Terratórium problémák Terra Lotto Jackpot:
1600 terra    
A fórum fejlesztéseiről, és az új dolgokról találtok itt hasznos információkat. Az egyes leírások érthetővé, és könnyen kezelhetővé teszik azok használatát. Ugyanitt lehet jelezni új ötleteket, melyek hasznos részei lehetnek a fórumnak.
  2014.06.11. 10:04  Hozzászólás
  •   0   
Avatar

rendszer admin
 
   Olvasd el legalább egyszer!
Röviden:
    Engem soha nem tudott lekötni a konyhakert, vagy a gyümölcsfák, bár nagyapámnak fiatal koromban sokat segítettem a kertben.
    Igazából csak a foci, és az elektrotechnika, abból is az akkori mikroelektronika része, és annak vezérlése, programozása.
    Az általános iskolai osztálytársaim átjártak késő délután, mert a fő attrakció az Orion űrhajó indulása volt, amelyik a kút melletti betongyűrűből szállt fel, majd eltűnt a diófa ágai között (saját készítésű Orion űrhajó makett, kisvasútból kiszerelt motor, damilok, és persze a kora esti félhomály, amikor már nem nagyon látszódtak a vékony damilok).
    A Közlekedésin aztán végképpen "eldőlt a sorsom", mert a villanygépész szakon nem csak a nagy villanymozdonyokkal foglalkoztunk, hanem az egyre jobban fejlődő digitális elektronikával, azok programozhatóságával.
    A telkem mintegy 600 m2, amiből közel 1/3-át foglalja el a ház, és a 3 helységes sufni.
    Van egy medencém közel 100 m2 füves résszel, van egy kerti tavam, amelyik közel 10 m3-es (most készül hozzá egy másik, ami cca. 5 m3-es lesz, és csak tavirózsák, meg hínár lesz benne, meg persze halak).
    Gyümölcsfám nincsen, mindössze egy hatalmas (cca. 8 méter magas) diófa, amin már lassan több a borostyán, mint a diólevél.
    Ami talán kertészkedésnek mondható, az a pár ribizli bokor.
    Amióta itt vagyok nálatok, néha megcsap a "konyhakert szele", és pár négyzetméteren szöszmötölök újabban paprikával, paradicsommal, meg a chilivel, mivel egy éve már itthon vagyok, és jut rá némi időm.

Hogy mindezeket miért írom le?
    Szívesen olvasgatom néha az írásaitokat, és nézegetem a berakott képeket.
    De ettől még nem elsődleges hobbim, és nem életcélom a kertészkedés, és nem is szoktam mindegyik hozzászólást módszeresen elolvasni!
    Ezért, ha egy hozzászólásban "elrejtetek" olyan jellegű dolgokat, amik technikailag a fórumot érintik, azokat nem találom meg, csak esetleg véletlenül!
    Nagyon szívesen válaszolok mindenkinek az oldal technikai részével kapcsolatos kérdéseire, problémáira, szívesen megoldom, amit csak lehetséges, vagy megindoklom, hogy miért nem ....
    Direkt ezért hoztuk létre ezt a témát, valamint a Fejlesztésekkel kapcsolatos másik témát, hogy ha valakinek ötlete, kérdése, problémája van, azt ide írja, és itt nagyon gyorsan tudunk rá reagálni.

Tehát még egyszer, ezt a topikot azért hoztuk létre, hogy ide írjátok mindazon vélt, vagy valós hibákat, amelyekkel az oldal használata közben találkoztok.
Ide lehet leírni azt is, ha valaminek a használatát nem egészen értitek, vagy nem találtok valamit, aminek szerintetek ott kellene lenni.
  • Stílus hibák (elcsúszott, kilóg, "csámpás", stb.)
  • Színhibák (nem látszik jól, túl erős, stb.)
  • Helyesírási hibák (nem a hozzászólásban!)
  • Nem működik az a funkció, vagy nem találom a gombját
  • Nem értem, vagy nem tudom, hogy az a valami mire jó
  • stb, stb, stb.


