Gépház   2021.10.15. 18:34           0  

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a magcsere programunk.

Az idén is a program célja nem az, hogy a hatholdas konyhakertet innen szerzett magokkal vessük be, hanem az, hogy kipróbáljunk olyan növényeket, melyek eddig még nem voltak a konyhakertünkben, vagy már voltak, csak ilyen fajtát esetleg máshonnan nem tudunk beszerezni.

Ha van kedved alacsony postaköltség mellett vetőmagokat csereberélni, vagy csak valami érdekességre vágysz, jelentkezz a Terra-kert fórum idei magcsere akciójára.

   A nagy magcsere (rövid ismertető)
Régebben nagyon sok mag cserélt gazdát itt a fórumon, különböző módokon. Ezek a csereberélések bizonyára sok postaköltséggel jártak. Biztos voltak olyanok is, akik sok magot küldtek szét, aztán mikor azt hitték végeztek, újabb jelentkezők kértek. Aztán biztos voltak olyanok is, akik szerettek volna valamilyen magot, de nem tudták kinek van, vagy nem akartak kérni, mert a boríték-válaszboríték költségét már soknak ítélték meg a magok értékéhez képest, csak simán, a küldő költségére meg már udvariatlannak érezték volna a kérést. Ezeket a problémákat szeretnénk most semmissé tenni.

A már rendszeressé váló „A nagy magcsere” nevű akciónk lényege, hogy mindenki összesen 2db postai boríték költségén (lehetőleg Belföli Postakész Elsőbbségi Boriték - 220.- Ft/db.), akár minden résztvevővel tud magot cserélni. A lebonyolítást segíti legújabb programunk, melynek segítségével könnyen lehet magokat (de bármi mást is) felajánlani, igényelni, melyet a program automatikusan nyilvántart.
A Nagy magcsere akciót meghatározott időben zárjuk. Az eddig felajánlott és igényelt magokat a felajánlók beteszik egy borítékba, ha ők is igényeltek valamit akkor egy válaszborítékot is, és elküldi egy megadott címre. A címet a program zárásakor mindenkinek elküldjük. Erre a címre fog beérkezni minden beküldött csomag és minden válaszboríték. Ezeket a csomagokat kibontjuk, mindenkinek betesszük a válaszborítékjába az igényelt magot és visszaküldjük a borítékot. Ezzel lényegesen csökkenhetnek a cserével járó költségeink, és az sem okoz problémát ha valaki csak pár magot szeretne, de több embertől, több helyről, hiszen a költség így is csak összesen 2 boríték ára.

Ami még fontos!
  • A magcsere esetén 10 db. magot számolunk 1 csomagba. Ezt vegyétek figyelembe a felajánlás írásakor!
  • Amennyiben egy csomagban ennél kevesebb mag van, azt a leírás mezőben a felajánláskor jelezni kell!
  • Minden esetben 1 csomagban minimum 5 db. magnak kell lenni!
  • Minden felajánlásnak legalább 3 csomagot kell tartalmaznia,
  • Minden egyes felajánlás maximum 10 csomagot tartalmazhat, azaz magok esetében max. 10x10 db-ot.
    Ha ettől többet szeretnél felajánlani, azt egy újabb felajánlásban kell megtenni.



   Ki vehet részt a magcserében?
A magcserében bárki részt vehet, aki beregisztrált tag, viszont mivel a programot elsősorban az aktív fórumozók számára találtuk ki, a felhasználókat 3 csoportra osztottuk:

Új felhasználók:
Ők azok, akik az aktuális évi magcsere indulása után regisztráltak a fórumra. Természetesen ők is részt vehetnek a magcserében, de ahhoz, hogy igényelni tudjanak, előbb kell, hogy legyen legalább 1 felajánlásuk. Ha ez megvan, akkor jogosultságot szereznek 4 igénylésre. Újabb felajánlással, újabb 4 igénylésre kapnak lehetőséget. Ezt összesen 3 alkalommal tehetik meg, vagyis:

    1 felajánlás ->> 4 igénylési lehetőség
    2 felajánlás ->> 8 igénylési lehetőség
    3 felajánlás ->> 12 igénylési lehetőség
Természetesen többet lehet felajánlani, de az igénylések lehetőségének a száma maximum 12.

Fórumozók:
Ebbe a csoportba tartoznak azok, akik az aktuális évi magcsere indulása előtt regisztráltak a fórumra. Hasonlóan az új felhasználókhoz, ők is részt vehetnek a magcserében, de ahhoz, hogy igényelni tudjanak, előbb kell, hogy legyen legalább 1 felajánlásuk. Ha ez megvan, akkor jogosultságot szereznek 6 igénylésre. Újabb felajánlással, újabb 6 igénylésre kapnak lehetőséget. Ezt összesen alkalommal 3 tehetik meg, vagyis:

    1 felajánlás ->> 6 igénylési lehetőség
    2 felajánlás ->> 12 igénylési lehetőség
    3 felajánlás ->> 18 igénylési lehetőség
Természetesen többet lehet felajánlani, de az igénylések lehetőségének a száma maximum 18.

Top felhasználók:
Ebbe a csoportba tartoznak azok a felhasználók, akik az aktuális évi magcsere indulása előtt regisztráltak a fórumra, rendelkeznek legalább 200 hozzászólással, vagy a korábbi magcseréken összesen legalább 10 felajánlást tettek.
Számukra az igénylés feltételmentes és korlátlan.

Fontos tudni:
Akár Új felhasználók csoportjában vagy, akár Fórumozók csoportjában vagy, ha a Nagy Magcsere Programban eléred a 10. elfogadott felajánlást, automatikusan a Top felhasználók csoportjába kerülsz, és korlátlanul igényelhetsz!


   Fontos új dolgok a programban!
Új információs sor:
    A felajánlott termékek listája felett találunk egy új információs sort, ami tájékoztatást ad a jelenlegi helyzetünkről, és az esetleges lehetőségekről!
    Amennyiben például elfogy az igénylési lehetőségünk, ebben a sorban megtaláljuk rá a választ, csak figyelmesen el kell olvasni.
Változott a menüsorban lévő információ gomb tartalma:
    Kép
    Ráklikkelve pillanatnyi helyzetünkről ad részletes felvilágosítást.
Új gombok kerültek a programba!
    • Az új gomb használatának a lényege, hogy a program futásának ideje alatt a már egyszer megigényelt termék igénylését bármikor vissza vonhatja.
    • Ezáltal vissza kapja azt az igénylési lehetőséget, és a felszabadult helyre bármelyik felhasználó igényelhet.
    • Ha esetleg mégis meggondolja magát, és mégis igényt tart arra a termékre, ha még van lehetőség, igényelheti újra.

    • Ez a gomb akkor jelenik meg, ha még nincsen, vagy már elfogyott az igénylési lehetőségünk.
    • Amennyiben még van rá lehetőségünk, magok felajánlásával kaphatunk újabb igénylési lehetőségeket.
    • Nézzed meg az új információs sort a terméklista tetején, a választ ott megtalálod.
Felajánlási adatlap kitöltése:
    Az adatlap kitöltés módosult a Nagy Magcsere Program idejére.
    1. Ki kell tölteni a Termék megnevezése mezőt.
    2. Meg lehet adni a Kép linkje: mezőben a termékről egy képet akár az internetről, akár a fórumunk Galériájába feltöltött képet (de nem szükségszerű a kép megadása).
    3. Meg kell adni a felajánlott csomagok számát (3 - 10)
        Egy felajánlásban minimum 3 db. csomagnak kell lennie ugyanazon magokból.
          Egy csomagban minimum 5 db. magnak kell lennie, és maximum 10 db. magot tehetünk bele (de lehet 10-nél többi is, az is 10-nek számít)
          Amennyiben egy csomagban 10-nél kevesebb mag van, ezt a Leírás mezőben közölni kell a felajánláskor!
        Egy felajánlásban maximum 10 db. csomag lehet
    4. A többi mezőt nem kell kitölteni a Nagy Magcsere Program ideje alatt, mert a program úgy is átírja a megfelelő értékekre, bár mit is adsz meg ott.



   Képek felhelyezése
Nem mindegy, mit és hogyan:
  • Internet képek:
    • Nem ajánlott:
      • Hibás megoldás! (Ex-has!)
        Kód: Egész kijelölése
        http://bioakarmi.hu/paradicsom/kulonlegessegek/
        Nem a weboldalt kell megadni, hanem a kép konkrét címét:
      • Jó megoldás!(Ex-has!)
        Kód: Egész kijelölése
        http://bioakarmi.hu/paradicsom/kulonlegessegek/korteparadicsom.jpg
        A kép pontos webcímét kell megadni, a kép kiterjesztésével együtt!

        Az adott oldalon (NEM Google keresőben) megkeresed a képet, majd egy jobb klikk a képre.
        A bejövő opciókban általában a legfelső - Kép megnyitása új lapon - Klikk rá.
        A böngésző nyit egy új lapot, ahol csak az az egy kép van.
        A címsort másold be az űrlapba a megfelelő helyre, a kép ablakát meg zárd be (már nem kell).

    • Ajánlott megoldás!
      • ----

  • Felhasználók képgaléria képe (a BBCode TAG-ek itt nem működnek!)
      Amennyiben az adott képet már egyszer feltöltötted a saját képgalériádban, a legfelső színes menüsorban - Képgaléria - és keressed meg.
      Ha megtaláltad a képet, egy jobb klikk a képre.
      A bejövő opciókban általában a legfelső - Kép megnyitása új lapon - Klikk rá.
      A böngésző nyit egy új lapot, ahol csak az az egy kép van.
      A címsorból a következőt másold be az űrlapba a megfelelő helyre
      (Ex-has)
      Kód: Egész kijelölése
      gallery/image.php?album_id=2&image_id=9503
      majd zárd be a kép ablakát, már nincsen rá szükség.
  • Felhasználók csatolmányképei (a BBCode TAG-ek itt nem működnek!)
      Amennyiben az adott képet már egyszer feltöltötted saját csatolmányképként egy hozzászólásodba, a legfelső színes menüsorban - Csatolmányképeim - és keressed meg.
      Ha megtaláltad a képet, egy jobb klikk a képre.
      A bejövő opciókban általában a legfelső - Kép megnyitása új lapon - Klikk rá.
      A böngésző nyit egy új lapot, ahol csak az az egy kép van.
      A címsorból a következőt másold be az űrlapba a megfelelő helyre
      (Ex-has)
      Kód: Egész kijelölése
      download/file.php?id=9900
      majd zárd be a kép ablakát, már nincsen rá szükség.
  • Ha sehogy sem akar jó lenni
      Írjál itt egy hozzászólásat, nem túl hosszan, de érthetően írd le a problémád.
      Vagy írjál egy Privát Üzenetet, melyben jelezzed, mi nem akar működni.
      Szívesen segítünk .... Ragadozo  - vagy - gergerg  :)




A program elérhető ide kattintva

A felajánlott magok listája folyamatosan frissül, érdemes pár naponta visszanézni!
Új felajánlás érkezése kijelzésre kerül a képernyő jobb alsó sarkában, bár hol is vagy a Fórumban (csak rá lehet klikkelni! :) ).
A kijelzés mindaddig fenn marad, amíg az ajánlási oldalt meg nem látogatod.

A Nagy Magcsere Program 2022. 01. 15. 21:00 óráig érvényes!

  1. Aki esetleg nem emlékszik rá, hogy milyen terméket ajánlott fel, az klikkeljen a Felajánlottam gombra.
  2. Aki esetleg nem emlékszik rá, hogy milyen terméket igényelt, az klikkeljen az Igényeltem gombra.

Ha valami változás történik, azt itt jelezzük!

 Kertműves   2022.02.19. 18:15          Válasz gergerg (61) hsz.-re     Olvasás       63  

Enyém volt az összehajtogatós doboz, már használt volt, gondolom látszott rajta. Erre a célra pont tökéletes!

Sikeresen elértek hozzám is a magok, nagyon szépen köszönöm mindenkinek a munkáját, az alapos csomagolást, sokféle felajánlást és a szervezést. Jó kertészkedést kívánok minden Magcserésnek :unnep:

 karabeatrix   2022.02.19. 11:00          Válasz gergerg (59) hsz.-re     Olvasás       62  

Szerintem ezt sosem fogjuk megoldani, bár én is kíváncsi vagyok.
Egy borítékban volt a magokkal. a közepes negyedre, a normál félbe hajtva.

 gergerg   2022.02.19. 08:02          Válasz Kertműves (60) hsz.-re     Olvasás       61  

Ha a tiéd volt az összerakható dobozka, akkor igen. Egyébként nagyon jó elgondolás ez a doboz, csak drága.

 Kertműves   2022.02.18. 21:57           60  

Úgy tűnik enyém lesz a postán maradó, ma már a postásunkat is meginterjúvoltam pedig hogy nem találkozott-e a küldeményemmel (esetleg elkallódott az értestőm?) de nem tudott választ adni. Holnap szaladok a postára a csomagocskámért :) :dejo:

 gergerg   2022.02.17. 18:46          Válasz karabeatrix (58) hsz.-re     Olvasás       59  

Betetted a bogarat a fülembe. Újra átnéztem a borítékos dobozt, direkt nem dobom ki őket pár hónapig egyik évben sem. Megvan az a boríték, amit küldtél, felbontva (elsőbbségi) és van 1 db címzettlen boríték a dobozban, szintén elsőbbségi, ami nem tudom kitől maradt. Nem Ragadozótól, az biztos, mert ő is küldött tartalék borítékot, de ő az alján behajtott egy félcentis sávot, hogy beleférjen az ugyanakkora borítékba. A címzettlen boríték tökéletes épségben van, nincs rajta hajtás, tehát azt valószínűleg valaki olyan küldte, aki egy nagyobb borítékban küldte a magjait (különben nem fért volna bele az ugyanakkorába). De ami a legérdekesebb, hogy olyat nem találok, ami a te nevedre lenne megcímezve. Pedig ha nem adtam fel, akkor itt kellene lennie. És nem adtam fel, mert a kiküldött borítékokat is lefényképeztem egyesével, és a te címedre küldött boríték az az én készletemből való.

Még egy dolgot tudok elképzelni. Nem küldtél véletlenül 2 borítékot? Egyikben a magokat, másikban a borítékokat? Mert akkor lenne arra esély, hogy a borítékosat nem kaptam meg. Más ötletem nincs.

Félre ne értsd, a lényeg az, hogy megkaptad, de maga a rejtély megoldása az foglalkoztat. Minden évben egyetlen dobozban gyűjtöm a beérkező csomagokat. Csak azt nyitom ki, akit a nevéről még nem tudok beazonosítani, hogy tudjam ki küldte. A tiédet ha jól emlékszem, ki sem nyitottam, mert a neved elég egyértelmű. Aztán a magok csomagolásánál én készítek mindenkinek A4 papírból egy tasakot, és akkor kezdem el kibontani a borítékokat. Kiöntöm a magot, az üres boríték az egyik dobozba, a válaszboríték a másikba, miután megnéztem, hogy benne van-e a cetli. Aztán a magokat berakom annak a tasakjába aki kért belőle, és a kinyomtatott listán egy kiemelő filccel kihúzom a nevét. Mikor minden csomag elkészült, akkor veszem elő a válaszborítékos dobozt, kiveszek egy borítékot, megnézem kié, és beleteszem a magjait. Ha nem fér bele, akkor kicserélem, és vagy megy a borítékja a felbontottak közé, vagy visszaküldöm. Tehát lövésem sincs hogy hova tud ebben a folyamatban eltűnni úgy, hogy az általad küldött boríték megvan.

 karabeatrix   2022.02.17. 14:06          Válasz gergerg (54) hsz.-re     Olvasás       58  

Akkor ezek szerint bűnös kismanók jártak nálad.
2 db borítékot tettem bele:
1 db felcímzett, közepes sima postakészt 500 gr-ig kiegészítve elsőbbségire és matricázva. Ebben volt a kért cetli a felhasználónévvel.
1 db normál méretű elsőbbségi boríték címzés nélkül tartalékban.
Mivel nincs otthon sem áram-se net, csomagolás előtt vettem meg a borítékokat a bevásárlóközpontban a postán.
Ezzel szemben sima közepes borítékban érkezett egy belföldi bélyeggel.

szóval a lényeg, hogy nem rossz borítékot küldtem és szerencsére ezt a sima levelem nem nyúlta le senki.

 Kertész   2022.02.17. 11:21          Válasz gergerg (54) hsz.-re     Olvasás       57  

A postakész ajánlott buborékos tasakot azért küldtem, mert súly és méret korlátozás nélkül feladható nem a csomagok törékenysége miatt.. Megsaccoltam, hogy kb mennyi tasak méret jön és ez látszott célszerűnek. Feladás másnapján megérkezett és a postás be tudta tenni a postaládába. Ára is a mennyiséghez képest elfogadható 1030.-Ft.
Mégegyszer köszönöm.

 gergerg   2022.02.17. 05:04          Válasz Terramom (55) hsz.-re     Olvasás       56  

Köszönöm, de erre (szerencsére) semmi szükség. :)

 Terramom   2022.02.16. 23:18          Válasz gergerg (54) hsz.-re     Olvasás       55  

Szia gergerg!

Szeretnék beszállni a plusz költségedbe, küldj légyszi egy számlaszámot!!!

 gergerg   2022.02.16. 21:34          Válasz karabeatrix (53) hsz.-re     Olvasás       54  

Lehet, hogy kicsi volt, és túlzottan púpos lett volna. Szoktunk ilyenkor cserélni, többen is voltak, akiknek nagyon necces volt, hogy elviszi-e a posta. Ha a postás kisasszony úgy ítéli meg, hogy 2 cm-től vaskosabb, akkor már gond van.

Még olyan is volt, akinek 1900 Ft értékű bélyeg volt a csomagján, mégsem volt hajlandó csak postán maradó csomagként felvenni, mert "nem fér be a postaládába" 1900 Ft-ba meg nem fér bele, hogy a postás becsöngessen. Nem akarok senkit megbántani, de ha rajtam múlna, már rég munkanélküliek lennének.

Egyébként több borítékcsere is történt, volt aki kettőt küldött, ha nem férne be egybe, de mégis befért, így a másikat fel tudtam használni másnak. Olyan is volt, ahol én tévesztettem, mert nem vettem észre, hogy a bélyeg a boríték belsejében van, az is másik borítékba került. Volt, akinek sokkal nagyobb boríték kellett mint amit küldött. Aztán olyan is volt, aki a felhívás ellenére buborékos borítékot küldött, ami egyrészt fölösleges mert a magok nem törékenyek, másrészt drágább, harmadrészt a buborékos boríték önmagába véve 0,5-1 cm. Meg van a veszélye, hogy nem fér bele. Megcímzett borítékot meg nem lehet másra használni. Szerencsére ebben az esetben belefért, és átcsúszott a méregetésen. Aztán volt 1 valaki, nem tudom már, hogy ki, aki nem küldött borítékot.

Most átnéztem a dobozt, amiben a küldött borítékok voltak. 1 db címzés nélküli elsőbbségi borítékot találtam. Olyat, ami a te nevedre van megcímezve, nem. Akinek megcímzett borítékját kicsinek találtam, annak visszaküldtem, hátha jövőre jó lesz. Ha neked nem küldtem vissza, akkor itt kellene lennie nálam. Nem lehet, hogy elfelejtetted beletenni?

Ui.: Ez egy (pláne a magok számát tekintve) kimondottan jó év volt. Általában pár ezer Ft korrekciót végre kell hajtani a postán, most 1000 Ft alatt volt ez a költség. + a csereborítékok ára, de az elhanyagolható, és már készültem vele előre.

 karabeatrix   2022.02.16. 13:17          Válasz Gépház (33) hsz.-re     Olvasás       53  

Köszönöm ma végre hozzám is megérkezett.
Viszont:
Szeretnék infot kérni, miért nem volt jó az elsőbbségi bélyeges-matricás sima közepes postakész borítékom.
Direkt ilyen volt megcímezve, mert sajnos az a tapasztalat, hogy a hivatalos sima leveleken kívül nem érkezik meg semmilyen simán feladott levél. Ez most valamilyrn csoda folytán mégis megérkezett.
Köszönöm!

 Zikica   2022.02.15. 18:02           52  

Tegnap nekem is megérkeztek a magocskáim. Köszönöm szépen a munkáját minden szervezőnek, adományozónak!

 spocsik   2022.02.15. 12:42           51  

:banana: megérkeztek a kicsikèk :super: köszönöm szépen a magokat ès a munkátokat!

 meandnature   2022.02.15. 11:27           50  

Megkaptam én is a csomagot, köszönöm szépen, egy élmény volt :)

 Gandi80   2022.02.14. 19:16           49  

Megérkeztek hozzám is a magok, hálásan köszönöm a szerzvezőknek és a résztvevőknek! Fantasztikus élmény kibontani a borítékot és látni a nagy gonddal becsomagolt magokat! Sikeres szezont kívánok a kedves kertész társaknak!

 emendasajt   2022.02.14. 17:54           48  

Megkaptam ma én is a borítékot!
Köszönöm szépen mindenkinek a közreműködést!

 Kertész   2022.02.14. 17:30          Válasz edit (46) hsz.-re     Olvasás       47  

Most.
Én két rétegű nedves rongyba tettem légmentesen záródó dobozba a hűtő alsó polcára.
Mivel karó gyökerő csak egy vaskos hajtás kezdeménye lesz, akkor kell steril ültető közegbe. Ez több hónap is lehet.
Évekkel ezelőtt csináltam és ez bevált. Majd egy évik fagyvédett helyen cserepestűl telettetni és utánna ültethető. Akkor még két évig a törzsét és a gyökerét takarni kell. Utánna már nem árt neki semmi sem.

 edit   2022.02.14. 13:19           46  

Ma én is megkaptam, köszönöm a sok munkát! HA ilyen mennyiségű lesz a felajánlás gondolkodni kellene a munka megosztásán.
Két csomag vegyes bazsalikomot kaptam, remélem nem hiányzik senkinek a második csomag.
Azon gondolkodom, hogy a datolyaszilvát és az indián banánt vajon mikor kell vetni.

 Mezőföldön   2022.02.12. 20:03           45  

Még tegnap én is megkaptam a levelet. Hatalmas munka volt a szervező(k) részéről a lebonyolítás, hálásan köszönjük! Ez egy egyedülálló lehetőség fajták megosztására, így remélem továbbra is folytatódik a program, viszont lehet, hogy érdemes megosztani a munkát, akár szétosztani valamilyen szempont alapján a felajánlásokat és két helyen szortírozni őket, hogy ne egy embernek kelljen megcsinálni. Ha segítségre van szükség, akkor vállalkoznék is segítőnek.

 Agárbogár   2022.02.12. 18:30          Válasz Gépház (33) hsz.-re     Olvasás       44  

Megkaptam én is a pénteki postával érkeztek a magok. Ti is olyan izgatottak vagytok? Alig bírok magammal! Nagyon köszönöm, hogy veletek a téli várakozás is ilyen szórakoztatóan telt el!

 délkelet   2022.02.11. 18:01           43  

Hozzám is megérkeztek a magok, köszönöm még egyszer minden közreműködő kéznek! :thumbup:

 Terramom   2022.02.11. 17:47           42  

Meg kaptam a magokat, köszönöm szépen!

Köszönöm a szervezőknek a munkát, és minden felajánlónak a magokat!!!

 baby-lon   2022.02.11. 12:13           41  

Meg kaptam én is a magokat, köszönöm szépen!

Gergergnek külön is köszönöm a fáradozását, és minden beküldőnek a magokat!

Indulhat a tavasz!

 karabeatrix   2022.02.11. 10:40          Válasz Ragadozo (35) hsz.-re     Olvasás       40  

Köszönöm az információt.

 Magdi1959   2022.02.10. 13:35           39  

Köszönöm szépen, megkaptam a magokat!

 Kertész   2022.02.10. 12:04          Válasz Varga Árpi (37) hsz.-re     Olvasás       38  

Köszönöm megkaptam!
Köszönöm a hatalmas munkát!

 Varga Árpi   2022.02.10. 11:45           37  

Megkaptam. Köszönöm szépen!

 Ragadozo   2022.02.10. 11:30           36  

Megkaptam! Köszönöm! :)

 Ragadozo   2022.02.09. 14:15          Válasz karabeatrix (34) hsz.-re     Olvasás       35  

Egyenlőre sehol. :(
Ha lezajlik ez a nagy magcsere program a postázásokkal együtt, szét lesz szedve az egész, mert két-három olyan BUG-ot fedeztünk fel, ami befolyásolhatja az egész program működését, és egyenlőre nem találtuk meg a hiba okát. :(
Ugyanez, és ugyanilyen marad, csak ki kell korrigálni, megszüntetni ezeket a problémákat.

Az évközi felajánlások lényege, hogy gyakorlatilag ugyanez a működési elv, de nincsen magokra lekorlátozva.
Nem veszünk semmit, és nem adunk el semmit!
Gyakorlatilag a kertészettel, növényekkel, gyümölcsökkel kapcsolatban bármit fel lehet ingyen ajánlani.

Ami különbség:
  1. Csak 10 csomagos vagy tételes felajánlást lehet tenni!
  2. Viszont a postázási és/vagy szállítási feladatokat a felajánlónak kell az igénylővel megbeszélnie, egyeztetnie.
    (levélboríték, ha elfér benne, csomagszállítás, futárszolgálat, egyéni átvétel, stb ... )
  3. Erről az esetleges igénylőket a leírás mezőbe a felajánláskor pontosan kell tájékoztatni.
  4. Ezt a részét a fórumon a Privát Üzenetek levelezőprogramban kell egymás között intézni.
  5. A felajánlásnál igényelhet egy tag egy csomagot, de 2 hét után a program automatikusan átáll az egy tag 2 csomag, majd újabb 1 hét után az egy tag 3 csomag igénylési lehetőségre, amennyiben erre van még lehetőség.
    Ezt onnan lehet észre venni, annak ellenére, hogy már igényeltél, az Igényelek gomb még mindig aktív.

Röviden ennyi. Áprilisra már valószínűleg üzemelni fog a progra. :)

 karabeatrix   2022.02.09. 10:06          Válasz Gépház (33) hsz.-re     Olvasás       34  

Az évközi felajánlási lehetőségekről hol találok bővebb információt? Előre is köszönöm!

 Gépház   2022.02.08. 16:57           33  

Néhány munkaközi kép:

viber_kép_2022-02-08_16-51-20-991.jpg
------------------------
Megtekintve 5457 alkalommal.

viber_kép_2022-02-08_16-51-20-276.jpg
------------------------
Megtekintve 5457 alkalommal.

viber_kép_2022-02-08_16-51-20-704.jpg
------------------------
Megtekintve 5457 alkalommal.



Holnap posta.

viber_kép_2022-02-08_16-51-20-478.jpg
------------------------
Megtekintve 5457 alkalommal.


 Gépház   2022.02.07. 19:05          Válasz hkriszti (27) hsz.-re     Olvasás       32  

Megjött. :)

 Magdi1959   2022.02.06. 20:07          Válasz Gépház (30) hsz.-re     Olvasás       31  

Hatalmas munka ennyi adag magot szétcsomagolni. Idő és türelem is kell hozzá bőven! Mindannyiunk nevében köszönöm!

 Gépház   2022.02.06. 19:45          Válasz hkriszti (29) hsz.-re     Olvasás       30  

Hogy nyugodtabb legyél:

Ma 11-kor nekifogtam szétcsomagolni a magokat. Most végeztem. 792 db csomag. Némelyik atombiztosan csomagolva. Volt olyan küldemény, amivel 30 percet játszottam, hogy szakadás nélkül szét tudjam szedni. A borítékokba betenni már nem maradt energiám, mert valami ügyes technikával lapos borítékokat kell csinálni. Gyanítom így is lesznek, akiknek cserélnem kell a borítékját. Ez most rengeteg mag volt. :unnep:

Legközelebb kedden délután tudok a borítékolással foglalkozni, így küldés legkorábban szerda reggel lehet. Addig még simán ideérhet a borítékod, de ha nem, akkor sem hiszem, hogy bárki a kardjába dőlne. Hatalmas választék volt, biztos vagyok benne, hogy sokaknak a fele is bőven elég lenne, de hát ilyenek vagyunk mi kertészek, ha meglátunk valamit, azt el kell vetnünk. :)

Ezúton köszönöm mindenkinek a részvételt! Mindenki nagyon szép és precíz munkát végzett a csomagolással, voltak meghökkentő mennyiségek. Külön köszönet azoknak, akik sok fajtát küldtek, de fajtánként összegumizták, összekapcsolták, vagy bármilyen más módon összefogatták, ez nagy segítség volt.

Szóval csütörtök környékén már várhatjátok a postás. Remélem hétvégére mindenki megkapja, aki esetleg már vetést tervez. Bízok benne, hogy nem rontottam el, nem kevertem össze semmit. Ha mégis, elnézést kérek, ekkora mennyiségnél már nincs lehetőség az ellenőrzésre.

 hkriszti   2022.02.06. 15:26          Válasz Gépház (28) hsz.-re     Olvasás       29  

Köszönöm, és bocsánat

 Gépház   2022.02.06. 12:41          Válasz hkriszti (27) hsz.-re     Olvasás       28  

Nem, de ha 31.-én feladtad, akkor várunk még 1-2 napot.

 hkriszti   2022.02.06. 10:28          Válasz Gépház (3) hsz.-re     Olvasás       27  

Még mindig nem érkezett meg? Tényleg csúsztam, beteg voltam és nem néztem a naptárat, 31.én feladtam. Remélem megérkezik

 Jana11   2022.02.06. 08:28           26  

A munkáért: : :dejo:

 délkelet   2022.02.05. 20:44          Válasz Gépház (23) hsz.-re     Olvasás       25  

A magam részéről jöhet hiányosan is. Egyúttal itt köszönöm meg a közért végzett munkádat! :udvozlet:

 Magdi1959   2022.02.05. 20:43          Válasz Gépház (23) hsz.-re     Olvasás       24  

Én még egy hetet várnék.

 Gépház   2022.02.05. 20:30           23  

Holnap csomagolásra kerülnek a magok. 2 résztvevő csomagja még nem érkezett meg. A feladási határidő 8 napja lejárt. Az egyik résztvevő 20 napja nem járt a fórumon. Azoknak akik nem igényeltek tőlük, hétfőn postára adásra kerül a csomagja.

A többieket

    délkelet
    Magdi1959
    microbiome22

kérem nyilatkozzanak, hogy várjunk-e még rájuk.

 Gépház   2022.02.01. 18:27           3  

Beérkezett csomagok:




Agárbogár 2022.01.20.
baby-lon 2022.01.18.
csimag 2022.01.26.
délkelet 2022.01.19.
edit 2022.01.20.
emendasajt 2022.01.26.
Gandi80 2022.01.19.
gergerg 2022.02.05.
h.gabriel 2022.02.02.
hanzel.kitti 2022.02.02.
hkriszti 2022.02.08.
karabeatrix 2022.01.25.
kedvescimbor 2022.01.25.
Kertműves 2022.01.24.
Kertész 2022.01.18.
Laca9876 2022.01.19.
Magdi1959 2022.01.18. 2022.01.19.
Marcsi48 2022.01.28.
meandnature 2022.02.01.
Mezőföldön 2022.01.24.
microbiome22 2022.02.01.
Nagy 2022.01.25.
Nyuzilla 2022.01.21.
panna05 2022.01.26.
Permakert 2022.01.26.
Ragadozo 2022.01.20.
spocsik 2022.01.25.
suske76
Terramom 2022.01.26.
Varga Árpi 2022.01.18.
widike 2022.01.26.
Zikica 2022.01.19.


 gergerg   2022.01.27. 19:41          Válasz emendasajt (21) hsz.-re     Olvasás       22  

Kiszámíthatatlan. Van, hogy 1 nap, van, hogy 1 hét. Bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is.

 emendasajt   2022.01.26. 20:32           21  

Kezdtem már megijedni, hogy eltévedt a levelem.
Múlt héten csütörtökön, 20.án adtam fel és hááát...
Na, de ma végre célba ért! :super:

 karabeatrix   2022.01.26. 13:22          Válasz kedvescimbor (16) hsz.-re     Olvasás       20  

Szia!
Budapest, XX. egyedi probléma, nem részletezem.

 Ragadozo   2022.01.26. 10:41          Válasz kedvescimbor (16) hsz.-re     Olvasás       18  

Szia!

Bár nem tudom pontosan, hogy mire gondolsz, de minden regisztrált felhasználó adatlapja titkosítva van.

A fórum motorba alapból benne van a barátok/haragosok választási lehetőség.
Viszont amennyire én emlékszem, ezt semmire nem használtuk, csak a választási lehetőség maradt meg.
A Haragosok esetében annyi lett volna a lényeg, hogy ha valaki a Haragosod - annak jelölöd be - akkor a hozzászólásai számodra nem jelennek meg. Nem emlékszem rá, de lehet, hogy ez a funkció benne maradt, mert kipróbáltuk. Csak szerintem senki sem használja, mert nincsen szükség rá.
A Barátok esetében csak annyit hagytam meg, hogy ha üzenetet írsz, bal oldalt megtalálod a listát (ha van), és azokra csak rá kell klikkelni, és címzettként bekerül az üzenetben, nem kell keresgélni.

 kedvescimbor   2022.01.25. 21:49          Válasz Gépház (0) hsz.-re     Olvasás       16  

Megakartam nézni az áramhiány okán, hogy Beatrix melyik országból ír, de az adatlapja be van titkosítva. Viszont látok ott egy lehetőséget haragos bejelölésre. Ha én valakit bejelölök haragosnak, azzal mi történik?

 Marcsi48   2022.01.25. 17:22           15  

Mégis sikerült megtalálnom! Hurrá! Üdv! marcsi48
Küldöm!

 Marcsi48   2022.01.25. 17:11           14  

Képtelen vagyok megnézni,melyik magból mennyit kellene küldenem. Tudom,béna vagyok,de mitévő legyek? Üdv. Marcsi48

 karabeatrix   2022.01.24. 14:41           13  

Köszönöm a türelmet! Ma én is elindítottam a magokat. Áramhiánnyal és net problémával küzdünk, ezért csak ma jutottam el normálisan idáig.
Szintén bajban voltam a borítékkel, ezért egy címzett közepest és egy címzetlen normált tettem bele, amit ha nincs rá szükség másnál fel lehet használni.