Fák, bokrok, virágok, és ami közöttük van! Terra Lotto Jackpot:
1600 terra    


  2023.07.31. 22:44  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37659   


---
 
Az UFO-kat hagyom holnapra azt hiszem.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:41  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37658   


---
 
Távközlés és elektronika dolgában hihetetlen sokat változott a világ. A mi életünkben - ami azért reméljük eltart egy darabig még - a kezdeténél olyan volt, hogy sürgöny, távirat. Azért ehhez is kellett egy, vagy két nap országon belül, országok között talán még több. Vezetékes telefon volt csak, az is nagyon keveseknek, illetve utcai telefonfülkék. Külföldre telefonálni elég nehéz volt, csak a postáról lehetett. Volt a rádió, de még a táskarádió is csak 1960 után jelent meg. (Nyugaton persze hamarabb). A televízió bár ismert eszköz volt, igazából 64 táján indult be, a fekete -fehér. A magnetofon egy csoda volt a halandónak, és 20 éves voltam, amikor magnetofont vásároltam. Nem ragozom, azóta - 1970 óta, azaz 50 év alatt - elsöpörte a fejlődés a lemezjátszókat, a magnetofonokat, a filmre való fényképezést, a filmelőhívást, lényegében a CD-ket is (DVD-k még vannak), és a digitalizáció teljes egészében átalakította a távközlést. Több szakma, és iparág egész egyszerűen eltűnt, elsüllyedt, sehol nincs már. Mindez 50 év alatt.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:30  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37657   


---
 
Már itt sincs. Coloradó bogárnak is nevezték, de kialakult már régen a hatékony védekezés ellene. Valaha a DDT volt az első permetszer, addig kézzel szedték le őket.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:22  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37656   


---
 
Igen, látványosságnak sem utolsó!
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:21  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37655   


---
 
Én ugyan nem értek hozzá, épp hogy felfogom, de ezeket a rendkívüli időket az úgynevezett szupercellák okozzák. Ezt írják róla:
Szupercella akkor alakul ki, amikor egy zivatarfelhő több légköri tényező okán ún. forgó feláramlással rendelkezik. A forgás oka leginkább a szélnyírás (a szél erejének és irányának a magassággal történő változása).
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:18  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37654   


---
 
Persze, az ember azért azt a növényt kedveli, amelyet ő is meg tud emészteni.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:16  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37653   


---
 
Az jó, 500 km. nem nagy távolság, főképp felétek nem.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:15  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37652   


---
 
Azzal a sok csonkkal mit tudsz/akarsz kezdeni, hogy eltűnjenek?
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:14  Hozzászólás  Válasz wogboy (37647) hsz.-re     Olvasás  
  •   37651   


---
 
Hát itt normál nap volt, semmi extra.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:12  Hozzászólás  Válasz wogboy (37648) hsz.-re     Olvasás  
  •   37650   


---
 
A vasút is baloldali közlekedésű, azaz a menetirány szerinti bal oldalon haladnak a vonatok? A padon ülő hölgyről azt gondolom igen.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.31. 22:10  Hozzászólás  Válasz wogboy (37646) hsz.-re     Olvasás  
  •   37649   


---
 
Küzdenek rendesen!
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)




  2023.07.31. 09:43  Hozzászólás  Válasz Spoli (37645) hsz.-re     Olvasás  
  •   37647   
Avatar

---
 
Szia spoli!

„Sikeres napot …."

Köszönöm és a mai reggel mára 13 fokot is tudta, majd a 26 fok is igaz volt! A mai hőmérséklet is azt mutatja, hogy meleg lehet a nyarunk.

Ez is hir lesz, mert tegnap egész délelőtt azt hittem, hogy kedd van! :-D

Tegnap és ma levágtam a bambszokból is ill. a fiam el is vitte, a szemétre!

Kép

Kép

„Csak ne lenne 700 kilométerre... “”

Ez a hely nincs 700 km-re, hanem csak 50 km-re, mert ez az itteni farmer tava!

“Az, hogy mi a gaz, mi nem, teljesen az ember által diktált önkényes dolog. Egy tehénnek a fikusz a gaz”

Ez is igazad lett!

„.., ígérgettek esőt, nem volt, bár Kisvárdán meg ítéletidő volt. “

Felénk meg nem esik az eső és nálunk nyoma sem volt az ítélet időnek !

„szerintem jól láttad. “

:-D

„... hogy ápolják a hagyományaikat, köztük ezt a versenyt is. „

Mert ez verseny is a pénzt hozza!

“Nem tudni, csak sejteni. Ha normál Nyár lesz, akkor tudod, hogy milyen. Ha extrém, akkor sejteni sem lehet.”

Ez is az igazad lett!

„.. de valószínű azért, mert nem is voltak ilyen szélsőségek. A 30 fok már kánikulának számított. “

Erre én is emlékezem!

„Bár nem új, annak idején a szinte minden szőlőt kipusztító filoxera is Amerikából került ide, mint a krumplibogár is “

Felénk nincs krmplibogár – eddig – mert elég jó a határvédelem!

„Így értettem, hogy a távolság, mint dimenzió az esetek egy részében szinte megszűnik.”

Ezt is köszönöm, mert szépen leírtad!

“Furcsa fotók, furcsa történetek!”


:-D


„Szomjasnak kevés vígasztalás az üres korsó”

UFO lázban ég a világ

 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2023.07.31. 09:35  Hozzászólás
  •   37646   
Avatar

---
 
Az adelaidei csónak verseny résztvevői
Kép

Kép

Kép
 
"There is no easy way from the earth to the stars”




  2023.07.30. 22:45  Hozzászólás  Válasz wogboy (37633) hsz.-re     Olvasás  
  •   37644   


---
 
Furcsa fotók, furcsa történetek!
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:33  Hozzászólás  Válasz wogboy (37633) hsz.-re     Olvasás  
  •   37643   


---
 
Nincs ebben csoda, csak bonyolultan írtam. A távolság az egy dimenzió. No, ez a távolság nagyon sokat számított, amikor még lovon jártak az emberek, de sokat számított még akkor is, amikor légipostával küldtél levelet. Ma ülsz a géped mellett, írsz egy levelet, lenyomsz egy gombot, és adott esetben ha minden jól megy 30 másodperc múlva 15000 kilométerrel odébb elolvashatják amit írtál. Sőt, egy másik eszköz segítségével ha úgy jön ki a lépés, beszélgethetsz azzal - úgy hogy látjátok is egymást - aki akár 20000 kilométerre van tőled. Így értettem, hogy a távolság, mint dimenzió az esetek egy részében szinte megszűnik.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:25  Hozzászólás  Válasz wogboy (37633) hsz.-re     Olvasás  
  •   37642   


---
 
Sajnos ez a hurcolászás velejárója annak, hogy a világ egyre több pontjával kerül az ország érintkezésbe. Bár nem új, annak idején a szinte minden szőlőt kipusztító filoxera is Amerikából került ide, mint a krumplibogár is.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:19  Hozzászólás  Válasz wogboy (37633) hsz.-re     Olvasás  
  •   37641   


---
 
Régről nem emlékszem rá, de valószínű azért, mert nem is voltak ilyen szélsőségek. A 30 fok már kánikulának számított.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:18  Hozzászólás  Válasz wogboy (37633) hsz.-re     Olvasás  
  •   37640   


---
 
Nem tudni, csak sejteni. Ha normál Nyár lesz, akkor tudod, hogy milyen. Ha extrém, akkor sejteni sem lehet.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:17  Hozzászólás  Válasz wogboy (37633) hsz.-re     Olvasás  
  •   37639   


---
 
Jól teszik, hogy ápolják a hagyományaikat, köztük ezt a versenyt is.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:15  Hozzászólás  Válasz wogboy (37633) hsz.-re     Olvasás  
  •   37638   


---
 
Igen, szerintem jól láttad.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:15  Hozzászólás  Válasz wogboy (37633) hsz.-re     Olvasás  
  •   37637   


---
 
Az így barátságosabb. Itt átlagos, ígérgettek esőt, nem volt, bár Kisvárdán meg ítéletidő volt.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:14  Hozzászólás  Válasz wogboy (37634) hsz.-re     Olvasás  
  •   37636   


---
 
Az, hogy mi a gaz, mi nem, teljesen az ember által diktált önkényes dolog. Egy tehénnek a fikusz a gaz.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 22:12  Hozzászólás  Válasz wogboy (37632) hsz.-re     Olvasás  
  •   37635   


---
 
Csak ne lenne 700 kilométerre...
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.30. 10:01  Hozzászólás
  •   37634   
Avatar

---
 
A tavaszunk virágja, ami itt gaznak minősűl.

Kép

Kép
 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2023.07.30. 09:57  Hozzászólás  Válasz Spoli (37631) hsz.-re     Olvasás  
  •   37633   
Avatar

---
 
Szia spoli!

Sikeres napot ...”

Köszönöm és a mai reggel – megint – tudta a 11 fokot, majd a 25 fok is igaz lett!

“... szemre is bazaltnak néz ki.”

Akkor csak jól láttam!

“Komoly hagyomány.”

Ez is igazad lett és a sok résztvevővel!

„Elég meleg napunk volt „

Arra is gondoltam, hogy nálunk milyen lesz majd a nyár?

„Sirályból egyelőre nem állok rosszul: „

Ezt a képet is köszönöm!

„.. a szélsőségeket már nehezebben viselem. „

Ez már a régi gondod, vagycsak a mostani?

„A szőlő a napfényt kedveli, legjobban ott érik be, ahol a talaj is jó, és sok a napfény. „

Az ittteni télben is elégszer süt a mi napunk és az idei télen nem sok esőt kaptunk

„elég problémás lehet. „

Nem gond, csak elkelll törölni!

„A poloskák ittléte annak köszönhető, hogy az ázsiai kereskedelemmel, és az onnan hozott cuccokkal behozták a poloskát is. „

Ezt is láttam az esténken, a facebook oldalon!

“Most ebből a kettőből melyik tűnik magasnak? “

Mind a kettőnél igaz volt!

„.. mint dimenziót szinte "megszüntetik", ezek főképp a távközlésben vannak. “

No kérem, erről sem tudok sokat!

“Nagy tudomány a régészet, belátom. “

Ezt én is annak látom!


Ez is igaz!

„Többet ér a szalma kunyhó, hol nevetnek, mint a palota, ahol sírnak”


Régi fotók, melyek megváltoztatják a múltról alkotott véleményünket

 
"There is no easy way from the earth to the stars”






  2023.07.29. 22:02  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37630   


---
 
Nagy tudomány a régészet, belátom.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 22:01  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37629   


---
 
Vannak eszközök, melyek a távolságot, mint dimenziót szinte "megszüntetik", ezek főképp a távközlésben vannak.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:59  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37628   


---
 
Tom,, két számot írtam: 1. A talajvíz szintje 60-80 centi mélyen van. 3. A part szintjétől a vízszint 30 centire van. Most ebből a kettőből melyik tűnik magasnak?
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:56  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37627   


---
 
Nem csak. A poloskák ittléte annak köszönhető, hogy az ázsiai kereskedelemmel, és az onnan hozott cuccokkal behozták a poloskát is.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:54  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37626   


---
 
Értem, elég problémás lehet.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:50  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37625   


---
 
Hát igen. A szőlő a napfényt kedveli, legjobban ott érik be, ahol a talaj is jó, és sok a napfény.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:48  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37624   


---
 
No, akkor abban konkurencia a denevér...
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:48  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37623   


---
 
Hát igen, a szélsőségeket már nehezebben viselem.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:47  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37622   


---
 
Sirályból egyelőre nem állok rosszul:

RSCN2824.JPG
------------------------
Megtekintve 590 alkalommal.

 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:42  Hozzászólás  Válasz wogboy (37617) hsz.-re     Olvasás  
  •   37621   


---
 
Elég meleg napunk volt. Ugyan ígérgetnek esőt, de a csillagok ragyognak az égen.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:41  Hozzászólás  Válasz wogboy (37618) hsz.-re     Olvasás  
  •   37620   


---
 
Komoly hagyomány.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 21:40  Hozzászólás  Válasz wogboy (37616) hsz.-re     Olvasás  
  •   37619   


---
 
Igen, szemre is bazaltnak néz ki.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.29. 09:46  Hozzászólás
  •   37618   
Avatar

---
 
Az adelaidei csónak versenyen, a résztvevők!

Kép

Kép

Kép
 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2023.07.29. 09:42  Hozzászólás  Válasz Spoli (37615) hsz.-re     Olvasás  
  •   37617   
Avatar

---
 
Szia spoli!

„Sikeres napot ….”

Köszönöm és a mai reggel csak a 11 fokot tudta, majd a 24 fok is igaz lett!

Közben azt írja ki: hogy tötsem le a fórumot és ezt többszőr is kiírta!

A fura hidak

Kép

Kép

Kép

„Ez egy sirály, ahogy én látom.”

Ezt a képet is köszönöm !

“Valóban, igencsak kicsipkézett. “

Ez is igazad lett!

„Itt normál idő volt, nem volt túl meleg. „

Az is jó lehetett!

„A mangó nagyon inpresszív látvány. „

A gyümölcsevő denevérek örömére!

„De nem vagyunk egyformák, és ez jó. „

Ezt is szépen leírtad!

„Eléggé napfényigényes, különben a cukorfoka alacsony marad. Meg a hideget sem szereti. „

Az itten napsütést is szeretik!

„Azt, hogy mi lesz, majd akkor tudom meg, amikorra a "lesz" "volt" - ra vált. „

Ez is igazad lett!

„... hogy belefurakodik a résen, és elzárja? „

Igen és erre gondoltam, mert a gyökérből egy nagy gubanc lesz!

„Nekünk is addig volt jó „

Ez is a szerencsének köszönhető?

„Előbb utóbb elporlik, mészből van „

Én gyerekorban sokszor láttam a földeken csigaházat, ami nem porladt szét!

„Melyik számot véled magasnak ?

Amiről írtál!

„A telek vége a Duna, onnan indul a partról a stég. Amikor a zsilipen több vizet engednek, még feljebb jön a szint. „

Ez is a természetes!

„Eddig nem volt, reméljük ez után sem lesz „

„... ez biztos, minden vegyi anyagnál lehet. Eddig nem volt, reméljük ez után sem lesz. „

Ahogy látod és remélni lehet!

„.. hogy valaki amikor elmegy otthonról, akkor kiöltözik, amikor odahaza van a négy fal között, elengedi magát, és elhanyagolt. „

Ez nálam is igaz szokott lenni, és köszönöm a kibontást!

„..hogy a srác amikor kinn van, ugyanúgy melózik, mint amikor Magyarországon van, nála a lap-topja, a hordozható internet box, és egyszerűen nem venni észre, hogy honnan dolgozik. „

Ez is legyen az igazad!

„A személyes megbeszéléseket lefolytatja Skypeon, sőt, konferenciamegbeszélést is tud csinálni. „

Ezt is tudja a mai technika!

„Én viszolyognék még jó időben is egy ilyen hajóúttól. „

Azt is hiszem, ez nálam is igaz!


Ez is igaz!

„Üres ládának nem kell lakat”


3,5 milliárd évvel ezelőtt volt élet a Földön. A legkülönlegesebb régészeti leletek

 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2023.07.29. 09:29  Hozzászólás
  •   37616   
Avatar

---
 
Az óceáni vizben állók és az első képen, szerintem vulkanikus a kövezet

Kép

Kép
 
"There is no easy way from the earth to the stars”




  2023.07.28. 23:27  Hozzászólás  Válasz wogboy (37599) hsz.-re     Olvasás  
  •   37614   


---
 
Én viszolyognék még jó időben is egy ilyen hajóúttól.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.28. 23:26  Hozzászólás  Válasz wogboy (37599) hsz.-re     Olvasás  
  •   37613   


---
 
Azt írtam már, hogy a srác amikor kinn van, ugyanúgy melózik, mint amikor Magyarországon van, nála a lap-topja, a hordozható internet box, és egyszerűen nem venni észre, hogy honnan dolgozik. A személyes megbeszéléseket lefolytatja Skypeon, sőt, konferenciamegbeszélést is tud csinálni.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.28. 23:22  Hozzászólás  Válasz wogboy (37599) hsz.-re     Olvasás  
  •   37612   


---
 
Ezt jobban megértem, ez azt jelentheti, hogy valaki amikor elmegy otthonról, akkor kiöltözik, amikor odahaza van a négy fal között, elengedi magát, és elhanyagolt.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2023.07.28. 23:20  Hozzászólás  Válasz wogboy (37599) hsz.-re     Olvasás  
  •   37611   


---
 
Hát lehet gond, ez biztos, minden vegyi anyagnál lehet. Eddig nem volt, reméljük ez után sem lesz.
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


ElőzőKövetkező

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 3 vendég