan (x) link rendesen működik, megnéztem egy jó pár böngészőben, még az Explorerben is jól megy.

 tgwh   2018.07.01. 19:55          Válasz Ragadozo (485) hsz.-re     Olvasás       486  

Eltűnt a felirat, de a link nem jelent meg.
Meg néha elég sokszor csak úgy kivág a rendszer, de sztem nálam lesz v.mi gebasz. De nem javult meg, nem tudom olvasatlannak jelölni.

szerk.: meg néha az olvasatlan-nál az olvasatlan témák számának helyén egy szürke mező jelenik meg jobbra-balra nyíllal...

 Ragadozo   2018.07.01. 12:21          Válasz tgwh (484) hsz.-re     Olvasás       485  

Még mindig olyan, vagy már megjavult? :)

 tgwh   2018.07.01. 07:29           484  

Nem működik a z olvasatlan üzenetek törlésére szolgáló link.
De van helyette olyan, hogy ,,undefined''.

 gergerg   2018.03.08. 10:41          Válasz Laci vagyok (482) hsz.-re     Olvasás       483  

Ott van, pont az archívumban. :-)

http://terra-kert.hu/terra_ajanl.php?z=999

 Laci vagyok   2018.03.08. 10:17           482  

Azt szeretném megtudni, hogy a magcserében szereplő növényeket hol lehet megtalálni. Most ott semmi sincs! Nem lehetne valamilyen archívumba berakni és ott megnézni a leírásukat?
Kaptam magokat és nem emlékszem már, hogy a paradicsom mellé alacsony karó kell, vagy állványzat, mert akkorára fog nőni.

 Ragadozo   2017.12.27. 10:28          Válasz kedvescimbor (479) hsz.-re     Olvasás       481  

Semmit, és nem is kell. :)
Ezek a fórumunkba általam beregisztrált indexelő robotok, melyek rendszeresen olvassák a fórumunk részeit.
Ezek frissítik a nagy keresőket, mint a Google, vagy a Bing, stb, stb,
Így ha bizonyos kulcsszavakat írnak be a felhasználók a világ bármely táján, amikor keresnek valamit, bizonyos esetekben a mi fórumunk is megjelenik.
Ha felül a fejléc alatt a Portál feliratra klikkelsz, a bejövő oldalon alul jobb oldalt ott világ-térkép, amelyiken látható, hogy honnan keresték már fel az oldalt.
Ők is ezeknek az indexelő robotoknak a segítségével jutottak el hozzánk. :)

 tgwh   2017.12.27. 10:21          Válasz kedvescimbor (479) hsz.-re     Olvasás       480  

Keresőrobotok. Jobb esetben :D mindenhol jelen vannak, léteznek hasznos, illetve káros fajtáik is. A virtuális természetben is lehet őket írtani mind vegyszerekkel, mint természetes módon, annyi a különbség, hogy a károsak is lehetnek ártalmatlanok, illetve kifejezetten károsak, a weblap tápanyagszállító rendszerét szívhatják, ami csökkenti az oldal növekedési sebességét, viszont magára a termésmennyiségre szerencsére nagyon ritkán, nagyon súlyos fertőzés esetében lehetnek hatással, sőt, mivel hasznos robotból szerencsére több van, így mondhatjuk, hogy ideális esetben, gyakorlatilag legtöbbször, csakis a termésmennyiséget növelik. ::P :VOPI

 kedvescimbor   2017.12.27. 10:10           479  

A jelenlévők listájában mondjuk Alibát, vagy baby-lont értem, de milyen célból jelennek meg ilyenek: Ahresf, Bing, DotNetDotCom.org, stb? Mi fórumozók mit tudunk velük kezdeni?

 Ragadozo   2017.11.13. 19:17          Válasz CAMROM (477) hsz.-re     Olvasás       478  

Ez most is megvan. De nem örökké. :)
Egy még régebbi vitás helyzet miatt azóta (jelenleg is) az elküldött hozzászólást 1 órán belül bármennyiszer lehet szerkeszteni. Utánna már nem lehet.
Ha nagyon fontos, a Moderátornak jelezni kell.

 CAMROM   2017.11.13. 19:06           477  

Régebben mitha lett volna saját hozzászólás szerkesztése, ez már nincs?

 emendasajt   2017.11.12. 19:42           471  

Nem tudok róla, hogy valami el lenne állítva... Annyira nem érdekes, ettől még tudok írni a fórumra, nincs akkora jelentősége! Köszönöm, hogy így Vasárnap du.-n ennyi időt szántál rám!

 Ragadozo   2017.11.12. 19:34          Válasz emendasajt (469) hsz.-re     Olvasás       470  

Utánna fogok nézni, de nem is tudom, hogy igérjek-e valamit.
Ezzel a problémával jelenleg teljesen egyedül állsz.
2 - 3 felhasználót biztosan tudok, akik eléággé rendszeresen használják mobilról is a fórumot, és egyiküknél sem volt még hasonló probléma sem mostanában.

Használsz más fórumot is a mobilodon?
Vagy csak itt vannak ilyen problémáid?
A Chrom-ban nincsen valami elállítva esetleg?

 emendasajt   2017.11.12. 18:57           469  

Semilyen smile, illetve más "ikonos" hozzászólást nem rak be!

 Ragadozo   2017.11.12. 18:50          Válasz emendasajt (463) hsz.-re     Olvasás       466  

Most próbáld meg.
Itt küldhetsz képet is, tehetsz be smiley-t is :)

 Ragadozo   2017.11.12. 18:25          Válasz emendasajt (463) hsz.-re     Olvasás       465  

Az én voltam ....
Bocsi, vissza fog kerülni. :)

 emendasajt   2017.11.12. 18:11           464  

Upsz... Azt hiszem, csak akkor nem küldi el, ha smile-t használok. Lehetséges ez??

 emendasajt   2017.11.12. 18:08           463  

...és eltűnt az aktív témák, az EDIT-álási lehetőség, és a VÁLASZ-lehetőség is.

 emendasajt   2017.11.12. 18:06           461  

Másik böngészővel sem tudok írni, ott is kiírja a hibát...

 gergerg   2017.11.12. 17:53          Válasz CAMROM (456) hsz.-re     Olvasás       459  

Lehet hogy olyan rég voltál bejelentkezve hogy már 5 fórumhír született azóta? (egy tuti téves volt, azt én küldtem véletlenül)

 CAMROM   2017.11.12. 17:44           456  

"Fontos fórum hír érkezett" ez miért ilyen erőszakos?
5-ször elolvastam, de még mindig felugrál, UNALMAS

 CAMROM   2017.11.12. 17:40           455  

Nekem akkor csinált ilyent amikor a Tré-homnál voltam, szerintem pillanatnyi net szakadozás volt. Azóta másik szolgáltatónál semmi hiba.

 emendasajt   2017.11.12. 16:58           454  

Ide simán elküldi, de Atinak a télállóba, nem tudok válaszolni!! Ami képet küldtem azt írja ki...

 emendasajt   2017.11.12. 16:54          Válasz Ragadozo (452) hsz.-re     Olvasás       453  

Google chrom

 Ragadozo   2017.11.12. 16:50          Válasz gergerg (451) hsz.-re     Olvasás       452  

Éppen ezt akartam kérdezni, hogy milyen böngészőt használsz a mobilon?

Közben átnéztem a beállításaidat, és a naplókat, semmit nem találtam veled kapcsolatban, ami forumról irányuló probléma lenne.

 gergerg   2017.11.12. 16:45          Válasz emendasajt (450) hsz.-re     Olvasás       451  

Ezt a visszadobást az én telefonom is csinálta 1-2 éve, de érdekes mód másik böngészővel már nem.

 emendasajt   2017.11.12. 16:42          Válasz Ragadozo (449) hsz.-re     Olvasás       450  

Semmi különöset nem csinálok! Írni, illetve válaszolni szeretnék hozzászólásra. Be vagyok jelentkezve!!!!!! Beírom a mondandóm, és elküldeném... Visszadob, hogy előtte jelentkezzek be megint. Rápöttyintek, és ezt írja ki. Nem küldi el az üzenetet! Érdekes, most neked tudok írni... ?????nem értem miért????