Olvasgatva ezeket a hozzászólásokat, pár régi emlék azért csak előtör a múlt homályából ....
Nagyapámnak voltak "katonás" dolgai, amit a csalát tiszteletben tartott.
Ilyen volt például, hogy szenteste mindig délután 17:00 órakor ültünk le vacsorázni.
Majd mikor nagyjából mindenki végzett az étkezéssel, megszólalt egy kics harang, ami jelezte, hogy megérkezett a jézuska.
Amit persze apám mindig feltúrbózott azzal, hogy nagy izgalommal felugrott ilyenkor, és hangosan mondta - Itt a jézuska, megjöttek az ajándékok! - .
Persze ettől én is tiszta ideg lettem, és felugrottam, szaladtam be a szobába a fenyőfához, amelyik persze addigra már teljes pompájában ott állt.
Sosem tudtam meg, hogy szólalhatott meg az a kis harang, egészen addig, amíg nagyobb nem lettem, és már én húzgálhattam meg a madzagot.
Bár ez a szokás ugyan megmaradt, de elhalványult a lényege. És már nem is értettem az egészet, csak megszokásból csináltuk még egy jó ideig.
Később aztán el is maradt valahogy ez a szokás, egészen addig, amíg az én gyerekeim nem lettek 4-6 évesek.
Akkor valahogy eszembe jutott, és újra elő vettem próbaképpen.
Bár már nem spárga volt, meg csengettyű, mert addigra már betört kellő képpen az elektronika, és készítettem egy kis áramkört, ami tökéletesen utánozta a kis harang hangját.
Persze a feleségen kellően "beoltotta" a gyerekeket, hogy amikor jön a jézuska, és hozza az ajándékot, mindig jelezni szokott egy kis csengettyűvel.
És amikor megnyomtam az elrejtett gombot, megszólalt a "csengettyű", és persze én is "rájátszottam", ahogy apám csinálta gyerekkoromba, a gyerekek visítva felugrottak, és rohantak be a szobába.
Akkor értettem meg igazán, hogy ez az egész miről is szól ....