Fakanál Terra Lotto Jackpot:
1600 terra    
Minden ami a konyhában zajlik




  2014.07.30. 15:19  Hozzászólás  Válasz Vebber (78) hozzászólására 
  •   86   


terra alapító
 
Szia, én is beleszólnék kicsit. Én is nagyjából kisveréb módszerével élek, de nincs automatám, csak nagy fazekam, és ha jól értem, Nálad is így van. A keményebb körtét, őszit, szilvát, ringlót ugyanúgy készítem mint Ő, de bátrabban, vagyis tovább gyöngyöztetek (mondjuk akár 40 percig is). Ugyanígy az eleve megfőzött dolgokat, mint pl. paprikakrém, padlizsánkrém és egyebek. Ezeknél nem teszek tartósítószert. A puhább-kényesebb gyümölcsök, érettebb őszibarack, cseresznye stb. pedig kapnak kis tartósítót, ellensúlyozandó a rövidebb gyöngyöztetést.

A tartósító adást-nemadást attól is függővé teszem, mekkora az üveg. Kis üvegbe, amit feltehetően hamar megeszünk, nem teszek, de három- vagy pláne ötliteresbe igen, legyen szó gyümölcsről vagy zöldségről.

A dunsztolási időre is rá kell érezni, nincs pontos recept, de amiket fent írtam, azok átgondolása sokat segít.

A vízből kivétel: Ha sok a cucc, és nem fér a fazékba, akkor az első adagot simán kiveszem a forró vízből és teszem pokróc közé, helyére mehet a többi. Az utolsó adag hűlhet már a fazékban. Szóval, csak kreatívan! Ide szerettem volna bemásolni a második, mosolygó szmájlit, de nem tudom, hogy kell, ezért :)
 


  2014.07.30. 12:29  Hozzászólás  Válasz Vebber (83) hozzászólására 
  •   85   
Avatar

terra alapító
 
A legtöbb gyümölcsre ezt írja, de pl nekem a magozatlan meggy megrepedt az ajánlott 80 fok 30 perc alatt. A táblázatot megtalálod a befozoautomata. hu oldalon, de az sem szentírás. Én a zöldségeket is máshogy csinálom, tököt 90 fok 30 percen, de a zöldbabnál kiakadtam a 120 perc főzésen, úgyhogy maradt a régi módszer, előfőzés, üvegezés, nedvesdunszt 90 fokon 30 percig, lében hűl ki szép lassan. Mindkettő kapott kevéske ecetet is. Meglátjuk majd az eredményt. Évek óta nem főztem be ilyesmit, de kicsi lett az új fagyasztóm (a villanyszámlám pedig egy év távlatában legalább havi 30 kwh-val kevesebb, mint a régi fagyasztóval), és kell a hely az augusztusi báránynak :)
 


  2014.07.29. 11:28  Hozzászólás  Válasz Vebber (82) hozzászólására 
  •   84   
Avatar

terra alapító
 
Ma már az élelmiszer iparban, főként a hatékonyság miatt igen. 60-90 fokig használnak.
De Pasteur találmányának a lényege, hogy hőkezeléssel a mikroorganizmusok legyengíthetőek. Ebben nem elsődleges szempont az idő. Az csak a második. Befőzésnél, kényelmesebb alacsony hőmérsékletről indulni. A veszettség elleni szérum előállításánál más a helyzet.
A tartósításnál olyan reális hőmérsékletet kell választani, ami az alkalmazott idő alatt a mikroorganizmusokat megfegyelmezi, de az élelmiszert nem főzi péppé.
 




  2014.07.29. 04:56  Hozzászólás  Válasz Rhéman (80) hozzászólására 
  •   82   
Avatar

---
 
A pasztörizálás más. Ott hirtelen melegítik fel hőntartás nélkül, majd szintén rövid idő alatt hűtik le.
 


  2014.07.28. 21:20  Hozzászólás
  •   81   
Avatar

terra alapító
 
No akkor próba, a mai nap eredménye 1,5kg, jó termés :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.07.28. 10:01  Hozzászólás  Válasz kisveréb (79) hozzászólására 
  •   80   
Avatar

terra alapító
 
Pasztőrözni 80 fokon szoktak. A gyöngyözés, emlékeim szerint, ezen a hőmérsékleten indul. Én biztos nem mennék 90 foknál magasabbra.
 


  2014.07.28. 09:54  Hozzászólás  Válasz Vebber (78) hozzászólására 
  •   79   
Avatar

terra alapító
 
Szerintem 90 körül lehet. A befőzőgép használatija 90 fok 30 percet ír uborkára, persze 1-2 üveg miatt nem indítom be a gépet. Kb 4 üveg a határ.
Ezzel az egy üveggel jól megjártam, reggel kivettem a vízből, megnyomtam a tetejét, szuszogott. Lecseréltem a tetőt, újramelegítettem, lezártam, most néztem újra, ez sem húzott be. Most van harmadjára a forró vízben a harmadik kupakkal. MEgromlani biztosan nem fog ha ez végre jól fog zárni, de a sok felmelegítés esetleg megpuhítja.
 


  2014.07.27. 22:23  Hozzászólás  Válasz kisveréb (77) hozzászólására 
  •   78   
Avatar

---
 
Ez a "gyöngyözés" hány fokos vizet jelenthet? Ha felfő, forr a víz, az nem jó?
Mi most fejeztük be a szilva gyümölcspürét (lekvár tartósító, cukor nélkül).
 


  2014.07.27. 19:47  Hozzászólás  Válasz Vebber (76) hozzászólására 
  •   77   
Avatar

terra alapító
 
Nem teszek tartósítót. Ez persze azzal jár, hogy felbontás után még hűtőben tartva is csak pár napig jó. Most csináltam 1(!) üveg uborkát (bő a termés...), miután láttam a gyöngyözést, 20 percig tartottam ezen a szinten, majd reggel veszem ki a vízből.
 


  2014.07.27. 19:14  Hozzászólás  Válasz kisveréb (75) hozzászólására 
  •   76   
Avatar

---
 
Ezzel a technikával kell tartósító a befőttbe?
A "gyöngyöző" hőmérsékletű főzés után mennyi ideig vannak az üvegek a vízben?
 


  2014.07.23. 21:45  Hozzászólás
  •   75   
Avatar

terra alapító
 
  

Nem igazán főzöm, csak hogy gyöngyözzön a víz körülötte. A víz az üvegek nyakáig érjen, alá-közé papírt vagy rongyokat teszek (spéci rongyok kizárólag erre a célra). A fazekat lefedem, legtöbbször egy másik lábost borítok rá. A kupak természetesen már az elején jól rászorítva rákerül, meg is szoktam fordítani, hogy nem ereszt-e, ha igen lecserélem. 20-30 perc gyöngyözés után zárom le a gázt. Ha valamelyik kupak nem húz be, azt csere után újra felteszem.
 


  2014.07.23. 21:17  Hozzászólás
  •   74   
Avatar

---
 
  

"fazékban kidunsztolom"
Ez azt jelenti, hogy üvegbe bele minden, majd üvegestől mindenestől főzni?
Ha igen meddig kell így főzni őket? A kupakok mikor kerülnek rá?
 


  2014.07.23. 21:08  Hozzászólás
  •   73   
Avatar

terra alapító
 
  


Gyümölcsöt sosem így. Mindig üvegben. A felvágott, előkészített gyümöcs megy az üvegbe, rá a megfelelő mennyiségű cukor (720-as üveghez max 2 ek), esetleg citrom csepegtetés - nekem ellenszenves a fűszerezés - vízzel felöntöm és fazékban kidunsztolom, a vízben hűl ki. Ez most az őszibarack, ma is csináltam, de elvágtam a kezem nagyon, így inkább itt teszek veszek, amíg dunsztolódik. A meggyet is szoktam így, de az idén magvalva is tettem el. A magvalt meggyet lecukrozom, elkeverem, üvegbe rakom és fazékban dunsztolom. A sárgabarackot (letört az ág, valamit kellett vele csinálni ) - üvegbe raktam, rá 2 kanál cukor, víz nem, lezártam, dunsztoltam fazékban.
Lecsót, paradicsomlét már majd 40 éve tartósítószer nélkül csinálom. a fazékban elkészült anyagot üvegezem majd szárazdunszt párnák-paplanok között amíg kihűl.
Az általad említett módszerrel eddig csak a marinált paradicsompaprikát tettem el, nem is szándékozom mást, nekem túl macerás.
 


  2014.07.23. 19:37  Hozzászólás
  •   72   
Avatar

---
 
Aki/k befőzést műveli/k, gyümölcsöt hogyan szoktak eltenni lekvárnak, befőttnek?
Főleg az érdekelne tartósító szer nélkül szokott-e valaki befőzni?
Itt nem a különböző befőző automatákra vagyok kíváncsi.

Röviden leírom befőttet mi hogyan csinálunk, hátha valaki hasznosnak találja (valószínűsítem így kevesen csinálják).
Nem nagy mennyiséget csinálunk egyszerre, a technológia miatt, így elég időogényes.
1. Gyümölcsöt előkészíteni (mosni, felvágni, stb.).
2. Kis lábasba 2-3 üvegnek (2-3db normál üveg, vagy 1db 1700ml+1 db 750ml) való vizet feltenni főni.
3. Mikor főni kezd kevés cukor ha a gyümölcs kívánkja.
4. Mikor teljes fővésben van a vízhez megfelelő mennyiségű gyümölcsöt beletenni a fővésben lévő lébe.
5. A gyümölccsel együtt újra felfőzni.
6. Üvegbe rakni, lezárni.
7. Meleg dunszt, legalább 2 napig.

A kupakot, üvegeket ecetes vízben kifőzni, ezt legjobb úgy, hogy még meleg legyen mikor bele megy befőtt.
 


  2014.07.19. 20:59  Hozzászólás
  •   71   
Avatar

terra alapító
 
Életemben nem sütöttem még tökös-mákos rétest. Most rászántam magam, igaz, nem rétes sült, hanem lusta módon vásároltam a leveles élesztős tésztát.
Egy főzőtököt lereszeltem a normál méretű gyalun. 30 deka mákot cukorral megdaráltam, összekevertem a tökkel, csöpögtettem rá egy citrom levét. 3 rudat töltöttem meg az anyaggal, lekentem tejföllel, 180 majd 200 fokon sütöttem kb fél óráig. Állítólag finom.
Már csak azt kéne tudni, ki fogja ezt megenni :)
 


  2014.07.05. 09:16  Hozzászólás
  •   70   


---
 
  


Igazán rendes vagy, köszönöm. Megnézzük még néhány helyen, és ha nem sikerül jelzem.
 






  2014.07.03. 15:58  Hozzászólás
  •   67   


---
 
  


Megkérdeztük a zöldséges, azt mondta ne szidjuk, ő sem teszi :)
Tudom gugli a barátom, azt márt tudom, hogy ez keverék.

Vásárolni szoktátok, vagy keveritek?
 


  2014.07.02. 19:16  Hozzászólás
  •   66   


terra alapító
 
  


Én most próbálok kicsit leállni a dolgokkal. Az egész rokonságot, szomszédságot elláttam mindenfélével, és amig én a konyhában izzadtam, addig ők a strandon ültek. Meguntam.
Mindenből csak kis mennyiséget csinálok, (kivéve a paradicsom :) ), és limitáltam a kísérletek számát is :geek:
Persze egy-egy adag még mindig jut mindenkinek :P

Vigyázz magadra, megint jön a melegfront.
 
Lizy


  2014.07.02. 17:25  Hozzászólás
  •   65   
Avatar

terra alapító
 
Hát, fárasztó időszak van - terem a meggy, a sárgabarack, a ribizlik. A málnának nálam már vége van. NApok óta csak befőzök, és még van két kis fa teli meggyel. Még készül majd egy kis plusz meggydzsem és magvalt dunsztolt meggy. Sárgabarackból rengeteg kell, anyósomnak minimum heti egy üveggel, ígértem a külföldön élő lányaimnak, és pár üveggel anyukámnak is. Pár üveggel mi is megeszünk azért. Még messze járok a kitűzött céltól. Nekünk csak kis fáink vannak, ennek a mennyiségnek csak a negyedét adják.
A sógorom hétfőn beállított vagy 30 kiló cukkinival - darabja 4-5 kiló volt. KApott a helyben lakó lányom, főztem tökfőzeléket, sütöttem cukkinis kenyeret, cukkinilepényt, holnap cukkinis csirkemell lesz. a maradék felét lefagyasztottam gyalulva, felét üvegeztem, ez kísérlet, még sose csináltam ilyet. De kevés a hely a fagyasztóban, naívan azt gondoltam, amikor a nagy láda zárlatos lett, hogy kettőnknek elég lesz egy kisebb is.
Kifogytam a saját készítésű száraztésztából, de nincs energiám csinálni, pedig ma boltit főztem és nem tetszett. De mire lemegy a sok gyümölcs, 3 unoka lesz itt, kezdődik az óvoda és bölcsőde szünet.
Nem tudom hogyan győztem én ezt munka mellett. De győztem, ha nem is ilyen mennyiségben. És a kertem is mindig gyomos volt.
 


  2014.06.29. 09:26  Hozzászólás
  •   64   


terra alapító
 
A múlt héten nem volt valami jó idő, de nekem volt 3 kg apró kovászolni való ubim.( sajnos még nem saját)

Forrázott kapros ubit csináltam, és isteni lett :D
Ismeritek? Én most csináltam először , és nagy előnye, hogy egy nap után fogyaszthatók az isteni, ropogós uborkák.
Hozzávalók:
3 kg uborka
3 nagyobb fej főző hagyma
egy jó nagy adag kapor
20 dkg cukor
3 evőkanál só
szemes bors
2 dl 20%-os eset ( én ezen változtattam egy deci 10 %-ost és 1 dl 20 %-os ecetet tettem, de ez ízlés dolga)
opcionálisan egy-két cikk felszeletelt fokhagyma, és babérlevél.
2 liter víz

Az ubikat elkészítjük, mintha lovászost csinálnánk.
Egy tál aljára letesszük a kapor, a cikkekre szelt hagyma és a szemes bors felét, rádobáljuk az uborkát, majd a tetejére jöhet a kapor a hagyma és a bors másik fele.( fokhagyma, babér)

A vízbe bele rakjuk a cukrot a sót és felfőzzük, amikor már forr elzárjuk bele rakunk egy pici borként ( ez elmaradhat) és beleöntjük az ecetet. Azonnal az uborkákra öntjük és lefedjük. Másnap a levét átszűrjük, és berakjuk a hűtőbe, Zsíros kenyérrel jól megesszük :lol:
 
Lizy




  2014.06.27. 20:25  Hozzászólás
  •   62   
Avatar

terra alapító
 
Krumplipucolás:
[youtubekod]https://www.youtube.com/watch?v=z7w9pycCSd0[/youtubekod]
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.27. 13:47  Hozzászólás
  •   61   


---
 
  


"1,5 evőkanál tandoori masala."

Ez milyen összetevő, helyettesíthető mással, ha nem kapható?
 


  2014.06.26. 20:01  Hozzászólás
  •   59   
Avatar

terra alapító
 
Sokat nem írnak, de kezdésnek jó. Érdekes a jobb oldali menü.

[url]http://tudatosvasarlo.hu/cikk/tanuljuk-ujra-nagyanyaink-konyhatechnologiajat[/url]
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.26. 18:37  Hozzászólás
  •   58   
Avatar

terra alapító
 
Megkértem a feleségem, hogy írja be a vajas csirke receptjét. Íme:

Először bepácoljuk húst, 75 dkg kockára vágott csirkemellet: 0,5 citrom leve+ 400 gr joghurt+ 2 teáskanál gyömbér por/vagy reszelt friss gyömbér+ 3 gerezd foghagyma, nyomón átnyomva+ chili+ 1,5 evőkanál tandoori masala. Egy éjszakát jó ha áll.
Elkészítjük a szószt: 3 evőkanál vaj+ 2 zöld kardamon + 2 fahéj+3 szegfűszeg. Ezt pár percig pirítjuk, így kijön a fűszerek aromája. Hozzáadunk 400 gr paradicsompürét és 15-20 percig főzzük.
A pácból kiszedjük a husikat és megpirítjuk. A pácot és a husit beletesszük a szószba, teszünk bele 2 evőkanál mézet, 2 dl tejszínt és graham masalát ízlés szerint (kb. 1 evőkanálnyit tettem). Indiai étteremben ettük, onnan jött az ötlet, nem elfogultan mondom, lett olyan jó. Lepénykenyérrel ettük, természetesen teljes kiőrlésű lisztből.
Ma az első padlizsán termésből szintén indiai étel készült, kókuszos padlizsán. Nagyon finom lett, aminek három oka volt, a finomra termelt nap érlelte padlizsán, a jó recept és a finom lepénykenyér amit a három éves lányunkkal készítettem.

baby-lonné :P
 


  2014.06.26. 07:33  Hozzászólás
  •   57   


terra alapító
 
  


Én még csak bodzavirág szörpöt, bodzabogyószörpöt és bodzabogyó lekvárt csináltam.
Azok finomak voltak ;)
 
Lizy


  2014.06.23. 19:28  Hozzászólás
  •   56   
Avatar

---
 
Nem tudom, hogy valaki itt készített-e már bodzából bort, de én most szeretném megpróbálni, úgyhogy ha valakinek van már ilyesmiben tapasztalata, akkor szívesen fogadok mindenféle tanácsot. :P Szerintetek milyen lehet a bodzabor íze?
 


  2014.06.23. 10:03  Hozzászólás
  •   54   
Avatar

terra alapító
 
Magról nevelt rebarbaráim szedés érettek. Ha tudtok jó receptet a felhasználására, ne tartsátok magatokba. ;)
 


  2014.06.22. 20:12  Hozzászólás
  •   53   
Avatar

terra alapító
 
  

Nekem az egyik kedvencem. Igaz, én csak a sós palacsintákat szeretem. Lassan lehet szedni az új zélandi spenótot, lehet, csinálok is egy adagot, sok sajttal. De az elmúlt napok unokainváziója két nagy palacsintasütéssel is járt, azt először kiheverem...
 


  2014.06.21. 14:59  Hozzászólás
  •   52   
Avatar

terra alapító
 
Spenóttal töltött palacsinta. TV-ben láttuk, kipróbáltuk, finom.

Sós palacsintákat sütünk. Törött borssal, fokhagymával ízesített besamelmártást készítünk, és ha kész, reszelt sajtot teszünk bele.
A mártás felébe jól bele kell dolgozni spenótot (mirelit, vagy apróra vágott párolt).
A spenótos töltelékkel meg kell tölteni a palacsintákat, és egy tűzálló edénybe, a hortobágyi palacsintához hasonlóan lerakni, a mártás maradékával meglocsolni, sajttal megszórni, és készre sütni.
 


  2014.06.17. 13:57  Hozzászólás
  •   51   
Avatar

terra alapító
 
  


Rákattintasz a Válasz gombra, azon a hsz-on, amire válaszolni szeretnél. A hsz jobb felén felül található.

szerk.: jajj bocsánat, idézés, az úgy van, hogy írod a hsz-t, és a fehér szövegmező felett bal oldalon a negyedik gomb a quote, azt kell használni. Így kell beírni, két félét mutatok, a másodikban neked kell beírnod a nevet, akitől idéztél:

Kód: Egész kijelölése
[quote]idézet[/quote]


Kód: Egész kijelölése
[quote="Béla"]idézet[/quote]


És ez lesz belőle:
idézet

Béla írta:idézet


Meggyből szörp és piskótatöltelék készül, a cseresznye meg elfogy. Idén annyira megviselte a vihar, hogy pár nap volt a főszezon a cseresznyefánál, így amit nem bírtunk megenni, abból ment a fagyasztóba, meg a cefréshordóba :D nem tudom mi a minimális mennyiség, nem kevernék hozzá szilvát, de nagyon optimista volt aki hordót választott :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2014.06.17. 12:52  Hozzászólás
  •   50   
Avatar

terra alapító
 
Hogy lehet itt vajon újabban idézni?

Hogy témánál maradjak: Nagyon finom dzsemet főztem a fagyasztóba eltett korai cseresznyéből és meggyből. Olyan sikere lett, hogy a gyerekek már két üveggel meg is ettek. Mostanában nem dzsemfixszel csinálom, csak simán pektinnel, remélem nem lesz gond az eltarthatóságával.
 


  2014.06.17. 12:48  Hozzászólás
  •   49   
Avatar

terra alapító
 
  
gorcs, borcs vagy korcs, vagy fene sem tudja mi a neve, orosz nemzeti étel, pörkölt céklával :D vagy lehet az a céklaleves, nem tudom.

Borscs. Nagyon finom! Évente néhányszor főzök, de nekem inkább téli étel.
 


  2014.06.09. 19:24  Hozzászólás
  •   48   


terra alapító
 
  

Nagyjából az arányok :)
50 dkg eper
5-6 dl tejszín vagy tej, esetleg vegyesen.
5-6 bazsalikom levél
8-10 menta levél
ízlés szerint cukor
csipet só
Az egészet botmixerrel krémesre keverjük. eperdarabokkal vagy tejszínhabbal tálaljuk (vagy mindkettővel :lol: )
 
Lizy


  2014.06.09. 18:09  Hozzászólás
  •   47   
Avatar

terra alapító
 
  


Chilis bab? Amúgy meg már megin? Múltkor is ünnepeltél egyet... :D
Vaaagy, itt van lassan a céklaszezon - bébicékla biztos van már -, gorcs, borcs vagy korcs, vagy fene sem tudja mi a neve, orosz nemzeti étel, pörkölt céklával :D vagy lehet az a céklaleves, nem tudom. De van nekik céklás pörköltjük is, azt egyszer már én is megkóstolnám ;)
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/




  2014.06.09. 17:20  Hozzászólás
  •   45   
Avatar

terra alapító
 
  


Nálunk ez egy idényben többször is előfordul. Lipóti paraszt kenyeret, és kovászos ubit adunk hozzá. Finom, olcsó, nincs minden nap. És a fokhagyma fontos, mert ez teszi különlegessé.

Persze előbb csináld meg kicsiben.
 


  2014.06.09. 17:11  Hozzászólás
  •   44   
Avatar

terra alapító
 
  

Jól hangzik! Egyszer elmentünk messzebbre bográcsozni, de itthon maradt a hagyma. Viszont volt nálunk fokhagyma, mert másnap reggel pirítóst akartunk csinálni. Így az került a bográcsba. Azóta sem ettem olyan jót.
 


  2014.06.09. 17:04  Hozzászólás
  •   43   
Avatar

terra alapító
 
  


Pincepörkölt, bográcsban, ahogy én csinálom:
Hozzávalók: Adagonként 2-3 dkg füstölt szalonna, egy közepes fej vöröshagyma, egy zöldpaprika, egy paradicsom, sok, sok fokhagyma. Azonos súlyú sertés lapocka és burgonya. Só, fűszerpaprika, víz, és/vagy fehér bor.
Készítek a kiolvasztott szalonna zsírján egy pörkölt alapot a hagymával, fokhagymával, zöldpaprikával, paradicsommal, és fűszerpaprikával.
A pörkölt alapon, a hús elszínesedéséig, kevés víz hozzáadásával, dinsztelem a felkockázott húst, majd viszonylag hosszú lével, tehát fedje el a húst bőven, elkészítem a pörköltöt.
Amikor a hús már puha, de még puhulhat, hozzáteszem a felkockázott krumplit. Az egészet készre főzöm.
Mivel nálunk gyerekek vannak, nem használok bort, de lehet.
Ha sikerül jól eltalálni a mennyiségeket, akkor egy szinte lé nélküli ételt kapsz, mely finom friss kenyérrel isteni.
 




  2014.06.09. 15:34  Hozzászólás
  •   41   
Avatar

terra alapító
 
Jövő hétvégén ünneplem a születésnapom (nem a 100.-at), mondhatnátok valami jó bogrács receptet. Marhahús kizárva, az túl drága, vadak is, szóval marad a disznó. Olyan kell amit lehet kenyérrel enni, és akár állva is. Kb 5kg húsból kell gazdálkodni. Ha simán megcsinálom pörköltnek, az szerintem nagyon snassz kenyérrel. A babgulyáson is gondolkodtam már, de ahhoz nem értek.
 








  2014.06.09. 08:01  Hozzászólás
  •   35   


terra alapító
 
Tegnap nagyon fincsit bazsalikomos-mentás eperlevest csinált a sógornőm.

Egyszerű és nagyszerű kategória volt. :D
Ha még valakinek van sok epre érdemes kipróbálni.

Tegnap amúgy betekintést nyertem a belgák két fő híres nemzeti ételére.
Az egyiket nem is értem: sült krumpli. Mindenhol ezt árulják, van olyan hűtőmágnes amin a sült krumpli van, mint belga látnivaló.
A másik a waffel. Ez a gofrira hasonlít, csak sokkal édesebb a tésztája. Én cseresznye szószos , vanília krémes tejszínhabosat kóstoltam. Finom volt. :P
 
Lizy


ElőzőKövetkező

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég