Szóráth   2018.01.11. 16:07          Válasz csehrigo (974) hsz.-re     Olvasás       1044  

Egy ismerősömnek van 10 éves 3-4m-es agyagos talajban lévő jujubája. Azt mondta a nitrogéntől tovább nyurgul,kalium és foszfor kell neki, a kálium segíti a szövetek erősödését és a foszfor terméskötő tulajdonságú. Neki a szuperfoszfát jött be. Elmondása szerint akár két kilót ki lehet helyezni a gyökérzóna felett, akár most is, mert egyrészt nem éget, másrészt az agyagásványok megkötik a hólével bemosódó foszfort és a vegetáció első pillanatától használhatja a növény. Én ezt tudom önnek javasolni. Nekem sem termett még, alig növekszik, inkább csak vegetál a jujuba, trágyázás, bármiféle gondozás nèlkül. Viszont van akinek trágyázás nélkül is bőven terem.

 Szóráth   2018.01.11. 15:42           1043  

IMG_1148.JPG
------------------------
Megtekintve 12038 alkalommal.

Sziasztok! A mirtuszdióm visszafagyott,de kihajtott. Ezt követően mégis meggondolta magát és tönkrement. Járt még rajtam kívül valaki ugyanígy? Pedig -15 fok lehet a fagytűrése. Még túl fiatal volt gondolom a szabadban teleléshez. A kefevirágom ugyan így járt, azzal a különbséggel, hogy 30 centit mőtt tőről, mielőtt "elfüstölt."

 CAMROM   2017.11.12. 17:45          Válasz délkelet (1031) hsz.-re     Olvasás       1042  

nulla alá nem engedem, de tél függő átlag 8-10

 emendasajt   2017.11.12. 17:02           1041  

Ez egy próba lesz most, hogy elküldi-e...

 délkelet   2017.11.12. 16:23          Válasz CAMROM (1028) hsz.-re     Olvasás       1031  

Semmit ne csinálj vele, valószínűleg nincs semmi baja (bár ezt látatlanul nem mondhatom biztosra). A teleltető helyre bevitel után ez megszokott jelenség (sárgulás, levélhullás). Vigyázz rá, hogy ne öntözd túl. Tápozni most semmiképpen ne tápozz szerintem, majd tavasszal. Mennyi szokott lenni abban a helyiségben a minimum hőmérséklet?

 CAMROM   2017.11.12. 16:14           1028  

Pár napja bevittem a fűtetlen kisházba a citromot, ott szokott telelni. Mostanra borzasztó sárga lett, mit csináljak vele? Tavasszal gondoltam csak átültetni nagyobb edénybe és akkor gondoltam csak tápozni is, de így nem biztos hogy megéli.

 atifoci2   2017.11.11. 17:02          Válasz emendasajt (1012) hsz.-re     Olvasás       1018  

Sztem produkálnak :)

 délkelet   2017.11.10. 19:53          Válasz CAMROM (1016) hsz.-re     Olvasás       1017  

Akkor én most qrva egészséges vagyok! :D

 CAMROM   2017.11.10. 19:51          Válasz délkelet (1015) hsz.-re     Olvasás       1016  

Kis mértékben gyógyszer nagy mértékben orvosság! ;)

 délkelet   2017.11.10. 19:45          Válasz CAMROM (1014) hsz.-re     Olvasás       1015  

Megittam vagy négy pohárral :thumbup: Egész évben nem ittam ennyit! :D

 CAMROM   2017.11.10. 19:39          Válasz délkelet (1013) hsz.-re     Olvasás       1014  

Na, ennek örülök.
Egészségedre!

 délkelet   2017.11.10. 16:34          Válasz CAMROM (998) hsz.-re     Olvasás       1013  

Itatja magát, hukk! :D Nagyon kellemes!

 emendasajt   2017.11.08. 21:48          Válasz atifoci2 (1001) hsz.-re     Olvasás       1012  

Meglátjuk majd pár év múlva nálam mit produkálnak a tieid... Jövőre kiültetem őket a többi mellé. A Sharon most kb.60cm a magosod meg legalább a duplája.

 délkelet   2017.11.07. 22:00          Válasz atifoci2 (1010) hsz.-re     Olvasás       1011  

Feltétlenül szerintem. Csak a nagy hőségben ne felejtsd el az árnyékolást. Ha elérik a jó fél métert, onnantól kezdve már egész tempósan nő.

 atifoci2   2017.11.07. 21:57          Válasz délkelet (1009) hsz.-re     Olvasás       1010  

Igen...igaz nem nottek sokat.Jövőre kiultetnem őket ,ha nem korai.

 délkelet   2017.11.07. 21:46          Válasz atifoci2 (1008) hsz.-re     Olvasás       1009  

Attila! A paw-k megvannak még? Nálam az egyik jövőre már virágozni fog, bár termést nyilván nem fog nevelni.

 atifoci2   2017.11.07. 21:21          Válasz délkelet (1007) hsz.-re     Olvasás       1008  

A Rojo es a Sharon hullatta... a magos nem igazan...keveset

 délkelet   2017.11.07. 21:09          Válasz atifoci2 (1001) hsz.-re     Olvasás       1007  

És ez még hullajtotta is a kis gyümölcskezdeményeket, ahogy általában szokta???

 atifoci2   2017.11.07. 20:57          Válasz Alibá (1002) hsz.-re     Olvasás       1006  

Jujuba???...az nekem idén nem termett...

 baby-lon   2017.11.07. 19:15          Válasz Ragadozo (1003) hsz.-re     Olvasás       1005  

Mindenképpen a Hayward-Tomuri párost javaslom, utóbbi a porzó. Egy porzóhoz mehet 6-8 termő.

Pl.: Kivi

 baby-lon   2017.11.07. 19:09          Válasz Ragadozo (1003) hsz.-re     Olvasás       1004  

Szerintem ez a legjobb leírás:

Hogyan termesszünk kivit?

 Ragadozo   2017.11.07. 18:23           1003  

Valaki le tudná írni egyszerűen a menetét, hogy kell kiwit ültetni?
Milyet vegyek, hol vegyek, mit csináljak vele, hova, mikor, hogyan ültessem, stb.
A szomszédom próbálkozna vele, szeretne legalább egy (vagy kettő) kiwit ültetni.
Átvariálta/átvariálja a kertjét, az öreg fákat már kiszedte, java részben már ki is cserélte újakra.
A hagyományos gyümölcsfákkal nincs gondja, azokat jól ismeri, de a kiwivel még ő sem próbálkozott.

 Alibá   2017.11.07. 18:07          Válasz atifoci2 (1001) hsz.-re     Olvasás       1002  

Nézegettem a képeidet és szépnek találtam a Jujubádat (is). Milyen fajta? Nekem is van három fám, de csak egyik termett tavaly is, idén is. Gondoltam, a sztrájkolókat átoltanám. Mit gondolsz? :fejvaka:

 atifoci2   2017.11.06. 21:00           1001  

Káki is lett azért az idén , de a szárazság alaposan kiszúrt velem. A magoson iszonyat mennyiség lett ...darabszámban , de nagyon aprós...nem is akartam leszedni...na nem is én szedtem le. A Rojo még elviselhető , felét én szedtem le , felét a tesó...ja és örömmel tapasztaltam , hogy építkezés is történ a fán :)
7529
Megosztás készítés
7527
Megosztás készítés

...a Sahron viszont a hegyen egy nagy nullát produkált...szó szerint egy db sem volt rajta.
Jövőre megritkítom a fákat és ha lesz rá idő /lesz.../ akkor nagyon meg is ritkítom , ha az ideihez hasonló mennyiség köt / na a Sharon kivételével persze.../
7535
Megosztás készítés
7533
Megosztás készítés
7531
Megosztás készítés

 atifoci2   2017.11.06. 20:52          Válasz délkelet (990) hsz.-re     Olvasás       1000  

Nálam is hasonló a helyzet. ..azzal a különbséggel , hogy az én termőseim Hayward és Green Light , csak éppen a fiúk eddig kihaltak , a mostani meg nem akar nőni az istennek se , virágozni meg pláne.Emiatt aztán annak is örülök, hogy vmi önporzás folytán legalább van kiwim...még ha eléggé heterogén méretűek is / a legkisebb-körömnyi- méretűeket le sem szedtem.../
7525
Megosztás készítés
7523
Megosztás készítés
7521
Megosztás készítés
7519
Megosztás készítés
7517
Megosztás készítés

 délkelet   2017.11.02. 19:31          Válasz CAMROM (998) hsz.-re     Olvasás       999  

Még bontatlan :) De már szemezgetek vele :lol:

 CAMROM   2017.11.02. 19:23          Válasz délkelet (997) hsz.-re     Olvasás       998  

Helló,
S a vasárnapi ivólé milyen? ;)

 délkelet   2017.11.02. 19:19          Válasz baby-lon (995) hsz.-re     Olvasás       997  

Azért sem! :D Legfeljebb majd jó éretten kipréselem a markommal ivólének :D

 délkelet   2017.11.02. 19:13          Válasz Alibá (994) hsz.-re     Olvasás       996  

Nálatok akkor nem érvényesül az a közmondás, hogy "Ahány ház, annyi szokás", mert házon belül is különböző a kivi evésének módja! :)

 baby-lon   2017.11.02. 19:06          Válasz délkelet (993) hsz.-re     Olvasás       995  

Na jó, de szükség törvényt bont...

 Alibá   2017.11.02. 19:01          Válasz délkelet (993) hsz.-re     Olvasás       994  

Feleségem is így eszi - én meg felibe vágom és kiskanállal. :banana:

 délkelet   2017.11.02. 18:07          Válasz Ragadozo (992) hsz.-re     Olvasás       993  

Felénk nem ... mi meghámozzuk és szépen felszeleteljük :D

 Ragadozo   2017.11.02. 16:07          Válasz baby-lon (991) hsz.-re     Olvasás       992  

Legalább is felénk úgy szokták ... :)
A tetejét levágjuk, és a belsejét kiszedjük kiskanállal .... :super:

 baby-lon   2017.11.02. 16:03          Válasz délkelet (990) hsz.-re     Olvasás       991  

Kiskanállal?

 délkelet   2017.11.02. 15:48           990  

Na, ez már tényleg ideillik: megtörtént a (mini)kivi szüret. A zárójelbe helyezett szó nem a fajtájára, hanem a méretére utal, mert ez valószínűleg a Solo nevű szőrös kivi lehet. Úgy 4 és fél kg-nyit termett, az átlagtömege mindössze 3 dkg. Tavaly előtt már kóstoltam: ízre teljesen jó, beérve finomabb a boltban kapható Haywardnál (csak hámozni ne kellene!)
002.JPG
------------------------
Megtekintve 12661 alkalommal.


 délkelet   2017.11.01. 21:40          Válasz kaalyzo (988) hsz.-re     Olvasás       989  

Köszönöm :) Van egy fűtetlen, világos szobám, ott szoktam teleltetni a citromot. Átlagban olyan 10 fok körüli a hőmérséklet, ami majdnem sok is (szerintem az 5 fok lenne az ideális), mert minél magasabb a hőmérséklet, annál inkább meglephetik a pajzstetvek. Igazából más probléma nincs is vele, csak ezeket a jószágokat kell távol tartani (no meg az évi kétszeri cipekedés)
Illetve alkalomadtán némi vas és magnéziumpótlás, ha nagyon világosodna a levele.

 kaalyzo   2017.11.01. 21:17          Válasz délkelet (985) hsz.-re     Olvasás       988  

Nagyon szép, közel egyforma méretű gyümölcsök. Bár érdekelnde nem merek belevágni, mert gyakran két heteket sem vagyunk otthon. Egyébként mennyire igényes, és télen hol telelteted.

 délkelet   2017.10.31. 20:03          Válasz Alibá (986) hsz.-re     Olvasás       987  

Kis túlzással :D , de van benne valami!

 Alibá   2017.10.31. 19:50          Válasz délkelet (985) hsz.-re     Olvasás       986  

De jól néz ki. :dejo: Több gyümölcs van rajta, mint levél! Van mit a teába tennetek.

 délkelet   2017.10.31. 18:30           985  

Ez is a helyén van már (és erre is csak a téma címének második fele igaz):
108.JPG
A fiatalabb fám
Megtekintve 12718 alkalommal.

116.JPG
és a legszebb gyümölcse
Megtekintve 12718 alkalommal.


 délkelet   2017.10.31. 11:08           984  

Abszolút nem télálló, de termeszthető növény, költözködés előtt:
109.JPG
Szamóca guava - ez a szem már érőben...
Megtekintve 12713 alkalommal.

110.JPG
...és itt az összes többi :)
Megtekintve 12713 alkalommal.


 kacigobár   2017.10.30. 16:08          Válasz emendasajt (958) hsz.-re     Olvasás       983  

Nekünk még viszonylag eléggé kis fiatalka a kaki fánk. Nehezen maradt meg, eleinte nem nagyon hittem, hogy lesz belőle valami. Szerintem legalább öt-hat évvel ezelőtt vettem, akkoriban faiskolákban még nemigen volt kapható, én Törökbálinton az Obi növényosztályon vásároltam egy kisebb vagyonért. Mostanra már valamennyire korona-szerű ágak lettek rajta, szóval lesz belőle fa előbb-utóbb.

Az interneten böngészett leírások egy része azt mondta, hogy a kaki fagytűrő növény. Ehhez képest a januári hosszú kemény fagyos időszak a mi kis fácskánkat nagyon erősen megviselte, az egyéves vesszők (ilyen kábé tizenöt-húsz centis dárdák) simán elfagytak rajta. Aztán tavasszal végül mégiscsak ki bírt hajtani imitt-amott, de a korábbi, vastagabb ágakból. Ami hajtás lett rajta, az inkább csak vészüzemre lehetett elég neki, mindenesetre túlélte a szezont, és még tizenhárom gyümölcsöt is termett :-)

A pontos fajtáját nem tudom megmondani, akkoriban azt hiszem még nem voltak kaphatók fajtaváltozatok, csak annyi volt hogy diospyros kaki, oszt jónapot. Ma már kapható vagy egy tucat különböző fajta.

A gyümölcsöket megmutatnám, de valamit bénáskodok a képfeltöltővel, mert tiszta fekete képet tölt fel. Ha majd egyszer sikerül, akkor teszek fel fényképet is.

Ja és még annyit, hogy a kaki a párom kedvence, és a nyári nagy aszályban vödörszám hordta rá a ciszternából a vizet minden évben, és szerintem az idén csak ez a törődés mentette meg és tartotta életben a fagy után már amúgy is erősen roggyant egészségű fácskát.

 délkelet   2017.10.30. 09:59          Válasz baby-lon (979) hsz.-re     Olvasás       980  

Köszi :) Tapasztaltam, mert azért természetesen megkóstoltam. Nem volt jó (már), így a kukában végezte, a magok kivételével (kifejezetten hosszúkás, hegyes magjai voltak)

 baby-lon   2017.10.30. 09:44          Válasz délkelet (978) hsz.-re     Olvasás       979  

Ha már nagyon puha, akkor nem jó. Én akkor szeretem, amikor barna, repedezik, de még kemény. Akkor a legfinomabb.

 délkelet   2017.10.29. 19:55          Válasz szanCSI2 (923) hsz.-re     Olvasás       978  

Akkor itt van pár kép arról, hogyan néznek ki a kiskőrösi jujubák két hónappal később:
103.JPG
------------------------
Megtekintve 12655 alkalommal.

104.JPG
------------------------
Megtekintve 12655 alkalommal.

105.JPG
------------------------
Megtekintve 12655 alkalommal.

106.JPG
------------------------
Megtekintve 12655 alkalommal.


Három darabot felszedtem a földről, mert láthatóan csak az enyészetté lettek volna. Ha már igen puha és igen ráncos, az már nem jó enni?

 délkelet   2017.10.25. 21:55           977  

Utánanéztem a szüretnek, egy egészen friss cikk róla:
Kiviszüret ideje

 délkelet   2017.10.25. 20:24           976  

Attila! A kivijeid már ládában vannak, vagy még vársz valameddig a szüreteléssel?

 délkelet   2017.10.25. 17:12          Válasz csehrigo (974) hsz.-re     Olvasás       975  

Nálam sem mentek semmire, ezért kikerültek a szántóföldem szélére. Azt sem tudom, megvannak-e még, de az is lehet, hogy pár év múlva csoda fog történni és teremni fognak.
Biztosan vannak más gyümölcseid is: örülj azoknak, a jujubát meg felejtsd el egy darabig (ahogy a megfontolt részvényesek, akik a részvényeiket majdhogynem a párnájuk alá tették és csak jónéhány év múlva nézték meg, mennyit is fialt azóta)

 csehrigo   2017.10.25. 15:57           974  

Látva ezeket a jujubákat megesz a méreg. Nálam miért sz@rok ? Termésem sincs.

 emendasajt   2017.10.23. 19:22          Válasz baby-lon (959) hsz.-re     Olvasás       973  

Köszönöm, de a fa érdeme, nem az enyém. :D Illetve az elmúlt 4év enyhébb teleinek köszönhető. A méretét tekintve nem olyan darabos, de ez talán megbocsájtható annak tükrében, hogy ennyit termett. ...és hát ki a kicsit nem becsüli...