Tegnap délután jártam a kertben. Végre nem rohantam, kicsit bóklásztam a termények között, és ismét jött az az ismerős, melegséggel eltöltő érzés, ami miatt a szenvedélyemmé vált. Megpróbálom átadni nektek... Szemerkélt az eső, és én kötöztem a paradicsomaimat, amikor megéreztem az esőben azt az erős, általam imádott paradicsom illatot, és elindultam, hogy egyesével megnézzem, végig tapogassam, megillatozzam... Az augusztus-szeptember az én időm a kertben. Máskor is szeretem, de ekkor élvezem, szenvedélyesen, 1000 fokon égve. Ez szenvedély. Persze, tudom, majd Gergerg azt mondja, hogy minek ennyi féle, elég 3-4 jól bevált, de ez olyan nekem, mintha azt mondanák, hogy minek neked olyan barack, jó ez a parasztbarack is, legalább nem lesz beteg.
Meg sem kell kóstolnom, már elkapott a hév, és ez addig tart, míg terem. Tudom, hogy többen érteni fogják, hogy miről írok.
Csak nagyon kevésszer jön ez az érzés, meg kell becsülni...