Kedvenc TV csatornád, vagy TV sorozat Terra Lotto Jackpot:
1600 terra    
A Kertészek Kocsmája, ahol kötetlen társalgás folyik a világ nagy dolgairól.
  2015.08.31. 13:36  Hozzászólás
  •   0   
Avatar

rendszer admin
 
Biztos vagyok benne, hogy sokaknak az első reakciója az lesz, hogy " - nekem nincs időm TV-t nézni - ", vagy " - engem nem érdekelnek a hülye sorozatok - ", stb, stb.
Ennek ellenére én biztos vagyok benne, hogy többen igen is néznek rendszeresen, vagy alkalom szerűen TV műsort, esetleg kedvelnek egy TV csatornát, vagy érdekli egy-egy sorozat, amit szívesen néz meg, ha jut rá ideje.
Számomra említésre méltó utolsó magyar sorozat a Szomszédok voltak. De az is biztos, hogy nem vagyunk egyformák, így vannak, akiknek ezek a mai magyar "sorozatok" is tetszenek.
Ebből adódóan ide csak arról írjál, ami érdekel, vagy tetszik, mert arra nem kíváncsi senki, hogy neked "nincs rá időd", vagy "nem érdekelnek".

Mellesleg sokáig én sem néztem a Szomszédok című sorozaton kívül egyet sem, aztán valahogy a kisebbik lányom, és persze a feleségem révén (együtt nézték mindig) valahogy én is rászoktam.
Azért volt közöttük bőven olyan is, amelyik engem nem érdekelt, de volt, amelyiknek már én is vártam a következő részét.

Egyszóval melyik TV csatorna, vagy sorozat tetszik?
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -
 


  2019.09.21. 12:06  Hozzászólás
  •   30   
Avatar

---
 
Már régen jártam itt! :-D

Most nézzük a "A mi kis falunkat", és a "Drága örökösök", végűl a "Jófiúk, jófiúk" sorozatot! Most jött még a sorba, a "Házasodna a gazda" is! Néha gond, mert az RTL törli pár nap után az újabb sorozatokat!
 
"There is no easy way from the earth to the stars”




  2018.01.12. 08:59  Hozzászólás
  •   28   


terra alapító
 
A bosszú (Intikam) 2013  ... nagyon tetszik.

Most a török változatot nézzük (Beren Saat miatt kattantunk rá), sokkal jobb, mint az eredeti amerikai (Revenge).
Most éppen a Viasat 3-on megy, de eléggé szétdarabolták, ezért mi online nézzük, egy-egy rész 90-110 perces.
 


  2017.02.04. 09:19  Hozzászólás
  •   27   


---
 
Konkrét kedvenc tv csatornám nincsen, de van pár tv sorozat és műsor amit kisebb nagyobb rendszerességgel nézek.

Food Unwrapped : Channel 4 os sorozat az élelmiszerekről ránt le néhány "titkot" semmi gusztustalan, csak honnan származik, hogyan gyártják ilyenek.



Bevalom ősszintén néztem a farmot egyszer készre,de baromi rossz volt.

Ja igen meg The grand tourt is nézem minden héten.
 


  2017.02.04. 00:49  Hozzászólás  Válasz tgwh (25) hsz.-re     Olvasás  
  •   26   
Avatar

rendszer admin
 
Nem láttam még, de nekem valahogy a magyar sorozatok nagyon nem jönnek be ..... :(

Az utolsó, amit megnéztem, és még tetszett is, az a "Szomszédok" sorozat volt.
Aztán amikor elindult a "Barátok közt" sorozat, az eleje határozottan tetszett, és reménykedtem, hogy lesz egy jó magyar sorozat is, de aztán egyre jobban "elfajult" a hülyeség felé. Mára már azt sem tudom, hogy egyáltalán miről szól .... :)

A többiről meg inkább nem mondok semmit. :D
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2017.02.03. 19:39  Hozzászólás
  •   25   
Avatar

terra alapító
 
A mi kis falunk című sorozat első részét látta v.ki? Este tervezem megnézni. Remélem jobb lesz mint A farm...
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2017.02.03. 19:39  Hozzászólás
  •   24   
Avatar

terra alapító
 
A mi kis falunk című sorozat első részét látta v.ki? Este tervezem megnézni. Remélem jobb lesz mint A farm...
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2016.11.01. 09:06  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (0) hsz.-re     Olvasás  
  •   23   
Avatar

---
 
Szia Admin!

