Fák, bokrok, virágok, és ami közöttük van! Terra Lotto Jackpot:
1600 terra    
  2020.07.23. 06:16  Hozzászólás
  •   20613   
Avatar

rendszer admin
 
Nálunk is van valami hasonló kötődés a most már Romániai területekhez, bár akkor még nem kellett átszökni a határon.
A családi legenda szerint a dédnagyapám, és a dédnagymamám az 1800-as évek végén fiatalon elszöktek otthonról, Aradról.
Budapestre akartak menni, de ott sehol nem találtak olyan albérletet, amit meg tudtak volna fizetni a kevés pénzükből.
Így aztán (akkor még Budapest mellett), Rákoscsabán találtak szállás egy (nem rokoni) ismeretség kapcsán, és szerencsére munkát is.
Rákoscsabán házasodtak össze, és nagyapám már itt született 1899-ben. :)

Bár a történet mára már csak legenda, de az "Aradi kötelék" az biztos, mert gyerek koromba nagyon sok aradi rokon megfordult nálunk egy-két éjszakára a '60-as - '70-es években, néha családostól. Akkor még sokan csak úgy tudtak átjönni hivatalosan Magyarországra, hogy amikor volt valami Magyar-Román sportmérkőzés, aki Romániában vett rá jegyet, azt a román hatóságok "hivatalosan áthozták" arra az egy-két-három napra Magyarországra.
Az egyik aradi rokonunk így jutott ki végül szerencsésen családostól Kanadába.
Az egyik Magyarország - Románia focimeccsre eljöttek, nálunk aludtak, majd amíg zajlott a focimeccs, hogy mi módon, azt nem tudom, de szerencsésen kijutottak Bécsbe.
Onnan meg pár hét után tovább. :)
Még a '70-es évek végén, a '80-as évek elején is eléggé rendszeresen kaptunk tőlük leveleket, üdvözlő lapokat (akkoriban még ez volt a divat, nem volt internet :D ). :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2020.07.22. 23:44  Hozzászólás  Válasz Alibá (20608) hsz.-re     Olvasás  
  •   20612   
Avatar

---
 
Kedves Alibá! Elsősorban a történet miatt majd én is kérnék magot, de ráér a magcsere alkalmával. Feleségem anyai nagypapája Berettyóújfaluban született és Nagyváradon laktak, onnan menekültek Magyarországra. Így nekem ugyan vér szerinti kapcsolatom nincs ehhez a vidékhez, de a gyerekeinknek van, én pedig szeretem az ilyen történettel rendelkező növényeket. Köszönöm!
 






  2020.07.21. 20:02  Hozzászólás  Válasz Alibá (20608) hsz.-re     Olvasás  
  •   20609   


---
 
Kedves Alibá akkor Te egy huncut székely vagy, az én ereimben is székely vér folyik, apám ugyanis Nyárádszeredán született és 1920.-ban szökött át a határon két testvérével együtt. Ha lehetne én kérnék magot. Cserébe küldenék ugyancsak mályva magot, ez évelő és eszméletlen szép virága van. Ha sikerül teszek fel képet, egy mélybordó színüről.
Ez a fajta a kikelés évében még nem hoz virágot, de a második évben már ontja virágait, jó talajon 2-3 méteres magasságot is elér.Nekem csak rózsaszínből volt öt fajtám de sajnos mára számban már nagyon megfogyatkoztak. Ezenkívül van fás szárú mályvarózsám is kb. 5 színben. Ha érdekel ezekből is tudok (sajnos csak ősszel) magot küldeni.
Üdv Zoli
 


  2020.07.20. 20:14  Hozzászólás
  •   20608   
Avatar

terra alapító
 
Egy virágunk érdekes történettel: a háború után nagyapám hóna alá kapta az öt gyerekét és engem és mindent hátra hagyva egy éjjel kézi táskákkal, hátizsákkal átjöttünk a határon Nagyváradról. Berettyóujfaluban élt egy unokatestvére annál szálltunk meg, majd ... a harmadik albérletben volt egy kis kert. Ott nevelt nagyanyám szép virágokat, többek között mályvarózsát. ... kb. 35 év múlva Derecskén építkeztem és a szomszédom eldicsekedett vele, hogy ezt a virágot Z.M. kollegája hozta B.ujfaluból, aki az én nagybátyám volt. Adott belőle magot, azóta nevelgetjük. (A virág minden említettet túl élt. Nem kér valaki magot?)

IMG_4291.JPG
Mályvarózsa
Megtekintve 15219 alkalommal.

 




  2020.07.18. 20:29  Hozzászólás
  •   20606   
Avatar

terra alapító
 
Szegélykert a kerítés és a járda között az utcán. A díszkővel együtt kb. 1 m.

IMG_4307.JPG
Petunia, büdöske, buxus és egy cseresznyefa alja.
Megtekintve 15314 alkalommal.



IMG_4308.JPG
Petúnia közelebbről.
Megtekintve 15314 alkalommal.

 


  2020.07.17. 19:57  Hozzászólás
  •   20605   
Avatar

terra alapító
 
Az alábbi képeken nem a Leándereket ajánlom figyelmetekbe, hanem a szegélynövényként palántolt Büdöskét. Nagyon hálás egynyári növény!

IMG_4305.JPG
------------------------
Megtekintve 15408 alkalommal.



IMG_4300.JPG
------------------------
Megtekintve 15408 alkalommal.



IMG_4303.JPG
------------------------
Megtekintve 15408 alkalommal.



IMG_4302.JPG
------------------------
Megtekintve 15408 alkalommal.

 




  2020.07.15. 22:44  Hozzászólás  Válasz Alibá (20602) hsz.-re     Olvasás  
  •   20603   


---
 
Anyám kedvenc virága volt. (AmÍg élt). Miatta minden évben van nekem is a kertben. Sok törődést nem igényel, az biztos. és szép is. Most virágzik ezerrel. Köszi!
 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)




  2020.07.14. 20:08  Hozzászólás  Válasz délkelet (20599) hsz.-re     Olvasás  
  •   20601   
Avatar

rendszer admin
 
Budapest, XVII. kerület - Rákosmente.
A piac Rákoskeresztúron a Fő tér mögött van.
Két piac is van egymással szemben, a régi, és az út másik oldalán az új piac ( Rákoskeresztúr piac ).
A futó porcsinrózsa a régi piacon volt.

Igen, színes volt a kínálat, de annyira nem néztem meg.
És az árakat sem jegyeztem meg ... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -




  2020.07.14. 14:04  Hozzászólás  Válasz Ragadozo (20598) hsz.-re     Olvasás  
  •   20599   
Avatar

---
 
Hova jársz piacra? (Nem mintha annyira ismerős lenne Bp). Talán a XVIII. kerületről meg Ferihegyről rémlik még valami közel 40 év távlatából. Te a XVII-ben laksz?
 


  2020.07.14. 12:16  Hozzászólás  Válasz délkelet (20594) hsz.-re     Olvasás  
  •   20598   
Avatar

rendszer admin
 
Most voltam a piacon. :)
Nálunk tele van a piac cserepes futó porcsinrózsával ... :)
 
- A mai nap az a holnap, amin tegnap annyit aggódtál! -


  2020.07.14. 11:23  Hozzászólás
  •   20597   
Avatar

terra alapító
 
Jukka (Yucca) "általában a tíz évnél idősebb növényeken fejlődnek virágok. A több méter magasra is megnövő virágzati tengelyen olykor több száz, fehéres színű, bókoló harangra emlékeztető hatszirmú virág fejlődik. A virágok radiális szimmetriával rendelkeznek." /Wikipédiából idlzve/

IMG_4282.JPG
------------------------
Megtekintve 15445 alkalommal.



IMG_4280.JPG
------------------------
Megtekintve 15445 alkalommal.



IMG_4281.JPG
------------------------
Megtekintve 15445 alkalommal.



IMG_4279.JPG
------------------------
Megtekintve 15445 alkalommal.

 


  2020.07.13. 14:43  Hozzászólás
  •   20596   
Avatar

terra alapító
 
Hálás szobanövény, télen is virágzik. (Csak ne kellene ki-be cipelni, mint a leandereket!) :O

IMG_4271.JPG
Hibiszkusz
Megtekintve 15463 alkalommal.

 








  2020.07.12. 20:22  Hozzászólás
  •   20592   
Avatar

terra alapító
 
IMG_4270.JPG
???
Megtekintve 15400 alkalommal.



Ez itt a Csügős Fuxia mellett milyen virág? :O Ismeri valaki? :fejvaka:

Közelebbről így néz ki:

IMG_4269.JPG
?
Megtekintve 15400 alkalommal.

 


  2020.07.11. 22:05  Hozzászólás
  •   20591   


---
 
Életkép a szomszédban

kerticica.jpg
------------------------
Megtekintve 15432 alkalommal.

 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)






  2020.07.08. 20:19  Hozzászólás  Válasz Alibá (20586) hsz.-re     Olvasás  
  •   20588   
Avatar

---
 
Érdekes növény ez: tavaly nyár végéig semmi virágzás, aztán ősszel bepótolta - most úgy néz ki, fordítva lesz.
 








  2020.07.05. 22:44  Hozzászólás
  •   20584   


---
 
Szépvirág ablaki.jpg
------------------------
Megtekintve 15148 alkalommal.

 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2020.07.04. 22:14  Hozzászólás
  •   20583   


---
 
Már nincs meg, a kép 10 éves. Szép volt.

Nagyvirág1 2010.jpg
------------------------
Megtekintve 15123 alkalommal.

 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2020.07.03. 20:33  Hozzászólás  Válasz Alibá (20581) hsz.-re     Olvasás  
  •   20582   
Avatar

terra alapító
 
Az előzőekben látott rágógumis cseresznyefaseb (ott a törzs közepén) kicsit messzebbről.

IMG_4224.JPG
A malomkő.
Megtekintve 15080 alkalommal.



Lehet, hogy említettem már, hogy a 'Malomudvar' nevű városrészben van a házunk. Valamikor a falu széle volt szélmalommal. Később gőzmalom lett, amit fával fűtöttek. (Ennek nyomát megtaláltam az udvarunkon, egy méretes kátránygödör formájában. Vagy másfél köbméter megkövült kátrányos földet szedtem ki, mikor a kertet kezdtem telepíteni.) Később szénnel fűtöttek. (Ennek is meg van a nyoma, mikor a szőlőt ültettem 40 cm mélyen 10-15 cm salakréteget találtam.)

A szomszédom egy kicsorbult malomkövet talált egy fa ültetésékor, amit napernyőtartónak használt (közepébe betont öntött, ami műanyag csovet tartott), majd nekem adta. Ez látszik a képen, A középső műanyagos, betonos rész le van takarva egy aluminium öntvénnyel.

IMG_4151.JPG
Az alu öntvény, alóla kilátszik a beton.
Megtekintve 15080 alkalommal.



Mit ábrázol az öntvény?

IMG_4153.JPG
A leláncolt Prometheusz és a sas.
Megtekintve 15080 alkalommal.



A Görög mitológia szerint: Prometheusz ellopta a tüzet az istenektől és az embereknek adta. Prométheuszt Zeusz azzal büntette, hogy a Kaukázus hegyén egy sziklához láncoltatta, ahol egy Ethon nevű óriási sas mindennap a máját marcangolta, ami másnap újra visszanőtt. .... (Sok - tanulságos - bonyodalom után Héraklész lelőtte a sast és kiszabadította Prométheuszt.) A zárójeles mondatot csak azért írtam ide, hogy mindenki megnyugodjon. ;)
 


  2020.07.02. 20:15  Hozzászólás  Válasz Alibá (20580) hsz.-re     Olvasás  
  •   20581   
Avatar

terra alapító
 
Fa-gyógyász mivoltomat demonstrálandó néhány kép.

2011.06.05. faseb 001kicsi (másolat).JPG
Méretes operáció 10 éve.. Kajszi.
Megtekintve 15124 alkalommal.

faseb 2012.03.06. 016.jpg
Gyógyuló félen.
Megtekintve 15124 alkalommal.

faseb 2012.03.06. 017.jpg
2 év múlva közelről. Jól látszik a kallusz képződés.
Megtekintve 15124 alkalommal.


Megjegyzés: a fa ma is él és virul . Most 46 éves. Egy helyben talált szilvába oltottam.

Még egy kép egy speciális (Semmelweis-i egyszerűségű) megoldásról. Egy nagyobb seb közepén kisebb korhadt bemélyedés volt. Nemes egyszerűséggel, alkalmas lágyságú használt rágógumival betömtem. Jó néhány év után a fa kinyomta magából a rágógumit, ami megkövülve ma is ott van a seb közepén. (Fórumtársaknak megtekinthető a helyszínen.) :udvozlet:

IMG_4019.JPG
Gyógyult faseb. Cseresznye.
Megtekintve 15124 alkalommal.

 


  2020.07.02. 09:32  Hozzászólás  Válasz Jana11 (20579) hsz.-re     Olvasás  
  •   20580   
Avatar

terra alapító
 
Itthoni szakértő barátom felhomályosított, hogy rosszúl raktam fel a ferde tartókat. Nem 'húzósra', hanem 'támasztósra' kell szerelni, azaz a kapuszárny sarkának aljáról kell induljon a teteje fele. Na már az úgy veszett, azért nam megyk vissza, hogy megfordítsam.
Nagyon kicsit tévedtél, inkább fa-gyógyász vagyok!
 


  2020.07.02. 09:09  Hozzászólás
  •   20579   


---
 
Kedves Alibá! Tudtam hogy igazi polisuszter, akarom mondani polihisztor vagy! Na de ennyire? :thumbup:
Tehetnél föl képeket a nőgyógyász korszakodról is.... :hiha:
 


  2020.07.01. 21:07  Hozzászólás  Válasz P.Tibor (20577) hsz.-re     Olvasás  
  •   20578   
Avatar

terra alapító
 
'Szállásadóm' hátsó kapuja leszállt. A két kapuszárnyat tartó faoszlop kicsit behajlott. Ajánlottam, hogy megjavítom. (Egy magyar kertész mindenhez ért!) ;) Érdekes eset történt az anyagbeszerzés közben. Kb. 3 km-re lévő áruházba mentünk megvenni a szükséges anyagokat. Deszka, gerenda, fém szerelvények, zárszerkezet.

Odafele menet a sok derékszögű utcakereszteződésben mind a négy útnak stop táblája van. Ez meglepett. Az is, hogy mindenki megáll és megegyeznek ki megy előbb.

Megvettük az anyagot és a haver keresztben rakta fel a kocsi tetején lévő két hosszanti tartóra. 'Kézzel-lábbal' nemtetszésemet fejeztem ki. (Nem értett magyarul, én meg az ő nyelvén.) Azért mondtam neki, hogy "megfog a rendőr b.zdmeg". Mindent bevetettem, még azt is mondtam, hogy "policáj", de csak legyintett.

Mentünk visszafele. Ha jött szemben valami jobbra húzódott, ha fa volt az út szélén, akkor balra, hogy a kb. 3 méteres keresztbe feltett gerendával elférjen.

Az egyik stopnál mellénk állt egy rendőrkocsi. Magyaráz valamit a rendőr, hátra mutogat - én meg motyogok közben, hogy "na ugye?! ..." Kiszáll a haver, hátra megy és becsapja a hátsó ajtót. (Rendőrök közben el.) Figyelmeztették, hogy nyitva.

Otthon a 'tolmácsom' elmondta, hogy itt szinte mindent szabad, csak viselni kell a következményeket. (Értem már, hogy miért van mindenkinek ügyvédje.)

IMG_7848.JPG
Újul - már a végefelé.
Megtekintve 15041 alkalommal.

IMG_7852.JPG
Más a zár, más a szerszám. (Az ablakok is le-fel és nem jobbra-balra nyílnak.)
Megtekintve 15041 alkalommal.

IMG_7854.JPG
Készen van! (Az új részek jól láthatóak.)
Megtekintve 15041 alkalommal.



Még egy poén: a felső tartó gerendát a harmadik kép jobb szélén kilátszó mercédesz elegáns néger gazdája segített feltenni. Beszélni nem tudtam volna vele, de úgy látszik jól mutogattam, mert hamar megértette, hogy mit akarok.
Az ártatlan sajnálkozó szomszéd csak néhány nap mulva tudta meg, hogy nem néma a papa, csak magyar.
 




  2020.07.01. 10:02  Hozzászólás
  •   20576   
Avatar

terra alapító
 
Még van egy történetem, de az se Fa, se Bokor, se Virág, városi eset. Nem illik ide. :( Hova írjam? :fejvaka:
 


  2020.06.30. 12:01  Hozzászólás  Válasz Alibá (20569) hsz.-re     Olvasás  
  •   20575   
Avatar

terra alapító
 
Kisebb víz, egy botanikus kert üvegházában.

IMG_7527.JPG
Szépségek a 'parton'.
Megtekintve 14936 alkalommal.

IMG_7519.JPG
Termő Papaya.
Megtekintve 14936 alkalommal.

IMG_7525.JPG
WDC, a Capitolium.
Megtekintve 14936 alkalommal.



Hogy hol van? Az ablakon kitekintve felismerhető :)
Hogy tudnak ennyi üvegablakot mindig ilyen tisztán tartani?! :O
 


  2020.06.29. 19:21  Hozzászólás
  •   20574   
Avatar

terra alapító
 
Az utcán sétálva sok a szokatlant látvány itt egy magamfajta mezei hobbikertésznek.
Az építkezéseket itt is paravánnal választják el az utcai forgalomtól, de dekorálják.

IMG_7806.JPG
------------------------
Megtekintve 14940 alkalommal.

IMG_7812.JPG
------------------------
Megtekintve 14940 alkalommal.

IMG_7809.JPG
------------------------
Megtekintve 14940 alkalommal.



Itt tudtam meg, hogy Taipeiben, Bogotában, .... milyen piktogram mutatja a gyalogosok szabad átkelését a jelzőlámpákban. Nekem legjobban Utrecht etszett. ;)

Érdekes volt számomra a hatóság 3 kerekű autója és a maszek limuzin. Még jó, hogy nem egymás mellett álltak.

f2055299.jpg
------------------------
Megtekintve 14940 alkalommal.

IMG_7642.JPG
------------------------
Megtekintve 14940 alkalommal.

 


  2020.06.28. 18:37  Hozzászólás
  •   20573   
Avatar

terra alapító
 
Különleges épületeket láttam:

IMG_7614.JPG
A 'vasalóház' 22 emeletes és több mint 100 éves
Megtekintve 14917 alkalommal.

IMG_7615.JPG
égbe nyúló
(állítólag drága volt a telek)

Megtekintve 14917 alkalommal.

IMG_7561.JPG
A 102. emeletről nézve
Megtekintve 14917 alkalommal.

 


  2020.06.27. 22:38  Hozzászólás
  •   20572   


---
 
Ők viszont most borulnak virágba.


Dunai Muskátlik.jpg
------------------------
Megtekintve 15052 alkalommal.

 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2020.06.26. 21:11  Hozzászólás
  •   20571   


---
 
"Találtam én egy szép virágot.." Igaz, hogy már elvirágzott...

Csillagtulipán 2010.jpg
------------------------
Megtekintve 14946 alkalommal.

 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2020.06.25. 20:02  Hozzászólás  Válasz Alibá (20569) hsz.-re     Olvasás  
  •   20570   
Avatar

terra alapító
 
A nevezetes Ferry. Hatalmas személykomp-járat, oda-vissza rengeteg utassal, a város két része között. Sokan ezzel járnak munkába.

IMG_7765.JPG
Ferry, az ingyen (!!) komp.
Ilyen is van a világon.

Megtekintve 14826 alkalommal.



A váróterme is érdekes:

IMG_7711.JPG
H2O. Szóval ivóvíz, egyebek mellett.
Megtekintve 14826 alkalommal.

 


  2020.06.24. 21:35  Hozzászólás  Válasz Alibá (20568) hsz.-re     Olvasás  
  •   20569   
Avatar

terra alapító
 
Még messzebb lévő víz.

DSC01614.JPG
Távolban Manhattan és a benyúló kéz is mutat valamit...
Megtekintve 14844 alkalommal.

IMG_7746.JPG
.. egy kis sziget, egy ominózus szoborral.
Megtekintve 14844 alkalommal.

 


  2020.06.23. 19:51  Hozzászólás  Válasz Alibá (20567) hsz.-re     Olvasás  
  •   20568   
Avatar

terra alapító
 
Az ígért 'messzi víz'.

Hollandia 2012.04.18-24. 083.jpg
Holland tengerpart. Középen dünesor, jobbra a tenger, balra az előtérben egy sapkás magyar kertbarát.
Megtekintve 14822 alkalommal.

Hollandia 2012.04.18-24. 086.jpg
Jobbra a kisváros egyik megható emlékműve a tengerparton, balra az előbbi sötét alak.
Megtekintve 14822 alkalommal.



Az emlékmű számomra minden vonatkozásban meglepő volt. 3 szobafalnyi hullámos, 1 cm vastag vaslemez, amiből számok és neveket kiadó betűk hiányoznak. A városka tengerbe veszett áldozatai, évek szerint. Van olyan év amikor senki (ritka), de van amikor több mint tíz név is szerepel. Összesen többszáz.

A harmadik kép láttán gondolom minden kert(növény)szerető emberben ketős érzések ébrednek.

Hollandia 2012.04.18-24. 088.jpg
Dísz(?)fa köztéren. Szemben a városháza.
Megtekintve 14822 alkalommal.

 


  2020.06.21. 20:30  Hozzászólás
  •   20567   
Avatar

terra alapító
 
Két liliom az udvari kertből, mielőtt messzi vizekre eveznénk.

UDVARUNK 2010.06.17. 028.jpg
------------------------
Megtekintve 14818 alkalommal.



UDVARUNK 2010.06.17. 022.jpg
------------------------
Megtekintve 14818 alkalommal.

 


  2020.06.19. 23:00  Hozzászólás
  •   20566   


---
 
Cradle hegy St. Claire tó, Ausztrália


Cradle hegy St. Claire tó Ausztrália.png
------------------------
Megtekintve 14783 alkalommal.

 
'Non est ad astra mollis e terris via". (Seneca)


  2020.06.18. 17:57  Hozzászólás  Válasz Alibá (20564) hsz.-re     Olvasás  
  •   20565   
Avatar

terra alapító
 
Búcsúképek Mátyás palotájától a palotához illő

DSC04655.JPG
'korabeli muzsikus'
Megtekintve 14733 alkalommal.

IMG_5484.JPG
autentikus szenével
Megtekintve 14733 alkalommal.

DSC04732.JPG
csak éppen a cipő, szék, kottatartó, ... n e m korabeli
Megtekintve 14733 alkalommal.



(Nagy élmény volt ott lenni!)
 


  2020.06.17. 20:20  Hozzászólás  Válasz Alibá (20563) hsz.-re     Olvasás  
  •   20564   
Avatar

terra alapító
 
Belül is szép a palota.

DSC00582.JPG
Ha az ablakpárkányra nem is, de a fal öblébe leülhettek ha akartak.
Megtekintve 14652 alkalommal.

DSC00589.JPG
A híres vörösmárvány Herkules-szökőkút.
Megtekintve 14652 alkalommal.

DSC00586.JPG
A kút tetején a gyermek Herkules
Megtekintve 14652 alkalommal.

 


ElőzőKövetkező

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég