Terra-kert ♥ Nem csak kenyérrel él az ember

“És mondá egyik a gyolcsba öltözött férfiúnak, aki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak?” (Dán. 12:6)

A csodák… Hogy is lehetne meghatározni őket? Talán mint olyan események, történések amelyek nem mindennaposak, egyediek és egyben természetfelettiek. Hogy vannak vagy nincsenek, ezen megoszlanak a vélemények.

Vallásos rovatban lévén én azt mondanám, hogy vannak. Egyet el is mesélek. Kiss Tibornak hívják, ma a harmincat járja. Tizenhat éves volt amikor agydaganatot fedeztek fel nála. Az agytörzsön keletkezett, menthetetlen volt. Az orvos mégis megpróbálta a lehetetlent. Nyolc hónap alatt visszafejlődött. Kiszedte másodszor is, de annyira reménytelennek látta a helyzetet, hogy a koponyacsontot vissza se tette. A szüleinek azt mondta, értelmetlen, örvendjenek a hátra maradt időnek. Igaza volt. A daganat gyorsan nőt, hátul a fejbőrt már feszítette. Ekkor fordultak egyik lelkésztársamhoz. Hárman imádkoztak felette, megkenték őt olajjal (Jak. 5:14-15), a daganat másnapra eltűnt. Utólag spéci ötvözetből csináltak neki koponyakiegészítőt, azóta is él és virul.

A teológiában sok tinta folyt már a megmagyarázásukra. Egyesek azt tartják, hogy egy csoda akkor következik be amikor Isten felfüggeszt bizonyos törvényeket (lásd. 2Kir. 6:6 – a fejsze úszik a vízen). Mások amellett kardoskodnak, hogy inkább más addig ismeretlen törvények kerülnek előtérbe a megszokottakkal szembe (például antigravitáció). Egyebek pedig arra fogadkoznak, hogy idegen lények jelenléte okozza az adott helyzeteket (például az emberi szemnek láthatatlan angyal kiemeli a fejszét). Lehetnek ezek vagy ezeknek egyvelege tartják mások.
Miközben mi csodára várunk, az angyal (lásd az alapszöveget) azt kérdezi mikor lesz ezeknek vége. Furcsa igaz? Mi várjuk a csodát, ők inkább a végét. Mintha nem ugyanarról a dologról beszélnénk. Lehet, hogy nekik más a csoda? Mást értenek alatta?
Gábriel angyal - e kérdés előtt - Dániel prófétának felvázolja a jövőt, a médó-perzsa birodalomtól a vég kifejletéig (Dániel 11 fejezet). A látomás tele van árulással, erőfitogtatással, alattomossággal, háborúval, érdekházassággal, istenkáromlással, ádáz egyezményekkel, romlottsággal …, egyszóval bűnnel. Két másik angyal (Gábriel kísérői) is részese a kinyilatkoztatásnak és letaglózza őket az elkövetkezendő események romlottsága. Akkor szembesülnek először ezekkel a tényekkel. Ezért teszi fel az egyik a kérdést: Mikor lesz vége e csudadolgoknak?

Az ő szempontjából jogos a kérdés. Ugyanis a mennyben nincsenek sánta angyalok, vak lények vagy rákos egyedek. Nekik a természetfeletti természetes. Nem szorul senki gyógyulásra. Nekik a csoda mást jelent, nekik a csoda neve: BŰN. Hogyan történhetett meg? Miért nőtt hozzá úgy az emberiség? Miért hajlunk a gonoszra? Miért tetszik nekünk az önpusztítás?

Hallottam egy gyümölcsfáról. Csak egyetlenegy van belőle, nem lehet oltani, szaporítani, nem lehet tudni, hogy milyen alanyon él. Rendkívül nagyra nő, egyszerre van virág és gyümölcs rajta. Minden hónapban terem, mindig más és másféle gyümölcsöt, összesen tizenkétszer. Levelei is hasznosak, ehetőek. Érdekes fa lehet, szívesen ennék róla. Lényegében, mindegyikünknek lehetősége lesz rá.

"És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók." Jelenések 22:2

"Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten kertjében van." Jelenések 2:7

"Történt pedig, hogy ottlétük alatt beteltek szülésének napjai, megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely..." (Lukács evangéliuma 2:7)

A vásárlás megtörtént, a sütés-főzés befejeződött, a család készül elcsendesedni a szentestére. Az adventi napok a vége felé járnak. Jézus lassan megszületik. Ja, hogy nem pont 24.-én, ez is igaz. Valószínű, hogy inkább tél vége felé tavasszal vagy egyesek szerint inkább ősszel. Ki tudja ezt igazán? Ha Istennek számított volna, biztos tudnánk róla, de nem a dátum a fontos. A lényeg, hogy megszületett...

... csak sajnos nem talált helyet. Betlehem nem várta, nem gondolt rá. Istállóban, szalmában látta meg a napvilágot - vagy inkább a sötétségét - nyirkosságban, hidegben és szagok között. Pedig Ő volt akinek szavára előállt az egész univerzum a Rigeltől a Vegáig, a Tejúttól a Kvazárokig. Ő volt aki létrehozta ezt a csodálatos Földet, otthonul teremtette és Neki köszönheted az életed is. Ő Érted született, fontos vagy Neki, másképp nem jött volna ide. Nem csak élni akart, hanem meghalni is. Érted. Ő ezért született. Érted?

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma 3:16)

"A szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben." (Zsolt 37:11)

Az új lét tehát egy újjáteremtett Földön valósul meg. Isten visszaállítja az embert az eredeti állapotába és ez táplálkozást is feltételez. Így visszatérünk az eredeti "status quo"-hoz, amely annak idején eképpen hangzott:

"Azután ezt mondta Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet; gyümölcsfát, hogy neme szerint való gyümölcsöt teremjen, és magva legyen a földön. És úgy lett. Hajtott tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet a maga neme szerint és gyümölcstermő fákat, amelyeknek gyümölcsei fajtájuknak megfelelő magvakat hoznak. És látta Isten, hogy ez jó." (1Móz. 1:10-11)

Kedves kertész barátaim, nem tudom ha nektek kicseng-e, de nekem nagyon a "gyümölcstermő fák" kifejezés. Igen, jól olvassuk, ott is fogunk kertészkedni. Úgy gondolom, hogy a magunkfajtáknak ez egy igen jó hír.

"Házakat építenek és bennük lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt" (Ésaiás 65:21-22)

Nagy összevisszaság uralkodik ma a keresztény tanításokban. Mi történik a halál után? Lelkünk tovább él? Felmegyünk a mennybe? De akkor minek a feltámadás? Vissza kell jönni? Testben lesz az örök élet vagy lélekben?... Vagy talán a keleti csodafilozófia a megoldás: a reinkarnáció*?...

Ezzel a gondolattal már korábban is foglalkoztak, Pál apostolra rá is kérdeztek: "De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?" (1Kor. 15:35)

E kérdések kuszaságában a legjobb ha visszamegyünk a kezdetekhez, a teremtéshez. Mi volt az Isten célja, eredeti elgondolása? Láthatjuk, hogy az embert egésznek teremtette: a test, lélek és szellem** (1Tesz 5:23) egy egészet alkotott, nem lehetett elemeire bontani, nem voltak külön létre szánva. "Így lőn az ember élő léleké" (2Móz.2:7)

Krisztus feltámadásánál egy helyreállítást észlelünk, a feltámadása "lélekben" történik, de ez a lelki lét - pont mint teremtéskor - testet feltételez. Ez nagyon nehezen hihető a görög mitológiától áthatott tanítványok számára, ezért Jézus kéri Tamást: "Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő", ugyanakkor meghívja a tanítványokat is: "Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van!" (Luk. 24:39) A további kétkedés eloszlatására Jézus enni kér: "Van-e itt valami enni valótok? Ők pedig adtak neki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, melyeket elvőn, és előttük evék." (Luk. 24:42)

Mindezekre a kérdésekre a válasz nem fér egy kis elmélkedésbe, de maradjunk annyiban, hogy Isten az örök élet címén nem csak egy "lelki" parciális továbbélést biztosít, hanem az ember teljes restaurációjára törekszik. Amit az ember elvesztett, azt fogja visszanyerni, erről szól a megváltás.

"És monda az, aki a királyi széken ül vala: Íme mindent újjá teszek. És monda nekem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak." (Jelenések 21:5)

* A bibliai gondolkozásmódtól idegen a reinkarnáció fogalma: "És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:"
** A "szellem" kifejezés alatt a pszichét, a gondolkozást értjük.

"Annak okáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért." (Zsid. 2:17)

A Teremtés Ura, az Istenség második személye megüresítette önmagát és emberi formát vett fel, beleszületett a világunkba. Mindenekben hasonlatos lett hozzánk, közöttünk élt, járt, tanított, gyógyított, életet adott. "A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt." Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadták be őt." (Ján. 1:10-11) Inkább leköptük, megvertük, csúfoltuk, megostoroztuk, porba vetettük, keresztre feszítettük, majd eltemettük. Hogy miért első személyben?..., mert mi is gyaláztuk, gyalázzuk... Csak nézzünk magunkra és a világra amelyet létrehoztunk... ma is eltemetnénk.

"De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata. Akik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejüket: ... Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között... De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre." (Zsolt 22)

Egy kis tavaszi kedvcsináló, Isten teremtésének sokszínűsége:

Isten mindaddig nem vonja vissza angyalait, míglen meg nem történik az elpecsételés: "És láték más angyalt feljönni napkelet felől, akinek kezében vala az élő Istennek pecséte; és nagy szóval kiálta... Ezt mondván: Ne ártsatok (ne vonuljatok vissza)... míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon." Jelenések 7:2-3 (részletek)

Isten előbb utóbb el fogja engedni a "fát", hogy nőjön ahogy akar, hagyni fogja, hogy a bűn kiteljesüljön, meghozza gyümölcsét, de ezelőtt megtörténik az elpecsételés.

A homlok szimbolikusan a gondolkozás, az erkölcs és döntés központja. Az elpecsételés pedig valaminek (esetünkben valakiknek) az elkészítését, hitelesítését nyugtázza. Isten tehát el fog készíteni egy embercsoportot akiket átmentsen az elkövetkezendő - önpusztító - kataklizma elől. Egy embercsoportot akinek szemlélete, jelleme megváltozott. Egy embercsoportot aki hagyta, hogy Isten megváltóztassa.

Így egyszer eljön a pillanat mikor a kegyelem lejár és Isten kimondja a végső szót:
Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És íme hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz. Jelenések 21:11-12

Képzeld el, veszel egy sokat ígérő, nagy reklámkampánnyal rendelkező gyümölcsfát, elülteted, de valaki minden évben visszametszi husángra.
Nem lennél ideges? Sohasem kóstolhatnád meg annak gyümölcsét.

Istent sokszor azzal vádoljuk, hogyha ő létezik miért engedi meg ezt a sok kínszenvedést, katasztrófát. Hát a magyarázat az előbbiekben van. Ha bevásároltunk, szeretnénk enni annak a gyümölcsét. Ha Isten mindig visszavágja, sohasem fogjuk megtudni, hogy mit okoz a bűn, milyen annak a teljesen fejlett és megérett gyümölcse. Így aztán Isten tiszteletben tartja a választásunkat, hagyja hogy növekedjen a fánk, de sajnálatából fakadóan időnként angyalai által alaposan megmetszi (de nem vágja husángra).

"Ezek után láték négy angyalt állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szélét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára." Jelenések (7:1)

Isten tehát visszatartja a "szeleket", csökkenti a bűn hatásának következményeit. Ha feldobsz egy követ,... az visszaesik, következménye van. Az igazán nagy köveket kifogdossa, de időnkét hagynia kell, hogy néhány visszaessen, mert másképp nem tanulunk. Isten azonban ennél többet is tesz. Kifejlesztett egy "Gyógyszert" amely hatástalanítja a "gyümölcs" pusztító hatását.

"Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr értünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." 2Pét. 3:9

Miért van annyi viszály, annyi szenvedés? Gyermekek halnak éhen, ártatlanok pusztulnak el. Emberek hatalmaskodnak egymáson, szüntelen dúlnak a háborúk. És ez a sok természeti katasztrófa? Hogyan engedi meg Isten? Ha Ő a jó Isten, hogyan történhetnek meg mindezek?

"Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttük." (Jób 1:2)

Sátán jogtalanul ment a mennybe, ő nem volt hivatalos. Az univerzum civilizációinak vezetői találkoztak, ismerkedtek, team building-eztek. Isten rá is kérdezett: milyen jogon vagy itt? Sátán körülményesen válaszolt: - "Körülkerültem és át meg át jártam a földet." Más szóval: Hát úgy, hogy én vagyok a Föld vezetője.
Hazudott? Nem, sajnos igazat mondott... Mi magunk játszottuk át neki a hatalmat. Maga Jézus is földön jártakor elismerte a tanítványai előtt:

"Nem sokat beszélek már veletek, mert jön e világ fejedelme, de énbennem nincsen semmije" (János 14:30)

A "Mi Atyánk" imádság is nyilvánvalóvá teszi ezt: "...jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod...", mert ezen a Földön egyelőre nincs az Isten országa sem az Ő akarata. Mert ez a bűn világa, a Gonoszé. Ezért sóhajt minden... és ezért van annyi szenvedés, halál.

“Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik.” (Máté 18:7) “Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek.” (Lukács 17:1)

Már többször hallunk arról, hogy valaki megbotránkozott. “Nem hiszek, mert a pap, a presbiter ezt meg azt csinálta…” , “ az Egyház ilyen vagy olyan…”, csak a pénz érdekli őket…”, “ha megnézzük a történelmet, az Egyház így és úgy hibázott” és más hasonló megjegyzések.

Sajnos nem lehet azt állítani, hogy ezeknek nincs valos alapja, mert az Egyház és annak képviselői, sokszor és sokféle képpen tévedtek, hogy finoman fogalmazzunk.

Elég, ha csak arról a becslések szerint 60 millió középkori áldozatról beszélünk, akiket az eretnekségek jegyében ilyen olyan módon megkínoztak és kivégeztek, a szent Bertalan éjszakájáról, inkvizícióról vagy a bűnbocsájtó cédulák történetéről és még nem beszéltünk a középkori egyház-politikáról és arról ahogy keresztény nemzetek irtották egymást.

Pedig Jézus óva figyelmezetett minket: “Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik. És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.” (János 16:13)

Gyerekként sokat jártam falura. Szerettem az állatokat. A galambokat szerettem volna közelebről megfigyelni, de azok nem álltak meg nekem. Így kitaláltam, hogy ha egy kukuricafejtő kosarat megfordítok, feltámasztom egy bottal, amihez egy zsinórt kötözök, alája és eléje magot szorok és a spárga másik végével tisztes távolságban várok az arra tévelygő galambokra bizros sikerrel járok.
Számításaim hamar teljesültek. Az unokatestvéremnek postagalambjai, eleinte körülnézve, bátortalanul közelítettek a kosárhoz, de ahogy én szoborként álltam, egyre több bátorságra kaptak. A végén úgy szedegették a búzát, hogy el is felejtettek felfelé nézni. Így hamarosan néhány a kosár alatt szedegetett és én csak ezt a pillanatot vártam. A zsinórt meghúztam és a kosár leesett.

Érdekes, hogy a botránkozás szó görög “skandalon”-ból ered, ami csapdanyelvet jelent. Itt a bot töltötte be ezt a szerepet.
A történet azért tanulságos, mert a valós életben ez történik velünk. Addig esszük a botránkozás magvait, amíg a csapda fogságba ejt. Addig hagyjuk, hogy tömjenek bennünket hírekkel, történelmi megállapításokkal és dokumentumfilmekkel (amelyek mellesleg igazságot is tartalmaznak), amíg a csapdanyelv csattan. Addig-addig, amíg elfelejtünk, hogy Isten nem ember, és akik ilyeneket tettek, azok soha nem ismerték Őt, csak azt hitték hogy… Ezért hát, nem kell a hitünket az emberekre építeni, nem éri meg! Lehetnek útmutatók, de nem mérvadók!

“Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Mát. 7:22-23)

“Amely pedig a jó földbe esett, ez az, aki hallja és érti az ígét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.” (Mát. 13:23)

Az Ige is, mint a mag, életet, teremtő erőt hordoz magában, ha jó földbe jut, megfelelő gondozással gyümölcsöt, termést hoz. A jó föld az, amely elő van készítve, készséges a befogadásra és táplálásra. Hasonlóképpen szív is akkor jó ha nyított, ha alternatívát keres az élet és e világ gondjaira, már sok mindent átgondolt, megpróbált, dolgokat végigfuttatott, de megoldást nem talált. Így szíve elkészült, hogy egy esélyt adjon az Istennek, aki közel van “a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket” (Zsolt. 34:19) Az ilyen meghallja az Igét, annak értelmére vágyik és gyakorlatba is ülteti. Léte eképp változáson megy keresztül, élete kizöldül és hamarosan termőre fordul. Létezésének fája mások felüdítésére szolgál, a társadalomnak adni tud, “… némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit.”

[bgszin=]“Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek: Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem.” (Ésa. 55:10-11)[/bgszin]

Jeruzsálemben nagy volt a izgalom. A bölcsek megjelenése zavart és felháborodást keltett.
A Messiást megjelenését már rég várták, talán annyira rég, hogy a próféciák beteljesedéséről már le is mondtak.
A bölcseket meglepte ez a tudatlanság. Ők arra számítottak, hogy Dániel próféta tekercséből ők is kiszámították, hogy ebben az időben kell a Messiásnak megjelennie. Arra gondoltak, hogy itt mindenki tud az eseményről. De nagy volt a nép meglepetése is. Kik ezek az emberek? Miért rajtuk keresztül üzen az Isten. A mi papjaik miért nem beszélnek erről? És a vezetők?
Isten nem lehet ennyire titokzatos, mi magunk vagyunk a választott nép, nem kerülhet meg ennyire minket - így gondolkozhattak, mindaddig amíg a bölcsek elhagyták a várost. A csillag** újra felbukkant és elvezette őket egészen a jászolig...
Mi tette őket különbé? Miért csak nekik mutatkozott Isten? Miért csak őket vezette?
Gondolom, hogy a válasz nyilvánvaló: mert ők keresték Istent...

"Íme, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izrael Szentjéért, hogy téged megdicsőített. Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van." Isa 55:5-6

*Dániel könyve i.e a VI században a babiloni fogság ideje alatt keletkezett és ez juthatott el a bölcsekhez. A nyolcadik és a kilencedik fejezetek alapján ki lehet számolni Jézus megfeszítésének pontos idejét és egyben hozzávetőlegesen a születését.
**A csillag a biblia értelmezésében angyal vagy angyalsereget is jelenthet. Valószínűleg egy hasonló angyal, angyalsereg lehetett, mint amelyik a pásztoroknak is megjelent.

"A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, a ki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. „ (Mt. 2:1-2)

Nagy Heródes jó stratégának és sokrétűen tehetséges vezetőnek bizonyult. Kitűnő diplomata, építész, vadász, lelkes atléta és bőkezű adakozó volt. Megértette, hogy hatalma Palesztinában kizárólag attól függ, mennyire tud megfelelni a rómaiak elvárásainak anélkül, hogy a zsidóság vallási érzékenységét megsértené. Heródes, bár nem volt zsidó származású, lelkiismeretesen betartotta a zsidó törvényeket. Hogy kedvében járjon a zsidóknak, első feleségétől megvált és feleségül vette Miriámot, Hirkanosz főpap unokáját.
Az idő előrehaladásával azonban rendkívül gyanakvóvá vált. Úgy vélte, mindenki a trónjára tör, ezért családtagjai közül sokat kivégeztetett. Így vált áldozattá apósa Hirkánosz, sógora Arisztobulosz, anyósa Aléxandra, második felesége Miriám, két fia, Alexander és Arisztobulosz. A legidősebb fiát, Antipatroszt halálos ágyáról végeztette ki öt nappal a halála előtt.
Nem véletlenül mondta Augustus: "Szívesebben lennék Heródes disznaja, mint fia" A zsidó törvények ugyanis tiltották a disznóhús fogyasztását.
Jézus ebben a korban született, nem csoda, hogy amikor a keleti bölcsek egy ilyen hírrel álltak Heródes elé, elméje elsötétült. A helyzet paradoxonja - "Hol van a zsidók királya?" - kérdezték őt, pedig a király előtt álltak.

"Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól, az idő szerint, amelyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől." Mát. 2:16

A bölcsek is csak azért menekültek meg a haláltól, mert Heródes kérésére megígérték, hogy visszatérésükkor több adattal szolgálnak a gyermek hollétéről. Azonban az angyal figyelmeztetésére más úton tértek haza. Heródes hatalmas kínok között, még az év márciusában meghalt.

"A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, a ki hallja az ígét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az ígét, és gyümölcsöt nem terem."

A mag ha jó földbe jut, kikel, de szüksége van gondozására. Ez a kis nővény eleinte különösen érzékeny a külső behatásokra: fagyra, vízhiányra, szélre, betegségekre stb., védni, kötözni, gyakran öntözni és takarni kell.

Ezen felül azonban kell számolni a burjánokat jelenlétével is. Úgy mint a bűn, a gaz is édes gyermeke ennek a földnek, a jóért, a nemesért meg kell dolgozni, nem lesz magától. Az élet teréből el kell távolítani a gyomot, másképp felül kerekedik és megfojtja a nemest, elszívja előle a tápanyagot, leárnyékolja és megöli azt. A földjét elő kell készíteni, majd folyamatosan tisztítani, gyomlálni, kapálni kell.

Így az ember is akit Istennek szava érintett, meg kell szabadulnia bizonyos szokásoktól, kapcsolatoktól és el kell határolódnia bűnnel szemben. Az igazság és a hamisság nem fér meg egymás mellett. Szívét elő kell készítse és állandóan puhán kell tartania, hogy Istennek keze formálni tudja azt. Csak így teljesedhet ki élete, csak így juthat el a gyümölcstermésig.

“Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás; (Kol 3:5) Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.” (Roma 8:13)

"A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az igét, és mindjárt örömmel fogadja; De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik." (Mát. 13:20-21)

A “köves hely” azt a típusú gondolkozást ecseteli amely készségesen, érdeklődéssel és örömmel fogadja az Igét. Nem áll ellene, nem kétkedően és nem közömbösen fogadja, hanem felszabadulást hoz neki. A hiba azonban abban áll, hogy a mag rossz helyre jut, csak felszínesen, látszólagosan kerül a talajba. Helyzete nem alkalmas a gyökér fejlesztésre, az igazi megfoganásra. Így gyümölcsöt sem teremhet, nem éri el a célját.
Így jár az aki a hitben, Istenben egy kabalát, segédmankót vagy vészkijáratot (“segíts meg Istenem”-et) lát. Az Isten követésnek csak a rózsaszín felét látja. Az Istennel való járásnak csak az áldásokról, anyagi, testi és szellemi jólétről álmodozik, de mihelyt ki kell állni az elvek mellett, hitéjért megaláztatásban, lenézésben, kiközösítésben részesül, vagy netalántán üldözésben és veszítésben van része, ezeket már nem tudja felvállalni. Nem tudja elfogadni a szenvedés, megpróbáltatás útját, nem akar megszabadulni jellemhibáitól, nem akar gyümölcsöt hozni, nem akar mélyen gyökerezni.
A tanítás csak elvi szinten marad, a hétköznapi gyakorlatban nem jelenik meg. Megvan a vallásosság “kegyesség látszata” de annak erejét, átalakító, nemesítő készségét megtagadja. (2 Tim. 3:5) Így csak hallhatója az Igének, nem cselekvője. Jak. 1:23

Ha valaki hallja az ígét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. Ez az, a mely az útfélre esett.

Az előző példázat négy osztályba sorolja az emberiséget. Isten azonban nem tesz kivételt, a döntések sorozata az ember kezében van. A mag, az Ige, az Igének szava, és mindenkinek szól, Isten mindenhova szórja, nemtől, hovatartozástól, kortól, kulturális háttértől, műveltségtől, társadalmi helyzettől stb. függetlenül.

Az útra esett mag azonban halálra van ítélve. Nincs neki lehetősége arra, hogy az életadó föld bekebelezze, nedve és tápanyaga kibontakoztassa benne az életet. Ez a föld nincs megművelve, csak taposva, keményítve az arra járó gyalogosok, állatok és szekerek súlyától, nem beszélve arról, hogy a régi utakat meg is köveztek. A híres római utak átlag 90 cm-s kőalappal rendelkeztek. Ráadásul a magvető minden mozdulatát a madarak is lesték, arra várva, hogy nekik is jusson egy falat.

A kemény talaj, azt a gondolkozást jelképezi, amely különböző ideológiák, életfilozófiák, előítélet, hedonizmus vagy érdektelenség miatt vonakodó, ellenálló, startból visszataszító módon viselkedik az isteni befolyással szemben. Eleve kerüli, ”nálam nem téma” kategóriába sorolja az ezzel kapcsolatos gondolatokat. Nem akarja megvitatni, nem érdekli, lealacsonyítanak, irracionálisnak, egyszóval butaságnak véli.
A madarak alatt a “levegőbeli hatalmasságok” tevékenységet lehet érteni, akik lehetőleg abban a pillanatban ahogy a mag földet ért felszedik, vagyis elterelik a figyelmet, más foglalatosságot adnak az embernek.

Így a magnak nem marad semmi esélye.

Azon a napon kimenvén Jézus a házból, leüle a tenger mellett. És nagy sokaság gyülekezék ő hozzá, annyira, hogy ő a hajóba méne leülni; az egész sokaság pedig a parton áll vala. És sokat beszéle nékik példázatokban, mondván:
Ímé kiméne a magvető vetni,
És a mikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdosák azt. Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben.
De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.
A kinek van füle a hallásra, hallja. (Mát. 13:1-9)

Ti halljátok meg azért a magvető példázatát.
Ha valaki hallja az ígét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. Ez az, a mely az útfélre esett.
A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az ígét, és mindjárt örömmel fogadja; De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az íge miatt, azonnal megbotránkozik.
A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, a ki hallja az ígét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az ígét, és gyümölcsöt nem terem.
A mely pedig a jó földbe esett, ez az, a ki hallja és érti az ígét; a ki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit. (Mát. 13:18-23)

"Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben." (2Thess. 3:13)

Látva a világ önző beállítottságát, gyakran megrestülünk a jó cselekedetekben. Ha másnak nem számít, nekem miért számítson? Ha más nem gondol rám, én miért törődjek embertársammal? Ha mindenkinek mindegy, nekem miért legyen fontos?

Volt egyszer egy kisfiú, "aki dagály után kijárt a tengerpartra és visszadobálta azokat a tengeri csillagokat, melyeket az ár sodort a partra. Egy ott nyaraló férfi mosolyogva nézte, majd az egyik nap megszólította: - Szia, napok óta figyellek, mit csinálsz! Nem gondolod, hogy értelmetlen, amit teszel? Hiszen ezrével sodorja ki a tenger ezeket a csillagokat, és te csupán néhány tucatot tudsz vissza dobni a tengerbe. Szóval, nem gondolod, hogy mindegy? A gyermek, csillogó szemmel, egy csillaggal a kezében rámosolygott és bölcsen ezt mondta: - Például, ennek az egynek nem mindegy!" Idézet: "Magyarország képalbum"

"Aki (Isten) megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: Azoknak - akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek - örök élettel;" (Róma 2:6-7)

"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok.
Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak?
Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?
Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában,
Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Ciréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni?"
Apostolok cselekedete 2:1-12 (Károli Gáspár ford.)

A templomba betévedt egyszer egy ittas ember. Éppen egy híres lelkipásztor hirdette az Igét, mindenkit lenyűgözött a beszéde.
A vendégünk unva a lelkizést, az italtól bátorságot gyűjtött és hangosan közbeszólt:
- Én nagyon könnyen be tudom bizonyítani, hogy nem létezik Isten.
A terem lefagyott.
- És azt hogyan? – kérdezte meglepetten az igehírtető.
- Hát ha létezik, most csapjon belém a villám!
Síri csend lett a teremben, zavarában mindenki a földet bámulta. Hirtelen a lelkipásztor sem tudott mit felelni. Egy idős néni állt fel, elvette a sétapálcáját és lassan közeledett az illető felé. Mikor odaért, mélyen a szemébe nézett és megkérdezte:
- Önnek vannak gyermekei?
- Igen – válaszolta.
- Ha valamelyik gyermeke egy puskát adna a kezébe és arra kérné, hogy lője le, megtenné?
Az ittas ember ekkor lehajtotta a fejét és elpirult.

"Hát kívánva kívánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?"

Trópuson, kis kunyhójában, boldogan élt egy halász kedves családjával. Naponta halászott 3-4 órát megfelelő időben, kifogta a családnak szükséges mennyiséget, meg egy keveset eladásra is.
Az egyik nap egy hatalmas jacht állt meg mellette. A tulaj lehorgonyozott, majd nekilátott horgászni. Ez így ment napokon keresztül. Egy jó hét eltelte után a milliomos felhívta magához a halászt és megkínálta egy üdítővel.
- Elnézem, hogy szinte naponta kijössz, halászol 3-4 órát majd hazamész. Nem lenne jobb ha kint ülnél 8-10 órát és több halat fognál?
- És az mire lenne jó – kérdezte a halász?
- Hogy hogy mire? Több hal, több pénz!
- És mit csinálnák több pénzel – kérdezte a halász?
- Hát, hogy hogy mit? – kérdezett vissza ingerülten a milliomos. Vennél egy nagyobb csónakot, motorost. Így hamarább tudnál kiérni, többet kint ülni, többet fogni, többet eladni. Több pénzed lenne – mondta magát kifújva a jachttulajdonos.
- Értem én, de mire lenne jó a „még több” pénz? – kérdi naivan az ember.
- Hát, hogy hogy mire – mérgelődik a tulaj – több pénz, több lehetőség. Veszel nagyobb hálókat, fogadsz fel embereket, több hal, több pénz.
- Jó, de mit csinálok annyi pénzzel?
- Hogy hogy mit csinálsz – mondja türköztetve magát a milliomos. Veszel egy hajót, legénységet, felszereled halradarral, mélyebb vizekre evezel, több halat fogsz, Éjszaka is halászhatsz, több pénzed lesz. Félrerakod öregségedre, 4-5 órát kijössz jókedvvel horgászni és több időt tölthetsz a családoddal. Megnézed minden reggel és este a napkeltét és a napnyugtát. Ezenkívül lehetnek hobbiid is és öregségedre élsz nyugodtan és boldogan.