"Egyszóval melyik TV csatorna, vagy sorozat tetszik?"

A Gasztro nekünk is, és a Maradj talpon - Duna World! :dejo:
 
"There is no easy way from the earth to the stars”


  2016.09.16. 12:26  Hozzászólás
  •   22   
Avatar

rendszer admin
 
jennifer.jpg
------------------------
Megtekintve 8030 alkalommal.



A legújabb hírek szerint Alexandra "Alex" Quinn (Jennifer Esposito) fogja helyettesíteni Anthoni DiNozzó különleges ügynököt az NCIS újabb részeiben.
Ez hamarosan kiderül, mert a CBS a jövő héten kezdi vetíteni az USA-ban az NCIS 14. évadját.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -




  2016.09.11. 08:47  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (0) hsz.-re     Olvasás  
  •   20   
Avatar

rendszer admin
 
Valóban néha kicsit sci-fi jellegűek egyes dolgok, de nem kellene annyira kinevetni.
Az, hogy az FBI milyen hatékonyan, és hogyan dolgozik, az egy dolog.
Sikerek, és bukások vannak rendesen, a kérdés csak az, hogy mikor melyiket nagyítják fel a médiák.
De Magyarország teljes szerverparkja nem tudná befogadni azt az adatmennyiséget, amivel például az FBI dolgozik ....
És dolgoznak olyan szoftverekkel, amiket mi, halandó egyszerű emberek tényleg csak filmekben látunk, és így azok is sci-fi-be illőnek tűnnek.
Amikor például valakit köztéri kamerák felvételei alapján a cipőfűzőjéről beazonosítanak, jókat mosolygunk, de igazából ez működik, és valóság.
Amikor például egy földön heverő gyufásdobozon mászkáló hangyáról műholdas élő kép segítségével meg tudják mondani, hogy az a hangya milyen fajta, ez igazából működik, és valóság.
Had ne soroljam tovább ....
Azért, mert valamit mi nem használunk, vagy nem tudunk róla, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. :)

Hopsssz! Mellé nyomtam .... :D

Válasz tgwh (19) hsz.-re.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2016.09.11. 08:30  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (18) hsz.-re     Olvasás  
  •   19   
Avatar

terra alapító
 
Na de jó.
Mindig jókat röhögök a magyar rendőrökön, hogy ,,na mi van, nincs matriatöredék felismerő adatbázis?'' :D :D :D a matricatöredék helyett akármi behelyettesíthető :D megnézném mekkora az fbi valós adatbázisa, valóban tudnak-e minden homokszemet azonosítani származási hely szerint :dejo:
Nem lenne rossz amúgy, csak hát ez a sok hülyeség...
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2016.09.11. 08:25  Hozzászólás
  •   18   
Avatar

rendszer admin
 
Pár apró új hír a "nézettebb" sorozatok közül, ha valaki még nem hallotta:

Elkaszálták a Dr. Csont (Bones) sorozatot.
Elkaszálták a Castle sorozatot.
Elkaszálták a CSI és a CSI: Cyber sorozatokat (az utóbbi bukása miatt), így a CSI franchise-nak végleg vége.
Elkaszálták a Person of Interest (A célszemély) sorozatot.

Dübörög tovább a hivatalosan is a világ legnézettebb sorozata, az NCIS franchise (NCIS ~ NCIS-Los Angeles ~ NCIS-New Orleans) újabb évadokkal.
A CBS berendelte az NCIS 14. és 15. évadját. Minderre azt követően került sor, hogy Mark Harmon aláírt még két szezonra.
Az már biztos, hogy Michael Weatherley (Anthony DiNozzó nagyon különleges ügynök) véglegesen távozik a 13. évad végén.
    Ezzel végleg vége lesz a "Ziva David feelingnek" is a sorozatból (a 13. évad utolsó részében kiderül, hogy miért is).
A karakter pótlását az előzetes tervek szerint egy nagyon kemény, de nagyon csinos FBI ügynökkel szeretnék megoldani.
És csatlakozik majd a csapathoz egy újabb (elvileg végleges) szereplő is Wilmer Valderram személyében.
A színész egy olyan ügynököt fog játszani, aki évekig tartó titkos küldetés után bukkan fel, sokan már azt hitték, hogy régen meghalt.
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.10.25. 17:22  Hozzászólás  Válasz tgwh (16) hsz.-re     Olvasás  
  •   17   


---
 
Nem egészen két óra múlva pótolhatod. Mutatták a kertet is.
Ha itt elolvasod ezt a néhány írást, akkor ott van, hol adják, hol ismétlik.
 


  2015.10.24. 19:36  Hozzászólás  Válasz Ziza (15) hsz.-re     Olvasás  
  •   16   
Avatar

terra alapító
 
Pedig néztem volna. Egyszerűen nem találom hol lesz és mikor, egyik tv műsoros portál sem működik rendesen...
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/




  2015.09.20. 15:17  Hozzászólás  Válasz gergerg (13) hsz.-re     Olvasás  
  •   14   


---
 
Köszönöm. Megnéztem. Kár, hogy a süteményekről több szó esett mint a fákról. De ez természetes, hiszen egy gasztro műsorról volt szó. Sajnos nincs olyan riporter egyéniség aki hasonló módon elmenne a termőtájakra és színes műsorokat készítene a kajszi (és egyéb gyümölcsök) termesztéséről és a helyi fogásairól.
 






  2015.09.17. 17:27  Hozzászólás  Válasz Ziza (10) hsz.-re     Olvasás  
  •   11   
Avatar

rendszer admin
 
Odaírtam a műsort.
Mindig szombaton van az adás a DunaTV-ben, és mindig vasárnap ismétlik a Duna World-ben. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.09.17. 17:09  Hozzászólás  Válasz alex (8) hsz.-re     Olvasás  
  •   10   


---
 
Vasárnapi adást láttam, amiben következő résznek mutatták.
Így vasárnap 19:00.

A vasárnapi ismétlés, de nem tudom melyik ismétlései. Az biztos, hogy már az új éved.
Lehetséges a szombati adást ismétlik, de a tuti vasárnap 19:00.
 


  2015.09.16. 20:09  Hozzászólás
  •   9   
Avatar

rendszer admin
 
Gasztroangyal

SZOMBAT (szeptember 19.)
17:00 DUNA TELEVÍZIÓ
VASÁRNAP (szeptember 20.)
1:20 DUNA WORLD (ism.)
5:50 DUNA WORLD (ism.)
19:00 DUNA WORLD (ism.)
SZOMBAT (szeptember 26.)
17:00 DUNA TELEVÍZIÓ
VASÁRNAP (szeptember 27.)
1:20 DUNA WORLD (ism.)
5:50 DUNA WORLD (ism.)
19:05 DUNA WORLD (ism.)

Azt nem tudom, hogy melyik részben lesz szó a sárgabarackról, de ha tényleg a következő részben, akkor 19.-én szombaton 17:00-kor. :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -




  2015.09.14. 17:42  Hozzászólás
  •   7   


---
 
A fórum témáihoz is kapcsolódóan, egy reality a Gasztroangyal.
Új részekkel jelentkezik. Hétvégén a dinnyével foglalkoztak, a következő adásban a sárgabarack (is) lesz témája.
 




  2015.08.31. 18:01  Hozzászólás  Válasz tgwh (4) hsz.-re     Olvasás  
  •   5   
Avatar

rendszer admin
 
Nagyon jó volt ez a Hallo, Hallo sorozat.
De amitől igazán ki tudtam bukni az a Csengetett Mylord sorozat volt.
A legrosszabb hangulatomban sem tudtam röhögés nélkül nézni .... :D

Meg az a Buszos sorozat is, nem jut eszembe most a pontos címe ... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.08.31. 17:43  Hozzászólás
  •   4   
Avatar

terra alapító
 
Hát ha van időm tv-zni, akkor elég változatos :D
Fox-on megy a Walking Dead, nem rossz :D előtte a Vikingeket néztük, a Grimm - össze-vissza mindenféle adón, ahol épp volt -.
De mindig ott vagyok, hogy amit néznék, azt akkor adják, amikor nem tudom nézni. Vagy pedig félbehagyják a sorozatot, netán előről kezdik.
Ezért inkább megnéztem neten :D jó, most mobilnettel nem, de jövőre lesz normális net, azzal biztos inkább pc-n nézem.

Volt rég egy Halló halló című vígjátéksorozat, az valami fantasztikus volt! :D


Hasonló volt a Fekete vipera, azt még nem tudtam végignézni :D
- Fiúk, úgy értesültem, hogy egy német kém lehet köztünk!
- Hans, tudsz erről valamit?
- NEIN!! :D :D


A második világháborús filmeket a természettudományi csatornákon megnézem, de a Hitleresekből már elegem van, minden karácsony előtt azt adják...
Vannak elég rosszak és tévesek is, ahol pl. a hunokat és Atillát vérengző vadállatnak állították be, na arra azért rányomni a BBC logót kicsit durva dolog volt.


Maradjunk annyiban, hogy anime, sci-fy, fantasy, ókor-középkor, világháborúk, de ezekből sem mindegy, milyen :mrgreen:
 
,,Nem halott az, mi fekszik örökkön, A halál sem ér át végtelen időkön.'' /Lovecraft - A névtelen város/,,Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” /Wass Albert/


  2015.08.31. 17:15  Hozzászólás
  •   3   
Avatar

rendszer admin
 
Egy időbe nagyon szerettem nézni a Hallmark csatornát.
De aztán, amikor már 7-edszer láttam a Visszatérés a titkos kertbe című filmet, valahogy elpártoltam tőle .... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2015.08.31. 16:19  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (1) hsz.-re     Olvasás  
  •   2   
Avatar

---
 
Szinte csak a Discovery-ket, NGC-ket és hasonlóakat nézek (ezen belül is főleg a csillagászati témák és a II. vh-s doku filmek érdekelnek). Ha film, akkor nagyon szívesen nézem a jó francia filmvígjátékokat (tudok ajánlani néhányat :) )
 


  2015.08.31. 13:48  Hozzászólás
  •   1   
Avatar

rendszer admin
 
Kezdem akkor én:

Nálam mostanában a CSI - NCIS helyszínelők sorozatok vannak a toppon.
Most indult be az újabb az NCIS - New Orleans

De bármennyire meglepő, az első helyen jelenleg a Violetta áll! :D
Több, mint egy éve kaptam egy ismerőstől egy filmet, az volt a címe: Violetta - a koncert.
Koncert film, és a zenéje nagyon tetszett. De ami megdöbbentett, nem az volt, hogy fiatal - tini lányok mennyire együtt énekeltek a szereplőkkel, hanem az, hogy némelyik szülő, nagyszülő is ugyanúgy együtt énekelt velük.
A vége az lett, hogy megnéztem az első évadot, majd a másodikat is, és alig várom a hónap végétől a 3. évadot. :)
Aki esetleg nem tudja miről van szó, érdemes ezt elolvasni:
http://divany.hu/kolyok/2015/08/29/violetta_a_koncerten_is_tarolt/ 
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -



Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron