Informatika-technológia Terra Lotto Jackpot:
1600 terra    
Itt olyan programokat mutatunk be, illetve olyan programok használatáról beszélünk, melyek javarészt teljesen freeware - ingyenes programok, illetve egy pár olyan programot, amelyik nagy valószínűséggel megtalálható a gépünkön.
  2017.12.16. 21:39  Hozzászólás  Válasz wogboy (339) hsz.-re     Olvasás  
  •   341   


---
 
Én a Six Flying Dragons nézem. Eredeti nyelven, magyar felirattal.

Ez elég hosszú sorozat koreai sorozatokhoz képest, de a török, brazil és hasonlókhoz képest azért nem. 50 részt azért végig lehet nézni.
A feleségem 4400 című több évados sorozatot nézi, a második évad közepéig néztem én is, de lemaradtam ,így már nem tartok vele és nézni kezdtem mást.

Legutóbb a Descendants of the Sun című sorozatot néztem meg. Érdekes volt és sok vicces cselekmény volt benne, illetve akciókban is bővelkedett, persze a romantikus szerelmet is nyomták benne több szálon is. 2016 film, a romantika olyan jól sikerült, hogy a két főszereplő idén októberben a valóságban is összeházasodtak. Legtöbb ázsiai ország megvásárolta a sorozatot, Japán pl. részenként 27 millió forintot fizetett érte. Thaiföldön a miniszterelnök egyenesen arra buzdította a népet, hogy nézzék a Descendants of the Sunt, mert a hazaszeretet bemutatásáról, a hazafiasságról szól, és példaként szolgálhat a thaiok számára. Egyéb érdekességet itt lehet  olvasni róla. Alább itt van a bemutatója.
 


  2017.12.15. 14:49  Hozzászólás  Válasz wogboy (338) hsz.-re     Olvasás  
  •   340   
Avatar

rendszer admin
 
Nekem a kétkezi munkával nincsen gondom, és az árammal sem.
6 évig 25 000 V-os gépeken dolgoztam (Közlekedési .... Villanygépész tagozat ... Vasúti villanymozdonyok).
De az egyik barátom, az aztán egy fura szerzet annak ellenére, hogy nagyon jó fej. :remulet:
2 műszaki diplomája van, és 3 nyelven beszél majdnem anyanyelvi szinten.
De ha elővesz egy csavarhúzót, egy fűrészt, vagy egy kalapácsot, hogy megszereljen valamit, a felesége már hívja is a rohammentőket.
Általában ilyenkor hosszabb Welness-hétvégét tölt a balesetin. :hiha:
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.12.15. 10:13  Hozzászólás  Válasz Imre (333) hsz.-re     Olvasás  
  •   339   
Avatar

---
 
Szia!

Mi most ezt nézzük! :-D

 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2017.12.15. 10:08  Hozzászólás
  •   338   
Avatar

---
 
Nekem is van történetem, mert én hülye vagyok az elektromos dolgokhoz, annak ellenére, hogy sok elektromos szerszámom van.
8 éves lehettem, és apámnak volt egy öreg vályogból készült lóistálója. Elérte a bontási kort, és egy haver villanyszerelő segített áramtalanítani az épületet.

Én bíztam – vagyis nem gondoltam semmire -, és felálltam a fejő székre, majd belenyúltam az égőfoglalatba, és úgy megvágott, hogy percekig nem volt szívverésem! Aztán kiderült, volt egy eredeti vezeték rendszer, de az hol dolgozott, hol nem, és ezt nem látta a józan villanyhoz értő haver!
Suta vagyok, és mindent a ballal teszek! :-D

Azt a szintet elértem, hogy a távirányítókba kitudom cserélni az elemeket – 50 %-os tévedéssel -, de elektomos „tyúkbelet” csak távolról nézek! :-D

Erre a fiam elektomos mérnöki tudást szerzett! A komputert is ő szokta átnézni, és azt nem tudom követni, milyen gyorsan tudja a kattintásokat! :-D
 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2017.12.05. 17:31  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (335) hsz.-re     Olvasás  
  •   337   
Avatar

terra alapító
 
Na ezen a mobillal való harcodon jót mulattam. :fetreg: Én is ilyenek miatt hanyagolom. Ráadásul mindig másutt van mint én. Azért néhanapján találkozunk, akkor meg fekete, tölteni kell és pin kódot követel. :fejvaka: Az ismerőseim már tudják, hogy emailt kell írni, arra hamarabb kapnak választ.
 


  2017.12.04. 23:34  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (335) hsz.-re     Olvasás  
  •   336   


---
 
Nálunk a nagyobbik fiam műszaki informatikusnak tanul. Bár programozni jobban és gyorsabban tud, mint én (nem kell neki szemüveg), de műszaki dolgokhoz mindig jobban értettem, pláne, hogy életemnek volt egy olyan időszaka, amikor másodállásban számítógépeket javítottam és állítottam össze. Nagyobb rutinom van, de nem ez a szakmám. Szomszédhoz átment ingyen segíteni neki, mert 2 évig nem kapcsolták be az egyik számítógépet, mert a notebook elvarázsolta őket. Aztán az alaplapi hibás lett, így előszedték a régit, de az meg nem indult. Gyerek órákig szórakozott vele, aztán telefonon áthívott. Kb. 10 perc után rájöttem, hogy lemerült az alaplapban az elem, kicseréltem és minden működött.
Telefonokkal ugyanígy vagyok, mint te. Én állítom be, frissítem, javítom a család, illetve barátok összes tabletjét, telefonját, de nekem régi hagyományos nyomógombos van. Ütés és vízálló. Nekem az kell, mert én csak telefonálok rajta felesleges a sok okosság, amit tud az okostelefon. Ami miatt leginkább az okostelefon ellen vagyok, az azért van, mert állandóan tölteni kell. Az én telefonomat 3 hetente töltöm, régen havonta.
 


  2017.12.04. 23:21  Hozzászólás  Válasz Imre (334) hsz.-re     Olvasás  
  •   335   
Avatar

rendszer admin
 
Nálunk már az a helyzet, hogy a gyerekek diktálják a technikát.
A lányomba még kis korába sikeresen elültettem a számítógép-mérget, így mire felnőtt, informatikából kiemelt vizsgákat tett.
A férje is kellően ott van a témában, de szerencsére csak annyira "kocka", hogy nincsen egész nap a géphez ragadva.
Így aztán mindig ők hozzák a technikát, én meg csak próbálom használni, ami szerencsére számomra nem túl nagy feladat.
Aminél meg elakadok, azt megkérdezem, mert van kitől .... :)

Igazából csak a mobillal állok hadilábon, de az majdnem napi szinten.
Pedig még ezt az oldalt is néha a mobilról szerkesztem, programozom, főleg ha valahova messzebb megyek, utazom.
Már nem is tudom, hány alkalommal akartam a falhoz vágni .... :hiha:
Alig tudok írni, mert mindig legalább két karakter jelenik meg, állandan törölgetnem kell.
Amit el akarok indítani, hiába koppintok rá akár mennyiszer, rendszerint nem akar elindulni.
De ha nem akarok semmit elindítani, akár hogy fogom meg a mobilt, valamihez mindig véletlen hozzá érek.
Ami persze akkor is egyből elindul, ha csak két tized milliméterre közelítettem meg ... :remulet:
Beállítom a hangjelzéseket, a fele nem úgy működik, ahogy beállítottam.
Ha megyek valahová, rendszerint majdnem mindig ugyanazokat a zeneszámokat hallom a fülesbe, amiket előzőleg.
Hiába állítom át, hogy ne véletlen sorrendben játsza le a számokat, hanem szép sorba, egy idő után mindig elállítódik.
Szóvala mobillal folyik a harcom nap mint nap, de legalább nem unatkozom .... :fetreg:
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.12.04. 22:49  Hozzászólás  Válasz tgwh (331) hsz.-re     Olvasás  
  •   334   


---
 
Ezért jobb pl. az X96, mert kivált egy nas szervert. Kapcsolsz hozzá egy külső winchestert és meg tudod osztani vele a wifin keresztül. Aki a wifidre csatlakozik, az mind látja a winchesteren lévő filmeket, képeket, zenéket, egyebeket és hozzá is fér, ha úgy állítod be. Pl. Én úgy állítottam be, hogy mindenki tudja nézni, de csak az én Pc-mről tudom törölni, vagy rátenni a fájlokat.
 


  2017.12.04. 22:45  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (330) hsz.-re     Olvasás  
  •   333   


---
 
Szintén sorozatnéző vagyok. Tv-ben utálom megnézni, mert nem szeretem a sok reklámot, illetve nem akkor van, amikor éppen ráérek. Ezen meg akkor nézem amikor akarom, akkor állítom meg, amikor akarom. Minden film formátumot megeszik, nem úgy, mint a Tv-be beépített lejátszó. A mostani 2-3 órás filmeket meg nem szeretem, mert bealszok rajtuk. Szeptember-október és novemberben végig toltam trónok harca összes évadot, de sok egyéb jó sorozatot is, de azokat még előtte.
Illetve, mint említettem megszerettem a koreai sorozatokat. Nincs bennük annyi trágárság, meztelenkedés és erőszak, mint az amerikai filmekben. Érdekes számomra a régi keleti gondolkodásmód, öltözködés és egyéb tradíciók. Régen "A palota ékköve" volt az első amit láttam, azt még tv-ben, de sok részről lemaradtam. Most, hogy gond nélkül meg tudom nézni a nagy képernyős tv-n, már nem csak szinkronos, hanem feliratosokat is nézek. Igaz válogatok, nézem a rajongói oldalakat és az értékelések alapján, illetve leírás alapján választok. Sok nagyon jó és érdekes sorozatuk van. Szerencsére ezek mind mások és nincs csak 1 évad. Általában 16 részesek, de vannak kivételek, amik akár 60 részesek is lehetnek.

Egy japán sorozatot is megnéztem, az is jó és érdekes volt. Japán sógunátus utolsó évtizedéről szólt.
 


  2017.12.04. 22:28  Hozzászólás  Válasz tgwh (331) hsz.-re     Olvasás  
  •   332   
Avatar

rendszer admin
 
Mindenkinél máshogy van, és mindenki másképpen csinálja.
Írtam, is, hogy csak egy példa ....

Igen! Ha megadsz neki egy torrent klienset, az beolvassa, és le is tölti.
Ha van 3 különböző géped hálózati kapcsolatba (és esetleg még egy NAS-szervered is), és mindegyiken van torrent kliens, az fogja letölteni, amelyiket megadod neki.
Vagy megadsz egy filmet a böngészőben, és elindítja azon a TV-n, amelyikre akarod (persze amelyik fel van okosítva).
Ezek mind beállítási kérdések, ki hogy szereti, mit, hova, és hogyan telepít, és miből tud gazdálkodni.

Bár milyet is veszel, az még attól nem fog működni, hogy csak összedugod. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.12.04. 21:58  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (329) hsz.-re     Olvasás  
  •   331   
Avatar

terra alapító
 
Tehát a mobilon a böngésző feldob egy ablakot, hogy mi legyen, te meg lemented a pc-re? És onnan automatán indul?
Legtöbb embernél nincs ám szerver :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.12.04. 21:40  Hozzászólás  Válasz Imre (327) hsz.-re     Olvasás  
  •   330   
Avatar

rendszer admin
 
Most már én is igen ritkán torrentezek, nagyon sok mindent megtalálni az általad említett oldalakon! :)
Filmeket nem is nagyon szoktam szedni, ezért is maradtam le az Utódok 2-ről.
Én inkább sorozatokra vagyok rákattanva, azokat meg nem mindig, és nem mindegyiket lehet megnézni rendesen.
Én meg szeretem sorba nézni őket ahogy van időm. Ha úgy jön ki, akkor csak egy-két részt, de ha olyan napom van, akár egy egész évadot. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.12.04. 21:20  Hozzászólás  Válasz tgwh (328) hsz.-re     Olvasás  
  •   329   
Avatar

rendszer admin
 
Bocsi, kicsit pongyonál fogalmaztam. :)

A torrent fájl nincsen automatikusan beállítva, így amikor letöltöd, feldobja az ablakot, hogy mit akarsz vele csinálni.
Na', itt adom meg neki a NAS-szervert (így "dobom fel oda" :) ).

Kell egy WIFI jelerősítő, amit egy olyan ablakba helyezel el, amelyik a kertedre néz.
Mindenképpen olyat érdemes venni, amelyiknek a működési frekvenciája tudja a 2,4 GHz-et, és az 5 GHz-et is.
Tutira tudod használni a kertben a mobilt, akár filmet is nézhetsz vele.
Csak a WIFI jelet alaposan, és rendesen le kell kódolni, mert a környékeden legalább 12 szomszéd mobiljában be fog jelentkezni a WIFI-d. :hiha:
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.12.04. 20:18  Hozzászólás
  •   328   
Avatar

terra alapító
 
Hogy dobod át a linket szerverre, ez a rész nem tiszta.
Csak itt ugye 15mb-os net van ám :D oks, jövőre lejár a hűségidő, valami lesz, min. 60mb-os, az a második legkisebb (meg szoktam várni, amíg maguktól emelnek, talán 0,25mb-ról indultunk :D ). Legjobb esetben a nappaliba kerül ki a modem meg a set top box. Csak akkor meg a kertben lesz gyenge a wifi :D legalapabb wifi routert vettük, gondoltuk elég, hát nem... viszi az 50 métert amit ígért a doboz, ha csak egy ablakon kell átmenni a jelnek. 2-3 fal már nullázza :D lógassam fel az ajtókeret alá? :hiha:
Meg aztán nekem már arra is kell gondolnom, hogy megadja magát a nem okos tv.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.12.04. 19:05  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (326) hsz.-re     Olvasás  
  •   327   


---
 
Teljesen igazad van egyébként.
Én már újabban csak nagyon ritkán szedem le torrentről, ezek csak a koreai sorozatok, miket csak torrenten találok meg feliratozva.

Libreelec alatt az utódok 2 annyi, hogy megnyitom a movie shark-ot -szimpla keresés- beírom utódok 2-kidobja szinkron dvd-rip-rákattint és ott kidobja a netes tárolókat. Rengeteg van én a vidto, estream, openload, vagy indavideo közül szoktam választani, mert elég gyorsak. Egyiket kiválasztom és már nézem is, nem tölti le csak a memóriába és HDMI-n egyből nyomja is a tv-re. Igaz ha nem tölti le a winchesterre, akkor nem is tudom megosztani, de legalább feleslegesen nem szedem le és nem foglal helyet, nem kell seed-elni.
 


  2017.12.04. 18:48  Hozzászólás  Válasz tgwh (321) hsz.-re     Olvasás  
  •   326   
Avatar

rendszer admin
 
Az biztos, hogy olcsót nem szabad venni, mert vagy kamu, vagy gagyi, vagy gyenge (például a WIFI-je, vagy akadozik az egész, vagy vibrál, stb ....).

Nálunk (pontosabban a gyerekenél) Chromecast-2  van.

Bedugod a HDMI-be, a töltőjét vagy rákapcsolod, vagy ha nem használod a TV USB bemenetét, egyszerűen csak oda bedugod a töltővezeték másik végét (akkor onnan kap áramot).
Az igaz, hogy van az internet modem után egy NAS-szerver, ahova majdnem minden letöltés kerül, de onnan áthúzható bármelyik számítógépre, tablettra, vagy mobilra, amelyik a rendszerbe van.
Ráadásul ezzel minden média platformot el tudsz érni (TV - Film (például YouTube) - Zene - Hírújság).
Mivel általában a mobillal vezérled, csak legfeljebb a megfelelő applikációt kell hozzá letöltened a mobilra.

Csak egy példa! (ha én 60 felett meg tudom csinálni, akkor másnak sem lehet olyan nehéz)
Valahogy lemaradtam az Utódok 2 című filmről
    Mobilon Chrome böngésző - nCore oldal, belépés, letöltési oldal, keresés, letöltés - a letöltési link átdobva a NAS-szerverre
      Letöltés cca. 1,5 perc (100/100-as DIGI) - a film átdobva a nappaliba a TV-re, és play.
        Ennyi idő alatt még egy rendes KV sem jön le .... :D
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.12.04. 18:04  Hozzászólás  Válasz tgwh (321) hsz.-re     Olvasás  
  •   325   


---
 
Nekem ilyen X96-os van már egy a nappaliba.
Még áprilisban megjött, tehát a cikk előtt. 2 Gb memóriával vettem. Annyit tennék hozzá a cikkhez, hogy nekem sokkal jobban bejött úgy, hogy libreelec-et és a hozzávaló Kodi-t telepítettem microSD kártyára és arról üzemeltetem. Rá van csatlakoztatva egy 1 Tb külső winchester és a LibreElec (tulajdonképpen linux, minden előnyével együtt) segítségével, minden a winchesteren lévő tartalom megosztható a belső hálózatunkon. Tehát a gyerek pl. bárhol nézhet tableten, telon, vagy sz.gépen filmet a windhesterről. Mint egy Nas. Wifin keresztül is. De a netről is nézhetem a filmet tv shark, movie shark, exoshark, youtube, indavideo, animeaddicts, stb. keresztül.
Mivel nagyon bevált ugyanilyet akartam rendelni a feleségemnek is, mert nagyon rácuppant a neten elérhető sorozatokra és lassan kiszorít esténként a nappali tv elől. Persze van jobb is drágábban.
Amire figyelj 2 Gb ram legyen és S905X procija legyen a tv okosítónak. S905W az S905X butított változata, ezért a W-s olcsóbb is. Az S912 nagyon jó, de nincs rá LibreElec, illetve van, de nem stabil, viszont ezek elég erősek az androiddal is. De én nem szeretem az androidot, ezért nekem már másnap LibreElec-kel ment a gép. Sok minden sokkal egyszerűbb és gyorsabb rajta. Viszont az androiddal akár játékot is használhatsz (erre a S912 alkalmasabb). Nekem játékra nem, csak filmnézésre kellett erre szerintem ár-érték arányban a legjobb egy S905X procis LibreElecet futtató okosító. Sokat érdeklődtem, olvastam és próbálgattam (másoknál) is, amíg ezt magamnak letisztáztam.
 


  2017.12.04. 17:48  Hozzászólás  Válasz Imre (323) hsz.-re     Olvasás  
  •   324   
Avatar

---
 
Ebay-en nagyon nem mindegy, kitől vásárolsz. Pendrive-hoz és hasonló cuccokhoz tudok egy nagyon megbízható eladót (ha gondolod, elküldöm) "Fél ország" tőle rendel.
 


  2017.12.04. 17:44  Hozzászólás  Válasz délkelet (322) hsz.-re     Olvasás  
  •   323   


---
 
Ebay-on ráfizettem egyszer egy ilyen kezdőre. 2 db. 8Gb pendrive. Mindegyik működött amikor megjött, de 2 hónap múlva mindegyik behalt. Amikor reklamálni akartam addigra a kezdőt is törölte az ebay. Más is megszívta vele.
 


  2017.12.04. 17:41  Hozzászólás  Válasz Imre (320) hsz.-re     Olvasás  
  •   322   
Avatar

---
 
Nem biztos, hogy igazad van :) Valahol el kell kezdeni, nem lehet rögtön ezres megrendelésszámú valaki. Visszajelzés pedig ennél a cuccnál azért nincs, mert a legelső db-ot nov. 21-én vették meg, tehát valószínűleg még meg sem érkezhetett, így értékelés sem születhetett.
 


  2017.12.04. 17:37  Hozzászólás  Válasz Imre (320) hsz.-re     Olvasás  
  •   321   
Avatar

terra alapító
 
Tv okosító érdekelne, meg a wifi erősítőket is megnézem, köszi.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.12.04. 17:31  Hozzászólás  Válasz délkelet (319) hsz.-re     Olvasás  
  •   320   


---
 
Látom, csak egy visszajelzése sincs és össz 14 rendelés. 2017 szeptember 17.-én kezdtek árulni aliexpress-en. Ettől nem vennék semmit. Minimum 2 éve árulótól veszek csak. 5 év alatt még nem is csesztem rá egyszer sem, pedig sokat vásárolok, ma is 4 csomagom jött.

Idén rendeltem karácsonyra tv okosítót a Vontar-tól. 1 hónap után jelzett, hogy elveszett a csomag. Mi legyen küldjön másikat (de nem garantálja, hogy ideér karácsonyra) vagy fizesse vissza a pénzt. Kértem a pénzt 5. nap a számlámon volt. Magyarországra beért, de itt elveszett. Írta az ügyintéző a postával a megtérítést Ők elintézik. Nem mindegyik ilyen korrekt. Egy másiktól rendeltem, aki garantálta, hogy ideér. Remélem ez nem tűnik el Magyarországon.

Ez talán jó lesz.
 




  2017.12.04. 17:19  Hozzászólás  Válasz Imre (317) hsz.-re     Olvasás  
  •   318   
Avatar

---
 
A tól -ig-nál a végét kell nézni, mert huncutok :nahat: Van 9.90-es is, de lényegtelen a különbség, inkább a rendelésszámot célszerű figyelni (meg természetesen a Free shipping-et)
Nem néztem végig az összeset
 




  2017.12.04. 17:04  Hozzászólás  Válasz délkelet (315) hsz.-re     Olvasás  
  •   316   


---
 
Nem baj. Nem csak az árat nézem, hanem az eladót és a visszajelzéseket is. Ettől az eladótól, sok magyar is vett és mind 5 * értékelte. Jártam már úgy, hogy kb. 20% olcsóbb volt az egyik eladó, mint a többi és vitát kellett nyitnom, mert szart küldött. Lényeg, hogy elégedett vagyok vele.
Egyébként nem lehet, hogy euróra állítottad? Egyik barátom még régebben örült, hogy 1 olcsóbban vette meg a GPS-t mint én. Csak én dollárba vettem Ő meg euróba és forintra átszámolva mégis olcsóbban jöttem ki.
 




  2017.12.04. 15:24  Hozzászólás
  •   314   


---
 
Lehet érdekel valakit még rajtam kívül is, ezért írom ide. Wifi jel erősítőt rendeltem az ali-ról, mert voltak részek a lakásban, ahol 40% körüli volt a jel erősség. Kábelezni nem akartam és ezért gondoltam erre. Elég sokat olvastam utána, hogy erős jelet adjon, könnyű legyen telepíteni, stb. Tegnap jött meg. Nagyon jó! A router-en beállított korlátozások (gyerekeknek idő, és weboldal korlátozások vannak beállítva) is ugyanúgy élnek rajta, mintha a router-re kapcsolódnék közvetlenül. Ahol a teló 38%-os jelet vett a router-től, ott a repeater-re csatlakozva 100% jel erősség. Speed testen is ellenőriztem.
Itt lehet megnézni milyet vettem.  . Fekete pénteken vettem 9.9 $ áron, most drágább, de lehet máshol van olcsóbb is. Beállítása 2 perc telefonról.
 


  2017.12.03. 17:17  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (312) hsz.-re     Olvasás  
  •   313   
Avatar

terra alapító
 
Hát de csak nem hagyhatom csak úgy ott :D lehet felhasználom pár régebbi munkám, aztán majd le lesznek cserélve hasonló méretűre.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.12.02. 14:51  Hozzászólás  Válasz tgwh (311) hsz.-re     Olvasás  
  •   312   
Avatar

rendszer admin
 
Ha jelentős mennyiségű és/vagy nagyméretű tartalom van a menü mögött, akkor a menü grafikája már csak másodlagos, mivel a felhasználók a hosszabb lélekzetű tartalommal lesznek elfoglalva.
A sok, és főleg apró tartalmak vannak a menüpontok mögött, akkor van nagyobb jelentősége a menü grafikájának, mivel akkor azt sűrűn használják. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.12.02. 09:55  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (310) hsz.-re     Olvasás  
  •   311   
Avatar

terra alapító
 
Kaptam egy php menükezelő kódot, elég egyszerű és nagyon hatékony, a google robotjai is szeretik. Van egy index.php, fejléc, menü, lábléc, majd a tartalmat oda hívja be.
Egy tartalomkezelő lehet gyorsabb lenne, nem tudom. Félek, ha belelendülök a html5-be, akkor két nap lesz a menü grafika része, meg még kettő hogy a keresőbarát legyen és valid...
Most txt-kben jegyezetelek, az sem rossz, de valahogy nem az igazi.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.12.01. 23:02  Hozzászólás  Válasz tgwh (309) hsz.-re     Olvasás  
  •   310   
Avatar

rendszer admin
 
Általában simán megoldható HTML5-ben is.
Készítesz egy index.html fájlt, amibe egy menü lesz.
Aztán minden különböző dolgot megírod HTML fájlban (azokat is teheted különböző gyűjtómappákba, csak a híváskor kell oda figyelni, mit adsz meg).
Csak egy mappa (például: theme) kell a gyökérbe, amibe a CSS-t teszed (ha egységesen formázni szeretnéd az egészet).
Egy másik mappába (szintén a gyökérbe, például: images) meg az esetleges képek kerülnének.

Ha meg lesz tárhely és domain, akkor csak az egészet felnyomod a gyökérbe, és már mehet is.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.12.01. 20:29  Hozzászólás
  •   309   
Avatar

terra alapító
 
Szép estét mindenkinek.
Pár napja elgondolkodtam, hogy a jegyzeteimet html formátumban kellene rögzíteni, az bővíthető a legkönnyebben, ott lehetne a legjobban katalogizálni. Vagy tartalomkezelő rendszer, de csak a saját pc-men futna. Aztán persze idővel ha szépen kinőtte magát a dolog, akár fel is tölthetném a netre, blog formában lehetne tovább fejleszteni.
Van valakinek bármiféle tapasztalata? Tartalomkezelő rendszerek, offline weblap, akármi.
Megcsinálnám akár sql-ben is, csak nem éppen erre való, meg a php rejtelmeit sem ismerem.
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.11.10. 13:31  Hozzászólás
  •   308   
Avatar

rendszer admin
 
Megépítették a világ első 1000 magos processzorát

Tavaly nyáron publikálta a Kaliforniai Egyetem, hogy kutatói olyan mikrochipet készítettek, ami ezer darab különálló, programozható magból áll. A megoldás ráadásul meglepően energiatakarékos.

A világ legmagasabb órajelű processzorát KiloCore névre keresztelték a kutatók, aminek már a neve is elárulja, hogy ezer magot tartalmaz.
    A lapka 1,78 billió műveletet kezel másodpercenként.
    Az egyéb kiegészítők mellett 621 millió tranzisztor van benne.

Az ezernyi mag mindegyike különálló és önállóan programozható, ezért használaton kívül képesek maguktól lekapcsolni.
Ennek köszönhetően mindössze 0,7 wattnyi energiát igényel a mikrochip működtetése.
Ezt azt jelenti, hogy ideális esetben akár egy egyszerű AA-s ceruzaelem erejével is beéri.

Magát a legyártását az IBM kivitelezte az egyetem számára egy viszonylag réginek számító, 32 nanométeres eljárással ( a mai chipeket már jellemzően 14 nanométeren gyártják ).

Nagyon valószínű, hogy belátható időn belül nem látjuk majd tömeggyártásban ezt az egyedi készüléket, a kutatók egyenlőre kizárólagosan saját használatra készítették.
Viszont már előre megjósolható, hogy ez az iszonyatos sebesség a titkosított adatok visszafejtéséhez, tudományos adatok feldolgozásához és nagy mennyiségű anyagot tartalmazó videók kódolásához nagyon nagy előrelépést jelent majd.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.10.23. 21:10  Hozzászólás  Válasz szanCSI2 (306) hsz.-re     Olvasás  
  •   307   
Avatar

rendszer admin
 
A Terra-kert fórum nem kezel, és nem tárol kiemelt biztonságú személyes adatokat, nem tartalmaz bankkártyával történő vásárlási lehetőséget, vagy tranzakciókat, valamint a fórumban nincsen Google AdWords hirdetéskezelés (aminél újabban igény az érvényes, hitelesített tanusítvány megléte).
Ezért a Terra-kert fórum nem használ SSL (Secure Sockets Layer) technológát, mert jelen körülmények között egyáltalán nincsen szükségünk rá.

Természetesen mindenki úgy állítja be a böngészőjét, ahogy neki szimpatikusabb.

De például ha beállítom, hogy a
  1. Firefox indításakor: A legutóbbi ablakok és lapok megjelenítése
  2. És nem lépek ki a Terra-kert fórumból
  3. És a böngésző bezárása előtt nem zárom be külön a Terra-kert Fórum ablakát
    Akkor a legközelebbi böngésző indításakor a Terra-kert fórum oldalán onnan folytathatom a tevékenységemet, ahol előzőleg abba hagytam, és nem fog zavarni a tanusítvány kéregetés.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.10.23. 15:58  Hozzászólás
  •   306   
Avatar

---
 
Nem lehetne, vagy kellene az oldalhoz egy olyan új tanusítványt feltölteni amitől nem berzenkedne a firefox?
 
Kert,kütyük, munka,matek,morfondír.Ennyi!


  2017.09.21. 06:57  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (304) hsz.-re     Olvasás  
  •   305   
Avatar

---
 
Értem. Köszönöm szépen a választ. :nahat: Ujdonságokat olvastam most.
 
Kert,kütyük, munka,matek,morfondír.Ennyi!


  2017.09.20. 07:28  Hozzászólás  Válasz szanCSI2 (303) hsz.-re     Olvasás  
  •   304   
Avatar

rendszer admin
 
A fórum oldalán belépéskor nincsen beállítva a felhasználónév esetében a kisbetűk és a nagybetűk megkülönböztetése, és így a teljes egyezés igénye.
Sőt belépéskor a felhasználónevet automatikusan konvertálja kisbetűkre az azonosításhoz, és csak a megjelenésben használja eredetiben a megadott felhasználónevet.
Csak egy példa
    ha valaki megadja felhasználónévnek a XIV. Lajos elnevezést, bár ez jelenik meg, de az azonosításkor megadható az xiv. lajos elnevezés is.
    Ebben az esetben sokkal nagyobb jelentősége van a pont utáni szóköznek, mint a nagybetűk és a kisbetűk közötti különbségnek.
Ez egyébként általánosan bevált gyakorlat, ugyanis felhasználónév esetében azonosságot néz, a jelszó megadásakor pedig teljes egyezést követel.
Erre is csak egyetlen példa - Az ELMŰ online oldalán például pont fordítva, minden megadott felhasználónevet nagybetűre konvertál az azonossághoz.
A böngészők pedig mindössze csak azt adják vissza, amit elmentettünk.
Így ha elmentettük a XIV. Lajos felhasználónevet, az adott oldalon azt fogja berakni belépéskor a megfeleő mezőbe.
És ha átírjuk kisbetűre, ugyanúgy be fogunk tudni lépni, de a böngésző már fel fogja dobni a kis ablakot, hogy kivánod-e módosítani a belépési adatokat.

Ez természetesen csak egy általánosan bevált gyakorlat (amit a fórumunk is használ), más oldalak más igényeket állíthatnak be az oldalukra való belépés esetén.
Ettől nem lesz sérülékenyebb az oldal (nem tudják könnyebben feltörni), mivel a jelszó megadása a lényeg.
Ezért van az, hogy egyes oldalak kifejezetten igénylik a jelszó megadásakor, hogy legyen benne kisbetű - nagybetű - szám kombináció, és adott esetben az is meghatározható, hogy a jelszó legalább mennyi karakterből álljon.
Sőt vannak oldalak, ahol meghatározott időnként kötelező jelszót váltani.
Ezek a lehetőségek ebben a fórumban is megvannak (javarészt alapból, kis részben általam megírt módosításokkal), csak egyes követelmények nincsenek aktiválva, mert nem tartjuk szükségesnek.

És ha már informatika:
    A belépés (egy programba), és a beléptetés között, bár a szóhasználat összemosódik, nagyon nagy a különbség.
    A beléptető rendszerek beléptetéskor egyáltalán nem használnak user_nevet, mindössze csak az adott kártya azonosításhoz információs adatként adható meg a beléptető kártyát használó személy neve.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.09.20. 06:07  Hozzászólás
  •   303   
Avatar

---
 
A beléptető nem érzékeny a kis és a nagybetűk közötti különbségre a User nevében?
 
Kert,kütyük, munka,matek,morfondír.Ennyi!


  2017.08.18. 21:40  Hozzászólás  Válasz Jani71 (301) hsz.-re     Olvasás  
  •   302   
Avatar

rendszer admin
 
Bocsi!!!!

Benne maradt egy blokkoló, hogy amíg csináltam, másokat ne zavarjon. :)
Most már jónak kell lennie, még vendégek is láthatják. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.08.18. 19:56  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (299) hsz.-re     Olvasás  
  •   301   


---
 
Sajnos csak egy teljesen üres, görgethető, bézs színű lapot látok. :( :alvaka:
 


  2017.08.18. 16:26  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (299) hsz.-re     Olvasás  
  •   300   
Avatar

terra alapító
 
Szép, mi ez? :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/




  2017.07.15. 21:26  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (297) hsz.-re     Olvasás  
  •   298   
Avatar

terra alapító
 
Hát a kettő együtt van akkora :D
De az a baj, ha kiterjesztésként használom a második monitort, már pedig másra mi értelme lenne, akkor azon csak egyszer adhatom meg a hátteret... persze ez a hátter lehet olyan, hogy egyik fele fullhd, a másik meg kisebb... de az összes háttérre ezt nem fogom megcsinálni :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.07.15. 20:55  Hozzászólás  Válasz tgwh (296) hsz.-re     Olvasás  
  •   297   
Avatar

rendszer admin
 
Így látatlanba nem tudok mit mondani, de elvileg mindegyik monitorra saját fix hátteret lehet(ne) felrakni.

Ha nem hajlított a monitorod, és nem legalább 34”-os, és nincsen legalább 3440×1440 pixeles felbontása, akkor nincs is olyan nagy monitorod .... :hiha:
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.07.15. 19:06  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (295) hsz.-re     Olvasás  
  •   296   
Avatar

terra alapító
 
Nem is értem amúgy, normál fényképet akarsz háttérként betenni, össze-vissza nyújtja... meg úgy amúgy is, utálom a laptopot, be tudod vinni a budira oszt kész, más előnye nincs, de most már egy tablet is van ilyen szinten. Mindenki azért vesz laptopot, mert akárhol tudja használni, aztán fél-két év után már fix helye van, mert tönkrement az aksi, az új meg drága bele...

De hátha tudsz megoldást a bajomra, megkérdezem :D
Windows 8.1, két monitorom van, külön szeretném beállítani rájuk a háttérképet. Valami progi van rá, de 30 napos trial talán. Most változó háttérképek vannak, kijelöltem egy könyvtárat, aztán mind a két monitoron x percenként új fényképre vált át. De az egyikre legalább egy fix hátteret szeretnék.
Megoldható?

ui.: nem az én két monitoromat számolta az egyik extra nagy monitor kategóriába?
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.07.15. 18:29  Hozzászólás  Válasz tgwh (294) hsz.-re     Olvasás  
  •   295   
Avatar

rendszer admin
 
Bizony, mert a legtöbb laptop standard (ajánlott) képernyő felbontása 1366x768.
Asztali monitoroknál nem is nagyon találsz ilyent, legfeljebb ezt az értéket is be lehet állítani rajta, de az már rendszerint ennél többet is tud. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.07.15. 16:23  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (293) hsz.-re     Olvasás  
  •   294   
Avatar

terra alapító
 
Magyarán a legtöbb kertész laptoppal a veteményesben internetezik :D
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.07.15. 12:51  Hozzászólás
  •   293   
Avatar

rendszer admin
 
Csak érdekesség képpen! :)

Számítógépet használók monitor felbontásának gyakorisága - 2017 első negyedévi adatok alapján - csak azok vannak benne, amelyek legalább az 1%-ot elérik.
A FullHD 1920x1080 - 1920x1200-as felbontásnál nagyobb csak a 2560x1440-es van, ami eléri az 1%-ot, és népszerű a gamerek között.
Az Extranagy kategóriában ezen kívül van még majd egy tucat extra nagy különböző felbontású monitor, de darabszámban egyik sem éri el az 1%-ot.
    1024 alatt...▄▄▄▄▄............................................................4,4%
    1024x768....▄▄▄.................................................................3%
    1280x720....▄▄...................................................................2%
    1280x800....▄▄▄▄▄.............................................................4%
    1280x1024...▄▄▄▄▄▄▄.........................................................7%
    1360x768.........................................................................1%
    1366x768....▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄..35%
    1440x900....▄▄▄▄▄▄...........................................................6%
    1536x864....▄▄▄▄▄.............................................................4%
    1600x900....▄▄▄▄▄.............................................................5%
    1680x1050...▄▄▄▄▄............................................................3%
    1920x1080...▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄▄........................................15%
    1920x1200...▄▄..................................................................2%
    2560x1440.......................................................................1%
    Extranagy....▄▄▄▄▄▄▄▄.....................................................7.6%
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.06.18. 14:47  Hozzászólás  Válasz Jani71 (291) hsz.-re     Olvasás  
  •   292   
Avatar

terra alapító
 
Nincs mit, ha kell még valami, csak szóljatok :D :unnep:
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


ElőzőKövetkező

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron