Terratórium problémák Terra Lotto Jackpot:
1600 terra    
A fórum fejlesztéseiről, és az új dolgokról találtok itt hasznos információkat. Az egyes leírások érthetővé, és könnyen kezelhetővé teszik azok használatát. Ugyanitt lehet jelezni új ötleteket, melyek hasznos részei lehetnek a fórumnak.
  2014.06.11. 10:04  Hozzászólás
  •   0   
Avatar

rendszer admin
 
   Olvasd el legalább egyszer!
Röviden:
    Engem soha nem tudott lekötni a konyhakert, vagy a gyümölcsfák, bár nagyapámnak fiatal koromban sokat segítettem a kertben.
    Igazából csak a foci, és az elektrotechnika, abból is az akkori mikroelektronika része, és annak vezérlése, programozása.
    Az általános iskolai osztálytársaim átjártak késő délután, mert a fő attrakció az Orion űrhajó indulása volt, amelyik a kút melletti betongyűrűből szállt fel, majd eltűnt a diófa ágai között (saját készítésű Orion űrhajó makett, kisvasútból kiszerelt motor, damilok, és persze a kora esti félhomály, amikor már nem nagyon látszódtak a vékony damilok).
    A Közlekedésin aztán végképpen "eldőlt a sorsom", mert a villanygépész szakon nem csak a nagy villanymozdonyokkal foglalkoztunk, hanem az egyre jobban fejlődő digitális elektronikával, azok programozhatóságával.
    A telkem mintegy 600 m2, amiből közel 1/3-át foglalja el a ház, és a 3 helységes sufni.
    Van egy medencém közel 100 m2 füves résszel, van egy kerti tavam, amelyik közel 10 m3-es (most készül hozzá egy másik, ami cca. 5 m3-es lesz, és csak tavirózsák, meg hínár lesz benne, meg persze halak).
    Gyümölcsfám nincsen, mindössze egy hatalmas (cca. 8 méter magas) diófa, amin már lassan több a borostyán, mint a diólevél.
    Ami talán kertészkedésnek mondható, az a pár ribizli bokor.
    Amióta itt vagyok nálatok, néha megcsap a "konyhakert szele", és pár négyzetméteren szöszmötölök újabban paprikával, paradicsommal, meg a chilivel, mivel egy éve már itthon vagyok, és jut rá némi időm.

Hogy mindezeket miért írom le?
    Szívesen olvasgatom néha az írásaitokat, és nézegetem a berakott képeket.
    De ettől még nem elsődleges hobbim, és nem életcélom a kertészkedés, és nem is szoktam mindegyik hozzászólást módszeresen elolvasni!
    Ezért, ha egy hozzászólásban "elrejtetek" olyan jellegű dolgokat, amik technikailag a fórumot érintik, azokat nem találom meg, csak esetleg véletlenül!
    Nagyon szívesen válaszolok mindenkinek az oldal technikai részével kapcsolatos kérdéseire, problémáira, szívesen megoldom, amit csak lehetséges, vagy megindoklom, hogy miért nem ....
    Direkt ezért hoztuk létre ezt a témát, valamint a Fejlesztésekkel kapcsolatos másik témát, hogy ha valakinek ötlete, kérdése, problémája van, azt ide írja, és itt nagyon gyorsan tudunk rá reagálni.

Tehát még egyszer, ezt a topikot azért hoztuk létre, hogy ide írjátok mindazon vélt, vagy valós hibákat, amelyekkel az oldal használata közben találkoztok.
Ide lehet leírni azt is, ha valaminek a használatát nem egészen értitek, vagy nem találtok valamit, aminek szerintetek ott kellene lenni.
  • Stílus hibák (elcsúszott, kilóg, "csámpás", stb.)
  • Színhibák (nem látszik jól, túl erős, stb.)
  • Helyesírási hibák (nem a hozzászólásban!)
  • Nem működik az a funkció, vagy nem találom a gombját
  • Nem értem, vagy nem tudom, hogy az a valami mire jó
  • stb, stb, stb.


 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -
 


  2016.03.11. 19:00  Hozzászólás  Válasz Ziza (348) hsz.-re     Olvasás  
  •   349   
Avatar

rendszer admin
 
Kell nyomni egy "refres" -t (Ctrl - F5), és a probléma megoldódik .... ;)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.03.11. 18:01  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (345) hsz.-re     Olvasás  
  •   348   


---
 
Nagyon idegesítő, hogy folyton a kukik használatára felugró figyelmeztetést kell nézni, bármerre nézelődök, hiába nyugtázom.
 


  2016.03.10. 11:46  Hozzászólás
  •   347   
Avatar

---
 
Szia Admin!

Most lett egy másik gondom, és azt sem tudom, jó helyre írom-e le?

Nem tudok üzit küldeni senkinek, mert pl. a te nevedre kattinva, csak ez jön be - http://terra-kert.hu/memberlist.php?mode=viewprofile&u=71 -, és semmi oldal, csak a fejléc!

Az andrásnak szerettem volna üzenni, és azt sem tudom megtenni!
 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2016.03.09. 10:53  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (345) hsz.-re     Olvasás  
  •   346   
Avatar

---
 
Szia Admin!

"Azért, mert most csinálom .... :)"

Ez is elfogadva, és rájöttem, ha új kattintás a lapra, akkor eltűnik, és nem kell mindig jóváhagynom, ahogy le is írtad pár napja!

Párszor hittem a feliratnak, és most már nem! :-D

"Egyszerre mindenhol nem tudom megoldani, csak szépen sorba. ;)Sorry .... Kis türelmet."

Nem lázadtam, csak nem tudtam a lekezelés módját! :-D
 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2016.03.09. 10:33  Hozzászólás  Válasz wogboy (344) hsz.-re     Olvasás  
  •   345   
Avatar

rendszer admin
 
Azért, mert most csinálom .... :)

Egyszerre mindenhol nem tudom megoldani, csak szépen sorba. ;)

Sorry .... Kis türelmet.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.03.09. 10:23  Hozzászólás
  •   344   
Avatar

---
 
Szia Admin!

"A Terra_kert Fórumon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére."

Ezzel semmi gondom, de már sokadik alkalommal elfogadom, és mindig visszatér ez a felirat, és nem tudom a topikot folytatni!
Azt írtad, csak egyszer kell elfogadni, de itt már a tucatnál tartok!
 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2016.01.15. 18:16  Hozzászólás  Válasz kedvescimbor (342) hsz.-re     Olvasás  
  •   343   
Avatar

rendszer admin
 
Igen, az oldalon jelenleg korlátlan a Meghívó küldésének a lehetősége! :)
Jelenleg "korlátlan" számú felhasználót lehet meghívni az oldalra, és nincsen napi limit sem!

Felső menüsor - Menü listák - Meghívó az oldalra

A bejövő oldalon keresd a Meghívó fület, klikk rá.
Bal oldalt találod a Meghívó kiküldése opciót, klikk rá.

Értelemszerűen töltsed ki a mezőket.

Az Üzenet tartalma mezőbe feltétlen írjad bele azt is, hogy ha be szeretne regisztrálni, a meghívóban szereplő linkről indítsa a regisztrálást.
Így ha beregisztrál, naplózva van, hogy a felhasználót te hívtad meg.
Mellékesen ezért még plusz bónusz terrát is kapsz. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -






  2016.01.07. 20:04  Hozzászólás  Válasz tp329 (339) hsz.-re     Olvasás  
  •   340   
Avatar

terra alapító
 
A fejlécben ha le tudod gördíteni a Menü listák-at akkor megtalálod. De itt a link, ha mégsem:
user_weather/user_map.php
 


  2016.01.07. 19:44  Hozzászólás
  •   339   


terra alapító
 
Azt megtaláltam,hol kell felkerülni a térképre, be is írtam magam, a térképet viszont nem találom :-( telefonról próbáltam..... köszi!
 




  2015.12.19. 07:50  Hozzászólás  Válasz Tintus (336) hsz.-re     Olvasás  
  •   337   
Avatar

rendszer admin
 
viewtopic.php?p=54388#p54388 :)

Köszi, hogy jelezted, a térképnél is feltettem egy jól látható linket, ahol megtalálható, hogyan lehet feliratkozni a térképre. ;)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.12.19. 00:17  Hozzászólás
  •   336   


terra alapító
 
Hogy a pi-nába kell a felhasználói térképre feltenni magamat????? A térképet látom de mellette alatta felette lehetne egy segédlet, hogy 1.lépés lépj ide...2. lépés stb. Már fél órája kinlódok.

Viszont szimpatikus ez a dallamjáték a billentyűkön. Tintus voltam. :nahat:
 




  2015.12.08. 19:57  Hozzászólás
  •   334   
Avatar

terra alapító
 
Nekem más nyűgöm lenne. A képgaláriás kódok nem működnek. Valami hibaüzenet jön elő fehér lapon.

Kód: Egész kijelölése
[walbszov2][album]5374[/album]$[album]5372[/album]$Próba[/walbszov2]


Parse error: syntax error, unexpected T_CONSTANT_ENCAPSED_STRING, expecting ')' in /var/www/terra-kert.hu/includes/message_parser.php(71) : regexp code on line 1 Fatal error: preg_replace(): Failed evaluating code: '[walbszov2:1wzkyv52]'.str_replace(array("\r\n", '\"', '\'', '(', ')'), array("\n", '"', ''', '(', ')'), trim('[album:1wzkyv52]5374@150@52@57028@0[/album:1wzkyv52]')).'$'.str_replace(array("\r\n", '\"', '\'', '(', ')'), array("\n", '"', ''', '(', ')'), trim('[album:1wzkyv52]5372@150@52@57028@0[/album:1wzkyv52]')).'$'.str_replace(array("\r\n", '\"', '\'', '(', ')'), array("\n", '"', ''', '(', ')'), trim('Próba')).'[/walbszov2:1wzkyv52]' in /var/www/terra-kert.hu/includes/message_parser.php on line 71
 


  2015.12.08. 19:52  Hozzászólás
  •   333   
Avatar

terra alapító
 
Ezt beírva:

Kód: Egész kijelölése
[gertab=none$FFFFFF$600$0$1][gersor][gercel=120$1$2$left$middle][b]Fajta[/b][/gercel][gercel=120$1$2$left$middle][b]Érési idő MK-hoz viszonyítva[/b][/gercel][gercel=120$1$2$left$middle][b]Átlagsúly[/b][/gercel][gercel=120$1$2$left$middle][b]Termékenyülés[/b][/gercel][gercel=120$1$2$left$middle][b]Fagyérzékenység[/b][/gercel][gercel=120$1$2$left$middle][b]Sharka vírussal szembeni ellenállóság[/b][/gercel][/gersor]
[gersor][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Tsunami[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-34[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]80gr 4A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Aurora[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-31[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Spring Blush[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-30[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]3A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Toleráns[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Early Blush[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-30[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Wonder Cot[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-28[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A/3A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Magic Cot[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-26[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]3A/4A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Harmat[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-22[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]40gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Priabel[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-20[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Sweet Red[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-20[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Sylvercot[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-18[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor]
[gersor][gercel=120$1$1$left$top]Tom Cot[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-18[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Sylred[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-18[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Pinkcot[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-15[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]85gr 4A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Orangered[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-14[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Toleráns[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Korai zamatos[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-10[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]45gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Bergeval[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-9[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]70gr 4A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Bergarouge[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-8[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Big Red[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-7[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]85gr 4A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Ceglédi Piroska[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-6[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]52gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Goldrich[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-5[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Toleráns[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Harcot[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-4[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Toleráns[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Ceglédi óriás[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-3[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]70gr 4A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fogékony[/gercel][/gersor]
[gersor][gercel=120$1$1$left$top]Hargrand[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-2[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Toleráns[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Ceglédi bíborkajszi[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-2[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Nem fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Kioto[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]-1[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A/3A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Kiemelkedően fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Gönci magyar kajszi[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]0[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]45gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Magyar kajszi C235[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]0[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]45gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Kuresia[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Rezisztens[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Ligeti óriás[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]3[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]70gr 4A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Veecot[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]3[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Roxana[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]4[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]50gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagyérzékeny[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Pannónia[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]6[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]45gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Ceglédi arany[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]7[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]44gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Mandulakajszi[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]8[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Ceglédi kedves[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]8[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]47gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Gyengén öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Közepesen fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Kevésbé fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Harlayne[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]10[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Kiemelkedően fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Rezisztens[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Budapest[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]10[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]60gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Tradicot[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]12[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Kiemelkedően fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Bergeron[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]12[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]42gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Kiemelkedően fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Borsi -féle késői rózsa[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]14[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]33gr[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fagytűrő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fogékony[/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Faralia[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]15[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]3A/4A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Farely[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]32[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A/3A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Önmeddő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Fartoli[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]37[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A/3A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Farbaly[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]42[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]3A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Farfia[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]47[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Farhial[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]52[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Farius[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]55[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Farlis[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]55[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A/3A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Fardao[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]62[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][/gersor][gersor][gercel=120$1$1$left$top]Farcio[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]65[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]2A[/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Öntermő[/gercel][gercel=120$1$1$left$top][/gercel][gercel=120$1$1$left$top]Fogékony[/gercel][/gersor][/gertab]



ezt kapod:




FajtaÉrési idő MK-hoz viszonyítvaÁtlagsúlyTermékenyülésFagyérzékenységSharka vírussal szembeni ellenállóság
Tsunami-3480gr 4A
Aurora-31ÖnmeddőFagyérzékeny
Spring Blush-303AÖnmeddőKözepesen fagyérzékenyToleráns
Early Blush-30
Wonder Cot-282A/3A
Magic Cot-263A/4A
Harmat-2240grÖnmeddőFagyérzékeny
Priabel-20
Sweet Red-20Önmeddő
Sylvercot-18Fagyérzékeny
Tom Cot-18
Sylred-18
Pinkcot-1585gr 4AKözepesen öntermőKözepesen fagyérzékeny
Orangered-14ÖnmeddőKözepesen fagytűrőToleráns
Korai zamatos-1045grKözepesen fagytűrő
Bergeval-970gr 4AÖntermőFagytűrő
Bergarouge-8Önmeddő
Big Red-785gr 4AÖnmeddő
Ceglédi Piroska-652grÖnmeddőKözepesen fagytűrőKözepesen fogékony
Goldrich-5Közepesen öntermőToleráns
Harcot-4ÖnmeddőKözepesen fagyérzékenyToleráns
Ceglédi óriás-370gr 4AÖnmeddőFagyérzékenyFogékony
Hargrand-2Közepesen öntermőToleráns
Ceglédi bíborkajszi-2ÖntermőFagyérzékenyNem fogékony
Kioto-12A/3AÖntermőKiemelkedően fagytűrő
Gönci magyar kajszi045grÖntermőKözepesen fagyérzékenyKözepesen fogékony
Magyar kajszi C235045grÖntermőKözepesen fagyérzékenyKözepesen fogékony
Kuresia2ÖntermőRezisztens
Ligeti óriás370gr 4AÖnmeddő
Veecot3Fagytűrő
Roxana450grÖnmeddőFagyérzékeny
Pannónia645grFagytűrőFogékony
Ceglédi arany744grÖntermőFagytűrőFogékony
Mandulakajszi8Közepesen öntermőKözepesen fagytűrőFogékony
Ceglédi kedves847grGyengén öntermőKözepesen fagytűrőKevésbé fogékony
Harlayne10Kiemelkedően fagytűrőRezisztens
Budapest1060grÖntermő
Tradicot12ÖntermőKiemelkedően fagytűrő
Bergeron1242grÖntermőKiemelkedően fagytűrő
Borsi -féle késői rózsa1433grÖntermőFagytűrőFogékony
Faralia153A/4AÖntermő
Farely322A/3AÖnmeddő
Fartoli372A/3AÖntermő
Farbaly423AÖntermő
Farfia472AÖntermő
Farhial522AÖntermő
Farius552AÖntermő
Farlis552A/3AÖntermő
Fardao622AÖntermő
Farcio652AÖntermőFogékony
 


  2015.12.08. 19:51  Hozzászólás  Válasz baby-lon (328) hsz.-re     Olvasás  
  •   332   
Avatar

terra alapító
 
Nagyon nagyon nehezen.


Ilyet könnyebben:

[tabla4]1
2
3
4;11
12
13
14;21
22
23
24;31
32
33
34[/tabla4]

De a legegyszerűbb ha megcsinálod excelben és lefényképezed.

Ha a fenti módszert használod, ezt beírva:

Kód: Egész kijelölése
[tabla4][url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=47282#p47282]Andosa[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22256#p22256]August Red[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22254#p22254]Big Top[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22252#p22252]Caldesi 2000[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22232#p22232]Caldesi 2020[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22250#p22250]Calred[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22578#p22578]Champion[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22248#p22248]Collins[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22246#p22246]Cresthaven[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=43992#p43992]Dixired[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22244#p22244]Early Redhaven[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22576#p22576]Elvira /kései/[/url];[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=46718#p46718]Extreme Sweet[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=46714#p46714]Extreme July[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22242#p22242]Fayette[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22240#p22240]Fehér lapos[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22238#p22238]Gumibarack[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22236#p22236]Incrocio Pieri[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22234#p22234]Independence[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=43994#p43994]Majestic[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=49262#p49262]Lady Erica[/url];[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22228#p22228]Magique Maillarmagie[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22230#p22230]Manon[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22226#p22226]Maria Bianca[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=49266#p49266]Maria Delízia[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22224#p22224]Mariska[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22222#p22222]Meystar[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22220#p22220]Padana[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22580#p22580]Redhaven[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=46716#p46716]Red Gold[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22216#p22216]Red June[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22214#p22214]Redhaven Bianca[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=38958#p38958]Rich May[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22212#p22212]Royal Gem[/url];[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22210#p22210]Royal Glory[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=47280#p47280]Royal Jim[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=43996#p43996]Rubirich[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22206#p22206]Silver Giant[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22204#p22204]Spring Lady[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=46724#p46724]Suncrest[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=46722#p46722]Sweet Dream[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=47284#p47284]Sweet Lady[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=50302#p50302]Tardibelle[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=49264#p49264]O Henry[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22202#p22202]Venus[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=49270#p49270]Vérbarack[/url]
[url=http://terra-kert.hu/viewtopic.php?p=22200#p22200]Vistarich[/url][/tabla4]


ezt kapod:

[tabla4]Andosa
August Red
Big Top
Caldesi 2000
Caldesi 2020
Calred
Champion
Collins
Cresthaven
Dixired
Early Redhaven
Elvira /kései/;Extreme Sweet
Extreme July
Fayette
Fehér lapos
Gumibarack
Incrocio Pieri
Independence
Majestic
Lady Erica;Magique Maillarmagie
Manon
Maria Bianca
Maria Delízia
Mariska
Meystar
Padana
Redhaven
Red Gold
Red June
Redhaven Bianca
Rich May
Royal Gem;Royal Glory
Royal Jim
Rubirich
Silver Giant
Spring Lady
Suncrest
Sweet Dream
Sweet Lady
Tardibelle
O Henry
Venus
Vérbarack
Vistarich[/tabla4]
 


  2015.12.08. 19:42  Hozzászólás  Válasz baby-lon (330) hsz.-re     Olvasás  
  •   331   
Avatar

rendszer admin
 
Holnap leszek délután, kitalálok valami egyszerűt. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -




  2015.12.08. 18:30  Hozzászólás  Válasz baby-lon (328) hsz.-re     Olvasás  
  •   329   
Avatar

rendszer admin
 
Sima táblázat, vagy bonyolított táblázat? :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -




  2015.11.07. 11:58  Hozzászólás  Válasz wogboy (325) hsz.-re     Olvasás  
  •   327   
Avatar

---
 
Csak győzzél utána menni! :D De majd arra is lesz megoldás, ha sok év után már nehezedre esik a járás: a talpad alá... :super:
 


  2015.11.07. 11:56  Hozzászólás  Válasz wogboy (325) hsz.-re     Olvasás  
  •   326   
Avatar

rendszer admin
 
:D :nahat:

Az a bejegyzés csak a felsőindexek használata miatt lett írva. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.11.07. 11:51  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (321) hsz.-re     Olvasás  
  •   325   
Avatar

---
 
Szia Admin!

"Ma lenyírtam 117 m2 füvet, és behordtam 3 m3 sódert ..... ;)"

Önjáró Honda gép, és electromos talicska! :-D

Köves szállítmány!

Kép

Kerti földből ennyit bír el!

Kép

Az akku, és a motor.

Kép

Kép
 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2015.11.06. 23:05  Hozzászólás  Válasz tgwh (323) hsz.-re     Olvasás  
  •   324   
Avatar

rendszer admin
 
Ezt már én is tapasztaltam, ez valami bug, ami néha elő jön, de nem tudtam még rájönni, mitől van.
A (bármelyik) hozzászólás jobb alsó sarkában klikkelni kell a "Vissza a tetejére" jelre.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.11.06. 23:01  Hozzászólás
  •   323   
Avatar

terra alapító
 
Érdekes dolog történt, elküldtem egy hozzászólást, és eltűnt a felső rész utána, amikor visszadobott a témába :D a hsz volt az oldal legteteje. :O
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.10.21. 22:08  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (321) hsz.-re     Olvasás  
  •   322   
Avatar

terra alapító
 
25[sup]2[/sup]
Na most jó :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.10.21. 22:06  Hozzászólás  Válasz tgwh (320) hsz.-re     Olvasás  
  •   321   
Avatar

rendszer admin
 
Ma lenyírtam 117 m[sup]2[/sup] füvet, és behordtam 3 m[sup]3[/sup] sódert ..... ;)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.10.21. 20:30  Hozzászólás
  •   320   
Avatar

terra alapító
 
Nem működik a felső index - sup -.

Kód: Egész kijelölése
Parse error: syntax error, unexpected T_CONSTANT_ENCAPSED_STRING, expecting ')' in /var/www/terra-kert.hu/includes/message_parser.php(71) : regexp code on line 1 Fatal error: preg_replace(): Failed evaluating code: '[sup:3tik46ap]'.str_replace(array("\r\n", '\"', '\'', '(', ')'), array("\n", '"', ''', '(', ')'), trim('2')).'[/sup:3tik46ap]' in /var/www/terra-kert.hu/includes/message_parser.php on line 71
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.08.12. 22:48  Hozzászólás  Válasz tgwh (318) hsz.-re     Olvasás  
  •   319   
Avatar

rendszer admin
 
OK! :)
Ezek tényleg csak információs lapok, többségük magától is "elmegy" (2s - 3s), azért nincsen ott "Olvasatlan hsz." vezérlés.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.08.12. 22:16  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (317) hsz.-re     Olvasás  
  •   318   
Avatar

terra alapító
 
Na most a portál jó.
Igen, nem link, de attól még ott van :D igen, nem 7/24 van ott, ezért is írtam, hogy csak kicsit zavaró :D

Ja, infós oldal pl.:

Információ
A hozzászólás sikeresen elküldésre került.

You received 31.05 terra for your post

Elküldött üzenet megtekintése

Vissza a legutóbb látogatott fórumhoz
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.08.12. 22:12  Hozzászólás  Válasz tgwh (316) hsz.-re     Olvasás  
  •   317   
Avatar

rendszer admin
 
Mik azok az "infós oldalak"?
Az egérmutatóra nincsen semmilyen alakzat pozicionálva ....
Vannak olyan helyek, ahol adatbevitel is lehetséges, itt általában nincsen oldal frissülés, így az "Olvasatlan hsz. (0)" mutat, és NEM link.
De más helyen is, ha az Olvasatlan hsz. értéke "0", akkor az nem link, mert amúgy is csak egy üres oldalra vinne.

Refres! :P
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.08.12. 22:02  Hozzászólás
  •   316   
Avatar

terra alapító
 
Nos, az olvasatlan hsz-ok című linkek kissé furák :D meg frissül az oldal x időnként, ezt sem tudom hová tenni...
Szóval ha írtál egy hsz-t, és átvált az infós oldalra - hogy épp mit csináltál -, akkor az olvasatlan hsz-ok száma nulla lesz :D nem nagy gond, mert visszaugrik a témára, vagy a terrabankba, ahol épp csináltál valamit, és ott már jó lesz.
A főoldalon még az egérmutató is átvált, négyirányú nyíllá, nem érzekeli linknek az olvasatlan hsz-okat, de ha kattintok működik.
Nem nagy gondok, csak furcsaságok, másoknál is így van?
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.07.29. 20:54  Hozzászólás  Válasz gergerg (314) hsz.-re     Olvasás  
  •   315   
Avatar

terra alapító
 
Pedig az voltam! :D egy-két fröccs itthon meg pár sör, ritkán egy kis pálinka :D spórolunk :lol: addig jutottunk, hogy elvileg meg tudunk élni a fizetésünkből :D elvileg :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/






  2015.07.29. 20:35  Hozzászólás  Válasz gergerg (311) hsz.-re     Olvasás  
  •   312   
Avatar

terra alapító
 
Én ilyet - józanul - nem javasoltam, kikérem magamnak!
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.07.29. 20:34  Hozzászólás  Válasz tgwh (310) hsz.-re     Olvasás  
  •   311   
Avatar

terra alapító
 
Te javasoltad hogy ne legyen ott ha jól emlékszem! :twisted: Nekem is hiányzik! 8-)
 


  2015.07.29. 20:24  Hozzászólás
  •   310   
Avatar

terra alapító
 
Nagyon zavar, hogy nem látom a fórumtéma elérési útvonalát. Nem lehetne visszatenni? Csak engem zavar?
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.07.09. 16:51  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (305) hsz.-re     Olvasás  
  •   309   
Avatar

terra alapító
 
Köszi, meglesem.
Valami biztos lesz, mert folyton dobálja a win a hibaüzeneteket, hogy elfogyott a memória :D mind a 8gb :D meg omlanak össze a böngészők, kettőt már frissítettem, már csak ez van, az opera :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.07.09. 09:33  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (307) hsz.-re     Olvasás  
  •   308   
Avatar

terra alapító
 
Megértelek, néha én is Hungrisul beszélek, ha valami számítástechnikáról van szó. :D
 


  2015.07.09. 09:11  Hozzászólás  Válasz Rhéman (306) hsz.-re     Olvasás  
  •   307   
Avatar

rendszer admin
 
Néha annyira hozzá vagyok szokva az angol elnevezésekhez, hogy az ilyesmi sokszor fel sem tűnik.
Köszi, hogy szóltál, majd utána nézek, javítom .... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.07.09. 08:49  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (305) hsz.-re     Olvasás  
  •   306   
Avatar

terra alapító
 
Ha már itt hívtad fel a figyelmet a helyesírási hibákra, mindenütt Menu van Menü helyett.
 


  2015.07.09. 08:28  Hozzászólás  Válasz tgwh (303) hsz.-re     Olvasás  
  •   305   
Avatar

rendszer admin
 
Én elképzelhetőnek tartom, hogy gyorsítótárazási problémád vannak (cache - cookies).
Talán túl nagy méret van adva a gyorsítótárazáshoz(???).
Ez a nagy méret általában azt eredményezi, hogy az oldalak sokkal gyorsabban töltődnek be, viszont az oldalon nem minden frissül az aktuális tartalomnak megfelelően.
Ha a tár tartalmát kisebbre veszed, akkor előfordulhat, hogy pár tized, vagy akár egy másodperccel is lassabban töltődik be egy adott oldal, de viszont minden adat biztos, hogy aktuális lesz.
Firefoxban általánosan 360 - 480 MB-t ad a gyorsítótárnak alapból a telepítéskor.
Én mindig leveszem 10 MB-ra egyéni beállítással, és nem szokott ilyen gondom lenni.
Nem biztos, hogy ez a baj, de lehet, hogy segít ..... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.07.09. 06:34  Hozzászólás  Válasz tgwh (303) hsz.-re     Olvasás  
  •   304   
Avatar

terra alapító
 
Felétek van valami különleges földsugárzás. :lol:

Biztos a szolgáltató csinál valamit, mert más dolgok sem működnek nálad.
 


  2015.07.08. 21:27  Hozzászólás  Válasz Rhéman (302) hsz.-re     Olvasás  
  •   303   
Avatar

terra alapító
 
Indexen sem működik a link, csak ha kitörlöm a http:// részt...
Akkor lehet, hogy működik, csak nálam nem az ilyesmi:
http://www.ng.hu/Termeszet/2015/07/07/Mezek-mustraja 

A címsorban http://www... -vel kezdődik, a http:// részt a gép teszi oda :D nálam a fenti link nem jó, van egy sanda gyanúm, hogy Nálad jó lesz...

szerk.: most működik nálam is, nem értem...
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/




  2015.07.08. 20:37  Hozzászólás
  •   301   
Avatar

terra alapító
 
Az url és a klink gombok nem működnek... igaz mind a firefox, mind az opera folyamatosan összeomlik :D lehet friss verziót kéne feltennem...
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.06.04. 08:11  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (299) hsz.-re     Olvasás  
  •   300   
Avatar

terra alapító
 
Valszeg a feliratkozás lehetett. Most leszedtem őket.
Amúgy én nem kezdeményeztem feliratkozást témafigyelésre, gondolom az e-mailes értesítés kéréssel párhuzamosan kaptam ezt a feature-t.
Köszi!
 


ElőzőKövetkező

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég