xenil   2015.01.10. 20:03          Válasz Lactarius (1156) hsz.-re     Olvasás       1158  

Jó estét!

Számomra is érthetetlen ez az egész. Szalay László igen kedves ember, nagyon közvetlen és csak dicsérni tudom. De ez a dolog nem rajta múlik a nemesítési munka javarészt a Ceglédi állomáson zajlik. Az eddigi fajtájuk közül szinte mind dicséretre méltó, azonban egyik sem nevezhető terminátornak a betegségekkel szemben. A fajták nagy része eléggé gyengén tolerálja a betegségeket, és a fagyot is sajnos, de kétség kívül a világon a legjobbak között vannak már ami az ízüket illeti.
Az Aurora korai fajta, és megjegyzem a Harlayne mellett a Stark Early Orange is fellelhető Magyarországon aminek rezisztenciája közel megegyezik a harlaynéval. Későn virágzik, mély nyugalom igénye közel 1400 óra az olasz felmérések szerint (ezzel a harlaynet is megelőzi jó 300-al). Arról nem is beszélve hogy június 20.-a körül érik ez a fajta, a kettő keresztezéséből igen csak betegség-fagy ellenálló korai érésű fajtát lehetne létrehozni. A Románok ezt már megtették az Auras-al, és ehhez hasonlóan a franciák középérésűt hoztak létre a Bergeron bevonásával, és ezzel a fajtával Shamade néven.
A legfőbb problémának azt látom, hogy a " magyarkajszi íz "megtartása nagyon rányomja a bélyeget a nemesítési programra és, így a betegségek, illetve fagykárokkal szembeni nemesítés a háttérbe szorul.

 Lactarius   2015.01.10. 19:17          Válasz délkelet (1155) hsz.-re     Olvasás       1157  

Itt "csak" 15 fok volt, tegnap almát metszettem.

 Lactarius   2015.01.10. 19:16          Válasz atifoci2 (1152) hsz.-re     Olvasás       1156  

Hát igen, lehet laikus vagyok, de ha már elkezdtek az Aurora-val a korai érése és PPV-rezisztenciája miatt kísérletezni, akkor miért nem lépnek tovább pl. a Harlayne bevonásával (Szalay már a 2003-as könyvében említi, mint lehetséges alapamyagot). pl- az óriás fajtákat keresztezve vele stb. Olvasom miket írnak az új "Cor-" fajtákról, hát a leírtak alapján bolond lennék azt telepíteni. A fajtajegyzékből meg törölnek régi fajtákat, és helyébe olyan, fagyérzékenysége miatt már tíz évvel ezelőtt alkalmatlannak minősített fajta kerül, mint a Roxana.

 délkelet   2015.01.10. 17:20          Válasz Vebber (1154) hsz.-re     Olvasás       1155  

Fertőrákos, 19,7°C.

 Vebber   2015.01.10. 16:17           1154  

Megdőlt a napi max. meleg rekord. Kíváncsi leszek hova regisztrálták a legmelegebbet.

 xenil   2015.01.09. 19:12          Válasz atifoci2 (1148) hsz.-re     Olvasás       1153  

Szia!
Rendben, köszönöm akkor jelezni fogom az igényemet. Reméljük nem lesz PPV-s francia oldalak szerint rezisztensnek írják le, és az érési idő is pont megfelelő, nagyon bízom benne hogy jól teljesítő fajta lesz.

 atifoci2   2015.01.09. 17:04          Válasz Lactarius (1149) hsz.-re     Olvasás       1152  

Nálam is volt már kint a Soltész-féle ,jó.Arra azért kiváncsi vagyok,hogy a fajtajelöltekből mikor lesznek kapható fajták...
de pl az új magyar almák is kiváncsi leszek mikor kerülnek forgalomba /Hesztia,Artemisz stb/.
A kajszi...sztem se az igazi a keresztezési alapanyag...vajon miért ültetnek a nagytermelők is francia,meg olasz,meg kanadai fajtákat ???...és miért nem afgánokat...

 atifoci2   2015.01.09. 16:59          Válasz délkelet (1150) hsz.-re     Olvasás       1151  

Köszönom. :-)

 délkelet   2015.01.08. 21:56          Válasz atifoci2 (1143) hsz.-re     Olvasás       1150  

Ennek ellenére és utólag is boldog névnapot kívánok!

 Lactarius   2015.01.08. 21:42           1149  

Ma kivettem a könyvtárból Soltész Miklós "Magyar gyümölcsfajták" című, friss (2014-es) könyvét. Elég terjedelmes és abszolút naprakész info-k vannak benne a magyar helyzetről, a múltról, a jelenről és a jövőről (számozott fajtajelöltek ismertetése (!) is. A kajszi rész különösen tetszik, más kérdés, hogy az új fajták és -jelöltek szerintem sem a legszerencsésebb alapanyagból lettek kiválasztva/keresztezve. Az Auroráról is érdekeseket írnak (szerintük = Early Blush), fagytűrésről stb. Bolti ára (7500 Ft) húzós lett volna, igaz nem is láttam eddig sehol. Kikölcsönöztem a Pénzes-Szalay féle 2003-as Kajszi könyvet is, sajnos a Surányi-féle 2011-es "A sárgabarack" nem volt meg a PMK-ban. Ilyen téli estéken nagyszerű olvasmányok ezek, főleg hogy napok óta -5 fok van éjjel-nappal.

 atifoci2   2015.01.08. 18:24          Válasz xenil (1146) hsz.-re     Olvasás       1148  

Az ajánlat természetesen áll /ezen a fórumon mondjuk szűk családi körben vagyunk /magyarul 8-10 helyre még csak küldök,de a dupláját már nem vállalnám.Febr vége fele jelezz /mert én felejtek.../ és küldöm ami kell /még más is eset ;-) leg /

Tavaly termett először pár szemet ,én se a termésen,se a levélzeten nem láttam -egyenlőre -tünetet, anno én is vesszőt kaptam./Az anyafája Ausztriából származott.../.Hogy a jövőben hogy viselkedik...majd meglátjuk.Én bízok benne ,át kell vennie a kedvenc Bergeronom helyét ,mert azokat /eddig 3-at.../ a guta,fitoplazma...tudomisén kivégezte...egyenlőre nem ültetek belőle újat,de...szóval sajnálom,nálam az termett a legmegbízhatóbban,finom is,másra nem volt érzékeny...

 atifoci2   2015.01.08. 18:17          Válasz Jana11 (1145) hsz.-re     Olvasás       1147  

Köszönöm...

 xenil   2015.01.08. 06:47          Válasz atifoci2 (1135) hsz.-re     Olvasás       1146  

Természetesen nem annyira titkos, csak addig még nem írod hogy publikus vagy sem, addig nem szerettem volna ezt mindenki előtt.
A lényeg az az, hogy még oltási szezon után beszéltünk kajszikról és szerettem volna tőled bergeval oltóvesszőt kérni a jövőévre, akkor azt ígérted, hogy valószínűleg lesz egy pár vessződ. Szeretném megkérdezni, hogy még aktuális az ajánlatod?

Illetve egy kérdés a bergevalal kapcsolatosan. Neten PPV rezisztensnek írják, te ezzel kapcsolatban tapasztaltál valamiféle ellentmondást?

 Jana11   2015.01.07. 22:06           1145  

Isten éltessen erőben, egészségben, a neved alapján meg hun vagy....

 atifoci2   2015.01.07. 21:48          Válasz Vebber (1142) hsz.-re     Olvasás       1144  

Köszönöm !

 atifoci2   2015.01.07. 21:48          Válasz baby-lon (1141) hsz.-re     Olvasás       1143  

Köszönöm...bár nagy ünnepnek nem tartom...

 Vebber   2015.01.07. 21:45          Válasz atifoci2 (1136) hsz.-re     Olvasás       1142  

Boldog névnapot!

 baby-lon   2015.01.07. 21:43          Válasz atifoci2 (1138) hsz.-re     Olvasás       1141  

Téged meg az isten éltessen amúgy....

 atifoci2   2015.01.07. 21:43          Válasz csarli1 (1137) hsz.-re     Olvasás       1140  

Megnéztem a listát...csak a sárgahúsúak közül voltak rajta....de nem gond,ne értsd félre ...így is jó ahogy van.

 Vebber   2015.01.07. 21:42          Válasz csarli1 (1137) hsz.-re     Olvasás       1139  

Nem csak a July, és a Sweet volt elérhető belőlük?
A Clingek között van egy-két nagyon szimpatikus.

 atifoci2   2015.01.07. 21:39          Válasz csarli1 (1137) hsz.-re     Olvasás       1138  

Sztem a listán nem volt,de lehet,hogy rosszul emlékszem...most már mindegy,mert se zseton,se hely...

 csarli1   2015.01.07. 21:32          Válasz atifoci2 (1136) hsz.-re     Olvasás       1137  

Ezt ki mondta neked? Van csak korábban kell ébredni.

 atifoci2   2015.01.07. 20:57          Válasz Vebber (1132) hsz.-re     Olvasás       1136  

Jók így együtt...kár,hogy a fehérhúsúakhoz ill. az ipariakhoz nem lehetett még hozzájutni.Én már kifogytam a helyből,így ezeket csak nézegetem.

 atifoci2   2015.01.07. 20:56          Válasz xenil (1133) hsz.-re     Olvasás       1135  

Nekem rendkívül rossz memóriám van...nem azért mert nem akarok emlékezni,hanem egyszerűen rossz /nevezzük betegségnek/ .Ettől még biztos úgy van ahogy írod,de...mi volt anno a kérdés ? Ha nem államtitok ide is írhatod :-)

 STiszteletes   2015.01.07. 20:25          Válasz Vebber (1132) hsz.-re     Olvasás       1134  

"extreme good" - ez ám a fantáziadús név :)

 xenil   2015.01.07. 17:54           1133  

Sziasztok!

Ati, remélem még emlékszel még az éven beszéltünk kajszi ügyben, akkor írtál nekem egy emailt, most esedékes lenne. Ha megkérhetnélek akkor írnál nekem egy emailt, vagy egy pivát üzit, a bergevalal kapcsolatban?

 Vebber   2015.01.07. 17:35           1132  

A sokat emlegetett Extreme sorozat tagjait képekkel, fajtaismertetőkkel, érési sorral itt találjátok

 Jana11   2015.01.04. 16:54          Válasz gergerg (1128) hsz.-re     Olvasás       1131  

Gergerg, súgni próbálok, csak tipp ugyan részemről: Edda művek....



Menj, a toronyba fel....

 atifoci2   2015.01.04. 15:30          Válasz atifoci2 (1129) hsz.-re     Olvasás       1130  

...meg az esetleg az Indán lévő "tájképeimmel "

 atifoci2   2015.01.04. 15:30          Válasz gergerg (1128) hsz.-re     Olvasás       1129  

Nem...de hogy mi...találd ki.Nézd meg jobban ,esetleg vesd össze a mögötte lévő egyenletesen lejtő /khm.../ lejtővel... :-D

 gergerg   2015.01.04. 15:26          Válasz atifoci2 (1123) hsz.-re     Olvasás       1128  

Az utolsó képen nem az van?

 atifoci2   2015.01.04. 14:52          Válasz andras (1126) hsz.-re     Olvasás       1127  

Szívesen,de várok kritikákat is,mert abból is tanulok ...kinek mi a véleménye,mit csinálna másként stb...az csak egy dolog,hogy rakok fel képeket ,de jó lenne tudni,hogy amit csinálok az mennyire jó.

 andras   2015.01.03. 21:50          Válasz atifoci2 (1120) hsz.-re     Olvasás       1126  

Tanulságos képek, köszi a feltöltést. :clap:

 andras   2015.01.03. 21:49           1125  

Sírtam, hogy meleg van, aztán jól ráfáztam. Az szilveszterünk ritka hideg volt, pár napig -18-22 fok között mozgott a hőmérő.
Már attól féltem elérjük a -27 kajsziknak kritikus fokot.
Hét közepére megint lehűlést mondanak -20-25 fokot.

Lehet, hogy jó lenne létre hozni egy időjárásos topikot is, hogy ne mint OFF -junk/jak :)

 atifoci2   2015.01.03. 14:36          Válasz Vebber (1122) hsz.-re     Olvasás       1124  

Dec.21-ei képek ,addig nem is volt hó.Igaz azóta se sok 1-2 centi...

 atifoci2   2015.01.03. 14:36          Válasz gergerg (1121) hsz.-re     Olvasás       1123  

Hol van itt árok ?

 Vebber   2015.01.02. 16:56          Válasz atifoci2 (1120) hsz.-re     Olvasás       1122  

Ezek mostani képek? Hol a hó, már el is olvadt?
Most néztem épp, keleten -3 - -5 egész nap, nyugaton meg +5-7. Egy hete még ültető idő volt.

 gergerg   2015.01.02. 16:51          Válasz atifoci2 (1120) hsz.-re     Olvasás       1121  

Az az árok az micsoda? Oda teszed a trágyát?

 atifoci2   2015.01.02. 15:26           1120  

 csarli1   2014.12.30. 21:47          Válasz Jana11 (1118) hsz.-re     Olvasás       1119  

Írj privátba csarli1em@t-online.hu

 Jana11   2014.12.30. 19:18          Válasz csarli1 (1117) hsz.-re     Olvasás       1118  

Csarli, én úgyis megyek hozzád kajszikért. Ezért most ezúton lejegyezném a 2 db Extreme Beautiful nectarint. Szeretem az extrém bódogságot...Már a kajszikat rendeztük, jó lesz, ha ezt a két darabot a helyszínen fizetem?

 csarli1   2014.12.30. 17:45           1117  

Mivel az idén is volt aki azt hitte, hogy ingyen kaphat oltványokat, és már megrendelés után voltam mikor többszöri kérésre sem küldte el az árát, ezért kimaradt kajsziból 20 db Kioto. Ha valakit esetleg érdekelne.

 Ziza   2014.12.28. 18:21          Válasz gergerg (1115) hsz.-re     Olvasás       1116  

Egy aprócska 't' betű kimaradt, bocs. Javítottam.

 gergerg   2014.12.28. 18:10          Válasz Ziza (1114) hsz.-re     Olvasás       1115  

Bocs hogy beleszólok, de honnan tudná azt Laci, hogy te túl vagy-e már az ültetésen? :mrgreen:

 Ziza   2014.12.28. 17:25           1114  

Szerző Laci!

Túl vagytok már az ültetésen? Nem készült esetleg videó?

 CAMROM   2014.12.25. 20:24           1113  

Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek egy idézettel.

"Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje." Vass Albert

 atifoci2   2014.12.24. 16:16          Válasz gaabre (1111) hsz.-re     Olvasás       1112  

Azért abból is lehet orsót csinálni.Legalább is hobbyszinten...

 gaabre   2014.12.23. 17:54          Válasz csarli1 (1093) hsz.-re     Olvasás       1111  

Ilyenjeim nekem is vannak!
4 ősziből egyet tervezek katlanra és hármat orsóra. (Egy orsó már készen is van.)
Egyébként a németek is nyomják ezt a művelést, Neumüllertől lehetett olvasni tavaly egy cikket róla, hogy milyen megfontolásokkal metszik az őszi-orsót... mondjuk nem őszi-magonc alannyal variálnak :)

 atifoci2   2014.12.22. 19:25          Válasz csarli1 (1107) hsz.-re     Olvasás       1110  

Nálam 2,5-3 m a max /létrázni nekem sincs sok kedvem/...igaz nálam sűrűbben vannak/lesznek .1-1,5-1,7 a három orsó sor,ennél csak az nagyobb,ahol a palmettából csinálok orsót...jövőre./Persze ez ugye "kisüzem" /

 atifoci2   2014.12.22. 19:23          Válasz csarli1 (1106) hsz.-re     Olvasás       1109  

Hát ez az...én meg távtanulással nem tudok tanulni,meg könyvekből se...én azt értem meg amit megmutatnak /amit elmagyaráznak azt nem....ilyen a fejem sajnos/