“A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Fil. 2,6-8)
A keresztre feszítés gyökerei, mint halálos ítéletet végrehajtó kínzó és gyilkos eszköz, az i.e. VII-ik századi Egyiptomba nyúlnak vissza. Karthágón keresztül jut Európába, a görögök, majd a a rómaiak fejlesztik tökéletességig. Hazaárulóknak, katonaszökevényeknek és gyilkosoknak kivégzési módja volt. Az elítélt személyt előzetesen levetkőztették, egy oszlophoz kötözték, majd két katona, két feléről állva, tetőtől talpig megkorbácsolta. A korbácsnak rövid nyele volt, amelyhez körülbelül két méteres bőrfonal volt erősítve. Végei szabadon voltak, fát, csontot és fémet (főként ólmot) fűztek rá. A becsapódásnál, a korbács szakított, behatolt a húsba, izmokba, egészen a váztartó izmokig. Ez hatalmas fájdalmat, vérvesztességet okozott és sokkolta a testet. Jézust ezután felöltöztették bíborba, töviskoronát tettek a fejére, hajlongtak előtte, köpködték, ütötték, verték, és kérték, hogy prófétálja meg (találja ki), hogy ki ütötte meg. Hátára kötözték a patibulumot (a kereszt vízszintes részét, kb. 35kg) és kényszerítették, hogy menjen fel a Golgota hegyére. Itt letépték Róla a bíbor köntöst, feltépve ezzel sebeit, majd a földre dobták a porba, és miután összeszerelték a keresztet (összeszegezték a sztipesszel, függőleges része a keresztnek) az áldozatot ráhúzták és rászegezték. Arra ügyeltek, hogy ne üssék át a véredényeket, de a csukló végződésénél, ahol kezdődik a tenyér a sok apró csontokkal, úgy ütötték be a szögletes, kovácsolt szegeket, hogy azzal lehetőleg sértsék, megszakítsák a kézbe menő ideget. Ezután kötelekkel felállították a keresztet és az előre elkészíttet lyukba eresztették. Az áldozat kifeszített állapota miatt, egy idő után (kb. 20-30 perc) nem jutott elég levegőhöz, ezért a szegektől kellett felnyomja és húzza magát, hogy tele tudja szívni tüdejét. Ez hatalmas fájdalmat okozott, mert a sztipeszt oldalát durvára hagyták, felszakította a sebeket, ráadásul a szegek ingerelték az idegeket amelyek, a fáradság, vérvesztesség és fájdalom miatt görcsbe rándították a testet, embertelen alakot szülve. A elítélt miután levegőhöz jutott, kimerülten esett vissza. Ez a játszma eltarthatott, 3-4 órától, 2-3 napig is, attól függően, hogy mennyire volt megkorbácsolva az áldozat vagy milyen típusú keresztre tették, amíg bekövetkezett a fulladásos halál. Ha véget szerettek volna vetni a haláltusának, eltörték a lábszárcsontokat, így a halál hamar beállt, mert többet nem tudtak felemelkedni és levegőhöz jutni. Jézussal mégsem ez az embertelen halál végzett, mire eltörték volna a lábát, Ő már halott volt. Volt valami ami Neki jobban fájt, valami amitől már vért izzadott, amitől szíve meghasadt, a bűneink amit magára vett. A legkönnyebb és legszörnyűbb bűnök, az Én és a Te bűnöd, és mindazoknak bűnei akik valaha éltek vagy élni fognak ezen a Földön.
(prófécia 900 évvel korábban) “Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.” (Zsolt. 22,16-19)
(beteljesedés) Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin. A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!” (Lk. 23:34-35)
|