 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -
 


  2014.06.12. 17:54  Hozzászólás
  •   43   
Avatar

terra alapító
 
Baki :D
Profil megtekintése: Ziza
Felhasználónév:ZizaRang:0001


Mondom én nem jók ezek a képek :D legyen szöveg, és akkor grafikai melóm sem lesz vele :)
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.12. 17:45  Hozzászólás
  •   42   
Avatar

terra alapító
 
  

Egy-két aprósággal nem értek egyet.
1, A Terratorium fórumot, az alapítók, mint tulajdonosok megbízásából tgwh irányítja a vezetőséggel összhangban. Hát nem tudom. Ha a vezetőség netán nem enged egy olyan kérdésben, amiben a többség másként vélekedik, akkor szerintem a demokráciát kell szem előtt tartani. Kivétel persze kell, ha pl. 80 forma1 rajongó regel, nem lesz ez egy forma1-es fórum. Át kéne valahogy úgy fogalmazni, hogy a fórum alapelveivel és eszmeiségével összhangban. Tehát ha úgymondd megerőszakolják a demokráciát (a görögöt, nem a mostani magyart), abban én nem szeretnék partner lenni.
2, A vezetőség tagjai választással nyerik el megbízatásukat. Ezt meg az előtte lévő részt át kéne fogalmazni. Nem alapító miért ne lehetne, ha aktív tagja lesz a fórumnak?
Felmerült bennem, hogy ha valaki pl. fél év múlva regisztrál, majd nagyon aktívan fórumozik, akkor ő ettől még nem lesz alapító tag.
3, na most ha nem én és nem Ragadozó irányítjuk a rendszert, akkor ki? Miért is kell a technikai részbe belenyúlni, amikor a technikai részhez hozzáférők az alapítók alá vannak rendelve? Ha a vezetői témában végezzük el, akkor azt most minek? Kissé feleslegesnek érzem. Megjegyzem, lehet üldözési mániám van, de ha a zindexes főadmin beépül, akkor akár törölheti is a fórumot... tudjuk hogy nem egészen van jóban az öreggel...
4, 100 hsz szerintem is sok. Valamint ismét jelzem, a beszélgetős témákban nem mindet kéne számolni, remélem Hümi és Füge nem sértődik meg, de a hülyéskedést én nem számolnám...
5, nevek és hsz számok majd úgyis rendeződnek, a system operátor, moderator-ral együtt, én pl. magyarul írnám ki, és kis kezdőbetűvel, mivel se nem név, se nem mondat
6, minden szavazat érjen egyet szerintem. Vendég nick is szavazhat, ezt korrigálni kell. De Ragadozó által felvetett ötletet nem támogatom, ne szavazzanak három-négy helyen ugyan arról. Egy helyen, mindenki szavazata érjen egyet, de a fórum szellemiségétől eltérő - egyes pont - dologban ne szavazzunk, vagy ha jobban esik, tartsa fenn magának a moderátor azt a jogot, hogy a szavazatokat bármikor törölheti, ha nem a fórum szellemiségével megegyező
7, Kétfordulós szavazás. Na ne. Szerintem elég lesz arra is rábeszélned az alapítókat, hogy egyáltalán szavazzanak :D aki nem akar, nem szavaz, ezért túlbonyolítani sem kell, szerintem egyszerűsíteni kéne
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.12. 13:49  Hozzászólás
  •   41   
Avatar

rendszer admin
 
  

Gergely (gergerg) írta:........
Szerintem nem kell sem medál sem más, elég simán a szöveg.
........

A hozzászólások száma alapján is lehet egyfajta "fórumrang"-ot adni, nem ártana, inspiráló. És azt ki tudom íratni a csoportnév alá.
De ehhez kellenének (legalább 6 db) elnevezések (fantázia nevek)
Csak egy tipp, így nézne ki:
5 hozzászólás - ??
25 hozzászólás - ??
50 hozzászólás - ??
100 hozzászólás - ??
250 hozzászólás - ??
500 hozzászólás - ??
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.12. 13:38  Hozzászólás
  •   40   
Avatar

rendszer admin
 
  

A lehetőségeket már leírtam, csak azok közül lehet válogatni, hiába is gondolkoznék valami más megoldáson.

