Terratórium problémák Terra Lotto Jackpot:
1500 terra    
A fórum fejlesztéseiről, és az új dolgokról találtok itt hasznos információkat. Az egyes leírások érthetővé, és könnyen kezelhetővé teszik azok használatát. Ugyanitt lehet jelezni új ötleteket, melyek hasznos részei lehetnek a fórumnak.
  2014.06.11. 10:04  Hozzászólás
  •   0   
Avatar

rendszer admin
 
   Olvasd el legalább egyszer!
Röviden:
    Engem soha nem tudott lekötni a konyhakert, vagy a gyümölcsfák, bár nagyapámnak fiatal koromban sokat segítettem a kertben.
    Igazából csak a foci, és az elektrotechnika, abból is az akkori mikroelektronika része, és annak vezérlése, programozása.
    Az általános iskolai osztálytársaim átjártak késő délután, mert a fő attrakció az Orion űrhajó indulása volt, amelyik a kút melletti betongyűrűből szállt fel, majd eltűnt a diófa ágai között (saját készítésű Orion űrhajó makett, kisvasútból kiszerelt motor, damilok, és persze a kora esti félhomály, amikor már nem nagyon látszódtak a vékony damilok).
    A Közlekedésin aztán végképpen "eldőlt a sorsom", mert a villanygépész szakon nem csak a nagy villanymozdonyokkal foglalkoztunk, hanem az egyre jobban fejlődő digitális elektronikával, azok programozhatóságával.
    A telkem mintegy 600 m2, amiből közel 1/3-át foglalja el a ház, és a 3 helységes sufni.
    Van egy medencém közel 100 m2 füves résszel, van egy kerti tavam, amelyik közel 10 m3-es (most készül hozzá egy másik, ami cca. 5 m3-es lesz, és csak tavirózsák, meg hínár lesz benne, meg persze halak).
    Gyümölcsfám nincsen, mindössze egy hatalmas (cca. 8 méter magas) diófa, amin már lassan több a borostyán, mint a diólevél.
    Ami talán kertészkedésnek mondható, az a pár ribizli bokor.
    Amióta itt vagyok nálatok, néha megcsap a "konyhakert szele", és pár négyzetméteren szöszmötölök újabban paprikával, paradicsommal, meg a chilivel, mivel egy éve már itthon vagyok, és jut rá némi időm.

Hogy mindezeket miért írom le?
    Szívesen olvasgatom néha az írásaitokat, és nézegetem a berakott képeket.
    De ettől még nem elsődleges hobbim, és nem életcélom a kertészkedés, és nem is szoktam mindegyik hozzászólást módszeresen elolvasni!
    Ezért, ha egy hozzászólásban "elrejtetek" olyan jellegű dolgokat, amik technikailag a fórumot érintik, azokat nem találom meg, csak esetleg véletlenül!
    Nagyon szívesen válaszolok mindenkinek az oldal technikai részével kapcsolatos kérdéseire, problémáira, szívesen megoldom, amit csak lehetséges, vagy megindoklom, hogy miért nem ....
    Direkt ezért hoztuk létre ezt a témát, valamint a Fejlesztésekkel kapcsolatos másik témát, hogy ha valakinek ötlete, kérdése, problémája van, azt ide írja, és itt nagyon gyorsan tudunk rá reagálni.

Tehát még egyszer, ezt a topikot azért hoztuk létre, hogy ide írjátok mindazon vélt, vagy valós hibákat, amelyekkel az oldal használata közben találkoztok.
Ide lehet leírni azt is, ha valaminek a használatát nem egészen értitek, vagy nem találtok valamit, aminek szerintetek ott kellene lenni.
  • Stílus hibák (elcsúszott, kilóg, "csámpás", stb.)
  • Színhibák (nem látszik jól, túl erős, stb.)
  • Helyesírási hibák (nem a hozzászólásban!)
  • Nem működik az a funkció, vagy nem találom a gombját
  • Nem értem, vagy nem tudom, hogy az a valami mire jó
  • stb, stb, stb.


 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -
 








  2016.10.17. 15:47  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (394) hsz.-re     Olvasás  
  •   396   
Avatar

---
 
Egy fejvakarós( ^:-/ ), welcome-os meg egy calm-os emotikon is jól fogna.

Köszi a fáradtságot. :udvozlet:
 




  2016.10.17. 10:35  Hozzászólás  Válasz Jani71 (393) hsz.-re     Olvasás  
  •   394   
Avatar

rendszer admin
 
Keresek majd olyan új szmájlikat, amiket elsősorban lehet, és érdemes a fórumon használni. :)

:udvozlet:
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.10.17. 05:14  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (392) hsz.-re     Olvasás  
  •   393   


---
 
Igen, így már OK! :thumbup: A 24-es bővítés is hasznos. :dejo: Köszönöm!

(És ha már a köszönömnél tartunk: egy ideje kérdezni akartam, hogy esetleg beférne-e az emotikonok közé egy 'köszi/tiszteletem/hálás vagyok/kalapemelős/kézfogás'-szerű valamit? Akár ezeket szétosztva kétféle szmájlira. Egy kézfogós és egy kalapemelős. Néha használtam már volna, és szerintem a jövőben is így lesz.)
 


  2016.10.16. 21:57  Hozzászólás  Válasz Jani71 (390) hsz.-re     Olvasás  
  •   392   
Avatar

rendszer admin
 
Szia Jani71!

Az a "kép nélküli mappa" nem mappa volt, hanem az eredeti mappádba írtál a Mappa leírása mezőbe, és az oda írt szöveg ott jelenik meg.

" - Egyre inkább az az érzésem, hogy nálam nem stimmel a dolog, de nem vagyok egy szám.tech. guru......, így nem tudhatom. - "
Nincsen semmi probléma, csak sikerült megtalálnom a gondot.
Röviden a lényeg, hogy az alap mappa is már "1"-nek számít, így a beállítható 10 mappa lehetőségből csak 9 igaz. :)
Én is órákig szuttyogtam vele, mire sikerült rájönni hol a bibi, de legalább közbe kínomba a program egy részét átírtam, és lefordítottam az angol szövegek nagy részét ( ezt majd valamelyik nap felrakom).

Most már meg kell jelennie a Mappa készítése gombnak

Limit az van!
    De állítottam rajta, így most már személyenként 24 mappa készíthető.
Ez lehet normál mappa, vagy egy meglévő mappa almappája, vagy akár egy almappa - almappája, stb, stb.
Ezt majd részletesen leírom, és berakom a Fórum használata helpekben.

Azért nem árt nyomni egy refrest (Ctrl - F5)!
Nagyon remélem, hogy most már nálad is megjelenik .... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.10.16. 14:51  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (389) hsz.-re     Olvasás  
  •   391   
Avatar

---
 
"Most beraktam a fórumba is azt a menüsort, amit vendég felhasználók is láthatnak, és ebben benne van az Aktív témák menüpont is. "

Na erről van szó :thumbup: :unnep:

/Biztos vagyok benne, hogy korábban is elérhető volt az aktív témák bejelentkezés, vagy reg. nélkül. Azt nem írtam, hogy ez az elmúlt hetekben volt./
 


  2016.10.16. 14:39  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (387) hsz.-re     Olvasás  
  •   390   


---
 
Köszi, de sajnos nem igazán változott semmi. Annyit látok így utólag, hogy van egy kép nélküli Presenta mappám.
Gondoltam, törlöm, de a Töröl gomb se csinál semmit (látszatra aktívvá válik, csak épp nem működik).
(Azt se tudtam, hogy 10 a limit... :oops: ) Feladom. Majd csak megváltozik valami.
Egyre inkább az az érzésem, hogy nálam nem stimmel a dolog, de nem vagyok egy szám.tech. guru......, így nem tudhatom.
(Eredetileg a Papkörte képeket gondoltam mappába rakni és azt úgy együtt egy linkkel megmutatni a fórumban, ill. véleményt kérni.
Megpróbálom másként, volt már rá példa, hogy ezt a módszert választottam.
Ezután pedig a már tudott 10-es limittel sajnos nem is nagyon lesz más választásom - ha jól értelmezem a dolgokat. :( )
 


  2016.10.16. 11:20  Hozzászólás  Válasz Vebber (388) hsz.-re     Olvasás  
  •   389   
Avatar

rendszer admin
 
Kedves Vebber!

Nem lett eltávolítva semmi már hosszú hetek óta.
Ebben a hónapban szinte semmit nem is csináltam az oldalon, mert gergerg-el egy másik projecten dolgoztunk.
Az utolsó dolog ezen a fórumon a vitatémás topik fejlesztése, és annak tesztelése volt, aminek viszont semmi köze nincsen a menühöz.

Eddig bejelentkezés nélkül egyáltalán nem is volt menüsor a fórumban, és a témákban, így "egyes topic-okban" sem jelenhetett meg.
A bejelentkezési lehetőség nem csak a portálon van meg, hanem a fórum főoldalán is a fórum lista tetején, és az alján is (mindig is ott volt).

Most beraktam a fórumba is azt a menüsort, amit vendég felhasználók is láthatnak, és ebben benne van az Aktív témák menüpont is. :)

Az oldalak betöltődési sebességének nem sok köze van a böngészők típusához, az IE is ugyanolyan "gyorsan" töltődik be, mint más böngésző ( a különbségek csak milliszekundumokban mérhetők).
Az IE-vel csak annyi a problémna, hogy sok olyan ma már standard alkalmazásokat nem, vagy csak körülményesen dolgoz fel, amik más böngészőknél már rág óta természetes dolog. És ezt valószínű nem is fogják érdemlegesen módosítani, nem fogják tovább fejleszteni, mivel már lassan az Eddge teljesen átveszi a szerepét, így belátható időn belül "el is fog tűnni".

A portál betöltődési sebességét sajnos befolyásolhatja az andyhoppe, a java clocklink, és a revolvermaps szervere (főleg az utóbbi), míg a fórum többi részének betöltődési sebességét csak az andyhoppe szervere befolyásolhatja.
Minden más betöltődési probléma a kapcsolati sebességtől (szolgáltató), és a saját gép egyéni beállításaitól, környezetfüggő lehetőségeitől függ.
Én Telekomos vagyok, és nálam is néha "lassú" a fórum, aztán egyszer csak észrevehetően begyorsul, pedig a gépem jó közép kategóriás, a netem meg 30 mbit/sec, és semmit nem szoktam állítgatni.
Sőt éppen a múlt héten voltak olyan problémáim, hogy amíg a terra-kert fórum egy villanás alat bejött, némely más platform (nem is egy), amikkel egyébként nem szokott semmi problémám lenni, "kapcsolati idő túllépés" miatt időszakosan elérhetetlen volt.

Remélem ez a menüsor a fórumon belépés nélkül, vendégként megfelelő lesz. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.10.16. 08:01  Hozzászólás
  •   388   
Avatar

---
 
Az egyes topic-okból egy ideje megint el lett távolítva az "aktív témák" gomb. Csak bejelentkezve érhető el bárhonnan.
Egyébként csak a portálról. A belépés gomb ugyanígy.

Kérem vissza helyezni a gombot. Már átbeszéltük többször, hogy vannak akik kijelentkezve, vagy reg nélkül böngésznek.

Másik dolog, észrevehetően lassabban töltődnek az oldalak explorer alól, egy ideje. Gondolom nem változott többek véleménye, használjunk más böngészőt, de azért mégis... :)
 


  2016.10.15. 21:12  Hozzászólás  Válasz Jani71 (386) hsz.-re     Olvasás  
  •   387   
Avatar

rendszer admin
 
Egyenlőre nem tudom,. hogy nálad miért nem jelenik meg.
Ha jól számolom, 9 mappád van, és 10 az engedélyezett, tehát ott kellene lennie. :)

Próbáld ki ezt, találsz-e ott mappa készítési lehetőséget: Képgaléria mappa készítés
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.10.15. 17:30  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (385) hsz.-re     Olvasás  
  •   386   


---
 
Köszi, de sajnos épp ez az a 'kapcsoló', amit hiányolok. Amint látod, készítettem már albumokat, akkor zökkenőmentesen ment,
mert egyből rátaláltam a gombra, amit mutattál. Ezt hiányolom. Megvan az az oldal, amire hivatkoztál (eddig is innen próbáltam),
de nálam az Album szerkesztésétől jobbra Slideshow van, nem Mappa készítése. :( Nálam van a hiba? Nem értem. :oops:
 


  2016.10.15. 08:26  Hozzászólás  Válasz Jani71 (384) hsz.-re     Olvasás  
  •   385   
Avatar

rendszer admin
 
Szia!

Köszönöm a jelzésedet, mert a Fórum használata help-leírásokból tényleg kifelejtettem a Képgaléria használatának leírását, pedig az is készen van. :)

A Képgaléria két részből áll, Saját galériád (amit más felhasználó csak megnézhet, te viszont a lehetőségeken belül bármit tudsz csinálni), és a Nyilvános galéria (amit minden felhasználó láthat, de csak megnézhet).
Ahhoz, hogy bármit tudjál csinálni, be kell lépned a Saját galériádba.
Ott találod meg a feltöltési lehetőséget, és a Mappa készítés lehetőségét is.



Ha ráklikkelsz, akkor a saját fórumbeállítási vezérlőpultodba kerülsz, ahol új képgaléria mappát hozhatsz létre.
Semmi mást nem kell csinálni (ajánlott), csak a Mappa neve mezőbe beírni az új mappa nevét.
Az Elküld gombra klikkelve vissza kerüsz a Képgalériába az újonnan létrehozott mappádba, és már töltheted is fel oda a képe(ke)t. :)

Még most a hétvégén berakom a Fórum használata help-leírásokba a Képgaléria használata leírást is, ahol bővebben olvashatsz az egész képgaléria használatáról.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.10.15. 07:12  Hozzászólás
  •   384   


---
 
Én vagyok a vak és béna, vagy tényleg nem lehet fényképalbumot létrehozni? Egyszerűen nem találom a 'kapcsolót'. :(
 




  2016.09.20. 19:07  Hozzászólás  Válasz Spoli (381) hsz.-re     Olvasás  
  •   382   
Avatar

terra alapító
 
Rossz helyre mutat a link. Ha csak ráviszed az egeret, látszik bal alsó sarokban a link, hová mutat, na az úgy kezdődik hogy terra-kert.hu... rosszat adott meg a felugró ablakban.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2016.09.20. 13:04  Hozzászólás
  •   381   


---
 
Sorry for my mistake, meg I beg your pardon.. Még az is meglehet, hogy rossz helyen kopogtatok, meg az is, hogy én vagyok béna, de azért írom...

Az utóbbi két-három alkalommal - tán kissé több - az történt, hogy a Fák virágok.. topikban egy betett linkre kattintva nem maga a link, hanem ugyanaz a topik jött be egy másik lapon, az legutóbbi hozzászólással. Így jártam ma Siculo által beillesztett linkkel is. Kattintottam, és bejött ugyanaz a topik. Nyilván ki tudom kerülni a problémát az új ablak, ctrl+c, ctrl+v használatával, de azért jelzem, hogy én úgy érzem, hogy itt esetleg valami köhög a hajtányban.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2016.09.11. 16:08  Hozzászólás  Válasz Ziza (379) hsz.-re     Olvasás  
  •   380   
Avatar

rendszer admin
 
Szívesen! Örülök, hogy sikerült megoldani.
Felhasználót csak az Adminisztrátor törölhet, indokolt esetben. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.09.11. 15:59  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (378) hsz.-re     Olvasás  
  •   379   


---
 
Sikerült :thumbup:
Köszi a segítséget. A másikat kérlek töröljétek. Nem találtam meg, hogyan lehet felhasználót törölni.
 


  2016.09.11. 10:38  Hozzászólás  Válasz ziza2 (377) hsz.-re     Olvasás  
  •   378   
Avatar

rendszer admin
 
Küldtem egy Privát Üzenetet.
Várom a választ .... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.09.11. 09:48  Hozzászólás
  •   377   


*
 
Kedves Ragadozó!

Eredeti felhasználónévvel belépni nem tudok. Hiába írom be az ellenőrző kódokat amit kér (mivel már túl lett lépve a max. próba) mindig elutasít, pedig teljesen biztos, hogy nem adok meg mindig rossz jelszavat, vagy azonosítót.
Email címre hiába kérek másik jelszót, mert az azóta már nincs meg.

Kérlek valahogyan megoldani. köszönöm.
 


  2016.09.10. 20:06  Hozzászólás  Válasz tgwh (375) hsz.-re     Olvasás  
  •   376   
Avatar

rendszer admin
 
Vannak, akik bőven megelégszenek azzal, hogy a kedvenc témájukat olvasgatják, esetleg hozzászólnak, és ennyi ....
Ha egyszer más nem érdekli a fórum adta lehetőségek közül, akkor nem tudsz mit tenni.
Hogy hozod ennél közelebb? Elmész hozzá, és a fejét a monitorhoz nyomod?

A felhasználók legalább 3/4-ed részének szerintem fogalma sincsen arról, hogy mennyi lehetőség adott ezen a fórumon.
De nem is érdekli, nincsen rá szüksége, mert megelégszik azzal, amit csinál.
Én látom a logokat, látom, hogy kb. mennyien mit használnak a lehetőségek közül, nem hasból beszélek.
Ezt tudomásul kell venni. Nincs is ezzel semmi gond. A gond akkor kezdődne, ha valami rájuk lenne erőltetve.
A lehetőségek adottak, mindenki annyit használ belőle, amennyi jól esik neki, és ez így van rendjén.
Ha valamit meg keres, akkor adott a lehetőség, hogy vagy megkeresi, vagy megkérdezi, vagy ha ezekre lusta, akkor úgy járt.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.09.10. 19:51  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (374) hsz.-re     Olvasás  
  •   375   
Avatar

terra alapító
 
Akkor viszont arra kéne kitalálni valamit, hogy az opciók és a felhasználók közelebb kerüljenek egymáshoz :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2016.09.10. 19:49  Hozzászólás  Válasz tgwh (373) hsz.-re     Olvasás  
  •   374   
Avatar

rendszer admin
 
Az csak neked hatalmas gond, ha éppen te nem találsz valamit az oldalon.
A gépet sem ártana néha takarítani, de nem a portörlő ronggyal (bár az sem árt néha), hanem szoftveresen (cookies, cache, előzmények, stb ...).

Vannak helyek, ahol abszolult logikátlan például az Extrák menüpont megjelenítése, de meg fogom oldani.
Ha én írok egy hozzászólást, akkor nem igazán az érdekel, hogy a menüpontok hogy jelennek meg ....
Vannak adatbázis lekérések a menürendszerben. Ezekkel biztos, hogy nem fogom terhelni például a hozzászólás írás/szerkesztés programot.

A Képgalériába, a Felhasználói Blogba, és a Pontrendszerbe (aminek része a Lottó is) még nem szinkronizáltam ezeket az adatbázis lekéréseket, de meglesznek.

A Térkép elnevezés az marad Térkép elnevezésnek. Sajnos méretezni kell 1024-re is, és ez így pont elfér. Ha változtatok rajta hosszabb elnevezésre, nem fog kiférni.
Aki megnézi, és tetszik neki, az használni fogja ezzel a névvel is. Akit meg nem érdekel, annak bármilyen nevet adhatok, akkor sem fogja használni.

Nem tudom, hogy a Fórum használata menüpontban mi az, ami nem eléggé érthető.
Főleg akkor, ha ráviszed az egeret, és egy rakás opciót, almenüt ad ki (nézted már egyáltalán?).
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.09.10. 12:15  Hozzászólás
  •   373   
Avatar

terra alapító
 
Ragadozó, hatalmas gond, a Galériát nem lehet elérni, csak ha írni akarsz egy hsz-t. Na most ha valakinek nincs még Galériája, mi van? A térképben sincs bent...
A térképet amúgy át kéne írni Fórum térképre. Extrák-at ki is veheted ha nincs, vagy legyen üres menü, fórum használata szintén, bár oda kéne tenni valamit.

Na most működik az Extrák menüpont, meg a Fórum használata is... úgy látszik csak kattintani kellett és így frissítette magát. Ez esetben viszont ki kéne a futószövegbe hirdetményezni, hogy frissítsenek f5-tel, vagy kattintsanak bele a menübe, ha nincs meg.
Látom a felhasználói vez.pultban van a Galéria. Azt hittem ott csak az alap phpbb cuccok vannak.

Egy linket ez esetben szerintem ki lehetne tenni egy látható helyre, vagy több helyre, hogy Galéria. Extrák közé mondjuk.

Na most előjött a másik, hogy egyes menük egyes helyeken nem működnek... pl. most hogy írom a hsz-t, az Extrák menüpont alatt semmi nincs... Fórum szabályzata alatt szintén. A Kedvencek meg a Felhasználó menü jó. Elküldesz egy hsz-t, bejön egy lap, ott marad, ott megint nem működnek a menük. A lottónál feltűnő nagyon, vissza kell menni a fórum kezdőlapjára, hogy tovább tudj lépni.
Ok, közben meglett a Képgaléria is az Extrák között...

Úgy látszik közben megjavult. Valami összefoglalót ki lehetne tenni, egy feltűnő helyre, pl. Segítség a fórumhoz, vagy nem tudom, a fórum használata lehet nem egyértelmű.

Ha lesz időm, átnézek mindent, vannak angol szövegek, azt lefordítgatom és adom a listát, ha át tudnád írni magyarra, jó lenne.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2016.07.09. 12:23  Hozzászólás
  •   372   
Avatar

---
 
Egyébként már ha szóba esett a vírus, vírusírtó is, ha valakinek szüksége van rá, itt van egy antivirus értékelő oldal:

https://www.av-test.org/en/antivirus/home-windows/

A programok névsor szerint vannak! Tehát nem az van legelöl, amelyik a legjobb!

Itt pedig -az egyik legjobbnak értékelt- egy ingyenes program a Bitdefender:

http://www.bitdefender.com/solutions/free.html
 


  2016.07.09. 08:16  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (370) hsz.-re     Olvasás  
  •   371   
Avatar

---
 
Még annyit, ha a Win 7 telepítő meg van, és a felhasználó fel tudja telepíteni önállóan, vagy van ismerős erre a célra, akkor a 10-es változatot legalább egy próba erejéig érdemes amiatt is kipróbálni, amellett, hogy ingyen van, maga tudja eldönteni akarja-e.
Fontos fájlokról pedig mindenképp érdemes biztonsági másolatot tartani, a hétköznapi használat során is.
 


  2016.07.07. 11:37  Hozzászólás  Válasz Vebber (367) hsz.-re     Olvasás  
  •   370   
Avatar

rendszer admin
 
Bár egyet értek veled, de egy-két megjegyzést azért hozzá fűznék.

Én egy olyan lehetőséget próbáltam leírni, ami általános (mondjuk alap szintű) beállítások, géphasználat esetén, a legegyszerűbb, és legkényelmesebb lehetőséget adja annak, aki át szeretne térni a Win10-re.
Hozzá tenném, hogy bár én már egy ideje Win10-et használok, nem vagyok "beájulva" tőle, néha még mindig nosztalgiázok a Win7-en.
De gondolom ez majd idővel elmúlik, mint ahogy a Win XP-ről a Win7-re való áttérésnél is volt.

Nincsen két egyforma gép, a környezeti változók, az egyéni beállítások mindenhol kihatással vannak a gép beállításaira.
Normál körülmények között eddig közel 17 ismerősnek, barátnak, volt kollégának segítettem az átállásban, és idáig egyik gépen sem kellett hozzá nyúlni semmihez, minden probléma mentesen lefutott.
Ezért bátorkodtam ide is beírni ezt a lehetőséget.

A prohardver fórumot szoktam én is olvasgatni, de nekem néha eléggé visszatetsző dolgok jönnek le.
Sok esetben tapasztalom, hogy azokkal a személyekkel van probléma, akik belevágnak olyan dolgokba, amihez sok esetben fogalmuk sincsen, miközben szakmai leírásokból mondatokat emelnek ki a környezetükből, nagy szájkaratéval kísérve, mintha ők lennének a legokosabb "kockák".
Előfordul, hogy egyes dolgoknak utána nézek már csak kíváncsiságból is, és nem egy esetben találok a szakmai leírásokban ismerős mondatokat! :)
Aztán jön egy ilyen eset, mint például a Win7-ről Win10-re való frissítés, és besírnak, hogy az agyon variált gépükön nem működik a frissítés.

Ez igaz, hogy a Win 7 teljes támogatása elvileg 2020 január 14. szűnik meg, de a Microsoft újabb közlése szerint már 2016. 07. 31.-étől csak esetleg fontos biztonsági frissítések lesznek, semmi más.

A vírusos dologhoz érdemben nem nagyon tudok mit hozzá szólni.
Én két félét használok, eddig még teljes sikerrel.
  1. ESET Smart Security
  2. Malwarebytes
Én is jártam már pornó oldalakon ( aki még soha sem, az szerintem csak nem vallja be! :) ), de ha valami gond volt, nekem az ESET egyből "üvöltött" és blokkolt.
De természetesen mindenki másképpen használja a gépét, a böngészőt, és mindenki a saját igénye, kíváncsisága szerint más oldalakat nézeget.
Az a baj, hogy előbb jönnek a vírusok, és csak utána a hozzá használható vírusírtók, vagy egyéb alkalmazható ötletek, megoldások.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.07.06. 19:11  Hozzászólás  Válasz gergerg (368) hsz.-re     Olvasás  
  •   369   
Avatar

---
 
Nekem is van gépem amin XP is fut, használom is sokat. Semmi gondom vele.
Komolyabb vírusoknál pedig mindegy, hogy 7 vagy 10. De még a vírusírtókon is kifognak sokszor. Cryptowall 3.0 pl.
Még csak pornót sem kell nézni hozzá, hogy fertőzze a gépet.

Viszont már ha felhoztam megosztom, a saját tapsztalat alapján mi az egyetlen valóban hatásos módszer ellene.
Ez egy zsarolóvírus, ami ha fertőzi a gépet, akkor az összes meghajtón egyszerre indul, és a media, szöveg (képek, videók, world, pdf dokumentumok, stb) fájlokat kódolja. Pontosabban az eredeti fájl helyett a gépre ír egy módosítottat, és az eredetit törli.
Fejlesztik, és az új verziók komoly károkat tudnak csinálni.

Vírusírtó, de a házszabályok megváltoztatása ellenére is bekaptam már a 3.0 is. Tehát ami bevállt, és már egy alaklommal szükség is volt rá. A gépben flopy meghajtó, és van benne lemez. Az összes adattárolón, külön partíciókon a gépben a legelső könyvtárak elnevezve a névsor elejéről, hogy garantáltan elöl legyenek. Ezekbe a könyvtárakba kizárólag kb. 500 megányi kép, lehetőleg sok 5 mega körüli.

Amikor a vírus támad, azonnal meghallom, hogy a flopy lemezen írást végez a gép. Egyébként is elég feltűnő, mert elég jellegzetes hangja van, viszonylag hangos.
Ahogy meghallom, a gépet azonnal lelövöm hosszabító lekapcsolásával, és nem kilépéssel.
Minthogy a vírus dolgozni kezdett, a meghajtók legelső könyvtáraiban valamennyi képet tönkre tesz, de azért nem kár, hisz erre a célra tettem oda.
A gépet ugyanarról az op. rendszerről nem szabad újra indítani, mert folytatja azonnal a munkát.
Másik op.-el indítva, a fertőzött op. rendszerről könnyen letakarítható.
 


  2016.07.06. 19:00  Hozzászólás  Válasz Vebber (367) hsz.-re     Olvasás  
  •   368   
Avatar

terra alapító
 
Ami azt illeti, nekem XP van a gépen. Nem is emlékszem mikor tettem fel. Jó ideje megszünt a támogatása. Vírusirtóm nincs. Ezektől függetlenül tökéletesen tudom használni, de ha nem, előbb fogok újra egy linuxot feltenni mint pl win 10-et. Mi a titok? Élőben nézem a pornót nem a gépen, és nem járok semmilyen játékos oldalra.
 


  2016.07.06. 18:43  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (366) hsz.-re     Olvasás  
  •   367   
Avatar

---
 
Ebbe bele vau-vau, ha nem gond, mert elég eltérő véleményen vagyok :)

Legjobb tudomásom szerint a Win 7 teljes támogatása 2020 január 14. szűnik meg. Funkcionális javításokat nem kap már, de azokat már most sem kap. Biztonsági frissítéseket kap továbbra is.

Ha valaki mégis arra adja a fejét, hogy frissít, és később újra kell rakni a gépet, erre az esetre a még működő rendszerről készült Ghost mentés egyszerű megoldás. Ez egyébként minden rendszerre megoldható, ha esetleg a jogtiszta szoftvert pl. megette a kutya, és nincs lemez.

A frissítés 10-es verzióra azért a legkevésbé sem biztos, hogy zökkenőmentesen megy. Sajnos elég sok ellenpéldát mutatott eddig a valóság. Érdemes pl. a prohardver fórumaiba bele olvasni.
Ha pedig nem sikerül a telepítés, és össze foss@ magát a 10-es akár a folyamat alatt akár utána lép fel nem várt probléma, akkor jó esélyel vissza sem alakítható 7-esre.
Alap beállításokkal használt gépeken az is előfordulhat, hogy már letöltődött a frissítés kéretlenül is, és informátikában járatlanok azzal is szembesülhettek már, hogy települt. Ilyennel már találkoztam, és a héten is voltam egy ismerősnél "javítani", mert azt vette észre, hogy nem úgy működik a gép mint eddig, nem tud böngészést indítani az asztalról, stb.
Úgy telepítette, hogy észre sem vette, mert járatlan a számítástechnikában.

A telepítés előtt pedig azon is érdemes elgondolkozni, hogy van-e értelme. A Win 7 egy megbízható op. rendszer.
Csak egy példaként ha valaki nem hardcore gamer, és nincs szüksége dx 12 alatt full beállításokkal futtatni a legújabb játékokat, akkor nem biztos, hogy szüksége van rá, ha játszani akar is.

Természetesen senkit nem akarok lebeszélni, mindenki úgy dönt ahogy akar.
 


  2016.07.06. 11:46  Hozzászólás  Válasz Tintus (365) hsz.-re     Olvasás  
  •   366   
Avatar

rendszer admin
 
Szia! :)

  1. -
      viewtopic.php?p=78802#p78802
      Középen vagy egy Kép gomb, klkkelj rá.
        A lényeg, hogy először ellenőrizni kell, hogy az általunk használt Win7 valóban tartósan aktív-e.
        Ha igen, akkor lehet tovább menni, ha nem, akkor küldj egy PÜ-t. :)
  2. -
      A Windows garantálta, hogy ha 2016. 07. 31.-éig valaki tartósan aktivált, az az "jogtiszta" Win7-ről átáll a Win10-re, annak nem lesz semmilyen időkorlát, és nem kell fizetni semmit, és a Win10 is jogtiszta marad.
Természetesen a mostani átállásnak azért vannak nagy előnyei, és esetleg a későbbiekben bosszantó hátrányai is.

Kezdjük az előnyökkel:
  • Ha most átállsz a Win10-re, gyakorlatilag szinte semmit nem kell csinálnod, csak az általam leírt módon frissíteni a Win7-et Win10-re.
  • A gépedről semmit nem kell lementeni, semmit nem kell letörölni, sem programokat, sem böngészőt, sem levelezőt, mindent átvesz a maga módján.
  • Megtartja a felhasználó neveket a hozzá tartozó jelszavakkal.
      Nekem Microsoft Office Outlook 2007 levelező van a gépemen (jó régi), az összes emailom erre van átirányítva, de a frissítés után ugyanúgy megmaradt minden az összes levelezésemmel együtt (vannak közötte még 2005-ös emailok is), és ugyanúgy fut tovább a Win10-en.
  • Nagyon nagy előnye, hogy ha a gépedhez csatlakozik olyan hardwer, ami már jó régi (például nekem egy Canon BJC 1000 színes nyomtató, amihez már Win7-es illesztőt is nehéz volt találni), a meglévő telepített illesztőket szépen szinkronizálja, és tökéletesen használhatod ugyanúgy, mint a Win7-el.
Hátránya (a későbbiekben):
  • Ha valami miatt a későbbiekben le kell "gyalulni" a gépet, és a Win10-et újra telepíteni, nem tudja majd aktiválni, mert nincsen mihez.
      Ekkor vagy veszel egy jogtiszta Win10-et, vagy cca. feleáron egy jogtiszta termékkulcsot, amivel az újra felrakott Win10-et aktiválhatod.
  • Másik nagy hátránya lehet, ha valami miatt a későbbiekben le kell "gyalulni" a gépet, és a Win10-et újra telepíteni, és olyan eszközt használsz a gépedhez, ami már jó régi, nem biztos, hogy találsz hozzá Win10-es illesztőt, így az eszközt a géped nem biztos, hogy fel fogja ismerni.
      De ez a probléma most is fenn állhat, ha eredeti vásárolt Win10-et szeretnél most felrakni a Win7-ről - Win10-re való frissítés helyett.
      Ezért is javasolt ez a mostani megoldás használata.
A lényeg az, hogy mindegy, mit csinálsz, mert 2016. 07. 31.-étől a Win7 teljes támogatása megszűnik.
Ettől még természetesen akár még évekig is használhatod a gépeden a fenn lévő Win7-et, de később fejleszteni már nem tudod, az új dolgokat, új programokat már nem tudod felrakni a gépedre, mivel azok már alapból a Win10-et igénylik majd.

És még egy érv ennek a frissítésnek a használata mellett.
    Ha nagyon nem tetszik a Win10, vissza térhetsz az eredeti Win7-hez minden adatvesztés nélkül.
    Mégis leírom! :)
    A lényege, hogy a Win10-ben belépünk a Gépház nevű menübe, ott klikkelünk a Frissítés és biztonság ikonra, majd bal oldalt a Helyreállítás opcióra.
    A visszaállításnak 2 alap feltétele van.
    1. A visszaállítás csak 30 napon belül oldható nem, és valószínű hogy ez a lehetőség is elszáll 2016. 07. 31-ével.
    2. A Win10-re való frissítés után nem volt használva lemeztömörítő, vagy a régi Win7 fájlok közül egyik sem lett törölve.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.07.06. 06:46  Hozzászólás
  •   365   


terra alapító
 
Szia Ragadozó !
Első kérdés: vin7 van. hogyan kell-lehet átfrissíteni vin10-re??
második kérdés: ha átfrissít akkor ingyenes marad a vin10 használata vagy az időkorlátos és majd fizetni kell érte?

üdv. Tintus.
 


  2016.07.01. 14:15  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (362) hsz.-re     Olvasás  
  •   364   
Avatar

terra alapító
 
Most jó. Időnként egy-egy oldalt azóta lassan töltött be, passz. Memória 98%-ig tele :D
Annó azért választottam az operát, mert sok ablakkal dolgozom, és ez zabálta a legkevesebb ramot, a firefox meg a chrome jóval többet. Most elérte a firefox szintet úgy látszik, talán ezért töltöget :D
Óóó azt már régen írtam szerintem :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2016.06.30. 21:25  Hozzászólás  Válasz tgwh (361) hsz.-re     Olvasás  
  •   363   
Avatar

rendszer admin
 
A Sport témába már megint beraktál egy szutykot! :D

Kód: Egész kijelölése
http://1.1.1.5/bmi/www.napiszar.hu/Thumbnails/20789.w-350.h0.q100.jpg

Nekem sem akarja betölteni, és "homokórázik" jó ideig.

A helyes link:
Kód: Egész kijelölése
http://www.napiszar.hu/Thumbnails/20789.w-350.h0.q100.jpg


És így már betöltődik egyből (átírtam ott is):
Kép
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.06.30. 21:14  Hozzászólás  Válasz tgwh (361) hsz.-re     Olvasás  
  •   362   
Avatar

rendszer admin
 
Végig próbálgattam mindent.
Én bárhova lépek, max. 2-3 másodperc alatt betöltődik.

Ezt csak ezen az oldalon csinálja a böngésző?
Próbáltad már más oldalakon is?

A böngészők általában alul (inkább) bal oldalt kiírják, az éppen kapcsolatban álló szervert, ahonnan adatot kér.
Azt próbáld megnézni, hogy milyen link látszik sokáig.

Területenként más-más csatornákon, eltérő útvonalakon keresztül kapcsolódnak a számítógépek ugyanarra a meghívott szerverre.
A terra-kert fórum oldalainak betöltődésekor legalább 6 különböző szerverhez kapcsolódna adatok lekérése miatt.
Ezt én átírtam, így nem igen lehet ilyen probléma.

Ami esetleg ilyen "adatlassító" lehet, az a c.andyhoppe.com/ vagy a clocklink.com/
Minden mást, amit csak lehetett, leszedtem az eredeti szerverről, és felraktam hozzánk, hogy így az elérése pár milliszekundum idő legyen csak.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.06.30. 20:30  Hozzászólás
  •   361   
Avatar

terra alapító
 
Ragadozó, folyton tölt az oldal, mitől lehet? Vagyis néha nem, ha bezárom és újra megnyitom, de akárhová lépek át, szerintem túl sokat tölt.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2016.06.18. 11:32  Hozzászólás  Válasz nzozz (359) hsz.-re     Olvasás  
  •   360   
Avatar

rendszer admin
 
Szia!

A normál dokumentum kategóriájú *.doc és *.pdf fájlok hozzászóláshoz csatolása engedélyezett a fórum területén a hozzászólásokban.
Ugyan úgy kell csatolni a hozzászóláshoz, mint egy csatolmányképet. :)

A fórum motorba nincsen beépített megjelenítő ezekhez a fájlokhoz, így ha a felhasználó meg szeretné nézni, le kell töltenie.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.06.18. 10:40  Hozzászólás
  •   359   


---
 
Sziasztok!
Hozzászóláshoz tudok valahogy pdf fájlt csatolni? Szerintem hasznos lenne, de én csak képfeltöltési lehetőséget találtam.

Köszönöm
 


  2016.06.10. 18:07  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (357) hsz.-re     Olvasás  
  •   358   
Avatar

terra alapító
 
Mint azt tudod, én elsőre is az ip-re gyanakodtam. Most már szinte biztos vagyok benne, mert ha ugyan arról a gépről, de másik net kapcsolattal jól működik, akkor sem a gép, sem a böngésző nem lehet rossz. Viszont valahonnan mégis tudja a net hogy ki ő, az pedig az ip.
 


  2016.06.09. 20:33  Hozzászólás  Válasz gergerg (356) hsz.-re     Olvasás  
  •   357   
Avatar

rendszer admin
 
Ha nincsen fix IP címe, hanem csak normál közösségi dinamikus IP címleosztón van, akkor a modemet ki kell kapcsolni legalább 10-20 percre (lehet akár többet is várni).
Nem tudom, hogy mennyi idő után kezdi elfelejteni, és szabaddá tenni a kapcsolat nélküli, nem használt IP címeket.
Utána csak bekapcsolod újra, és amikor feláll a modem, létre jön a kapcsolat, új IP cím kerül kiosztásra (ezért nevezik "dinamikusnak").
Elvileg nagyon kicsit a lehetősége annak, hogy ugyanazt az IP címet visszakapja.

Ez persze függ a kiépítettségtől is, mert vannak olyan helyek (főleg vidéken kisebb településeken), ahol például több gép is ugyanarról az IP címről üzemel egy "belső" leosztásról. Ez majdnem olyan, mintha fix IP cím lenne.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.06.09. 20:07  Hozzászólás  Válasz CAMROM (355) hsz.-re     Olvasás  
  •   356   
Avatar

terra alapító
 
Nézz utána hogy hogyan tudod megváltoztatni az ip címed. Ragadozó talán ebben is tud segíteni, én upc-s vagyok. Egy próbát megér.
 


  2016.06.09. 19:52  Hozzászólás
  •   355   


---
 
Helló,

Biztos, hogy az internet kapcsolattal van valami hiba, mert ugyanaz a laptop a melóban az ottani neten jó és most is jó igy hogy a mobiltelefont használom hotspotnak és adom neki a mobil netet. Csak ezt hogy magyarázzam el a nem túl hozzáértő Trés ügyintézőnek?
 


  2016.06.09. 13:00  Hozzászólás  Válasz CAMROM (353) hsz.-re     Olvasás  
  •   354   
Avatar

rendszer admin
 
Szia!

Ezt biztos, hogy valamilyen egyéni beállítás okozhatja a saját gépeden.
A fórumon a beállításaiddal nincsen semmi gond, de ezt bizonyítja az is, hogy másik gépről, vagy telóról normálisan tudod használni.
Nem nagyon tudok egyenlőre semmit mondani, mert bármi csak találgatás lenne.
Mivel mindegyik böngésző ezt csinálja a gépeden, talán érdemes lenne meglesni a tűzfalat, vagy a védelmet, amit esetleg a tűzfal helyett használsz.

De ha használsz szinkronizálást, vagy Windows 10 van a gépeden, akkor előfordulhat, hogy mindegyik általad használt böngésző automatikusan átveszi a beállításokat, és így lehetséges, hogy valamelyik böngészőben valamit elállítottál, ami befolyásolhatja a terra-kert.hu oldal használatát.
Esetleg letíltottad valahol, vagy rossz helyre tetted a kivételek helyett az oldalt .... egyenlőre csak találgatni tudok így látatlanul.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.06.09. 12:41  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (0) hsz.-re     Olvasás  
  •   353   


---
 
Helló!

A problémám az, hogy mostanában kb.3 hónapja kidobál a fórum. Megnyitom, bejelentkezek és amikor rámegyek, hogy aktív témák, már ki is dobott, vagy ha nem itt, akkor a hozzászólás elküldése előtt. Valószínűleg nálam van a hiba, de nem értem mert pl. az indexes fórum vagy a webáruházak nem dobnak ki. Próbáltam már többféle böngészővel, de mind ezt csinálja. A munkahelyen vagy ha otthon adok neki mobil netet akkor viszont jó. Beszéltem már a Trés hibabejelentővel, de azt mondja ilyen hiba nincs, nincs amit javítson ha egyébként van internet. Mi lehet a probléma mire gondoljak véleményed szerint?

Előre is köszönöm.
 


  2016.04.24. 14:35  Hozzászólás
  •   352   
Avatar

adatrögzítő
 
A fórumon többször jelentkezett már fennakadás a privát üzenetek fogadásában. Ennek szinte minden esetben a bejövő mappa megtelése az oka. Ilyenkor a rendszer értesít minket az új üzenet érkezéséről, viszont az üzenet nem érkezik meg.

Ilyenkor két lehetőség van, az egyik hogy a régi üzeneteket töröljük, a másik hogy áthelyezzük őket egy másik mappába.

Most bemutatom képekben mi a teendő.

Tehát a privát üzenetek megnyitásakor láthatjuk hogy áll a bejövő mappánk:



Ha betelt a mappa és nem vettük észre, ha kapunk egy új üzenetet ami nem fér el, a rendszer a szokott módon értesít minket. A bejövő mappában nem látjuk az üzenetet, viszont látunk egy figyelmeztetést, ami arról tájékoztat minket hogy miért nem kapjuk meg az üzenetet:



1. Kattintsunk oldalt a Szűrők, mappák és beállítások menüpontra
2. Adjuk meg az eddigi üzenetek tárolására létrehozandó mappa nevét (célszerű az aktuális dátumot megadni)
3. Hozzuk létre a mappát



Ezt követően a beérkezett üzenetek mappájában jelöljük ki az összes üzenetet:



1. Láthatjuk hogy zöld pipák kerültek az üzenetekhez, ezzel jelölve a kiválasztást.
2. Válasszuk ki az előbb létrehozott mappát.
3. A mehet gombra kattintva helyezzük át az üzeneteket.



Ezzel ki is takarítottuk a bejövő mappát. Az eddig érkezett üzenetek a frissen létrehozott mappába kerültek. Most térjünk vissza a kiürült beérkezett üzenetek mappához:

1. Láthatjuk a létrehozott mappát ha régi üzenetet szeretnénk megkeresni
2. Láthatjuk hogy a bejövő mappa leürült
3. Láthatjuk hogy üzenet várakozik, amit most már a feliratra kattintva ki tudunk engedni.



Kiengedés után megjelennek az eddig visszatartott üzenetek.



A fórum jelenleg 200 üzenetet enged egy mappába. A képeken 10 üzenetes kapacitás látható, ez ne tévesszen meg senkit, azért állítottam 10-re hogy ne kelljen 200 teszt üzenetet generálnom hogy jelentkezzen a hiba.

Ha ezek után is fennakadásokba ütköznél, kérlek jelezd nekünk hogy segíthessünk.

Update:
Ragadozo 2016.04.24. 15:17

    A jelenlegi rendszer beállítások mellett összesen 15 db. saját mappa hozható létre felhasználónként.
    Ezek segítségével így felhasználónként 3000 db. PM üzenet tárolható az adatbázisban.
    Jelenleg még nem találták fel az A.I. tudással rendelkező fórumot, így a felhasználóknak a saját beállításaikat mind saját maguknak kell megcsinálniuk.
    A lehetőség adott, csak csinálni kell.
    A lényeg, hogy a Bejövő mappa nem lehet betelve, különben a frissen érkező üzeneteket visszatartja a rendszer, amik így nem lesznek láthatók, olvashatók, amíg nem lesz szabad hely a betöltésükre.

Update 2:
Gépház 2016.04.24. 15:44

Azon felhasználók akik esetleg túl nagy falatnak érzik a módosítások végrehajtását, kérhetnek segítséget, viszont sok dologhoz nekünk sincs hozzáférésünk, ilyen a privát üzenetek áthelyezése is. Tehát csak akkor tudunk fizikai segítséget is nyújtani (megcsinálni a felhasználó helyett, amennyiben a felhasználó megadja nekünk jelszavát, vagy elfogadja hogy mi megváltoztatjuk a művelet idejére, de visszaváltoztatni csak ő fogja tudni, ha nem szeretné hogy jelszavát megtudjuk. Fontos viszont tudni, hogy ha a segítséget nyújtó személy megkapja a felhasználó jelszavát, akkor azzal bejelentkezve a felhasználó helyett nem csak a kért módosítások elvégzéséhez lesz hozzáférése, hanem minden máshoz amihez a felhasználónak is van. Pl láthatja az üzeneteit. Természetesen egyikünk sem kíván visszaélni ezzel a lehetőséggel, de nem árt tudni hogy ha valaki lakáskulcsot ad a tv szerelőnek, azt csak a szerelőn múlik hogy a fürdőbe is benéz-e. Ennek tudatában lehet kérni kétkezi segítséget bármilyen felhasználói jogosultságú módosítás elvégzéséhez.
 


  2016.04.23. 01:38  Hozzászólás  Válasz atifoci2 (350) hsz.-re     Olvasás  
  •   351   
Avatar

rendszer admin
 
Szia!

A log szerint ez volt az utolsó három kapott üzeneted időpontja:
  1. Mon, 18 Apr 2016 19:12:55 GMT
  2. Tue, 19 Apr 2016 06:57:48 GMT
  3. Fri, 22 Apr 2016 07:34:12 GMT
Nézzed meg a Bejövő üzenetek között, hogy dátum szerint ott vannak-e az üzenetek.

Ha nem találod valamelyiket, azért lehetséges, mert megtelt a Bejövő üzenetek mappád, és így a friss üzenetek várólistán vannak.
Vagy törlöd a Bejövő üzenetek mappából a már felesleges üzeneteket, vagy készítesz egy új mappát, és áthelyezed oda a Beérkezett üzenetek mappából a java részét.

Ezután középen az Üzenetek megtekintése: Bejövő szöveg alatt találsz egy értesítő szöveget, hogy vannak még olvasatlan üzeneteid. Ott kell ráklikkelni, és a már felszabadult helyre beteszi ezeket az üzeneteket.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.04.22. 21:31  Hozzászólás
  •   350   


*
 
Ma már másodszor kaptam a freemailomra értesítést,hogy a terrán üzenetet kaptam...aztán mégsem kaptam meg...mi lehet a gond ?
 


ElőzőKövetkező

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég

cron