Gondolkozik egy kicsit a halász, majd ezt mondja:
- Tudod..., én már most is ezt csinálom!

„Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.” (Préd. 4:6)

“A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid. 11:3) Károli Gáspár ford.

A hit a gyengéknek, gyáváknak és naivoknak a mankója, az ész vészkijárata – állítják egyesek. Csak akkor folyamodunk ilyesmihez - hangoztatjuk, amikor az ember szabadulni akar a küzdelmes valóságtól és a hit világába menekül. Így ez egy irreális, menekülő, problémát nem megoldó státuszba vált. Ezért ebben sokan általános veszélyt látnak.

Nem kevés azoknak a száma akik emiatt nyíltan felvették a harcot a keresztény alapelvekkel. Ilyenek voltak Nietzsche, Voltaire és sokan mások. Az utóbbi, azt is hangoztatta, hogy 12 apostol kellett, hogy a kereszténységet felépítse, de ő egyedül földig rombolja azt.

Csak ezen véleményekek hallva, azt gondolhatnánk, hogy a hit ténylegesen valami irracionális “valóság”, aminek nincs köze az ésszerűséghez, logikához; kézzelfoghatósága vagy akár értelme lenne. Sajnos voltak sokan akik ilyenekké tették életvitelükkel, felfogásukkal és cselekedeteikkel. Ne feledjük azonban, hogy a másik oldalon is, vagyis a hit oldalán is, álltak olyan nevek mint Newton, Leibniz, Kant, Rousseau és mások, akikről merészség lenne azt állítani, hogy gyenge, primitív gondolkozású emberek voltak.

Mit is mond tehát az idézet első fele? “A hit a reménylett dolgok valósága” A mértan feladatokban is van egy feltételezés, következtetés és bizonyítás.
Ez a “reménylett” dolog, ez a feltételezés és/vagy reveláció. Egyrészt itt van bennünk beültetve, lelkünk mélyén, kisebb nagyobb mértékben elferdülve, elképzelésünk a jóról, etikáról, esztétikáról, “valami”, ahogy ennek a világnak működnie kellene. Másfelől rajtunk kívül itt van az isteni kijelentés (Biblia) mint feltételezés és/vagy posztulátum. Egy “reménylett” dolog ami bizonyításra vár vagy várt. Így mikor megvan a feltevés, a “reménység”, az ember bizonyításra vágyik, tapasztalatot gyűjt, az adott feltevés szerint. Ha ez működőképes, akkor az az Ige szerint valósággá válik: így lesz a hit a “reménylett dolgok valósága.” Ezelőtt csak reméltük, de most a tapasztalatok által valóssá vált. Einstein is azt mondta: “A valóság minden ismerete a tapasztalatból ered és oda tér vissza.” Más szóval, ha tapasztalatot szerzek egy feltevésről, bizonyítható és a következtetésem helyt áll, akkor az valósságá válik.

Példázzuk: 24 éves koromig hittem az evolucionizmusban mert az emberek így feltételezték “n” számú adat, lelet stb. nyomán. Ez a mai társadalomban szinte posztulátummá fogalmazódott.
Egy másik feltételezés azonban kijelenti, hogy a világunk tervezett, léte nem a véletlenszerűségnek köszönhető. Létem az Életből származik, és nem a nemlétből. Tervezett és nem céltalan. Más szóval Istentől teremtett. Veszem az “n” számú adatot, leletet és ez új feltevés alapján megvizsgálom. Ha legalább annyira működő képes ebben a teremtés rendszerben is mint az evolucionista rendszerben, akkor adok neki egy esélyt. Ha egyre szolidabbá válik, akkor a másikat elvetem.

Így a hit racionálissá, valósságá vált. Minél több hasonló tapasztalat gyűl, annál inkább válik objektívvé, empirikussá ez a hit. Azonban a szöveg második fele szerint: “a nem látott dolgokról való meggyőződés”, mindig lesz egy szubjektív hit rész is, olyan dolgok felől amit nem tapasztaltam meg, nem bizonyított tény előttem, amit az isteni reveláció kijelentett (posztulált), de még nem vált valósággá az életemben.

“Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt.” (Préd. 11:1)

Az Íge elménk számára néha érthetetlen dolgokat kér. Kenyeret dobni a víz színére, ki hallott még ilyen. Érthetetlen kérelem, értelmetlen befektetés, micsoda tékozlás.

Egy frissen végzett tanítónéni át kellett vegyen egy negyedikes elemi osztályt. A régi tanítójuk nyugdíjba vonult. Belefáradva a sok tanításba a végére elengedte a gyeplőket. Így az osztályban elszabadultak a kedélyek.
Volt az osztályban azonban egy fiúcska, aki ezen felül is mindenkin túltett. Nem lehetett leültetni, járt a padsorok között, csúnyán beszélt, bosszantotta osztálytársait és néha verekedett is. Nem lehetett bírni vele. Viselkedése annyira frusztráló volt, hogy az új tanítónéni már a lemondáson gondolkozott.
Egy nap ahogy hazafelé tartott, útjuk összefutott. Kényelmetlen helyzet volt, szótlan haladtak egymás mellett. Majd váratlanul megszólalt a kisfiú:
- Tanítónéni mit gondol, lehetne valaha belőlem egy jó orvos?
Kínos csend következett. A nyilvánvaló válasz a levegőben lógott, de a tanítónéni átgondolva a helyzetet bölcsen válaszolt:
- Igen, úgy gondolom, jó orvos lehetne belőled.
Teltek múltak az évek, a tanítónéni férjhez ment, majd későre 41 éves korára gyereke született. Kislányuk 13 évesen testnevelési órán váratlanul összeesett. Sürgősen a kórházba szállították, és megállapították, hogy a születésileg gond van a szívével. Az anyuka elé odanyomták a papírokat és közölték, hogy beleegyezését kérik a hirtelen beavatkozásra, a helyzet halaszthatatlan. Négy óra múlva hozták ki a műtőből és az édesanyja félve ült le az ágy a mellé és kis kezét a kezébe vette. Simogatta és közben csendben könnyezett. Néhány pillanat múlva, megnyílt az ajtó és egy fehér köpenyes személy közeledett.
-Ne féljen tanítónéni – mondta megnyugtatólag - a lánya életben fog maradni. A műtét sikeres volt.

Egy jó szó vagy önfeláldozó cselekedet értelmetlennek tűnhet, de hosszútávon biztosan megtérül.

“Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt.” (Préd. 11:1)

“Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” Róma 5:8

Volt egyszer egy kisfiú aki nagyon szerette az édesapját. Édesanyja korán meghalt ezért nagyon ragaszkodott hozzá. Az édesapja hídmester volt. A folyó fölött ívelő hidat a forgalom függvényében nyitotta vagy zárta. A feladata az volt, hogy akadálymentes legyen a közlekedés a vasút és a hajózás számára is.
A Hídmester gyakran vitte magával gyermekét. A tíz éves kisfia szerette nézni a vonatokat, a bennük utazó sokféle embert. Gyakran halászott. Apukája azt is megmutatta, hogyan kell kezelni a hidat.
Egy nap amikor egy kishajó számára a híd fel volt nyitva, a figyelmetlen mozdonyvezető nem vette észre a piros jelzést és folytatta útját. A fiú észrevette a készülő katasztrófát és kiabálni kezdett az apjának, de az édesapja ki volt lépve az irányító fülkéből. A hajót irányította, hogy biztonságosan áthaladjon a felemelt híd alatt. Mire visszaért megpillantotta a fiát, amint a híd kézi vezérlésű egységénél segíteni próbál a helyzeten. Azonban nem érte el a váltókart és nyújtózkodásában megcsúszott és beesett a nagy fogaskerekek közé.
Az apja kétségbeesetten látta mindezt a kezelőpult mellől. A vonat sebesen közeledett. Mit tegyen? Ha nyitva hagyja a hidat, megmenti a fiát – de a zsúfolt vonaton utazók, több százan, meghalnak. Ha lezárja a hidat – megöli a fiát, de megmenti a vonaton utazó embereket.
Nem volt ideje gondolkodni. Meghúzta a kart, és a mechanika beindult, a felemelt híd lassan lezárult.
Az apa a fájdalomtól magába roskadva keservesen zokogott. A vonaton egy csoport fiatal kártyázott, mások vicceket mondtak és jókat mulattak, egy házaspár éppen veszekedett és egy gyermek csapat csúfolkodott egymással. Mások ettek, ittak, cigarettáztak, senki nem vette észre, hogy mi történik.

“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János evangéliuma 3:16

Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

A topik részletes ismertetése: ITT

"Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn."

Köszönjük, jó ötlet volt!

“A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.” (Fil. 2,6-8)

A keresztre feszítés gyökerei, mint halálos ítéletet végrehajtó kínzó és gyilkos eszköz, az i.e. VII-ik századi Egyiptomba nyúlnak vissza. Karthágón keresztül jut Európába, a görögök, majd a a rómaiak fejlesztik tökéletességig. Hazaárulóknak, katonaszökevényeknek és gyilkosoknak kivégzési módja volt.
Az elítélt személyt előzetesen levetkőztették, egy oszlophoz kötözték, majd két katona, két feléről állva, tetőtől talpig megkorbácsolta. A korbácsnak rövid nyele volt, amelyhez körülbelül két méteres bőrfonal volt erősítve. Végei szabadon voltak, fát, csontot és fémet (főként ólmot) fűztek rá.
A becsapódásnál, a korbács szakított, behatolt a húsba, izmokba, egészen a váztartó izmokig. Ez hatalmas fájdalmat, vérvesztességet okozott és sokkolta a testet.
Jézust ezután felöltöztették bíborba, töviskoronát tettek a fejére, hajlongtak előtte, köpködték, ütötték, verték, és kérték, hogy prófétálja meg (találja ki), hogy ki ütötte meg. Hátára kötözték a patibulumot (a kereszt vízszintes részét, kb. 35kg) és kényszerítették, hogy menjen fel a Golgota hegyére. Itt letépték Róla a bíbor köntöst, feltépve ezzel sebeit, majd a földre dobták a porba, és miután összeszerelték a keresztet (összeszegezték a sztipesszel, függőleges része a keresztnek) az áldozatot ráhúzták és rászegezték.
Arra ügyeltek, hogy ne üssék át a véredényeket, de a csukló végződésénél, ahol kezdődik a tenyér a sok apró csontokkal, úgy ütötték be a szögletes, kovácsolt szegeket, hogy azzal lehetőleg sértsék, megszakítsák a kézbe menő ideget.
Ezután kötelekkel felállították a keresztet és az előre elkészíttet lyukba eresztették. Az áldozat kifeszített állapota miatt, egy idő után (kb. 20-30 perc) nem jutott elég levegőhöz, ezért a szegektől kellett felnyomja és húzza magát, hogy tele tudja szívni tüdejét. Ez hatalmas fájdalmat okozott, mert a sztipeszt oldalát durvára hagyták, felszakította a sebeket, ráadásul a szegek ingerelték az idegeket amelyek, a fáradság, vérvesztesség és fájdalom miatt görcsbe rándították a testet, embertelen alakot szülve. A elítélt miután levegőhöz jutott, kimerülten esett vissza. Ez a játszma eltarthatott, 3-4 órától, 2-3 napig is, attól függően, hogy mennyire volt megkorbácsolva az áldozat vagy milyen típusú keresztre tették, amíg bekövetkezett a fulladásos halál. Ha véget szerettek volna vetni a haláltusának, eltörték a lábszárcsontokat, így a halál hamar beállt, mert többet nem tudtak felemelkedni és levegőhöz jutni.
Jézussal mégsem ez az embertelen halál végzett, mire eltörték volna a lábát, Ő már halott volt. Volt valami ami Neki jobban fájt, valami amitől már vért izzadott, amitől szíve meghasadt, a bűneink amit magára vett. A legkönnyebb és legszörnyűbb bűnök, az Én és a Te bűnöd, és mindazoknak bűnei akik valaha éltek vagy élni fognak ezen a Földön.

(prófécia 900 évvel korábban) “Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.
Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.” (Zsolt. 22,16-19)

(beteljesedés) Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.
A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!” (Lk. 23:34-35)

“A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök.
És a követ a sírról elhengerítve találák.
És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.
És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:
És mikor ők megrémülvén a földre hajták orcájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?
Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek.” (Lukács 24:1-6)

Péterke tanulási nehézségekkel küszködő gyermek volt, de azzal a reménnyel, hogy idővel felzárkózik osztálytársaihoz, a szülők rendes iskolában taníttatták.
Mivel közeledett a Húsvét, a tanító néni mindenkit megajándékozott egy Kinder tojással, majd arra kérte a kis tanulókat, hogy miután megeszik a csokit és a tojásból az ajándékot kiveszik, tegyenek bele valamit, ami a Húsvétot, a feltámadást és az örök életet jelképezi. Másnap mindenki hozott valamit. Volt aki egy kis kőrózsát rejtett a tojásba, volt aki egy féldrágakövet amelybe egy kis moha záródott, megtartva örökre a színét… és Péterke is nagyon jelentkezett. A tanító néni, fenntartással, hogy nehogy rosszul süljön el a dolog, nagy nehezen szót adott neki is:
- Péter, te mit készítettél?
Péterke, nagy örömmel ment oda a tanító nénihez és nyitotta ki a kis tojást. A tanító néni zavarba jött:
- Péterke, de ez üres – mondta meglepetten – hogyan tudná ez jelképezni a Húsvétot?, és próbálta a kis nebulót a padja felé irányítani.
A gyermek azonban csodálkozva rákérdezett:
- Tanító néni, a Krisztus sírja nem üres?

Sok vallásalapító élt a földön, sírjaik mai napig közöttünk vannak, de az egyiké üres.

"Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket." (1 Korintus 1:27)

Prófécia Jézus életéről, szenvedéséről és halálának értelméről

"Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?
Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!
Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.
Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.
Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté." (Ésaiás 53:1-6)

A prófécia közel nyolc századdal Jézus születése előtt hangzott el. A Qumrani leletekben három Ézsaiási tekercset is találtak amelyeknek datálási ideje az i.e. 2-ik századra esik.
A prófécia előrevetíti a nép hitetlenségét, azt hogy Jézust kevesen fogják igazán elfogadni, közönségesnek, nemkívánatosnak fogják tartani.
Körvonalazza azt az utálatot amellyel akkor körülvették, amely végül a csúfos halálához vezet, a megfeszítéshez. Pedig Ő megmenteni jött minket a céltalan és eltévelyedett életünktől.

“A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.” (Mát. 7,12)

Elvárjuk, hogy a társadalomnak rólunk gondoskodjon, az állam törvényei a mi védelmünkre fogalmazódjanak, a politikum, a tudomány, a gazdaság a mi érdekeinket képviselje.

Mi azonban elég passzívan fogjuk fel az életet. A jóságunk, gondoskodásunk általában addig terjed, hogy próbálunk nem ártani a másiknak. Próbálunk a saját határaink között élni, mi sem szólunk bele mások életébe és elvárjuk, hogy a mellettünk élők ehhez hasonlóan viszonyuljanak. “…avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” (1Móz. 4:9) – visszhangzik évezredeken keresztül most is a kaini válasz. Ami tehát jó, az valaminek a hiányát jelenti. Az erkölcsösséget is így fejezzük ki: “én nem ölők, nem lopok…” Ezelőtt két ezer évvel, a vallási vezetők ezt eképpen fogalmazták meg: “Amit nem szeretnél, hogy veled megtegyenek, azt ne cselekedd mással sem.”

Jézus, egy kis szójátékkal, megfordítja ezt a begyepesedett, negatív fogalmat. Hirtelen felelősé tesz egymással szemben. Rámutat, hogy létünk, boldogságunk attól függ, hogy egymáshoz felelősségteljesen és segítőkészséggel fordulunk. Nem a saját sebeinket nyalogatjuk, nem a saját világunkat akarjuk élni, hanem egymás felé fordít, hogy egymás kedvében járjuk, éljünk, aktívvá, kezdeményezőképessé tesz bennünket az Ige. Nem elvárom, hanem én teszem, nyújtom, cselekszem. Ez az egész isteni lényegnek az alapja, ez “a törvény és a próféták” vagyis a Biblia alapvető mondanivalója.

Így ha nincs szeretet egy közösségben, azért nincs, mert én nem vittem oda. Ha nincs kedvesség, azért nincs mert én nem nyújtottam belőle. Ha nincs igazság azért nincs, mert én nem élek igazságosan… Nem másé a felelősség, hanem első sorban az enyém. Az így gondolkodó emberek mozdították előre a társadalmat. Akik áldozni tudtak magukból másokért. Akik felelősséget éreztek embertársaikért és a környezetért. Akik készek voltak életükkel is fizetni az elveikért.

A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak. (Jak. 4,17)

“Ha te balra tartasz, én jobbra megyek, ha te jobbra mégy, én balra térek. Ekkor Lót körülnézett, és látta, hogy a Jordán egész környéke bővizű föld. Mert mielőtt elpusztította az ÚR Sodomát és Gomorát, egészen Cóarig olyan volt az, mint az ÚR kertje, mint Egyiptom földje. Lót tehát a Jordán egész környékét választotta magának, és elindult Lót kelet felé.” 1Mózes 13:9-11

Ábrahám és unokaöccse, Lót, Isten kérésére hagyta el Úr-Kaszdimot, egy akkori virágzó summér várost. Maguk mögött hagytak mindent, mert bíztak az Úr vezetésében. Másra vágytak, mint amit e fejlett város nyújtani tudott.
Válaszként Isten megádotta őket, hamar meggazdagodtak, hatalmas nyájakat birtokoltak. Ez azonban súrlódásokhoz vezetett. Juhászaik vitatkozni kezdtek a legelők felett. Ábrahám felajánlotta a választás lehetőségét, miért vesznének össze múlandó anyagi dolgokon. Lót – habár fiatalabb volt – élt a lehetőséggel és választott: a gondtalanabb, sokat ígérő, gazdagabb részt, “és elindult kelet felé”… Gazdag és gyönyörű szép városok is voltak ott, amelyek népes piacaikon jövedelmező kereskedést kínáltak. A világi nyereség ábrándképétől elkápráztatott Lót nem vett tudomást az ott uralkodó erkölcsi és lelki bűnökről. A síkság lakói "[...] nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt" (1Móz 13:13)
Pár év múlva Lótot, mind Sodoma lakosát találjuk. Ott ül a város kapuban. Az ókori városok kapujában csak a város bírái ülhettek. Ők vitatták meg a város dolgait, ők hallgatták ki a peres ügyeket és ítéltek. Egyszerre voltak tanácsosok, bírók és törvényhozók.
Lót az akkori világ legbűnösebb, pusztulásra megérett városának elöljárója. Itt veszíti el feleségét, gyermekeit. Két lánya aki vele marad, gyenge erkölcsű, romlott életű lesz. Hogyan történhetett ez?

Az élet kis és nagy döntések összessége. Amit ma választasz, a holnapra hatással van. Nem kell egyből nagyot dönteni, elég egy kis döntés… elindulni valamerre… és az útnak folytatása van. Lót sem választotta egyből Sodomát, a “jót” választotta. Látta, hogy…, aztán gazdagabb lett, kényelmesebb életre vágyott, városba költözött, befolyásos lett, lehet jótékonykodott, jól forgolódott… és egy nap felkérték, induljon “politikai” vonalon. Tanácsos lett, úgy gondolta, talán segíteni tud, ezért kompromisszumokat kötött.
Hogy hova vezet a holnap, a ma kis és nagy választásain múlik. Számunkra is nyílhatnak pillanatnyilag szép, jövedelmező és kisebb erőfeszítést igénylő utak, nagy ígéretek, de vajon mi lesz a végső áruk? Érdemes átgondolni. Döntéseinknek súlya van.

“Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.” Péld. 14:12

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa. Mát. 5:3

Valahogy nem így képzeljük el a boldogságot. Ma mindenki valamiben gazdag akar lenni. Egyesek javakban, mások tudásban, aztán vannak akik fákban.

A szegénységet senki sem kívánja. Talán jobban hangzana: boldogok a lelki gazdagok… mert övék a jövő.

Az örömet napjainkban csak Gauss harangjaként (görbéjeként) tapasztaljuk. Gyakran feltornásszuk magunkat a csúcsra, hogy aztán jöjjön a nagy zuhanás. A boldogságérzetünk így csak egy röpke pillanat, egyszer fent, aztán inkább lent.
Miért jelentene boldogságot a lelki szegénység? Nem vagyunk így is elég nyomorultak. Ez lenne a megoldás? Isten lelki szegénységet akar? Jó ez Neki, nekünk?

Nem! Nem ez az Istentől kívánt állapot, …azonban ez a sajnálatos diagnózis. A gond ott adódik, hogy ezt nem akarjuk felismerni, elfogadni. Nem akarunk tudni az állapotunkról, pedig minden ordít bennünk és körülöttünk. De a Gauss harangok csilingelése, kongása valahogy elnyomja a valóság hangját.
Ha létezik bennünk egy alattomos betegség, mindaddig pusztít amíg be nem azonosítjuk. Ez a gyógyulás előfeltétele, a felismerés, a beazonosítás, a baj forrásának felfedése. A beteg nem fordul orvoshoz ha nem érzi magát betegnek vagy ha letagadja állapotát. A gyógyulás csak akkor kezdődik el, ha beismerjük, hogy betegek vagyunk, a betegség neve pedig a “lelki szegénység”. Ez a felismerés indít el egy olyan úton, lépcsőn, amely felfelé vezet. Ezért van nyolc boldogság… Ez csak az első lépcsőfok, nem a kívánt, maradandó állapot.

Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső? Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak... Zsolt. 14:2-3

"Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?"
Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek." (Ján. 3:3-7)

Volt egyszer egy farkas. Messziről nézegette a juhokat, bárányokat milyen békésen élnek. Nincs vérengzés, nyugis élet, a pásztor vigyázz rájuk.
Összeszedte a bátorságát és odament a pásztorhoz.
- Nem akarok bántani, csak azért jöttem, mert megkívántam a bárányok életstílusát. Már régóta figyelemmel kísérem őket. Tetszik ez a nagy békesség. Unom az egyedüllétet, a vérengzést, a sok céltalan kóborlást. Mit tegyek, hogy én is bárány lehessek?
- Hát - mondja a pásztor – tudod a bárányok vegetáriánusok, füvet esznek. Le kellene szokjál a húsról és tanulj meg legelni.
Eleinte nagyon köpködte a füvet, egyenesen rossz íze volt. Sokat ment a hasa is. De ahogy teltek a napok egyre jobban kezdte megszokni az ízét, gyomra is rendbe jött, de nem volt megelégedve az állapotával.
Megkereste a pásztort:
- A húsról leszoktam, legelek, de valahogy mégsem érzem magam báránynak. Mit tegyek?
- Hát – tanácsolja újra a pásztor – biztos láttad, hogy mi éjszaka alszunk, nappal tevékenykedünk. Valahogy át kell alakítsd a bioritmusod.
Próbálkozott szegény farkas, de nehezen ment neki. Az álmosságtól majd orra bukott. Aztán pár hét után valahogy sikerült, de nem volt megelégedve magával. Ismét odament a pásztorhoz:
-Most már nappal éber vagyok, éjszaka alszom, de még mindig farkasnak érzem magam. Mit tegyek?
-Hát, tudod, hogy a bárányok bégetnek, de te állandóan üvöltsz, jó lenne ha megtanulnál bégetni.
Egész nap gyakorolt, de a bégetése mindig üvöltésbe torkolt. Nagyon elkeseredett, de a kitartással elérte, hogy szépen kezdett bégetni. Na, ez már valami, de még mindig nem az igazi. Felbátorodva egy kicsit, felkereste a pásztort:
- Még mit tehetnék, mert továbbra is úgy érzem kilógok a sorból.
- Hát – kap észhez a pásztor – van egy báránybőröm, jó lenne felfogni rád valahogy, így aztán igazi bárány lenne belőled.
Fel is fogták valahogy, ugrándozott örömében a farkas, nagyokat evett, aludt, bégetett, de pár nap múlva a boldogsága odalett. Lehorgasztott fejjel ismét odavonszolta magát a pásztorhoz:
- Megtettem mindent, de továbbra is farkasnak érzem magam. Mit tehetek még?
- Hát, nem tudom, kifogytam az ötletekből, menjünk el a jó pásztorhoz, ő biztos segít.
Mikor odaértek, a jó pásztor sajnálattal tekintett rá, gyengéden fejére tette a kezét és csak ennyit mondott:
- Szükség neked újonnan születned…

Az életünket kozmetikázhatjuk, de a valódi természetünk ugyanaz marad. A váltózás csak fentről jöhet, és belülről kifele hat.

" És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. (Ezék. 36:27-28)

Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.
Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.
Ján. 15:1-8 részletek

Habár az ember nemes életre lett termtve, a bűnbeesés miatt elvesztette életképességét, elszakadt Istentől. Ezért szüksége van egy beoltásra. Úgy ahogy a nemes vessző nem élhet meg önmagában, nem fejleszt gyökeret önmaga vagy ha fejleszt is, hosszútávon nem életképes, ugyanígy az ember sem képes önmagában élni, kell neki az isteni, a krisztusi alany.
A beoltás után szükség van tisztításra, metszésre vagy gyümölcsfák esetén koronaalakításra is. Ezek az élet legfájóbb és legnehezebb pillanatai, hisz sebeket kapunk, de ilyenkor van legközelebb is hozzánk a vincellér. Az életünk első éveiben még nem termünk gyümölcsöt, időnként nehéz velünk bánni, ágaink szerteszét nőnek, de a vincellér megmetszi, életünknek irányt, formát és célt ad.
A végső cél tehát, a termés, hogy sok, tartalmas és finom gyümölcsöt teremjünk. Úgy ahogy a szőlő (gyümölcsfa) nem önmagáért létezik, úgy mi is ha kell, árnyékot adjunk a megfáradtnak, fészket a “madaraknak”, az emberek életét felüdítsük, megédesítsük és betöltsük.

De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Gal. 5,22

"Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat." (Malak. 4:1)

Talán soha sem beszéltünk annyit a végről, pusztulásról, kimúlásról a történelem során mint most. Egyesek már ironizáljak, kacagják, mások dátumokat jövendölnek, de nem kevesen vannak azok, akik ha nem is tudatosan, de emiatt állandó stresszben, aggodalomban élnek. Egy rossz hír, egy járvány, egy katasztrófa… és jön a rettegés, kész a pánik, a hisztériás állapot. Így jól megy a magánbunkerek, túlélő cuccok és tartósított, dehidratált stb. kaják üzlete is.

Ott mélyen kísért a gondolat, hogy az emberiség egy adott pillanatban megszűnhet létezni. Az ok általában, tőlünk független: aszteroida, idegen civilizáció, járvány, napégés, nagyhatalmak atomháborúja… vagy netalántán Isten. Hollywoodi hősök küzdenek ellene, dokumentum filmek születnek, tudományos értekezletek folynak pro és kontra, de a végeredmény majdnem mindig ugyanaz: a végén az ember önerőből, bölcsességével, leleményességével győzedelmeskedni fog.

Na, hát ez az a nézet, amit a Biblia nem oszt. Lapjain nyilvánvalóvá válik, hogy a baj okozóját nem rajtunk kívül kell keresni, hanem önmagunkban kell azonosítani. Mert MI VAGYUNK azok akik nem férünk meg egymással, utálunk, gyűlölünk, fegyvert gyártunk a pénz kedvéért, háborúzunk, környezetet szennyezünk és írtunk. Igen, mi vagyunk, akik kapcsolatainkat megmérgezzük, egészségünkkel visszaélünk, földünket kizsákmányoljuk és szemétteleppé alakítjuk. Ezért az ítélet jogos, de nem végzetes. Az Isten nem a jót ítéli meg, hanem azt pusztítja el ami az élet ellen tőr, mindazt ami a lét ellenében van. Mindazt aki pusztítja a Földet. Így a ítélet nem az élet vége, hanem a bűn vége. Nem a kimúlás, hanem egy új lehetőség. Az ítélet a szabadulás mindazok számara, akiknek fájdalommá vált az élet, teherré a bűn. Isten a rosszból nem hagy sem gyökeret sem ágat. Úgyhogy nem lesz szaporító anyag.

Ilyen formán az ítélet egy jó hír, evangélium*.

"És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és a kik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, a kik a földet pusztítják." (Jelenések 11:18)

*evangélium gr. = örömüzenet

Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. (2 Tim. 3,1-4)

Egy árverezés alkalmával sok régi műtárgy került licit alá. Csak úgy repültek a fontok ezrei a gyűjtők zsebéből. Utoljára egy ütött-kopott, egyhúrú hegedű lett az árverezés tárgya. A vonó számos szála is lógott a semmibe. Látva állapotát, a műkincsgyűjtők unottan fordultak el a kínálattól, egyesek távozásra készültek, mások a beszerzett tárgyakról társalogtak. A kikiáltási ár hiába volt alacsony, senki nem tett ajánlatot.

A lárma közepette, terem hátsó feléből egy öreg úr indult a pulpitus felé. Kezébe vette a hegedűt, kifeszítette a vonóját és hangolni kezdte azt az egy húrt. Majd csodálatos hangon, egy szívet melengető, ismert zenedarabot szólaltatott meg. A terem fokozatosan elnémult. A távozni készülők megtorpantak, a helység elhalkult, az arcokon nemes vonások jelentek meg, néhány szemből könny gördült alá.

Mire a mester befejezte, a teremben néma csend honolt. Az öreg úr visszatette a hegedűt az asztalra és ahogy észrevétlenül jött, úgy távozott. Mindenkit lekötött a hegedű varázsa. Egyesek ujjongtak, mások tapsoltak, kezek lendültek a magasba és egymást túllicitálva áhítoztak az árverezés tárgya után. Csak úgy röpködtek az ezresek…

Mi változtatta meg a hegedű értékét?
A válasz egyértelmű volt: A Mester érintése. (Bruno Ferrero nyomán)

Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, melyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal által - kegyelemből van üdvösségetek! (Ef. 2:1,2,4-5)

És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.
Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.
Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére.
És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.
Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet.
Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét,
És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.
Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
(Mát. 4:1-10)

Jézus idejében nem voltak járművek, így sohasem kísértetett abban, hogy jobban rálépjen a gázpedálra. Nem volt televízió, így sohasem volt abban a helyzetben, hogy egy erkölcstelen műsor felől döntenie kelljen, hogy kikapcsolja vagy nem a készüléket. Sőt nem volt házas sem, hogy az ehhez tartozó megpróbáltatásokat megkóstolja… Hogyan lehet akkor azt állítani, hogy Ő “megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan” (Zsidó 4:15)

A hangsúly a “hasonlóan” szóra esik” Nem ugyanúgy, hanem hasonlóan. Mert senkinek az élete nem kopírozza le a másikét. Csak hasonlít egymáshoz, de nem ugyanolyan. Nem fog mindenki heroint használni. Nem megy át mindenki egy váláson... és a sort folytatni lehet. De mindenki megkísértetik három szempontból.
Három kísértés az élet három területén. “Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. (1 Ján. 2,16)”
Mert mindaz ami létezik három osztályba sorolható: fizikai (testi) szükségletek, kívánságok és kérkedés (hivalkodás). Más szóval: a. mutasd meg, mit tudsz! b. mutasd meg, mennyit birtokolsz! c. mutasd meg, ki vagy!

A történetünkben látható, hogy Jézust, ha nem is pontosan a fent említett sorrendben, de pontosan ezen a három próbán megy át.
“Változtasd át” (testi szükséglet - mutasd meg mit tudsz), avagy tegyél meg mindent, mindenáron, bármilyen módszerrel a megélhetésedért
“vesd alá magad” (az élettel való kérkedés - mutasd meg ki vagy), avagy dicsekedj, vágjál fel, hivalkodj, nagyzoljál, fitogtasd magad, nagyképűsködj, fennhéjázz, flancolj
és “neked adom” (kívánság - mutasd meg mennyit birtokolsz), avagy gyűjts, halmozz, fogyassz.
A jó hír, ha erre jársz, Krisztus már ott járt előtted.

“Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.” (Zsid. 4:15)

Mindent amit az életről szükséges tudnom, Nóé bárkája (történet) által megtanultam.

1. Ne szalaszd el a bárkát!
2. Emlékezz, mi mindnyájan egy csónakban evezünk!
3. Tervezz előre! Amikor Nóé a bárkát építette még nem esett az eső. (1 Móz. 2:6)
4. Tartsd meg az erőnlétedet. Mikor igazán idős vagy, akkor kérhet meg valaki, hogy igazán nagy dolgot alkoss. (Nóé 500 éves volt a megbízatás idején

)
5. Ne hallgass a kritikára. Csak tedd azt amire szükség van!
6. Építsd a jövődet magas “terepre”!
7. A biztonságodért, kettesbe utazz! (az állatok párosával mentek be a bárkába)
8. A sebesség nem mindig előny. A csiga is, a gepárddal együtt ott volt a hajón.
9. Ha stresszes vagy ússzál (lebegj) egy kicsit!
10. Jusson eszedben, a Bárkát amatőrök építetek, a Titanikot szakemberek.
11. Nem számít a vihar, ha Istennel vagy, mindig szivárvány vár rád…

“Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.” (Mát. 4,4)

A mai társadalom az embert annak függvényében értékeli, hogy ki mennyivel bír. A mindennapi kenyér mellett mennyit tud birtokolni. Milyen kocsival jár, milyen háza van, mennyit fogyaszt, milyen vakációt engedhet meg magának, milyen luxusban él... Hogyan tudja megteremteni a mindennapi “kenyerét”, testi szükségleteit, hogy komfortban és biztonságban élhessen. Emiatt az ember feláldozza az egész életét, fut, lohol, második munkahelyet vállal, nincs megállás, fel kell zárkózni a többi közé. Sokunkat elkap ez a kísértés. Állandó gazdasági növekedésről álmodunk, egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón.

Hogy eközben hány emberen kell áttaposni, hány elvet kell feladni, magunk körül mennyire tesszük tönkre a természetet és milyen árba kerül ez nekünk lelkileg arra sokszor csak nagyon későn ébredünk, ha egyáltalán van ilyen.

Jézus arra hívja fel a figyelmünk, hogy az élet több mint a test szükségleteinek önző betöltése. Az lét, elveken alapul, princípiumokhoz kötődik, erkölcse és lelki törvénye van Az ember nem csak test, elme, hanem lélek is. Ha nincsenek életelvek csak opportunizmus, ha nincsen empátia csak egoizmus, ha nincsen lélek csak test, akkor nyomorultabbak vagyunk minden földi teremtménynél. Az ember nem lehet boldog erkölcsi tartás nélkül.

“Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?” (Luk. 12:23)

“És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. (Máté 4:3)

Gondolom, már tapasztaltuk, hogy minden nemes elhatározásnál, minden út kezdetén és minden felemelő terv véghezvitelénél, ott van valami vagy valaki aki keresztbe tesz. Ezt Ő sem kerülhette el.

Jézusnak emberként kellett szembenéznie a kísértéssel. Habár magában viselte isteni voltának teljességét, az mélyen rejtve volt benne. “És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát…” (Fil. 2:8) Olyan volt mint egy jól edzett atléta, akinek a lábait összekötik, mint egy egészségesen látó ember aki soha nem nyithatja meg szemét, a lehetőség ott van, de nem él vele. Átváltoztathatta volna a köveket, de akkor egy olyan tulajdonságot használt volna amely a mindennapi küzdelmeinkben nem áll rendelkezésünkre. Nem apellálhatott rá, nem használhatta isteni természetét, ha példaképünk akart lenni. Nem rendelkezhetett valamilyen “plusszal” hozzánk képest, ha meg akart váltani. Úgy kellett megkísértetnie ahogy minket ér az.

Jézus egész lénye eledel után vágyakozott. Az étvágy önmagában nem bűn. Azonban ez az étvágy negyvennapi böjt után olyannyira erősen tőrt elő, hogy megfelelt mint intenzitás az ember legbűnösebb vágyának. Habár Jézus bűn nélküli volt, megértette a leglealacsonyítóbb bűnös vágynak az átható erejét. Át tudta érezni küzdelmeinket és elesettségünket.

“Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert a mennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek.” (Zsid. 2:18)

“Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől.
És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék.
És hozzámenvén a kísértő, monda néki…” Mát. 4:1-3a

Vajon létezik kísértő? Ördög? Sátán? “Sarkány”? “Levegőbeli hatalmasság”? ”Ama régi kígyó”? “A hazugság atya”?
Nagy kérdés ez. Időnként mesébe illő, mitológiai alak, máskor pszichikai eset, olykor patás állat, néha komédia… Reális személy ő?

Amellett, hogy az álcázás mestere, a Biblia realitásként tárgyalja: “Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!?” (Ésa. 14:12) “…valál felkent oltalmazó Kérub; Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtaték benned. … belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről… Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet… a földre vetettelek...” (Ezék. 28:14-17) “Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.” (Jelenések 12:12)
Jézus röviddel a keresztere feszítése előtt úgy nevezi meg őt mint e világ fejedelme: “Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme” (Ján. 12:31, Ján. 14:30)

Hogy létezik ő? A Ige szerint nem vitás. A “sátan” szó, ellenszegülést, lázadást jelent. Elég körül nézni. A sok háború, pusztítás, gyűlölet, összeférhetetlenség, rosszakarat, veszekedés, bizonytalanság, betegség, halál…
Nem véletlenül tanít Jézus a “Mi Atyánk” imádságon keresztül: “Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod…” (Mát. 6:10) , mert ami ma történik ezen a Földön, nem az Isten akarata és nem az Ő országa. Még más az uralkodó… De tudja, “hogy kevés ideje van”

“Akkor Jézus vitették a Lélektől a pusztába, hogy megkísértessék az ördögtől. És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék.” (Mát. 4:1-2)

A böjt az egyike azon bibliai fogalmaknak amely az idők folyamán a legnagyobb torzulást szenvedte. Általában ha említve van, elménkben a komorság, megvonás, eltiltás vagy valami önkínzás gondolata merül fel. Valami amitől elzárom magamat, amivel egy időre nem élek, egy negatív cselekedet, ami önmagamba fordít engem.
Pedig a böjt nem valaminek a hiánya, nem abból áll, hogy nem eszek vagy nem iszok, ezek csak a böjt következményei, velejárói. Nem egy önkínzó folyamat, amely által úgymond érdemet szerzek.
A böjt egy pozitív tett, cselekedet, ami miatt elvesztem az étel iránti vágyamat. Valami ami annyira lefoglal, hogy nem kívánom az ételt. Valami, ami annyira átjár, hogy teljesen betölt. Az étel gondolata másodlagossá válik…, idővesztességnek élem meg.
Mi kertészek már sokszor átmentünk ezen. Ki nem járta meg, hogy annyira belemerült a kerti munkába, annyira élvezte, betöltötte, gyönyörködtette a szemét, hogy az ebédjéről megfeledkezett. Vagy ha szerelmesek voltunk, nem adtunk volna oda minden percet, csakhogy a kedvesünkkel legyünk?
Hasonló a böjt is. Jézust annyira betöltötte az Istennel való kapcsolat, a küldetése, hogy miképpen mentse meg az emberiséget, hogy elfelejtett éhes lenni. El kellett telnie 40 napnak hogy “… végre megéhez”-zen.
Ésaiás 58 fejezetét is beleértve a böjt tehát egy olyan cselekmény, amely nem az önzés gyakorlása, hanem megnyílás Isten irányába vagy a másokkal való kapcsolatlétesítés folyamata a segítségnyújtás jegyében. Olyan bensőséges kapcsolat Isten és ember vagy ember és ember között, amelyben a táplálkozás kérdése másodlagossá válik.

“Hát nem ez-é a böjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?
Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?
Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.” (Ésa. 58:6-8)

“Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába...” (Mát. 4:1)

Jézus nem kereste a kísértést. Nem tette ki magát értelmetlen kihívásoknak, próbáknak, nem űzött “extrém sportokat”.
Keresztsége után magányra vágyott. Elmélkedni szeretett volna elhívatásáról, küldetéséről. Ezért a pusztát választotta.
A puszta szó alatt nem sivatagot, hanem egy olyan földet, területet kell érteni, amely mezőgazdasági és állattenyéstési szemponból használhatatlan, de nem vegetáció mentes. Általában településektől távoli, dimbes dombos, kőves, sovány területek nevezték így.
A lényeg azon volt, hogy semmi se tudja elvonni figyelmét a gondolkozásban, tervezésben és elmélyülésében. Az Atya Istennel szeretett volna beszélgetni, tanácskozni. Rá szeretett volna hangolodni az akaratára, hogy felkészüljön arra három és fél évre ami előtte állt. Értünk tette, érted és értem.
Példája ma is követendő. Nem kell remeteként élnünk, de időnként jó tesz, ha időt szánunk az isteni bölcsesség keresésére, elmélkedünk a világ és az életünk értelme felől, arról hogy miként lehetne életünket és mások életét tartalmasabbá tenni, megszépíteni, kellemesebbé és szeretteljesebbé alakítani. Megtervezni és nem a véletrenre és a külső benyomásokra hagyni.
Ebben a rohanó, reklámokkal és “mulaszthatatlan lehetőségekkel” teli világban tálán ez az egyik fontos dolog ami kimarad életünkből.

Légy csendben, és várj az ÚRra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!
Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz!
Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az ÚRban reménykednek, azok öröklik a földet.
Egy kis idõ még, és nem lesz meg a bűnös, körülnézel, de nyomát sem találod.
A szelidek öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.
Zsolt. 37:7-11

Jézus megkísértése

Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög.
Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett.
Ekkor odament hozzá a kísértõ, és ezt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.”
Ő így válaszolt: „Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”
Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította,
és így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kõbe.”
Jézus ezt mondta neki: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!”
Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsõségét,
és ezt mondta neki: „Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.”
Ekkor így szólt hozzá Jézus: „Távozz tõlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Ekkor elhagyta õt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki. (Mát. 4:1-11)

“Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti utaitok az én utaim, így szól az Úr! Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én utaim utaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” Ésa. 55:8-9

Hogy mi miért történik életünkben, azt legtöbbször nem értjük. Vannak olyan dolgok amelyek döntéseink következménye, de vannak történések amelyekbe belecseppenünk, csak úgy belesodortatunk. Isten látja a jelent, de látja a jövőt is. Látja a lehetőségeket és arra az útra terel amely leginkább a javunkat szolgálja. Ő mindig egy nagyobb jót akarja nekünk, mint amit mi egy adott pillanatban, a térbe és időbe behatárolódva kigondolunk, látunk.

Egy keleti tanító mese erről szól.
Élt egyszer egy szegény idős ember. Az egyik nap eltűnt a lova. Keresték napokon keresztül, de nem találták. Összegyűlt a falu és sajnálni kezdte:
- Mekkora szerencsétlenség, mekkora szerencsétlenség… - sajnálkozott a tömeg.
- Szerencse vagy szerencsétlenség, ki tudja azt? – válaszolt az öreg.
Másnap hazatért a lova egy egész ménessel. A falu újra összegyűlt:
- Mekkora szerencse, mekkora szerencse – álmélkodott a tömeg.
- Szerencse vagy szerencsétlenség, ki tudja azt?
A következő nap a fia felült az egyik fiatal csődörre, de az ledobta és eltört a lába. Az emberek oda csődültek és bánatosan mondogatták:
- Mekkora szerencsétlenség, mekkora szerencsétlenség…
- Szerencse vagy szerencsétlenség, ki tudja azt? – válaszolt az öreg.
Hamarosan kitört a háború, és minden épkézláb embert elvittek a frontra. A fiát otthon hagyták. A nép újra összegyűlt.
- Mekkora szerencse, mekkora szerencse…
- Szerencse vagy szerencsétlenség, ki tudja azt?

A Biblia felfeddi, hogy a rossznak nem Isten az okozója, de azt a javunkra fordítja. Nem Ő okozza de megenged próbákat, nehézségeket és vesztességeket egy magasabb cél elérésének érdekében…

“Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javukra van…” (Róm. 8,28).

“Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.”
(Róm. 5:8)

Mark Twainnek egyik novellájában, az angyalok tanácskoznak, ki van terítve előttük a világegyetem térképe és az egyik angyal a Föld felé mutatva kérdi:
-Valaki tudja, hogy hívják ezt a bolygót?
Egy másik angyal, miközben az ujjával dörzsölni kezdi az adott pontot, így válaszol:
- Hm… Úgy néz ki, csak egy kis légypiszok...
Az író ateistaként azt szerette volna szemléltetni, hogy Isten (ha egyáltalán létezik) előtt a Föld egy elfelejtett bolygó, nem törődik velünk, azonban akaratlanul is rátapintott arra a tényre, hogy mennyire kicsik vagyunk. Homokszem a végtelenben.
Volt valami érdeke Istennek a testet öltéssel? Tudunk valamit nyújtani ami a hasznára van? Pótolhatatlanok vagyunk az univerzumban? Hozzájárulunk a harmóniájához? A fejlődéséhez? A szépségéhez?
Fáradt bolygónk csak egy homokszem, a sok legyártott és szétdobált szeméttel, a kivágott erdőkkel, a mérgezett talajokkal, levegővel, a sok fegyverrel amit saját maga felé irányít, a gerinctelensséggel, a rejtett érdekekkel, az egymás iránti gyűlölettel, az súlyosbodó erkölcstelenséggel, háborúkkal, a nemtörődömséggel… és mérhetetlen büszkeséggel.
Kellünk így Istennek? Igen, mert ő nem azt nézi, hogy mivé lettünk, hanem azt, hogy milyenné válhatunk.

“És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté..”
(Ésa. 53:5-6)

“Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendőt, és nemze fiat az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek.” (1 Móz. 5:3)

A kezdet kezdetén, Ádám Isten képét és hasonlatosságát hordozta. De bűnbe esett, jelleme leépült, üresnek és mezítelennek érezte magát és a legrosszabb, hogy félni és aggódni kezdett, elbújt…
Telt, múlt az idő és elkezdett nemzeni, “teremteni” utódokat, ezúttal az ő képére és hasonlatosságára. Embereket ürességgel, mezítelenséggel, félelemmel és aggodalommal. Bujkáló embereket, akik elrejtőznek Istentől, embertársuktól és sokszor önmaguktól is. Leszármazottakat, akik eltávolodtak a természettől. Egyéneket akik nem ismerik fel állapotukat, lelki szegénységüket. Akik arról álmodnak, hogy Föld körüli városokat építenek, benépesítik a Holdat és meghódítják a világűrt. Embereket akik nemhogy a világűrön, önmagunkon sem tudnak uralkodni.
Nemzett engem…és nemzett téged…
És aztán… teremtettünk “Istent” a mi képünkre és hasonlatosságunkra. És megmondtuk Neki, hogy Ő milyen legyen. És kivetítettük magunkat reá, ráfogtuk minden kudarcunkat, szidtuk, káromoltuk, leköptük, kicsúfoltuk, megvertük és elítéltük Őt.
Hát, erről szól a kereszt.

“Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Jer. 17,9

“És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;
Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.
Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” 2 Pét. 1:19-21

“Igen biztos” ebben a világban nem létezik, minden relatív, nézőpont kérdése, legalábbis annak tűnik. Ma amikor az egzisztencializmus eszméje hódít, az ember a mérce, az etalon, annak rációja, felfogása, megtapasztalása: mindenki másképp fogja fel, “másképp csinálja”.
Pedig az ember lelke mélyén vágyik egy biztos pontra, stabilitásra, biztonságra. Vágyik valamire amire mindent felépíthet, amin keresztül mindent megérthet.
Ha az emberi elme a biztos pont, akkor a ráció az Isten, ez az alap. Ezt vívta ki a francia forradalom. Az egyenlőség, testvériség, szolidaritás csak következménye volt ennek az eszmének, a lényeg abban állt, hogy az ember kezében tartja a sorsát, ő teremti meg a jövőjét. Ez az eszme hozta létre Marx-t, Engels-t és Adam Smith-et, a kommunizmust de a kapitalizmust is. És most mind a kettő a végét rúgja.
Másfelől erőteljesen hódít a miszticizmus. A megtapasztalás, a megérzés ez az alap. Extraszenzoriális tapasztalatok, csodák, érzések, benyomások kavalkádja elseper minden józan gondolkozást, ésszerű gondolatot. Szép lassan középkori hangulat uralkodik. A modern babonák, varázslatok, a Harry Potterek korszak megnyílt. Valaki jól játszik velünk…
A Biblia, rengeteg válság, támadás és megpróbáltatás ellenére, a világon a legelterjedtebb könyv. Több mint 20.000 kézirattal, kézirat részlettel, töredékkel rendelkezik, melyek közül soknak eredete visszanyúlik a i.e. 2-ik századba. Nincs még egy “történelmi” könyv ami ilyesmivel dicsekedhetne. A legtöbb nyelvre és a legnagyobb példányszámban eladott könyv. Ez nem lehet véletlen, el kellene gondolkoztasson…

“Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” Mát. 24,35

Jézus megkeresztelkedése.

Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott:
„Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”

Ki van itt