A csodákra nálam néha egy kicsit várni kell, de ami nem megy, azon én sem erőlködök. :mrgreen: :mrgreen:
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.12. 13:35  Hozzászólás
  •   39   
Avatar

terra alapító
 
  


A szavazás, szvsz, most nem okoz problémát, mert az alapítói többség biztosított. Később, ha fejlődünk, kell egy olyan időszak, amikor az újak nem tudják könnyen leszavazni a régieket. Aztán reményeink szerint, ez a védelem nem lesz elég. De akkor már nem is szükséges.

Persze türelemmel megvárjuk, míg végig gondolod.
 


  2014.06.12. 13:24  Hozzászólás
  •   38   
Avatar

rendszer admin
 
  

Kicsit kacifántos, de megoldható.
Minden csoportnak külön kell egy fórumtéma, és azon belül egy szavazós topik.
Be lehet állítani, hogy melyik csoport az, amelyik csak láthatja, olvashatja (vagy nem is lát belőle semmit), és melyik az, amelyik nem csak látja, olvassa, hanem ebben írhat, és szavazhat is.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.12. 13:20  Hozzászólás
  •   37   
Avatar

rendszer admin
 
  

Este átnézem az egész fórum jogosultsági beállításait.
Az a baj, hogy nem egyszerű, mert van csoport szerinti jogosultság, és van fórum szerinti jogosultság.
Ne akarjátok, hogy elmagyarázzam, mert hosszú, és bonyolult, de van korrekt logikája.
Lényeg az, hogy én már értem hogy működik, és majd átnézem. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -




  2014.06.12. 13:18  Hozzászólás
  •   35   
Avatar

rendszer admin
 
  

Azt meg lehet csinálni, hogy addig az Újonnan Regisztrált Felhasználók csoportjába legyenek az új felhasználók, amíg nem érik el a meghatározott mennyiségű hozzászólást.
És akkor ezeknek a szavazós témáknak a jogosultságát be lehet állítani úgy, hogy ez a csoport csak láthatja, olvashatja, de nem tud hozzászólni, és szavazni sem.

Másképpen nem megy, mert azt nem lehet megcsinálni, hogy valakinek mondjuk 10-et érjen a szavazata, a másiknak meg 1-et.
Csak az működik, hogy vagy szavazhat, vagy nem szavazhat.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -




  2014.06.12. 13:16  Hozzászólás
  •   33   
Avatar

terra alapító
 
  



Megnéztem a rangkiosztást a taglistán, szerintem rendben van, időközben Vebber is regisztrált, így őt is be kellene venni az alapítók közé, minden feltételnek megfelel. (a gyere.be- minimálisan változtatott névvel volt, ezért nincs a listán)

Szerintem nem kell sem medál sem más, elég simán a szöveg.

Ha meg lesz a moderátor szavazások végeredménye, azért várjátok meg hogy Rhéman a saját nevét akarja-e használni!
 


  2014.06.12. 13:02  Hozzászólás
  •   32   
Avatar

terra alapító
 
  


Jó lett volna ha a rangoknak megfelelően más a súlya a a szavazatoknak, hiszen egész más a fórummal való kapcsolata egy alapítónak, egy törzstagnak, mint egy frissen regisztrált nicknek. Nos, én azt gondolom, a 100 hozzászólás a semmi. 1-2 hónap alatt bárki eléri. Én a későbbiekben még az emelését is indokoltnak tartom. Jelenleg úgy néz ki az állás, hogy vannak az alapítók, ők ugye szavazhatnak hozzászólások számától függetlenül, és vannak olyanok akikről fogalmunk sincs hogy kicsodák. Újak, ezt tudjuk, de hogy kik, azt nem. Most szerintem egy rakás szavazáson úgyis túl fogunk esni, szóval lesz idő elérni azt a 100 hozzászólást. (napi 3,3 hsz egy hónap és megvan)
 


  2014.06.12. 10:26  Hozzászólás
  •   31   
Avatar

rendszer admin
 
  

Jogos az észrevétel, töröltem, és újra kiírtam. :)

És a későbbiekben a szavazás kiírásakor vegyük figyelembe, hogy szükséges egy Tartózkodom lehetőség is, figyelembe véve a vélemény nyilvánítás demokratikus formáját.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.12. 10:08  Hozzászólás
  •   30   
Avatar

terra alapító
 
  


Nos, ha nem kellene elmennem, most nagy eszmecserét tarthatnánk, mert több mindennel nem értek egyet.

Maximum, akkor lehetne ilyen kikötés, vagy inkább elvárás, ha lenne tartózkodom válasz lehetőség, és nem csomagra történik a szavazás, hanem egyenként.

Ja, és az összefüggő dolgokat egyenként le kell zárni.

Legyen ez a csoport a kölcsönös tisztelet, segítség, és a fórum aktivitás hagyományának őrzője, tovább adója.


Ezt viszont támogatom.
 


  2014.06.12. 09:41  Hozzászólás
  •   29   
Avatar

rendszer admin
 
Miközben a szabályokról is teszünk említést, lenne egy módosító javaslatom.

Ha már valakit az a megtiszteltetés ér, hogy tagja lehet az Alapítók csoportjának, és fellép az oldalra, minden személyeskedés nélkül, de legyen számára kötelező a fórumot érintő szavazásokon való vélemény nyilvánítás. Itt A Terratorium fórumáról blokkban kiírt szavazásokra gondolok.

Legyen ez a csoport a kölcsönös tisztelet, segítség, és a fórum aktivitás hagyományának őrzője, tovább adója.
Legyen ez a csoport olyan, ahova "nehéz bekerülni, de könnyű kiesni" .....
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.12. 08:51  Hozzászólás
  •   28   
Avatar

terra alapító
 
Én azt javasolnám, hogy két szintű legyen a szavazás, legyen egyfajta csak az alapítóknak, és egy a bizonyos hozzászólást elért regisztrált felhasználókkal kibővítve. Szerintem jó az elején a 25, később majd emelhető.
 


  2014.06.12. 08:49  Hozzászólás
  •   27   
Avatar

terra alapító
 
  


Köszönöm a privátot. Biztos hasznomra lesz.

Ennek a szavazás dolognak a Gergely a gazdája, én csak az íródeákja voltam. Változtasson a saját álláspontján Ő. Nyilván össze kell a rangokkal hangolni.

Én most csak felkavartam a pocsolyát , és várom, hogy , hogyan ülepszik el. :lol:
 


  2014.06.12. 08:40  Hozzászólás
  •   26   
Avatar

rendszer admin
 
  

Küldtem Privát Üzenetet. :)

Én kicsit soknak tartom a 100 hozzászólásos határt, talán 50 vagy inkább még célszerűbb a 25.
Aki már ennyit hozzászól, az már nagy valószínűséggel marad is az oldalon. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.12. 08:36  Hozzászólás
  •   25   
Avatar

terra alapító
 
  


Én azt írtam le, ami az eredeti javaslata volt a Gergelynek. Ez került meghirdetésre. Nincs kőtáblába vésve. Nyilván a műszaki lehetőségekhez kell igazítani. Szóljanak hozzá a többiek.
 


  2014.06.12. 08:24  Hozzászólás
  •   24   
Avatar

rendszer admin
 
  

Csak a tisztán látás érdekében:
  • A fórumon minden felhasználó egységesen szavazhat, akinek van jogosultsága erre, és ezeknek a szavazata egyforma.
    Nincs olyan, hogy valakinek semmit nem ér a szavazata, és van, akinek két szavazattal bír.
    Azt meg lehet oldani, hogy akinek nincs szavazati jogosultsága (például még nem érte el a hozzászólása a 100-at), az ne is lássa a szavazós topikot, de akinek van jogosultsága hozzá, az csoporttól, rangtól függetlenül csak ugyanúgy egyformán szavazhat.
Annyival meg lehet "spékelni" a szabályzatot, hogy esetleges szavazat-egyenlőség esetén a vezetőség dönt, vagy az Adminisztrátor dönt (vagy valami ilyesmi).
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -




  2014.06.12. 08:13  Hozzászólás
  •   22   
Avatar

rendszer admin
 
  

Az engem érintő részre válaszolva:
A videót be lehet tenni a regisztrációs oldalra, ahol a regisztráció alkalmával megnézheti, valamint a Fórum használata témában egy erre készített topikba, ahol később is minden felhasználó elérheti.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.12. 08:10  Hozzászólás
  •   21   
Avatar

rendszer admin
 
Először is maradjunk abba, hogy ezt a témát itt beszéljük ki, ne írogassunk 2-3 témába ezzel kapcsolatban, mert esetleg fontos információk elsikkadnak.

Én leírom, hogy ezzel kapcsolatban mi a véleményem, aztán kibeszélitek, hogy nektek ebből mi lenne jó, és mit kellene másképpen megoldani.

  1. Először is szerintem, most elegendő ez az egy csoport (Alapítók).
    Ide beraktam neveket, nézzétek át, és aki esetleg szerintetek hiányzik, tegyétek be, vagy aki szerintetek még nem való a csoportba, azt vegyétek ki (Taglista, nézzed a színeket).
    A csoport színét is meg lehet változtatni, én csak találomra kijelöltem egy színt.
    Ez a csoport legyen zárt, és csak a tagság véleménye alapján az Adminisztrátor tudjon törölni, vagy berakni tagokat.
    Ezek alapján fontosnak tartom, hogy némi kis szabályt hozzatok létre a csoportok működésével kapcsolatban a későbbi viták megelőzésére.
    Nekem van egy (eléggé részletes) "csoport szabályzat", abból kiindulhattok, és azt változtattok meg rajta, amit akartok.
  2. Másik fontosnak tűnő kérdés, hogy legyen ikon rangjelzés (mostani, pontosabban ami volt fenn mindenkinek), vagy medál legyen, vagy ne legyen semmi, csak a szöveg (elnevezés).
      Azt meg tudom oldani, hogy ikon, vagy medál esetén alatta, vagy mellette ugyanúgy külön megjelenítsem a hozzászólás mennyisége alapján változó ikont, vagy medált.
      Az ikon, vagy medál használata mellett szólhat az is, hogy a hozzászólások mennyisége alapján változó képi megjelölés némileg inspiráló lehet a hozzászólások írásának aktivitására.
Az Adminisztrátornak, a Moderátoroknak, és nekem csoporttól függetlenül akár szövegesen, akár ikon, akár medál használata esetén a mostani rang fog megmaradni. Szükséges, hogy a majdani új felhasználók tudják, hogy kik vagyunk, kikhez fordulhatnak egyéni kérdéssel, problémával.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.12. 07:57  Hozzászólás
  •   20   
Avatar

terra alapító
 
Gergely, tgwh, Ragadozó, és Mindenki!
Mivel valószínűleg napokig igen keveset leszek gép mellett, ezért több témát érintenék.
A szavazásról általában:
Valahova a szabályzathoz be kellene, valami hasonlót tenni. Nem a nevem alatt, a szabályzat erejű dolgokat a fórum adja ki.
A Terratorium fórumot, az alapítók, mint tulajdonosok megbízásából tgwh irányítja a vezetőséggel összhangban. A vezetőség tagja a System Administrator, az administrátor(ok), és a moderátor(ok).
A vezetőség tagjai választással nyerik el megbízatásukat, maximum egy évre, de korlátlanul újraválaszthatóak. Megbízatásuk először 2015. június 30.-án jár le, de mindaddig hivatalban maradnak, amíg az utódlásról érvényes szavazás nem dönt.
A tulajdonos és/vagy admin ként eljáró személy köteles a terratorium nicket használni. Terratoriumot az alapítók egyszerű szótöbbséggel választják.
A System Administratort, terratórium javaslata alapján a vezetőség választja. Ezen a választáson nincs szavazati joga a korábbi System Administratornak, és szavazat egyenlőség esetén terratorium dönt. A szavazást a vezetői topicban kell végezni.
Az esetleges egyéb administrator(ok), moderator(ok) választását terratorium írja ki a szavazások topicban, és minden regisztrált felhasználó, ha már legalább 100 hozzászólással rendelkezik, szavazhat.
A szavazások topicban végzett szavazásokon az alapítók, akik, már az indexen is és a gyere.be fórumon is együtt voltak 3 pont értékű szavazattal bírnak.
A törzstagok, akik hozzászólása több mint 1000, két szavazattal bírnak.
A tagok (100 és 1000 közötti hozzászólással rendelkezők) 1 szavazattal rendelkeznek.
Az újoncok, 100 hozzászólásig, nem rendelkeznek szavazattal.
A tisztségviselők választása kétfordulós. Három, ha felmerül az igény, hogy a szükségességről is történjen szavazás.
Az első fordulóban a személyekre lehet javaslatot tenni, a másodikban, pedig a listára felvett személyekre lehet szavazni. A szavazások minden esetben határidőhöz kötöttek. A határidőt terratorium szabja meg, de egy hétnél rövidebb nem lehet. A szavazások eredményét e határidő lejárta után haladéktalanul ki kell hírdetni.
A szavazások topicba csak terratorium írhat ki szavazást. Szavazást kell kiírnia minden olyan esetben, amikor azt legalább 4 regisztrált tag, vagy két alapító, vagy a vezetőség bármely tagja a szavazás topicban, a szavazás tárgyának megjelölésével kéri.
Akkor, ha terratorium akadályoztatva van, vagy késlekedik, bármely két vezetőségi tag eljárhat helyette.
A szavazások végeredményét terratorium állapítja meg, és hirdeti ki a szavazás topicban.
A fentiek nem vonatkoznak a másutt történő, helyi, szavazásokra, ott a topic „lakók” maguk alakíthatnak ki szokásokat, azonban a demokratikus alapelveket be kell tartaniuk.

Akkor, ha ezt, vagy valami hasonlót elfogadunk, feleslegessé válik a szabályzat 0 számú hozzászólása. Az utolsó mondatot talán a rangokkal kapcsolatos anyagba kellene beépíteni. Ezt, ha a vezetőség döntött, akár meg is fogalmazhatom.
Lehet, hogy többeknek talán bürokratikusnak tűnik a fenti szöveg, de jobb most pontosan leírni, mint később vitatkozni.
Gergely! A moderátorságod nem kérdőjelezhető meg. A közakarat ez volt, tehát legális. Mi most csináltunk egy pici, kicsi „forradalmat”. Ennek Te voltál az indítója. Most konszolidáljuk a dolgot. Megalkotjuk a törvényeinket, és akkor a vezetőség nem csak legális, hanem „törvényes” is lesz.
Ragadozó! Gergely készített egy videót, a fórum használatáról. Olyan helyre kellene tenni, ahol bárki, az érdeklődő is megnézheti.
Kérdés, hogy át tudjuk-e írni a regisztráláskor elfogadandó szöveget, és/vagy meg lehet-e oldani, hogy a regisztráló figyelme mindenképen fel legyen hívva a fórum szabályzatára?
 


  2014.06.11. 22:27  Hozzászólás
  •   19   
Avatar

rendszer admin
 
  

Nincs gond. :)
Leírtam a "vezetőibe" .... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.11. 21:50  Hozzászólás
  •   18   
Avatar

terra alapító
 
Ráér ám :D
Látom kombinálod a csoporttal :D nagy hátrány ez a sok kép...
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.11. 21:38  Hozzászólás
  •   17   
Avatar

rendszer admin
 
  

Bocsi, dolgozom, ügyelek. Néha még olvasni sincs időm a fórumot ...... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2014.06.11. 21:26  Hozzászólás
  •   16   
Avatar

terra alapító
 
Nos, ha írok egyet, ugyan azzal a ranggal, működik? :D

szerk.: hát persze h nem :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.11. 21:25  Hozzászólás
  •   15   
Avatar

vezető adminisztrátor
 
Ragadozó, valami gond van. Rhéman-nak adtam speciális rangot, de nem jeleníti meg, sőt, még a hsz-ainak száma is eltűnt. Ötlet? Félig működne csak? Miért?
 


  2014.06.11. 20:36  Hozzászólás
  •   14   
Avatar

terra alapító
 
  

Akk' törölni kell a csoportot, és egyéni rangot kap mindenki. HA valakit kihagytam, szóljon/szóljatok. Azt a csíkosat el is lehet tüntetni, és egy szöveg kerülhet a helyére. De átszínezni mindenképpen át kellene, mert nagyon rikít :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.11. 20:28  Hozzászólás
  •   13   
Avatar

terra alapító
 
  


Hm.... Jó is meg nem is. A nick név zavaró ha más szinű. Egy moderátor esetén nem, mert ő ugye ritkán szól. (jó esetben) Nem lehetne az a kiskockás izé helyett odabiggyeszteni a kép alá? Nem ragaszkodom hozzá, de annak szerintem ott a helye. Tudi, mint a gyere.be-n :lol:
 


  2014.06.11. 20:24  Hozzászólás
  •   12   
Avatar

terra alapító
 
  


Alfórumot én sem tudok nyitni, csak topikot, egy már meglévő alfórumba. A létrhozott topikot meg senki nem nézi, még twgh sem, tegnap is úgy kellett rápirítani! :-) De ettől függetlenül kell az a topik is. Nem most, de fog kelleni. Az indexen is volt, és talán jobb is hogy az nem volt bárki számára látható.
 


  2014.06.11. 20:16  Hozzászólás
  •   11   
Avatar

terra alapító
 
Van Alapító tagok nevű csoport. Ha ez így nem jó, akkor egyedi rangnak lehetne még kiosztani, úgy emlékszem az látszik a hsz-oknál a kép alatt, de nem biztos.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.11. 19:54  Hozzászólás
  •   10   
Avatar

vezető adminisztrátor
 
  


Rendben, készül a szavazós fórumrész, ahogy Rhéman javasolta. Egy dolgon még el kellene gondolkodni, küldjünk-e levelet, legalább az alapító tagoknak? Ez a csoport is készül. Egy dolgot még bele kéne írni ebbe a levélbe, ha kiküldjük. Méghozzá hogy mennyi ideig várjunk egy-egy szavazás lezárásával?
Szavazást nyitni mindjárt tudtok, addig olvassátok el az erről szóló írást, itt: viewtopic.php?f=10&t=10&p=1259#p1259
 


  2014.06.11. 19:44  Hozzászólás
  •   9   
Avatar

terra alapító
 
Ha nem baj, akkor én is hozzászólnék.

1. Szerintem kell a tudástár. Az igaz, hogy sokan ennek ellenére is felteszik újra és újra a kérdéseket, de sokan épp ezért fognak idejárni. Szerintem így lehet maradandót alkotni. Szerintem próbáljuk ki, nekem tetszett a Rhéman által mutatott példa.

2. Én személy szerint nagyon örülök, hogy van egy gyomirtónk, de ha demokratikusan akarunk működni (eddig így tűnt..), szerintem szavazásra kell bocsátani. Szerintem szükség van a kontrollra, úgyhogy javasolnám, hogy legyen még egy moderátor, őt is szavazzuk meg.
 


  2014.06.11. 18:12  Hozzászólás
  •   8   
Avatar

terra alapító
 
  

Legfelsőbb szintet hogy érted? Nem úgy volt, hogy van tizenvalahány alapító, és ők dönthetnek?


Két külön malomban őrölünk. A fórum legfelsőbb szintje, a parlamentje, a regisztrált felhasználók. Ők szavaznak, olyan módon, ahogy az Gergely javasolta. A gyakorlati irányítás, a kormány, ti hárman vagytok. Csináltatok is egy csak általatok elérhető topicot, hogy az ügyekben egyeztetni tudjatok. Ebben az értelemben Ti vagytok a legfelsőbb szint.

Én azonban a topicok legfelsőbb szintjéről beszéltem. Szerintem én nem tudok létrehozni topic csoportot. Olyant, mint pl a Kertészet, és azon belül a Dísznövények. De levehetjük a napirendről, javaslatomat visszavonom.
 


  2014.06.11. 17:57  Hozzászólás
  •   7   
Avatar

terra alapító
 
  

Szavazhatsz, csináltam egy szavazást. Ha gondolod, csinálj egy szavazást csinálhat-e mezei user című szavazást :D
Legfelsőbb szintet hogy érted? Nem úgy volt, hogy van tizenvalahány alapító, és ők dönthetnek?
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.11. 17:39  Hozzászólás
  •   6   
Avatar

terra alapító
 
  


Legfelsőbb szintű, csoportot, vagy minek nevezzem nem tudok nyitni, de, hogy ezzel ne legyen gond elállok az ötlettől.

Az nem lenne helyes, ha bárki szavazást tudna indítani. Biztos ezt is szabályozni kell valahogy, de én biztos nem fogok egyedül szavazást indítani.

A System Operátor kérdését, javaslatát úgy értelmeztem, hogy a véleményünkre kíváncsi. Nem akartam a nono-t kiváltani. Sajnálom. Szerintem rendezzétek egymás közt.
 


  2014.06.11. 17:28  Hozzászólás
  •   5   
Avatar

terra alapító
 
  

TE is tudsz szavazást indítani, ahogy témát nyitni is. Én jelentem megint túlóráztam, így kissé lasabban jutok géphez.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.11. 17:11  Hozzászólás
  •   4   
Avatar

terra alapító
 
  


Ha jól emlékszem, Te magad is a beírást max. a robotok megjelenéséig tartottad indokoltnak.

Azt a helyzetet hoztad létre, hogy hárman vagytok a vezetőség. Te, vagy Ti tudtok szavazást indítani. Már korábban javasoltam, hogy a szavazásokra legyen 1 külön topic. Javaslatom még választ sem kapott, hasonlóan az ötletláda 2. hsz-ben foglalt javaslathoz.

A regisztráció nélküli beírás további engedélyezéséről leírtam a véleményemet. A továbbiakban, szavazást igénylő dolgokban nem nyilvánítok véleményt. Beszéljétek meg egymás közt.

Viszont, kérem, hogy a fórum szabályzatából a nevemet távolítsátok el. Nem mintha nem vállalnám, de én csak javaslatot tettem, és a többség elfogadta, ezért az a korrekt, ha a fórum a szerző. Ezért az utolsó mondatot is javaslom törölni. Meg esetleg a pirosat is.
A szabályzat topic első hozzászólását sem szeretném, ha a nevem alatt maradna. A javaslat nem az enyém, én csak a Gergely javaslatát tömörebb formába öntöttem. Most, hogy létezik Glifozát, talán a neve alatt a moderátori üzenetekbe tartoznak.
 


  2014.06.11. 16:48  Hozzászólás
  •   3   
Avatar

terra alapító
 
  


Nono, azért lett így, hogy reg nélkül is tudjon írni :D Szavazzátok meg, oszt majd meg lesz változtatva ha kell.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/




  2014.06.11. 13:54  Hozzászólás
  •   1   
Avatar

rendszer admin
 
Biztonsági, és Moderációs problémát látok abban, hogy Vendégek is hozzá szólhatnak a fórum témáiban mindenféle személyeskedés nélkül.
Akkor, amikor cca. 2 perc a teljesen ingyenes regisztráció, és már be is léphet regisztrált tagként az oldalra, nem látom ennek semmi értelmét.

Ugyanakkor üti a két dolog egymást, hogy Vendégként hozzászólhat, de ha regisztrál, biztonsági kódot kell megadni a Spam-elők miatt.
Nem csak az esetleges Moderáció kilátástalan ilyen helyzetben, de ha a Spam-elők megtalálják az oldalt, a kis robot-programjaik segítségével pillanatok alatt több ezer, hirdetéseket tartalmazó hozzászólás lesz az oldalon a legkülönbözőbb témákban.

Szerintem bőven elegendő, ha egy Vendég láthatja, és olvashatja a Fórumot. Ha meg tetsztik neki, hozzá akar szólni, regisztráljon be.

Vélemény?
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


Előző

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég